2014. december 12. péntek

dec. 12
8:51
Nem drágul a közösségi közlekedés, de budapesten új jegy jön (Pénzcentrum)
Januárban is 350 forintot kell majd fizetni Budapesten egy vonaljegyért....
dec. 12
8:53
Orbán szerint ők nem mondják meg, mit csináljanak az emberek vasárnap (Portfolio)
Orbán Viktor kormányfő szerint most állnak át a kampányüzemmódról a kormányzati üzemmódra, jóllehet az őszi önkormányzati választásokat követően már csak a kormányzati munkára összpontosítottak, a...
dec. 12
8:54
Tőzsdenyitás előtt: Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde a szakértő szerint (GazdaságPortál)
Enyhe emelkedéssel kezdődhet a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője szerint. Sőre Balázs, az MTI-nek elmondta: pozitív tartományban, kevéssel a csütörtöki záróértéke környékén nyithat a magyar tőzsde, a kereskedés irányát a nemzetközi hangulat mellett a délutáni amerikai inflációs és fogyasztói bizalmi adatok határozhatják meg. Megjegyezte: az…
dec. 12
8:55
Pirosba borulhat Európa (Portfolio)
Fél százalék körüli mértékben kerültek feljebb az amerikai indexek a tegnapi kereskedésben, miután két jó adat is érkezett. Az ázsiai tőzsdéken ugyanakkor már vegyesen szerepeltek a benchmarkok, a...
dec. 12
8:57
Újabb jel: itt tényleg beütött a válság (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb olajszervíz cége, a Halliburton bejelentette, hogy 1000 fős létszámleépítést hajt végre az olajár zuhanása miatt. Az olajipari szolgáltatók jelenleg igen nehéz helyzetbe...
dec. 12
8:59
Szlovák szabadalommal tarolná le Európát az OT Industries (Portfolio)
Együttműködési megállapodást kötött az alternatív energiahordozót előállító szlovákiai Dron Industries és a komplex energiaipari megoldásokat nyújtó magyar OT Industries - jelentette be Polonyi...
dec. 12
9:09
Nem lesz meg Kínának a kitűzött cél? (Privátbankár)
Kína ipari termelése egyre lassabban nő, ami akár az év végére kitűzött GDP-növekedést is alááshatja.
dec. 12
9:09
Eufória tombol Kínában (Portfolio)
A kínai szabályozó hatóságok fontolgatják, hogy megszigorítják a kisbefektetőknek a vállalati kötvények vásárlására vonatkozó előírásokat, ennek értelmében csak a legmagasabb minősítéssel rendelkező...
dec. 12
9:09
Egyre több szülő figyel erre, ha a gyereke jövőjéről van szó (Pénzcentrum)
Már majdnem 33 ezren választották ezt a megtakarítást idén....
dec. 12
9:11
Kiderült, miért pihent meg a pannon puma (Privátbankár)
Októberben az ipari termelés volumene 1,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés az év első tíz hónapjában 7,8 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás októberben 2,6 százalékkal csökkent.
dec. 12
9:11
Drága mulatság lehet, ha kimaradunk a banki buliból (Portfolio)
Fontos tanulsága lehet Magyarország számára is a dán gazdasági miniszter kijelentésének, aki szerint az európai bankunióból való kimaradás drága mulatság lehet a nem csatlakozó országok számára. A...
dec. 12
9:12
KSH: októberben 5,7 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak (Infostart)
A mezőgazdasági termelői árak 5,7 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva októberben, a növényi termékek 6,1, az élő állatok és állati termékek 5,2 százalékkal kerültek kevesebbe - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
dec. 12
9:13
Ismét az olaj miatt fájhat a feje a befektetőknek (Portfolio)
Fél százalék körüli mértékben kerültek feljebb az amerikai indexek a tegnapi kereskedésben, miután két jó adat is érkezett. Az ázsiai tőzsdéken ugyanakkor már vegyesen szerepeltek a benchmarkok, a...
dec. 12
9:18
Hétkilométeres dugó az M0-son Érd térségében (GazdaságPortál)
Hétkilométeres dugó alakult ki az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalán Érd környékén, ahol burkolatjavítás miatt előre bejelentett sávlezárása került sor péntek reggel. Aki teheti, kerüljön – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályának vezetője az MTI-t. Pécsi Norbert Sándor csütörtök este közölte, hogy kiterjedt burkolathiba javítása kezdődik péntek reggel az…
dec. 12
9:21
Útdíj - Orbán: a magyaroknak kedvező az átalakítás (ProfitLine)
A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél.
dec. 12
9:23
5 éves mélypontján az olajár, hova tovább? (ProfitLine)
5 éves mélypontján az olajár, bár a fundamentumok nem változtak, technikai alapon túladottá vált a termék, 58-59 dollárnál rövid távú vételi lehetőség rejlik. Hiába emelt kamatot az orosz jegybank, az olajárat követve már 57 felett a rubel-dollár árfolyama.
dec. 12
9:24
BUX: 17 469,06 pont, stagnálás a nyitáskor (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,38 pontos emelkedéssel, 17 469,06 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,03 százalékkal erősödött. (MTI)     Név Árf. Vált.% Forg. (mFt) ANY 874 0,00 0 APPENINN 189 +1,07 0 BTEL 67 0,00 0 CIGPANNONIA 195 0,00 0 DANUBIUS 5 250 0,00 0 FHB 721 0,00 0 MOL ...
dec. 12
9:27
Nem vegának való vidék: a zöldség drágább lett, a hús sokkal olcsóbb (Privátbankár)
2014 októberében a mezőgazdasági termelői árak 5,7%-kal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.
dec. 12
9:27
A Cisco is a big datával próbálkozik (Portfolio)
Meglepő lépésre szánta el magát a Cisco Systems. A hálózati eszközöket gyártó cég most a szoftverpiacra törne be, amivel az okoseszközökből áradó adatokat elemezné. Sok vállalat próbálkozik a big...
dec. 12
9:29
Közeleg az év vége, szép jutalmakat osztogatnak az OTP-nél (Privátbankár)
Kovács Antal FB-tag és Wolf László vezérhelyettes jutott 16-17 ezer részvényhez a javadalmazási politika keretében, Kovács hamar el is adta a papírokat.
dec. 12
9:29
Jókora bírságra számíthat a Commerzbank (Portfolio)
A vártnál nagyobb bírságra számíthat a Commerzbank, miután megszegte a pénzmosási szabályzatra vonatkozó előírásokat. A korábbi 600 millió dolláros büntetéshez képest most már 1 milliárd dolláros...
dec. 12
9:30
Tőzsde – Komoly mínuszban az indexek nyitáskor Nyugat-Európában (GazdaságPortál)
Mínuszban álltak a fontosabb nyugat-európai indexek pénteken tőzsdenyitáskor. A londoni FTSE-100 index 0,75 százalékkal, a frankfurti DAX-30 index 0,99 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató 0,77 százalékkal gyengült a nyitás utáni percekben a csütörtöki záróértékhez képest. Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,59 százalékos csökkenéssel, Frankfurtban a DAX-30 0,64 százalékos…
dec. 12
9:45
Évtizedek óta nem lett ilyen kevés méz - már a méhek sem a régiek? (Privátbankár)
Jócskán elmaradt a várttól az idei méztermés. Az átlaghoz képest csaknem feleannyi került idén a hordókba.
dec. 12
9:45
Visszavonulót fújt a forint? (Portfolio)
Enyhe gyengülés látszik a forint piacán, amit akár a tegnapi inflációs adatok tükrében kialakult kamatcsökkentésre vonatkozó spekulációk is táplálhatnak. Jelenleg az euróval szemben a kétszáz napos...
dec. 12
9:47
Eladósorba került az MSZP ékköve (Portfolio)
Árulják a VI. kerületi Jókai utcai székházat a szocialisták - mondta a Népszavának Katona Tamás pártigazgató. A kínálati ár egyelőre nem ismert. A lap pénteki számában arról ír, hogy a következő...
dec. 12
9:48
5 éves mélypontján az olajár, hova tovább? (GazdaságPortál)
5 éves mélypontján az olajár, bár a fundamentumok nem változtak, technikai alapon túladottá vált a termék, 58-59 dollárnál rövid távú vételi lehetőség rejlik. Hiába emelt kamatot az orosz jegybank, az olajárat követve már 57 felett a rubel-dollár árfolyama Forrás: GazdaságTV.hu
dec. 12
9:49
Ezért néz ki csúnyán a magyar ipari teljesítmény (Portfolio)
A belföldi értékesítés és az ipari export is a gyengélkedés jeleit mutatja, közben a rendelésállományi statisztikák sem fényesek - ezek együttesen okozták azt a jókora negatív meglepetést, miszerint...
dec. 12
9:54
A fiatal gazdáknak sem tetszik a rendszer (Adózóna)
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) ellenzi az elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (eáker) jelenlegi tervezet szerinti bevezetését, mert álláspontjuk szerint az új rendszer átgondolatlan, és nem veszi figyelembe a mezőgazdasági termelés, kereskedelem és áruforgalom sajátosságait - közölte a szervezet az MTI-vel pénteken.
dec. 12
9:54
Ezért lasult októberben az ipari termelés (ProfitLine)
A KSH adatai alapján októberben az ipari termelés volumene 1,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés az év első tíz hónapjában 7,8%-kal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás októberben 2,6%-kal csökkent.
dec. 12
10:03
Össztüzet zúdítanak a földadóra (Portfolio)
Egyedülálló az exportteljesítmény az agrárállamtitkár szerint...
dec. 12
10:03
Meglepően szép időnk lesz ma, de mi várható hétvégén? (Pénzcentrum)
Csak az a fránya szél, az ne lenne!...
dec. 12
10:12
Itt egy nagy a sztori: Évtizedes csúcsra futhat az EMC árfolyama (GazdaságPortál)
Bemutatjuk az adattárolási piac domináns szereplőjét. Kevésbé ismert tech cég, mint az Apple vagy a Google, de annál nagyobb a sztori benne. Az EMC éppen arra készül, hogy leválassza magáról a VMware részleget. Egy kifejezetten hosszú távú befektetői sztorit mond el Somi András Forrás: GazdaságTV.hu
dec. 12
10:21
440 milliárddal apadt a kormány számlája (Portfolio)
Októberről novemberre 443,6 milliárd forinttal csökkentek a központi kormányzat betétei - derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma publikált mérlegstatisztikájából. Ennek a hátterében egy uniós hitel...
dec. 12
10:23
Menekülnek a befektetők - Európa-szerte szórják a papírokat (Portfolio)
Fél százalék körüli mértékben kerültek feljebb az amerikai indexek a tegnapi kereskedésben, miután két jó adat is érkezett. Az ázsiai tőzsdéken ugyanakkor már vegyesen szerepeltek a benchmarkok, a...
dec. 12
10:27
Androidosok figyelem: soha ennyi támadás nem érte még a mobilokat (ProfitLine)
Rohamléptekkel emelkedik a kifejezetten androidos mobilokra írt rosszindulatú szoftverek száma, és aki nem elég óvatos, annak könnyen rámehet a gatyája a telefonszámlára - olvasható a Panda Security közleményében.
dec. 12
10:29
Telefoncsörgéssel indul idén a karácsony? (ProfitLine)
Slágertermékké válhat idén karácsonykor az okostelefon. A KutatóCentrum Smartphone Report 2015 nevű friss kutatásából kiderült, hogy az ajándékozók 12 százaléka tervezi okoskészülék vásárlását. A több mint 860 ezer ajánlatot listázó Depo.hu online piactér adatai szerint minden árkategóriában vannak favoritok.
dec. 12
10:39
Idén karácsonykor már nem úsznak halak a kádban (Privátbankár)
December közepétől már nem vásárolható élő hal a boltokban. A halakat csak kábítva lehet hazavinni.
dec. 12
10:39
Ezért néz ki csúnyán a magyar ipari teljesítményünk (2.) (Portfolio)
A belföldi értékesítés és az ipari export is a gyengélkedés jeleit mutatja, közben a rendelésállományi statisztikák sem fényesek - ezek együttesen okozták azt a jókora negatív meglepetést, miszerint...
dec. 12
10:41
Orbán szerint jól járunk a fizetős autópályával - gyengül a forint (Privátbankár)
Orbán Viktor szerint a fizetős M0-s a Magyarországon élők érdekeit szolgálja – tovább csökkent az üzemanyagok ára – ipari és mezőgazdasági adatokat közölt a KSH és ítélet várható ma az OTP Ingatlanlízing devizaperében.
dec. 12
10:41
A fiatal gazdáknak nem tetszik az online árukövetési rendszer (Portfolio)
Az Agrya mai formájukban ellenzi a terveket...
dec. 12
10:42
Járatot indít Budapest és Madrid között az Iberia (Infostart)
Járatot indít Budapest és Madrid-Barajas között a spanyol Iberia, az International Airlines Grouphoz (IAG) tartozó full service légitársaság heti hét járatot üzemeltet majd a két város között.
dec. 12
10:42
Többnyire gyengült a forint (GazdaságPortál)
A dollár kivételével gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákhoz képest péntek délelőtt a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama péntek reggel 308,01 forint volt, délelőtt tízre 308,59 forintra nőtt. A svájci frank jegyzése 256,47 forintról 256,94 forintra, a japán jené 2,0896 forintról 2,0955 forintra emelkedett. A dollárt reggel 248,54 forinton jegyezték, délelőttre 248,18 forintra csökkent…
dec. 12
10:57
Új repülőjárat indul Budapestről (Privátbankár)
Járatot indít Budapest és Madrid között a spanyol Iberia légitársaság.
dec. 12
10:57
Megvan a PénzSztár középiskolás pénzügyi-gazdasági verseny győztese (Adózóna)
A Második Országos Középiskolai Pénzügyi-Gazdasági Verseny, a PénzSztár négycsapatos csütörtöki döntőjében a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium csapata mindössze két ponttal előzte meg a békéscsabai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola együttesét.
dec. 12
10:57
Ezért néz ki csúnyán a magyar ipari teljesítményünk (3.) (Portfolio)
A belföldi értékesítés és az ipari export is a gyengélkedés jeleit mutatja, közben a rendelésállományi statisztikák sem fényesek - ezek együttesen okozták azt a jókora negatív meglepetést, miszerint...
dec. 12
10:59
Év végi gyengülésbe kezdett a forint? (Portfolio)
Gyengülés látszik a forint piacán, amit akár a tegnapi inflációs adatok tükrében kialakult kamatcsökkentésre vonatkozó spekulációk is táplálhatnak. Jelenleg az euróval szemben a kétszáz napos...
dec. 12
11:00
Csak kábítva lehet halat eladni (Infostart)
December közepétől nem vásárolható élő hal a boltokban, halat csak kábítást követően lehet eladni - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken.
dec. 12
11:00
Az MNV megállapodott az érdekképviseletekkel (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az elmúlt időszakban több egyeztető fórumot is tartott a regionális Közlekedési Központok vezetőivel és a Volán társaságoknál működő szakszervezetek képviselőivel. A találkozóknak köszönhetően öt régióban már meg is született a megállapodás a munkáltatók és az érdekképviseletek között az egységes foglalkoztatási, bérezési feltételekben.
dec. 12
11:06
Ha több lesz az új munkahely, a hitelezés is meglódul (GazdaságPortál)
A K&H Bank vezetői egyöntetűen arra hegyezték ki mondandójukat a legutóbbi sajtóeseményükön, hogy a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb eszköze a pénzügyi-, a hitel- és a bankrendszer egészséges működésének is. De úgy tűnik, 2014 ilyen tekintetben trendfordulót jelentett. Forrás: GazdaságTV.hu
dec. 12
11:12
A Richter a legnagyobb európai K+F vállalatok listáján (GazdaságPortál)
A Richter Gedeon Nyrt. a magyarországi székhelyű vállalatok közül egyedüliként felkerült Európai Bizottság által összeállított EU Top 1000-es K+F listára – közölte a gyógyszeripari cég pénteken az MTI-vel. Az Európai Bizottság december elején állította össze azoknak a gazdasági társaságoknak a rangsorát, amelyek az Európai Unióban a legtöbb pénzt költik kutatási és fejlesztési programokra. A…

Keresés