Optimistán kezdte a hét utolsó napját a hazai parkett, a BUX 0,7%-os pluszban indított a vezető részvények vegyes elmozdulása mellet. A jó hangulatot a kedvező amerikai és ázsiai zárások mellett a...
Októberben a fogyasztói árak 3,9%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, legnagyobb mértékben az egyéb cikkek drágultak, döntően az üzemanyagok áremelésének hatására. A háztartási energia...
A Richter bejelentette, hogy 7 710 db saját részvényt vásárolt tözsdén kívüli forgalomban, amit a bónusz programjához kíván felhasználni. A közlemény szerint a társaság saját részvény állománya...
A Rába BÉT közleményt tett közzé, amelyben tájékoztatják a részvényeseket azokról a lépésekről, amelyeket a vállalat tesz az MNV vételi ajánlatát követően. A Rába az MNV nyilvános vételi...
Kissé kedvezőbb befektetői hangulatban kezdődött a részvénypiaci kereskedés pénteken, a BUX 197,90 pontos, 1,22 százalékos emelkedéssel, 16.414,23 ponton nyitott.
A HR számára nagy kihívás, hogy miképpen lehet az új mobileszközöket, okostelefonokat, táblagépeket, illetve a közösségi média információit integrálni a vállalati, üzleti, szolgáltatási kultúrába. Erre tesz most kísérletet a Nexon új fejlesztési stratégiája.
Fejleszti a készpénzkezelést az UniCredit Bank, így a bankfiókok nyitvatartási idején kívül is lehet készpénzt befizetni a bank pénzautomatáiba, a pénzintézet az év végéig, a már meglévő tíz után, további huszonöt új típusú, forint-készpénzbefizetésre alkalmas készüléket helyez üzembe.
A Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 400 millió forintos tőkeemeléssel a Blueprint Entertainment Zrt-ben szerez részesedést - olvasható a kockázati tőkealap közleményében. A Blueprint...
Az OMV líbiai kitermelésének hozzávetőleg 30%-a a konfliktusok előtti szintre emelkedett, tájékoztatta a befektetőket a társaság. Tavaly az OMV kitermelésének 10%-át tette ki Líbia, így az ottani...
Délelőtt kezdődik a vita és még ma szavaz az olasz szenátus az Európai Unió által igényelt államadósság-csökkentő lépésekről, amely a felgyorsult események közepette próbálná a veszélyes láncreakció...
Kínában az idei évben megnégyszereződhet az újonnan telepített napenergia-kapacitás a tavalyi évhez képest, ami által az év végre az ázsiai ország összes napenergia-kapacitása elérheti a 3000 MW-ot -...
Nem az Unicum, hanem a családi vállalkozás sikerének titkát tudhattuk meg Zwack Izabellától a Personal Hungary szakkiállításon. Izabella a hatodik generációt képviseli, testvérével 2008 óta a vállalat igazgatóságának tagja, ekkor vették át a stafétabotot édesapjuktól. A sokoldalú üzletasszony előadásában őszintén beszélt arról, mit jelent számára a családi vállalkozói lét, mire kötelez a múlt, és…
Jelentősen csökkent a német Allianz, a legnagyobb európai biztosítótársaság adózott eredménye az idei harmadik negyedévben a befektetési veszteségek, valamint a görög kötvényleírások miatt.
Az iskola rendszerű képzés évek óta fix eleme a béren kívüli juttatási rendszernek. Sajátossága miatt zárványként őrzi az előző évek szabályozásást, ami adott esetben rendesen megkavarhatja a munkáltató kimutatását. A képzés díjának átvállalása ugyanis több évre is szólhat - cikkezi a Napi Gazdaság.
Javult péntek délelőtt a forint árfolyama csütörtöki mélypontjaihoz képest: az eurót 312 forint környékén jegyzik, 5 forinttal történelmi csúcsa alatt.
A munkaerő költségének növekedése és az alkalmazottak által elkövetett öngyilkosságok miatt a Foxconn teljesen átalakítaná a gyártóipart. A vállalat bejelentette, hogy 223 millió dollárból létrehoz Tajvanon egy robotikával foglalkozó kutatásfejlesztési központot, és megépít egymillió ipari robotot - írja az Index.
Továbbra is a Richter vásárlására buzdítja ügyfeleit a UBS, az elemző ráadásul szerdai anyagában változatlan szinten tartotta a meglehetősen magasnak számító, 51 000 forintos célárfolyamát. Az...
Erősen indultak neki a pénteknek a vezető nyugat-európai indexek, az emelkedést a tegnap esti kedvező New-York-i zárások mellett az ázsiai piacok, valamint az adósságválság unalomig űzött félelme...
Saját ügyfeleit károsította meg egy könyvelő, a bűncselekményeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai tárták fel – tájékoztatta Jegyinák Attila, a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának a sajtóreferense.
A Richter a mai kereskedésben 186 374 db saját részvényt vásárolt az UniCredit közreműködésével a BÉT-en 36 066 Ft/db átlagáron. A társaság saját részvény állománya a tranzakció lebonyolítása után...
A forint gyengülésének okai immár szokásosak, a magyar leminősítés esélyei magasak, egyes piaci szereplők valószínűleg ezt árazzák be, ezért emelkednek a hazai kötvényhozamok, és ezért húzzák...
A Richter a mai kereskedésben 186 374 db saját részvényt vásárolt az UniCredit közreműködésével a BÉT-en 36 066 Ft/db átlagáron. A társaság saját részvény állománya a tranzakció lebonyolítása után...
Idehaza is javában tart már a negyedéves gyorsjelentési szezon, a blue chipek közül a Magyar Telekom és a Richter is publikálta már számait. Az alábbiakban az általunk eddig ismert gyorsjelentés...
A jövő szerdán teszi közzé a Rába Járműipari Nyrt. igazgatósága a véleményét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) részvényenként 815 forinton tett nyilvános vételi ajánlatáról - közölte a Rába a BÉT honlapján pénteken.
A vártnál magasabb októberi magyarországi inflációs adatok ellenére sem jósolnak egyelőre MNB-kamatemelést londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar jegybank pénzügypolitikáját továbbra is elsősorban az euróválság és a forintárfolyam alakulása határozza meg.
A dolgozóknak jutalomrészvényeket adott a Richter Gedeon Nyrt., ugyanakkor saját részvényt vásárolt a tőzsdén és újabb megbízást adott saját részvény vételére - közölte a gyógyszeripari cég a BÉT honlapján pénteken.
Továbbra is a Richter vásárlására buzdítja ügyfeleit a UBS, az elemző ráadásul szerdai anyagában változatlan szinten tartotta a meglehetősen magasnak számító, 51 000 forintos célárfolyamát. Az...
A Richter a mai kereskedésben 186 374 db saját részvényt vásárolt az UniCredit közreműködésével a BÉT-en 36 066 Ft/db átlagáron. A társaság saját részvény állománya a tranzakció lebonyolítása után...
Elképzelhető, hogy végül Olaszország az euróövezet elhagyására kényszerül, és vissza kell térnie saját fizetőeszközéhez annak érdekében, hogy megoldja adósságválságát. Ez pedig az euróövezet...
Kötelezően érvénybe lép január 1-jétől az élelmiszereken feltüntetett fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idő új, az Európai Unióban is elfogadott jelölése, így az élelmiszergyártóknak jövőre a nap/hónap/év sorrendet kell használniuk a termékeken - hívta fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteki közleményében.
A munkáltatók béremelési hajlandóságától függ majd, hogy kinek, mennyi pénz marad a zsebében jövőre. Jelentős motiváció lehet a parlament költségvetési bizottsága által javasolt adókedvezmény, még akkor is, ha ehhez minden alkalmazott bérét a kormány által elvárt mértékben kell emelni. A Pénzcentrum.hu által megkérdezett adószakértő szerint több mint 200 milliárd forint eshet ki a kompenzáció…
Aggódik az Európai Unió, mivel a nemzetközi gazdasági válság idején mért rekordértékre tért vissza a munkanélküliség átlagos szintje a térségben - derült ki az Európai Bizottság novemberi munkaerő-piaci beszámolójából. A jelentés külön kiemelte hazánkat, ahol ez a mutató egész évben csökkent.
Meghosszabbította 2015-ig a brit kormány csütörtökön a filmes adókedvezményt, amely becslések alapján évente mintegy 95 millió fontra (32 milliárd forint) rúg.
A tét igen nagy: 2,5 millió felhasználó eshet két szék közül a padlóra 2012-ben a SZÉP Kártya bevezetésével. Lehet-e módosítást elérni egy már benyújtott kormányzati koncepción ma, vagy csak azért mert üzleti szereplők érdekeit is szolgálná helyből el kell utasítani? - teszi fel a kérdést a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
Hamarosan kiderül, kik a legvonzóbb munkáltatók - a munkáltatói márkájuk erőssége mellett az alapján is, a valóságban mit kínálnak jelenlegi és leendő munkatársaiknak. Az idei kutatásból az álláskeresők munkahely-választási preferenciái és álláskereséskor használt eszközeik is jobban megismerhetők - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A Telefonica spanyol távközlési óriásvállalat 429 millió euró veszteséget jelentett az idei harmadik negyedévről, ami elsősorban a komoly létszámleépítéssel járó jelentős, 1,87 milliárd eurós kiadással függ össze.
A várakozásokat meghaladóan bővült az idei harmadik negyedévben Észtország gazdasága, bár az éves ütemű növekedés elmaradt a korábbi 8% feletti értékektől, és "csak" 7,5% volt. Az előző negyedévhez...