A tárolókapacitások bővítése és a biztonság növelése volt a Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Kft. idei legfőbb feladata - mondta el Kereki Ferenc, a társaság ügyvezető igazgatója szerdai budapesti évzáró sajtótájékoztatóján.
Több mint 1,3 milliárd forintos kutatás-fejlesztési (K+F) projektet zárt a vasúti és közúti járművek fékrendszereit gyártó Knorr-Bremse Hungária Kft., a beruházáshoz a cég 227,46 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Új Széchenyi Terv pályázatán - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
A francia kormány tíz tagjával és Manuel Valls miniszterelnökkel közösen mutatta be Emmanuel Macron gazdasági miniszter szerdán a gazdaság beindítására összeállított reformprogramját, amelynek legvitatottabb pontjai a vasárnapi nyitva tartás kiterjesztése és az eddig szigorúan szabályozott foglalkozási ágak liberalizálása.
Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége – erősítette meg szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését az MTI-nek. A tárca tudatta: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd. “Az arányos közteherviselés érdekében az M0-s egyes szakaszai és a teljes M31 kivételével megszűnik az idei év végéig…
Hatalmas botrányt kavart Angliában egy képviselő, aki telefonján játszott egy fontos nyugdíjügyi megbeszélésen. A Candy Crush Saga nevű játék a King Digital terméke, melyet a tőzsdén is jegyeznek, az árfolyam az új fejlesztéseknek köszönhetően jó beszállónak ígérkezik. Forrás: GazdaságTV.hu
Több mint 30 millió eurós beruházással bővíti dunaföldvári etanolüzemét a Pannonia Ethanol Zrt., a bővítéshez 25 millió eurós hitelnyújtásról írt alá megállapodást a társaság a Magyar Export-Importbank Zrt. (Eximbank) vezérigazgatójával szerdán, Dunaföldváron.
A forint idén kalandos utat járt be, megközelítette a 320-as szintet az euróhoz képest, az év végére viszont 305 környékén konszolidálódott. A legnagyobb hatással az orosz-ukrán konfliktus és a jegybanki kamatperiódus volt. Jövőre várható további gyengülés is, ami évek óta tart. A forint idén kalandos utat járt be, megközelítette a 320-as szintet az euróhoz képest, ...
Egy friss, nagymintás hazai kutatás kimutatta, hogy az eltérő generációkba tartozó munkatársak nehezebben találják meg egymással a hangot, mint saját kortársaikkal. A generációs különbségek kihatnak a munkahelyi együttműködés hatékonyságára is – ezek a legfontosabb megállapításai a Coaching Team által elvégzett felmérésnek. „Kutatásunk egyik fő üzenete, hogy érdemes megismerni a másikat, időt és…
Lengyelország 2001-ben, az Egyesült Államokat ért terrortámadások után egy olyan, “nyugodt hely előteremtéséről” állapodott meg Washingtonnal, ahol a CIA “információkat szerezhet meg saját, együttműködésre kész forrásaitól” – ismerte el szerdán Leszek Miller akkori kormányfő és Aleksander Kwasniewski akkori államfő. A két politikus délután tartott parlamenti sajtóértekezletet azzal kapcsolatban,…
Egy hónap alatt 12 százalékponttal csökkent a Fidesz támogatottsága a teljes szavazókorú népesség körében a Medián HVG számára készített elemzése szerint, amely szerdán jelent meg a hvg.hu-n. A portál azt írja: októberben, a kitiltási ügyet és az internetadó ötletét megelőzően a nagyobbik kormánypárt 38 százalékon állt, november végére azonban 26 százalékra esett vissza. Ez több ...
A leggyakoribb megjegyzés, amit a nyugdíj megtakarításokkal kapcsolatban hallani szoktam, hogy addig még sok idő van hátra. Némely esetekben ez akár meg is állja a helyét, de ilyenkor egy kérdést szoktam feltenni: Melyik a több, a 40 évig 10.000 forint, vagy 10 évig 40.000 forint? Összesen 4,8 millió forintról beszélünk, de mégis meglepően nagy a különbség, sőt óriási. Ha kíváncsi vagy a válaszra,…
Közép-Kelet-Európában „magán felsőoktatási intézmény” még soha nem tudott annyi tőkét bevonni a fejlesztésbe, mint ma a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF). A befektető az 500 millió dollárt kezelő, Kelet-Európára fókuszáló CEE Equity Partners, amely ezzel többségi tulajdont szerzett a BKF-ben. A felek a jövőben közösen valósítják meg a legnagyobb magyar magán felsőoktatási intézmény…
A kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott, Kijev, Moszkva és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló összekötőcsoport aggodalmának adott hangot szerdán, hogy a donyecki és luhanszki szakadárok nem állnak készen a tűzszünetre, mert az előző napra tervezett konzultáción nem képviseltették magukat. A közlemény szerint – amelyet az Interfax Ukrajina…
A svájci székhelyű Lehn Consulting AG részesedése december 9-én az 50 százalékos küszöbérték alá, 46,19 százalékra csökkent az Appeninn Nyrt.-ben – tette közzé az Appeninn szerdán a BÉT honlapján. A Lehn Consulting AG-n keresztül a részesedést Ádámosi György, az igazgatótanács elnöke birtokolja. A 2009 végén alakított ingatlanbefektetési társaság olyan réspiaci szegmensekre koncentrál, melyekben…
Megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége - erősítette meg szerdán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya a nol.hu értesülését az MTI-nek. A tárca tudatta: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd.
A gazdaság és társadalom megerősítéséről fogadott el határozatot a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a szerdán véget ért kölni kongresszusán. A szociáldemokratákkal (SPD) nagykoalícióban kormányzó párt szerint az utóbbi hónapok jóléti intézkedései – köztük a minimálbér és több új nyugdíjkedvezmény bevezetése – után a gazdaságpolitikára kell összpontosítani. A szociálpolitikából “most egy időre…
Az adótörvények jövő évi változásai a megszorítások, az adminisztratív terhek növekedésének irányába mutatnak. Az EKAER rendszer bevezetése néhány héten belül megtörténik, a bírságok mértéke akkora, hogy simán megrengethet egy vállalatot, sok céget érint, a részletszabályok mégis hiányoznak - hogy lehet erre mégis felkészülni?
Meredek emelkedéssel ebben az évtizedben még nem mért szintre, 2000 bázispont fölé drágult szerdán Londonban az ukrán államcsőd ellen kínált fedezeti ügyletek díjszabása a finanszírozási helyzet folyamatos romlásáról szóló hírek hatására.
A minimálbér megemeléséről döntött szerdai ülésén a román kormány, így a jövő évben két lépcsőben, 1050 lejre (72 600 forint) nő a kötelező minimális juttatás. Először január 1-jétől nő 975 lejre (67 400 forint) a jelenlegi 900 lejről (62 220 forint), majd július 1-jétől lesz 1050 lej. Corneliu Calota kormányszóvivő szerint az intézkedés több mint ...
A szakszervezetek december 15-én reggel 7 és délután 4 óra között országos félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a kafetéria többlet adóterhei ellen - jelentette be Gaskó István, a tiltakozó akciót szervező Liga Szakszervezetek elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,68 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 17 621,96 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a keddi záráshoz képest. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a BÉT-en vegyes volt a kép, az index minimálisan emelkedett. ...
Az ügyfeleket kiszolgáló elektronikus rendszert működtetnek a bíróságok januártól, amelyen keresztül nyomon követhető lesz az ügyek állása - egyebek mellett ezt tartalmazza az egyes igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló tervezet, amely a kormány honlapján olvasható.
A béren kívüli juttatásokra vonatkozó 2015-ben hatályba lépő adószabályok alaposan megkurtítják a munkáltatók mozgásterét, emellett hátrányosan érintik a szolgáltató szféra egyes szereplőit is. A már eddig is csak matematikai képletekkel leírható feltételrendszerbe illesztett új korlátozások csaknem minden juttatási formát érintő megszorítással fenyegetnek. A legnagyobb érvágás várhatóan az…
Az M0-s és az M1-M7 bevezető szakaszai is fizetőssé válnak januártól - aki az agglomerációban lakik, vagy szeret Budaörsön vásárolgatni, már nyúlhat is a tárcájához. Budapest elkerülése is többe kerül így mindenkinek, aki átszeli az országot. A kisbuszokat is drágább kategóriába sorolják, az utánfutóknak is csináltak egy kategóriát - jön a megyei matrica is.
A 2014-ben a dm is megszerezte a Magyar Adományozói Fórum Felelős Támogató Védjegy elismerést, amely a stratégia, a menedzsment és az átláthatóság területeit átfogó szempontok alapján vizsgálja, minősíti és hitelesíti a hazai vállalatok támogatási, társadalmi befektetési tevékenységeit - tájékoztatott a cég.
A Nyitott bíróság program keretében hét fővárosi középiskolával írt alá együttműködési megállapodást Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke. A közös munka célja, hogy bemutassák a diákoknak a bíróságok munkáját, segítsék a pályaválasztást és szélesítsék a jogi műveltséget - közölte a törvényszék.
A 75 napja tartó hongkongi területfoglalások felszámolásának utolsó nagy akciójába kezdtek a város központi, kormányzati negyedében a közterületeket megtisztító bírósági végrehajtók és a készenlétben álló rendőrség - jelentette a helyi online média csütörtökön.
A román kormány pihenőnappá nyilvánította a közszférában december 24-ét és 31-ét, így az itt dolgozók karácsonykor és szilveszterkor is csaknem egy hetes vakációnak örvendhetnek.
Elérte a 300 millió felhasználót az Instagram fotómegosztó közösségi portál, és ezzel megelőzte a Twitter mikroblogportált, amelyet a legfrissebb - szeptember végi - adatok szerint „csak” 284 millióan használnak.
A munka törvénykönyvének módosítását kezdeményezi a Fidesz, hogy vasárnapi munkavégzés esetén százszázalékos bérpótlék járjon a munkavállalóknak, és hogy egy hónapban legfeljebb csak két vasárnap lehessen őket dolgoztatni - közölte Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője szerdán újságírókkal.
Nincs előremutató jel a kormány egyeztetési szándékáról vagy álláspontjának jelentős módosulásáról a dohányiparban foglalkoztatottakat érintő törvényjavaslatokról, ezért a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) december 15-re egész napos demonstrációt jelentett be Budapestre.
A japán jen kivételével kissé erősödött a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben csütörtök reggelre. Az euró árfolyama szerda este 307,10 forint volt, csütörtök reggel hétre 306,80 forintra csökkent. A dollárt este 247,15 forinton jegyezték, reggel 246,62 forinton. A svájci frankért este 255,26 forintot kellett adni, reggel csak 254,94 forintot. A jennel szemben minimálisan ...
Jól kezdődött a karácsonyi szezon a Zara divatóriásnál. A márka tulajdonosa, az Inditex közölte, hogy pénzügyi évének első kilenc hónapjában 7%-kal nőttek a bevételei, de a negyedik negyedév még...
Tizenkét évi legalacsonyabb szintjére eshet az OPEC kőolaja iránti jövő évi globális kereslet a bécsi székhelyű szervezet szerdán ismertetett előrejelzése szerint.
A kormány ne tegye fizetőssé az M0-ás autóutat, követeli a Budaörsön élők érdekében Wittinghoff Tamás (Budaörs Fejlődéséért Egyesület), a település polgármestere, mert szerinte ez az intézkedés “egyszerre tisztességtelen, káros és végrehajthatatlan”. A városvezető, az általa az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben kifejti, az agglomerációs településeket és a külső kerületeket drámaian…
A közúti elektronikus áfa-ellenőrzések, az EKAER bevezetésének elhalasztását, de legalábbis fokozatos bevezetését javasolja az ellenőrzés tegnap megjelent végrehajtási rendelettervezetei kapcsán írott blogjában Hegedüs Sándor, az RSM DTM Zrt. adópartnere.
A zuhanó olajár miatt ismét eladói nyomás alá kerültek a részvénypiacok, különösen az energiaszektor teljesít gyengén. A szerdai amerikai kereskedésben a meghatározó indexek több mint 1 százalékkal...
Tegnap is folytatódott az esés az olajpiacon, a Brent típusú kőolaj februári határidős árfolyama 65 dollár alá került, a WTI pedig már a 60 dollárt közelíti. Mindez újabb 5 éves mélypontot jelent. A...
A kormány érdekelt a takarékszövetkezetek sikerében - a miniszterelnök szerint megfizették a szövetkezeti rendszer átalakításának árát, de megérte. Orbán Viktor általános nyugtalanságot érzékel.
Tovább apadt a Fidesz tábora, erősödött a Jobbik – mutatják az Ipsos december elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei. A közvélemény-kutató az MTI-hez csütörtökön eljuttatott elemzése szerint október és november között 35-ről 30 százalékra apadt a Fidesz tábora, és az elmúlt hetekben is folytatódott ez a tendencia: további 5 százalékponttal csökkent a…
Csökkentette Magyar Telekom célárát az HSBC, ajánlásuk semleges. Az HSBC 405 forintról 385 forintra csökkentette a Magyar Telekom célárát. Ajánlásuk semleges. A célár még mindig közel 10...
Gyengülést vár csütörtökön délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Buda-Cash üzletkötője. Sőre Balázs az MTI-nek elmondta, hogy az olajár esése miatt szerdán az Egyesült Államokban jelentősen gyengültek a főbb indexek, és ez a kedvezőtlen hangulat az európai börzéken, így a BÉT-en is érezhető lesz csütörtökön. A szakértő szerint a BUX index 0,5-1 százalékos mínuszban kezdheti ...
Súlyos tévedés azt gondolni, hogy a ma kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal tehetségek többsége a jövőben is beválik. A legkiválóbb fiatal kollégák kétharmada jövőbeni sikereiket komolyan fenyegető elakadásokkal viaskodik. A figyelmeztető jelek már korán észlelhetőek, a probléma pedig jól körülírható és kezelhető.
A szakszervezetek december 15-én reggel 7 és délután 4 óra között országos félpályás útlezárással tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a cafeteria többlet adóterhei ellen - jelentette be Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke.