A francia államtanács hatályon kívül helyezte pénteken azt a kormányrendeletet, amely két százalékra korlátozta a lakossági elektromos áram árának emelését, s arra kötelezte a kormányt, hogy visszamenőleges hatállyal emelje meg a háztartások rezsijét. A döntés azért vált szükségessé, mert az állam veszteségesen adta el az áramot a lakosságnak.
Bajnai Gordon javításban, jó szereplésben bízik a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, amely szavai szerint egy igazságosabb választási rendszerben zajlik. Az Együtt-PM pártszövetség vezetője pénteken Veszprémben azt mondta: ritkán adódik olyan esély, hogy egy nagy vereség után rögtön lehetőség legyen a szépítésre. Sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: “rengeteg polgárban van meg a hangulat,…
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek meggyőződése, hogy Ukrajna idővel visszakapja a fennhatóságát az Oroszország által bekebelezett Krím félsziget felett. Erről a kormányfő pénteken beszélt egy televíziós interjúban. “Igaz, ez a kérdés gyorsan és egyszerűen nem oldódik meg. Csak arról biztosíthatok mindenkit, hogy még a mi életünkben bocsánatot kérnek az ukrán néptől […]
Hogyan adhatja el egy magánszemély a piacon használt ruháit, s milyen szabályok szerint kell utána adóznia? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné szakértőnk válaszolt
A fogyasztói árak márciusban 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, februárhoz képest pedig átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Évek óta sok szó esik Magyarországon a bankrendszer szerkezeti átalakulásáról, néhány kisebb bank kivonulásán és a takarékok elkezdődött integrációján túl azonban nem sok minden történt: a nagybankok...
Az elmúlt időszak “meglepően robusztus” aktivitási mutatói alapján jelentősen javították közép-európai növekedési előrejelzésüket az egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzői. A JP Morgan szakemberei az első negyedéves magyar GDP-előrejelzést 0,8 százalékponttal emelték, az éves prognózist pedig 2,1 százalékról 2,4 százalékra. A JP Morgan londoni befektetési részlegének…
Idén is színes programokkal, így koncertekkel, állatsimogatóval és táncházzal is várják a Budavári Húsvéti Sokadalom látogatóit április 19. és 21. között. Az április 19-i életfaavatón közreműködik a Bem Táncegyüttes és a Garabonciás gólyalábas utcaszínház, muzsikál az Üsztürü zenekar. Fellép a Bem Folklór Táncegyüttes, a vendégváros Sepsiszentgyörgy Spontán és Fabatka zenekara, […]
Nagy befektetési sztori körvonalazódik az amerikai autóipar patinás képviselője, a Ford körül – áll a KBC Equitas elemzésében. Miközben az eladósodottság nélküli autógyár az elmúlt ötven év legagresszívabb terjeszkedése előtt áll, a cég részvényei meglehetősen alulárazottak a szektortársakhoz képest. A vállalat Európa helyett egyre inkább a kínai piacra helyezi a hangsúlyt, ahol az elmúlt…
Miközben egyre több helyen állnak már a dokkolókban a bérelhető kerékpárok, nem lehet tudni, mikor indul a rendszer. Egyelőre regisztrálni sem lehet a programra és a bérletértékesítésben is lesznek furcsaságok a Mol Bubinál.
Szombat reggel 8 órakor megkezdődött a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók összegyűjtött szavazatainak átadása az egyéni választókerületi választási bizottsági elnököknek a Nemzeti...
Ismét örömteli folyamatokat láthattunk az április 9-én zárult hét során, a fejlődő piaci részvény- és kötvényalapok esetében is tőkebeáramlás következett be az EPFR legfrissebb statisztikái szerint....
Egyedüli indulóként a Mol fogja gázolajjal ellátni a nemzeti vasúttársaság dízel-mozdonyait az elkövetkező időszakban. Az olajtársaság 54 milliárdos üzletet kötött.
A szoros eredmények kapcsán érdekes, hogy lehet-e a szavazatok újraszámlálását kérni. Nos, lehet, de nem automatikus a dolog. A szavazatok újraszámlálását csak amiatt nem rendelik el, mert kicsi a...
Biomasszakazánok gyártásának köszönhetően jelentősen növelni tudta árbevételét 2013-ban a Viessmann Technika Dombóvár Kft., amelyet az tett lehetővé, hogy közel 900 millió forintos, európai uniós beruházással bővítette gyártókapacitását.
Szombat reggel 8 órakor megkezdődött a külképviseleteken leadott és átjelentkezéssel szavazók összegyűjtött szavazatainak átadása az egyéni választókerületi választási bizottsági elnököknek a Nemzeti Választási Irodában (NVI). A tervek szerint 11 óráig valamennyi bizottsági elnök átveheti választókerületének “utazó szavazatait”. A múlt vasárnapi voksoláson lehetőség volt arra, hogy a…
Ma fejezik be az országgyűlési képviselőválasztás szavazatainak számlálását, ezt követően az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok megállapítják a választás választókerületi eredményeit, tehát azt, hogy kik nyertek mandátumot. A szavazatok körülbelül 1,5 százalékát kell szombaton összeszámlálni. Az országgyűlési választáson lehetőség volt arra, hogy a külföldön tartózkodók a…
Márciusban 1 százalékos volt az éves infláció Németországban, szemben a februári 1,2 százalékos és a januári 1,3 százalékos inflációval - ismertetette új adatait a német statisztikai hivatal (Destatis) pénteken.
A Mercedes bejelentette, hogy pénteken megkezdte a B-osztályos elektromos modelljének tömeggyártását rastatti üzemében - írja a Reuters. Az új modell várhatóan az év közepén debütál majd az Egyesült...
A Roszatom (Rosatom) orosz állami céget aggasztja, hogy a Westinghouse amerikai fűtőanyaggyártó vállalat ismét fűtőanyagot szállíthat az ukrajnai atomerőművek számára. Erről Szergej Kirijenko, a Roszatom vezérigazgatója beszélt erről egy moszkvai fórumon – az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint, amelyet a Roszatom MTI-hez eljuttatott magyar nyelvű hírlevele idézett. Az atomenergia:…
Újabb üzenetet küldött a Nemzetközi Valutalap az Európai Központi Banknak. Állításuk szerint mindenképpen növelniük kellene a jegybanki mérlegfőösszeget, hogy fenntartsák a laza monetáris politikai...
Folyamatosan érkeznek a hírek az orosz-ukrán gázhelyzetről. A Kreml már egy-két "gáztöltényt" ki is lőtt Ukrajnára, de a jelek szerint hamarosan a "gázágyú" is elsülhet. A héten már Putyin arra...
Az NHP I sikerével szemben a második fázishoz már egyértelműen finanszírozható beruházások kellenek - véli Baranyay László, az EIB alelnöke, aki szerint régiónk fejlődés előtt áll, s van esély Magyarország felminősítésére
Az Országos Fémipari Ipartestület (OFI) az ágazat kisiparosainak tevékenységét támogató ipari udvarok létrehozását szorgalmazza 2020-ig szóló programjában.
Az adminisztráció jelentős csökkentésével segíti a külföldön befektetni kívánó kínaiakat a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság (NDRC) - jelentette be a szervezet.
Drasztikusan, 1-8-2,2 százalékról 0,3 százalékra csökkentette a kezességvállalási díjait a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A társaság a vállalt garanciaállomány 50 százalékos növekedését reméli, s azt, hogy az új szabályok megkönnyítik a cégek hozzáférését az NHP-forrásokhoz.
Az országgyűlési választási vereség okainak elemzésébe kezdett szombat délelőtt zárt ülésen az MSZP választmánya. Mesterházy Attila pártelnök – aki a hvg.hu-n pénteken megjelent interjúban azt mondta: bár bizonyos konzekvenciákat egy héttel a szavazás után is le lehet vonni, a mélyebb elemzéshez több idő kell – már több mint egy órával […]
Az eddig gondoltnál jobb lehet a kelet-európai régió gazdasági növekedése az idei évben - vetítik előre a JP Morgan londoni közgazdászai az első negyedév biztató adatai alapján. Magyarország esetében...
Összesen 7179 vállalkozás kapott maximum 2,5 százalékos kamatszinten hitelt a Növekedési Hitelprogram I. fázisában - derült ki az MNB által a Monetáris Tanács számára készített tanulmányából. A hitelekhez ugyanakkor az átlagvállalkozásoknál jobb állapotban lévő cégek férhettek hozzá.
Évek óta sok szó esik Magyarországon a bankrendszer szerkezeti átalakulásáról, néhány kisebb bank kivonulásán és a takarékok elkezdődött integrációján túl azonban nem sok minden történt: a nagybankok...
Idén sem fizet bónuszt felsővezetőinek az UniCredit a 2013-as évre vonatkozóan - írja a Reuters. Ez már a negyedik év, hogy elmarad a bónuszfizetés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio.hu...
A KRESZ előírja, hogy csecsemőt bébihordóban lehet az első ülésen szállítani, menetiránynak háttal bekötve, kikapcsolt légzsák mellett. A gyerekeket azonban 150 centis testmagasság alatt csak a hátsó ülésre, előírásnak megfelelő gyerekülésbe szabad ültetni. A német baleseti adatbázis, a GIDAS adatai szerint felül kellene vizsgálni ezt a szabályt, mivel 50-60 km/h-s sebességnél történő ütközésnél…
Mekkora juttatás jár a tanulószerződés alapján foglalkoztatott tanulónak, mihez kell igazítani járandóságát? Olvasónk kérdésére dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd szakértőnk válaszolt.
A szombat délelõtt lezajlott választási összesítés, szavazatszámlálás alapján úgy tûnik, hogy megvan a Fidesz-KDNP kétharmados többsége a parlamentben, mert a két legszorosabb...
Tavalyhoz képest mértékeltebben nőhet az idén a világ acélkereslete, elsősorban a fejlődő országok, és ezen belül különösen Kína szerényebb gazdasági növekedése miatt – áll a nemzetközi acélszövetség, a Worldsteel legújabb előrejelzésében. A Worldsteel 170 acéltermelőt tömörít, tagjai a világ acéltermelésének 85 százalékát adják. A szervezet honlapjára felkerült legújabb előrejelzés szerint […]
Vissza kell fizetni a 98 százalékos különadót, döntött egy érintett keresete alapján a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - írja a Népszabadság.
Több mint 35 százalékkal nőttek az idei év első két hónapjában a külföldi tőkeberuházások Romániában, így értékük meghaladta a 280 millió eurót - közölte pénteken a román központi bank.
Tavalyhoz képest mérsékeltebben nőhet az idén a világ acélkereslete, elsősorban a fejlődő országok, és ezen belül különösen Kína szerényebb gazdasági növekedése miatt - áll a nemzetközi acélszövetség, a Worldsteel legújabb előrejelzésében.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság pénteki, jogerős ítélete alapján vissza kell fizetnie az államnak a 2010-ben a "pofátlan végkielégítésekre" kirótt 98 százalékos különadót - számol be a...
Robbanásszerű növekedés előtt áll a viselhető mobil használati cikkek piaca, miután ezek az eszközök betörtek az életmód- és divatcikkek világába is - derült ki az amerikai International Data Corporation számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat felméréséből.
Minden eddiginél nagyobb volt a márciusi forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, az év harmadik hónapjában több mint 662 ezer érkező és induló utas vette igénybe a Budapest Airport (BA) terminálját és annak szolgáltatásait.
Húsvéttól újra működik a tavaly nyáron átadott margitszigeti szökőkút, megújuló repertoárral, gyerekeknek szóló zenés blokkal. Liszt és Vivaldi után Wolf Kati és Avicii dallamait is hallgathatjuk a...