2014. december 17. szerda

dec. 17
0:27
Megerősített kapacitással kézbesíti a posta a küldeményeket az ünnepek előtt (ProfitLine)
A Magyar Posta megerősített kapacitással kézbesíti a karácsonyi küldeményeket, december 24-én bővített kézbesítési szolgáltatást nyújt - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
dec. 17
1:00
KSH: többet utaztak idén a magyarok belföldön, mint egy évvel ezelőtt (ProfitLine)
Az idei év első 9 hónapjában a többnapos belföldi utazások száma 3,4 százalékkal 11 millióra nőtt, és a turisztikai fogyasztás összességében 10 százalékkal volt magasabb mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett adatokból.
dec. 17
2:06
Elkezdődött a geotermikus fűtési rendszer kiépítése Tamásiban (ProfitLine)
Elkezdődött Tamásiban a geotermikus fűtési rendszer kiépítése, a költségek felét pályázati úton elnyert uniós forrásból fedezik - mondta a keddi projektnyitón Porga Ferenc polgármester.
dec. 17
2:24
Ukrán válság – Lavrov: Délkelet-Ukrajnából nem lesz második Krím (GazdaságPortál)
Délkelet-Ukrajnából nem lesz második Krím, de a félsziget Oroszországhoz tartozik – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a France 24 televíziónak adott interjúban. A miniszter az orosz média által kedden részletesen ismertetett beszélgetésben azt mondta, hogy “a Krím különleges, egyedüli a maga nemében, ez orosz föld”. Hozzátette, hogy a félsziget Oroszországhoz csatolása “a nép akarata…
dec. 17
2:48
Alig nőtt a minimálbér 2008-óta (GazdaságPortál)
A hazai minimálbér bruttó értékben úgy látszik, hogy sokat nőtt az utóbbi években, de a nettó értéke jóval alulmarad a régióhoz képest. Itthon 2008-óta 18%-kal nőtt a minimálbér nettó értéke, amivel csak Csehországot előzzük meg, és a legszegényebbek egyre jobban leszakadnak. Forrás: GazdaságTV.hu
dec. 17
3:12
Az orosz kormány lépéseket tesz a rubel megszilárdítására (ProfitLine)
A rubel megszilárdítását célzó lépéseket dolgoztak ki a kormányfő vezetésével zajlott tanácskozáson - mondta Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a keddi rendkívüli megbeszélésről a Rosszija 24 állami hírtelevízióban.
dec. 17
3:18
Oroszország be nem jelentett hadgyakorlatot tartott a NATO határán (GazdaságPortál)
Oroszország a Nyugat által valószínűleg nem észlelt többnapos hadgyakorlatot tartott a múlt héten a Lengyelország északi határánál fekvő, Oroszországhoz tartozó, de attól földrajzilag elkülönült Kalinyingrádi területen, ahol újból felbukkantak a nukleáris robbanófejjel is felszerelhető Iszkander-M típusú rövid hatótávolságú harcászati rakéták – adta hírül kedden a Rzeczpospolita című lengyel…
dec. 17
3:30
Huszonhárom millió eurónyi hamis pénzt találtak egy nápolyi pincében (GazdaságPortál)
Ötven és száz eurós bankókat hamisító pénznyomdát leplezett le az olasz rendőrség a Nápoly közeli Castelnuovo egyik lakóházában, ahol 23 millió eurónak megfelelő hamis pénz volt felhalmozva. A nápolyi szervezett bűnözés bankjaként működött a pincében berendezett pénznyomda, ahol mintegy hét milliárd forintnak megfelelő hamis papírpénzt őriztek. Az olasz rendőrség közlése szerint az 50 és 100 ...
dec. 17
3:48
Az orosz kormány lépéseket tesz a rubel megszilárdítására, miután soha nem látott zuhanást produkált (GazdaságPortál)
A rubel megszilárdítását célzó lépéseket dolgoztak ki a kormányfő vezetésével zajlott tanácskozáson – mondta Alekszej Uljukajev orosz gazdaságfejlesztési miniszter a keddi rendkívüli megbeszélésről a Rosszija 24 állami hírtelevízióban. A hivatalos közlés szerint Dmitrij Medvegyev miniszterelnök az Oroszországban kialakult pénzügyi-gazdasági helyzet miatt ült össze a kabinet több tagjával, az orosz…
dec. 17
4:06
Termékbemutatókon értékesítő cég bukott meg a NAV vizsgálatán (GazdaságPortál)
Adóhiányt állapított meg, illetve bírságot szabott ki csaknem 43 millió forint értékben egy termékbemutatókra specializálódott vállalkozásra a NAV – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtófelelőse kedden az MTI-t. Jegyinák Attila közölte: egy olyan budapesti székhelyű, a Dél-Alföldön is tevékenykedő vállalkozásról van szó, amelyik egyebek…
dec. 17
4:18
Több ezer Suzukit hívnak vissza (ProfitLine)
Több ezer Suzukit hívnak vissza a légzsák, illetve a motor lehetséges meghibásodása miatt - erősítette meg az Origo értesülését az MTI-nek a cég kedden. Ruska Viktória, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője elmondta, 17 ezer Magyarországon értékesített Wagon R+ tulajdonosának kell szervizbe mennie, mert hibás lehet az utasoldali légzsák felfújóegysége.
dec. 17
4:24
Robin Williams áll a világ legfelkapottabb kereséseit összegző listán, a magyaroknál Aleska Diamond, Bajor Imre és Berki Krisztián szerepel az élen (GazdaságPortál)
Robin Williams, a labdarúgó-világbajnokság és az ebola foglalja el a dobogós helyeket a Google idei toplistáján, amely a világ legfelkapottabb kereséseit összegzi. A Rubik-kockát ünneplő interaktív logó, amelyet májusban egy napig láthattak az internetezők a kereső oldalán, a világ idei harmadik legnépszerűbb ünnepi Google-logója lett – derül ki a Google magyar sajtóirodájának keddi közleményéből.…
dec. 17
4:36
Ukrán válság – Külügyi államtitkár: Magyarország kiáll az Oroszország elleni szankciók mellett (GazdaságPortál)
Magyarország a többi visegrádi országgal és az Európai Unióval együtt kitart az ukrajnai konfliktus miatt Oroszországgal szemben hozott szankciók mellett – hangsúlyozta Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Kijevben. A tisztségviselő azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy a V4-ek külügyi vezetői az ukrán fővárosban Petro Porosenko elnökkel folytattak…
dec. 17
4:48
Megszűnt a Chrysler (GazdaságPortál)
A hollandiai bejegyzésű Fiat Chrysler Automobiles (FCA) azonnali érvénnyel FCA US LLC-re változtatta amerikai leányvállalata a Chrysler Group LLC. nevét – számolt be kedden az Automotive News hírportál. Az amerikai autógyár 1925 óta viselte alapítója, Walter P. Chrysler nevét. Az FCA közleménye szerint az FCA US LLC központja továbbra is Auburn Hills, Michigan lesz és ...
dec. 17
5:06
Devizahitelek – Bankszövetség: a fogyasztói hiteleknél az átlagos tehercsökkenés 25 százalék lesz (GazdaságPortál)
A fogyasztói hitelek elszámolása után a törlesztőrészletek átlagosan 25 százalékkal csökkennek, azonban nagy lesz a szórás, az ügyfelek 99 százalékának 5-40 százalék között csökken a törlesztőrészlete – mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára a szövetség és a Magyar Nemzeti Bank közös keddi sajtóbeszélgetésén Budapesten. Kiemelte: az elszámolás során a tehercsökkenés arányosan…
dec. 17
5:24
Így használhatja ki az adóelőnyöket! (Adózóna)
Több jelentős, a vállalkozások adózási kötelezettségeit érintő törvényi változás lép életbe 2015. január 1-jén. Az aktuális adóév végéhez közeledve a cégeknek ezért is érdemes átgondolniuk a legfontosabb adózási teendőket, illetve feltérképezniük és végrehajtaniuk a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítési lépéseket.
dec. 17
5:42
Ennyit költünk szilveszteri szállásra (Infostart)
Fejenként átlagosan 15 ezer forintot költenek a magyarok a szilveszteri szállásra, a legolcsóbb ajánlat 2000 forintos áron kelt el a Szallas.hu adatai szerint.
dec. 17
6:09
Szétzúzza a bankokat az összeomló orosz gazdaság? (Portfolio)
Szétesőben az orosz gazdaság, a rubel és az olaj zuhan, ráadásul a nyugati szankciók is keményen érintik az orosz bankszektort. A külföldi tulajdonú és a helyi bankok is egyre nagyobb bajban vannak....
dec. 17
6:09
Hivatalos: ennyivel emelkednek a nyugdíjak jövőre (Pénzcentrum)
Gyakorlatilag annyival nőnek a nyugdíjak, amekkora inflációval számol a kormány jövőre....
dec. 17
6:24
2020-tól minden terminálon fizethetünk mobillal - interjú (Privátbankár)
A magyar felhasználók megkedvelték az egyérintéses fizetést, amely megnyithatja az utat a mobiltárca-használat felé is. Óriási átalakuláson esnek át a pénzhasználati szokások, hiszen már okostelefonnal is fizethetünk ott, ahol eddig bankkártyával - erről a MasterCard mobil üzletfejlesztési vezetője, Szetnics László számolt be.
dec. 17
6:30
Már növekedési kockázat Közép- és Kelet-Európában az orosz válság (ProfitLine)
A gyengülő euróövezet mellett most már az oroszországi pénzügyi válság is kockázatot jelent Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak növekedésére - állapították meg keddi tanulmányukban londoni pénzügyi elemzők.
dec. 17
7:03
Százmillió jutalékra, céges kocsi, porszívó - gyanút fogott a NAV (HR Portál)
Adóhiányt állapított meg, illetve bírságot szabott ki csaknem 43 millió forint értékben egy termékbemutatókra specializálódott vállalkozásra a NAV - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának sajtófelelőse kedden az MTI-t.
dec. 17
7:03
Továbbra is MNB-kamatcsökkentést várnak jövőre londoni elemzők (ProfitLine)
A várható inflációs és növekedési folyamatok alapján továbbra is valószínű, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jövőre újrakezdi kamatcsökkentési ciklusát, feltéve, hogy az oroszországi pénzügyi válság járványveszélye addigra enyhül - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők a 2,10 százalékos alapkamatot változatlanul hagyó keddi monetáris tanácsi ülés után.
dec. 17
7:05
Kína már nem jelent olcsó munkaerőt a cégeknek (HR Portál)
A kínai bérek folyamatos emelkedése miatt az ország már nem élvez versenyelőnyt a munkaköltségek terén - állítja a Kína Társadalomtudományi Akadémia egy friss jelentésében.
dec. 17
7:07
Pataky Péter: A korkedvezmény a bértárgyalások legkritikusabb kérdése (HR Portál)
A korkedvezményes nyugdíj megszüntetése a legkritikusabb pontja a kormány és a munkáltatók közötti bértárgyalásoknak - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke, miután a keddi tárgyalási napon sem született megállapodás a vitás kérdésekről.
dec. 17
7:09
"Mi tüntetünk, ti buktok" - hatalmas tömeg követeli a rendszerváltást (HR Portál)
Több ezren demonstráltak a Nincs Hova Hátrálnunk elnevezésű tüntetésen kedden este Budapesten, ahol többek között új rendszerváltást követeltek, a tanárok pedig sztrájkot hirdettek - tudósít a Hvg.hu.
dec. 17
7:12
Rég utaztunk ilyen olcsón karácsonykor (GazdaságPortál)
Tovább csökkentette, több éves mélypontra mérsékelte az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal. A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 341-342 forintra, a gázolajé 366-367 forintra mérséklődött. A benzin literenkénti átlagára szeptember elején még 420 forint volt, az utóbbi közel három…
dec. 17
7:18
Az ár, amit évek óta nem láttál: mától ennyiért tankolhatunk (Privátbankár)
Szerdán ismét tovább csökkentette, több éves mélypontra mérsékelte az üzemanyagárakat a Mol. Négy éve nem volt ilyen olcsó a benzin és a gázolaj.
dec. 17
7:30
A fejlesztési tartalék adózási következményei. Példákkal (Adózóna)
Cikkünkben ezúttal az evaalanynál, a kata, illetve a kiva szerinti adózást alkalmazó adóalanynál és mikrogazdálkodói beszámolót készítő vállalkozásnál felmerülő fejlesztési tartalékkal kapcsolatos kérdéseket taglaljuk.
dec. 17
7:36
Bankot adna el a Raiffeisen (Privátbankár)
A Reuters hírügynökség értesülése szerint az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) megválna lengyelországi érdekeltségétől, a Raiffeisen Polbanktól.
dec. 17
7:36
Megválna lengyel bankjától a Raiffeisen (ProfitLine)
A Reuters hírügynökség értesülése szerint az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) megválna lengyelországi érdekeltségétől, a Raiffeisen Polbanktól.
dec. 17
7:54
Tényleg egyre nagyobb a baj: Európának is kiosztottak egy pofont (Privátbankár)
Leminősítette az euróövezet átmeneti pénzügyi mentőrendszere, az EFSF (European Financial Stability Facility) garanciával kibocsátott hosszú lejáratú adósságállományát a Fitch Ratings, Franciaország minapi leminősítésével indokolva a lépést.
dec. 17
8:00
Leminősítette az euróövezet pénzügyi mentőmechanizmusát a Fitch (GazdaságPortál)
Leminősítette az euróövezet átmeneti pénzügyi mentőrendszere, az EFSF (European Financial Stability Facility) garanciával kibocsátott hosszú lejáratú adósságállományát a Fitch Ratings, Franciaország minapi leminősítésével indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő kedd éjjel, az európai és az amerikai piaci zárások után Londonban bejelentette, hogy az eddigi “AA plusz”-ról egy fokozattal…
dec. 17
8:09
Obama a hét végéig jóváhagyja az Oroszország elleni új szankciókat (ProfitLine)
Barack Obama amerikai elnök a hét végéig alá fogja írni az amerikai kongresszus által a múlt pénteken elfogadott törvényt, amely újabb gazdasági szankciókat vezet be Oroszország ellen, és növeli az Ukrajnának nyújtott katonai támogatást - közölte a Fehér Ház kedden.
dec. 17
8:11
Leminősítette az euróövezet pénzügyi mentőmechanizmusát a Fitch (ProfitLine)
Leminősítette az euróövezet átmeneti pénzügyi mentőrendszere, az EFSF (European Financial Stability Facility) garanciával kibocsátott hosszú lejáratú adósságállományát a Fitch Ratings, Franciaország minapi leminősítésével indokolva a lépést.
dec. 17
8:12
Orbán Kína kegyeit keresi - ma fontos megállapodást kötünk velük (Privátbankár)
Magyarország, Szerbia és Kína szerdán aláírja a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítéséről szóló megállapodást.
dec. 17
8:24
Több éves mélyponton az üzemanyagok ára (Infostart)
Tovább csökkentette, több éves mélypontra mérsékelte az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal.
dec. 17
8:30
Meredek zuhanás vagy szép kezdés? Erre veheti az irányt Európa (Privátbankár)
Elemzők szerint az előző napi nyereségek után az árfolyamindexek csökkenésére lehet ma számítani az európai tőzsdék nyitásakor.
dec. 17
8:30
Alig változott a forint árfolyama (GazdaságPortál)
Csekély mértékben változott, a főbb devizákkal szemben eltérően alakult a forint árfolyama keddről szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, a dollárral és a jennel szemben viszont gyengült szerda reggelre. Az eurót reggel hét órakor 312,46 forinton jegyezték a kedd esti 312,58 forinttal szemben. A svájci ...
dec. 17
8:33
Újabb adatszolgáltatási feladat, súlyos bírság a mulasztásért (Adózóna)
2015. január 1-jétől kezdődően valamennyi pénztárgép használatra kötelezett olyan adóalany, amely bizonylatadási kötelezettségét online pénztárgéppel történő nyugtaadás helyett számla kibocsátásával teljesíti (ideértve az adatszolgáltatási kötelezettség alól korábban mentesülőket is), köteles a kibocsátott számláiról adatszolgáltatást teljesíteni az adóhatóság felé – írja hírlevelében a Mazars.
dec. 17
8:33
Nem csak Ororszországnak, a GE-nek is fáj az olajár zuhanása (Portfolio)
Az olaj árfolyamának zuhanása és az orosz fizetőeszköz mélyrepülése nem csak az orosz gazdaságot viseli meg, de a vállalatok felől is egyre több jelzés érkezik. Az Apple közölte, hogy leállítja...
dec. 17
8:42
4 éves mélyponton a benzin ára (ProfitLine)
Tovább csökkentette, több éves mélypontra mérsékelte az üzemanyagárakat szerdán a Mol Nyrt.: a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 9 forinttal, a gázolajét pedig 7 forinttal.
dec. 17
8:48
Tegnap lepofozták, de ma fel tud állni a padlóról a magyar tőzsde? (Privátbankár)
Enyhe emelkedéssel kezdődhet a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT).
dec. 17
8:48
Tőzsdenyitás előtt: Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemzők szerint (GazdaságPortál)
Enyhe emelkedéssel kezdődhet a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett elemzők szerint. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője úgy véli, a keddi záróértékhez képest erősebb rubel árfolyam következtében pozitív tartományban nyithat szerdán a magyar tőzsde. Hozzáfűzte: a kereskedés irányát alapvetően még mindig a rubel árfolyama határozza meg. Nagy…
dec. 17
8:51
Üzent az MNB a bankoknak: ezt várja el tőlük a lakossági hiteleknél (Portfolio)
Ahogy az a "fair bankrendszerről" szóló törvényből már kiderült, február 1-jétől új kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók alapján kell a bankoknak meghatározniuk lakossági hiteik kamatozását,...
dec. 17
8:51
A személyi kölcsönök pörgetik a hitelpiacot (Pénzcentrum)
Jól alakult 2014 első tíz hónapja a fogyasztási hiteleknél....
dec. 17
9:06
Ha az Uniónak nem kell, hát Kína veti meg a lábát a Balkánon (Privátbankár)
Az európai integráció terjeszkedésének a megakadása a Balkánon nemcsak az oroszok figyelmét keltette föl. A kínaiak is növelik befektetéseiket, hogy geopolitikai teret és befolyást nyerjenek a térségben.
dec. 17
9:06
Csaknem háromszáz embert csapott be egy internetes csaló (GazdaságPortál)
Vádat emelt a Keszthelyi Járási Ügyészség egy fiatal nő ellen, aki közel 300 vevőt csapott be interneten kínált márkás ruhákkal, amelyek soha nem voltak a birtokában. A Zala Megyei Főügyészség szerdai közlése szerint 290 rendbeli csalás miatt emeltek vádat a nő ellen, aki 2012 januárja és 2013 júniusa között több internetes oldalon is kínálta nem ...
dec. 17
9:09
Nemcsak Ororszországnak, a GE-nek is fáj az olajár zuhanása (Portfolio)
Az olaj árfolyamának zuhanása és az orosz fizetőeszköz mélyrepülése nem csak az orosz gazdaságot viseli meg, de a vállalatok felől is egyre több jelzés érkezik. Az Apple közölte, hogy leállítja...
dec. 17
9:11
Obama Európának is betett (Portfolio)
Nagy a csapkodás a részvénypiacokon: tegnap a kereskedés első felében az orosz válság miatt adták a részvényeket, majd az ukrán helyzet miatti Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos...

Keresés