Kis többséggel megszavazta az új francia miniszterelnök, Manuel Valls 50 milliárd eurós (15,5 ezer milliárd forintos) megszorító csomagját a nemzetgyűlés kedd este.
Az MKB Bank egy összegben és az eredeti jegybanki határozatban foglalt határidőre, azaz április 30-ára visszautalja élő bankszámlával rendelkező ügyfeleinek a felügyelet által jogszerűtlennek ítélt díjakat.
Újabb autókábel-gyártó vállalatot alapít Romániában a német Draxlmaier Csoport - közölte kedden a cég bejelentésére hivatkozva a román Agerpres hírügynökség.
Négycsillagos egészségturisztikai hotel épül Székesfehérváron, a csónakázó tó partján – közölte az önkormányzat kommunikációs központja kedden. Az MTI értesülései szerint a beruházás összköltsége hárommilliárd forint.
Az MKB Bank egy összegben és az eredeti jegybanki határozatban foglalt határidőre, azaz április 30-ára visszautalja élő bankszámlával rendelkező ügyfeleinek a felügyelet által jogszerűtlennek ítélt díjakat. A bank keddi, MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet arra: a pénzügyi szervezetek felügyeletéért és a szektor fogyasztóvédelméért felelős Magyar Nemzeti Bank (MNB) 35 pénzintézet…
A Strukturált OTP Részvény Reverse Convertible (OTP RC) egy olyan befektetési forma, amely a piaci kockázatmentes hozamot meghaladó extra hozam elérésére ad lehetőséget. Ehhez az szükséges, hogy e Termék mögöttes struktúrájában szereplő, megjelölt részvény (OTP részvény) árfolyama kis mértékben gyengüljön, stagnáljon vagy erősödjön.
Már csak Szlankó Zoltán Lhoce-expedíciója maradt a Mount Everest nepáli alaptáborában a hegymászó keddi beszámolója szerint, és az ő szervezőirodájuk is levonul a hegyről, amelyen nemrég zúdult le halálos áldozatokat követelő jéglavina. “Az alaptáborban már csak azok az emberek lézengenek, akik szedik szét a tábort. A kis létszám miatt nyilván […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,35 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 17 616,01 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 3,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Német Sándor, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: az ukrán-orosz feszültség enyhülése kedvező hatással volt […]
Oroszbarát tüntetők és fegyveres szakadárok bekerítették kedden a kelet-ukrajnai Luhanszkban a belügyminisztérium megyei főparancsnokságának épületét. Helyszíni jelentések szerint mintegy két-háromezer tüntető, köztük harminc-ötven símaszkot, golyóálló mellényt viselő, gépkarabélyokkal fegyverzett szakadár vette körül az épületet. Bent a rendvédelmiek elbarikádozták magukat. Az UNIAN ukrán…
John Kerry amerikai külügyminiszter egy zárt ajtók mögötti beszélgetésen azt állította, hogy az amerikai titkosszolgálatok olyan hangfelvételekkel rendelkeznek, amelyeken ukrajnai oroszbarát erők Moszkvából kapnak utasításokat – írta kedden a The Daily Beast című amerikai hírportál. Az Egyesült Államok bizonyítékokkal rendelkezik arra nézve, hogy az orosz kormány kémhálózatot működtet Kelet-…
Kis többséggel megszavazta az új francia miniszterelnök, Manuel Valls 50 milliárd eurós (15,5 ezer milliárd forintos) megszorító csomagját a nemzetgyűlés kedd este.
Újabb autókábel-gyártó vállalatot alapít Romániában a német Draxlmaier Csoport – közölte kedden a cég bejelentésére hivatkozva a román Agerpres hírügynökség. A temesvári székhelyű, új autóipari vállalkozás pitesti gyárába ötszáz szakembert alkalmazna a közeljövőben, de a csoport brassói, valamint szatmári gyárát is tovább bővíti. A világszerte ötvenezer embert foglalkoztató, évi három […]
Módosította alapszabályát küldöttgyűlésén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK): a megyei elnökségek veszik át a helyi földbizottsági feladatokat – írja az agrárszektor.hu. A küldöttgyűlés tagdíjfizetéssel kapcsolatos változtatásokról is döntött.
Ma délelőtt kihirdeti Kásler Árpád és az OTP ügyében hozott ítéletét az Európai Bíróság. Nagy a tétje a luxembourgi székhelyű intézmény döntésének: ez alapján döntheti el ősszel a Kúria, miként...
Elérhetők az ügyintézési funkciók a felsőoktatási e-felvételiben, amelyet minden jelentkező használhat adatbetekintésre, dokumentumpótlásra, adat- és sorrendmódosításra – azok is, akik hagyományos jelentkezési lapon nyújtották be jelentkezésüket - közölte az Oktatási Hivatal és az Educatio Kft. A módosítások határideje idén július 10-e.
A Kaspersky Lab „Pénzügyi számítógépes fenyegetések 2013” című tanulmánya rávilágít, hogy a Bitcoin-t célzó pénzügyi támadások rendkívül népszerűvé váltak 2013-ban. Az elmúlt egy évben a digitális valuta elleni támadások száma 2,5-szeresére emelkedett, ami 8,3 millió támadást jelent.
Nemzeti bevándorlási akcióterv kidolgozását sürgetik a német kormánytól a témakör vezető német kutatói. Különös tekintettel a munkavállalási célú bevándorlásra.
Az elmúlt egy év alatt a nyilvántartott álláskeresők száma a megváltozott munkaképességű emberek körében 40 százalékkal, 17 500-ra csökkent - közölte Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára.
Jelenleg mintegy 50 ezer diák tanul duális szakképzés keretében. Idén 22 ezren végeznek, közölte a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgatója, a Mercedes-Benz oktatási központjában. A képzés előnye, hogy gyakorlati tudást ad, valódi munkahelyen tapasztalatot, kapcsolatot, és a jól végzett gyakorlat után akár állást egy cégnél.
John Kerry amerikai külügyminiszter kedden arra figyelmeztette kedden Oroszországot, hogy a NATO területe sérthetetlen. “Teljesen nyilvánvalóvá kell tennünk a Kreml számára, hogy a NATO területe sérthetetlen, minden egyes darabját meg fogjuk védeni” – mondta a tárcavezető egy, a washingtoni Atlanti Tanács elemzőközpontban mondott beszédében. Az eseményen több EU- és NATO-ország […]
Máris betöltötték az űrt a bulvárpiacon: a megszűnt Új Ász helyett azonos arculattal, azonos szerkesztőséggel piacon a Színes Ász - ám utódlás nem zökkenőmentes: a Magyar Posta nem terjeszti a jogelőd helyett az új kiadó által publikált lapot.
Kelet-Közép-Európában a fizetésképtelenségi eljárások száma tavaly újabb rekordra, 70 ezerre nőtt - derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb elemzéséből. A csőd-, a felszámolási és végelszámolási eljárásokat magában foglaló fizetésképtelenségi eljárások száma egyaránt emelkedett a térségben, Magyarországon az összes vállalkozáshoz képest a fizetésképtelen cégek arányát mutató…
Tapasztalatok szerint sok cég nem tud arról, hogy nemcsak vállalkozás lehet „kapcsolt vállalkozás”, hanem annak magánszemély tulajdonosa is. Ebből következően magyar társaságok ezrei, amelyek többségi tulajdonosaikkal szerződést (például bérleti, vagy tagi kölcsön szerződést) kötöttek, nem tettek eleget bejelentési kötelezettségüknek.
A Nokia Rajeev Suri-t nevezte ki vezérigazgatónak, aki korábban az NSN-ért felelős vezető volt. Megbízatása május 1-én kezdődik. A Nokia egy összesen 5 milliárd eurós programot hirdetett a tőkeoptimalizálás érdekében.
Michel Rocard volt francia miniszterelnök (1988-1991) azt szeretné, ha Nagy-Britannia kilépne az Európai Unióból, miután véleménye szerint nagymértékben London az okozója “az európai döntéshozatali rendszer bénultságnak”. “Nagy-Britannia egy nagyon nagy ország, amely mindig is visszautasította, hogy Európa beleszóljon az ügyeibe. Az integráció minden mélyítését akadályozta … Ha távozik, lehetséges…
Több mint 11%-ot zuhant a Twitter árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette tegnap este első negyedéves számait. A befektetőknek csalódást okozott, hogy a vártnál nagyobb veszteséget...
Máris betöltötték az űrt a bulvárpiacon: a megszűnt Új Ász helyett azonos arculattal, azonos szerkesztőséggel piacon a Színes Ász - ám utódlás nem zökkenőmentes: a Magyar Posta nem terjeszti a jogelőd helyett az új kiadó által publikált lapot.
Rekordszámú vizsgálatot folytatott le az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) tavaly; az intézmény csaknem 403 millió euró behajtását javasolta az uniós költségvetés javára. Az OLAF keddi közleménye szerint tavaly csaknem 1300, vizsgálat indítása szempontjából megfontolandó bejelentés érkezett a hivatalhoz. Így 35 százalékkal több információt kaptak, mint öt éve, 2009-ben, ami […]
A francia kormány nyomása ellenére az Alstom francia nagyvállalat igazgatótanácsa kedd este jóváhagyta a General Electric (GE) amerikai holdingvállalatnak a francia nagyvállalat energetikai tevékenységeinek felvásárlására tett ajánlatát, amiért az utóbbi napokban a német Siemens is versenybe szállt.
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom és a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2013/2014-es tanév tavaszi érettségi időszaka. A mostani vizsgákon az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint csaknem 118 ezren adnak számot tudásukról, az emelt szintű vizsgák száma hét százalékkal nőtt....
A balatoni tógazdálkodásról szóló keddi tihanyi konferencián előadó szakemberek egybehangzó véleménye, hogy aszályosabb években sem szükséges pótolni kívülről a Balaton vizét, a klímaváltozás következményeit a megemelt vízszint mellett a meder mélyítésével, és a Kis-Balaton víztározásra is alkalmassá tételével lehetne ellensúlyozni.
A múlt héten megtartott részvényesi közgyűlés véglegesítette a MOL, a Richter és az OTP osztalékának mértékét is. Mindhárom esetben a közgyűlési előterjesztés került elfogadásra. Az FHB idén sem fog osztalékot fizetni.
A Daimler sikert sikerre halmoz az elmúlt hónapokban, jól példázza ezt a német luxusautó-gyártó most közzétette negyedéves jelentése is. Úgy fest ugyanis, hogy a cég által folytatott...
Nehéz első negyedéven van túl az Erste Group, de az elemzők által vártnál így is kisebb mértékben esett vissza az osztrák bankcsoport profitja az első negyedévben. A társaság 103,3 millió eurós nettó...
Három ajánlattevővel kötött szerződést a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ Zrt.) a vasúti vezeték nélküli kommunikációs hálózat (GSM-R) létesítésének első fázisában az optikai kábelszakaszok szállítására – tájékoztatta a NISZ ZRt. az MTI-t kedden közleményben. A nyílt közbeszerzési eljárásról szóló hirdetményt még 2013. szeptember 25-én tette közzé a NISZ, ebben […]
Mégsem Olaszországban lesz a Déli Áramlat végállomása, a Gazprom moszkvai székházában ugyanis aláírták a szándéknyilatkozatot a vezeték ausztriai szakaszának megépítéséről – jelentette keddi élő adásában a Rosszija 24 állami hírtelevízió. A dokumentumot Alekszej Miller, az orosz állami energetikai cég és Gerhard Roiss, az OMW osztrák energiakonszern igazgatója látták el kézjegyükkel. […]
Az MKB Bank egy összegben és az eredeti jegybanki határozatban foglalt határidőre, azaz április 30-ára visszautalja élő bankszámlával rendelkező ügyfeleinek a felügyelet által jogszerűtlennek ítélt díjakat.
Nehéz első negyedéven van túl az Erste Group, de az elemzők által vártnál így is kisebb mértékben esett vissza az osztrák bankcsoport profitja az első negyedévben. A társaság 103,3 millió eurós nettó...
Hetvenezer négyzetméternyi irodát épít a következő három évben a 4-s metró Etele téri végállomásának szomszédságában a Futureal. A 170 millió eurós beruházással megvalósuló Budapest One elnevezésű projekt indítását ma jelentette be a fejlesztő. Az első ütem kivitelezéséhez 2015 elején fognak hozzá....
A német ingatlanfejlesztő, a hazai Árkád építője, az ECE 150 millió eurós beruházásba kezd Lengyelországban - írja a PropertyEU. A lengyel Bydgoszcz-ban felépíteni tervezett Zielone Arkady...
A Lufthansa 45 millió euró veszteséget szenvedett a társaság történetének eddigi legnagyobb szabású sztrájkja, a pilóták április elején tartott munkabeszüntetése miatt. A igazgatótanács elnöke, Christoph Franz a német légitársaság részvényeseinek keddi hamburgi közgyűlésén ismertette, hogy az idei üzleti évben eddig 70 millió euró kárt okoztak a sztrájkok, és ebből 45 […]
Négycsillagos egészségturisztikai hotel épül Székesfehérváron, a csónakázó tó partján. A beruházás összköltsége eléri a hárommilliárd forintot - írja az MTI. Az önkormányzat közleménye szerint a...
Vegyes amerikai adatok ellenére jó volt tegnap a hangulat a tengerentúli börzéken, a vezető indexek fél százalék körüli mértékben erősödtek. A japán jegybank szerdán a várakozásoknak megfelelően nem...
Beszakadt a Twitter árfolyama a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben, miután növekvő veszteségről és a vártnál kevesebb aktív felhasználóról számolt be az első negyedéves gyorsjelentésében. Nem fogadták kedvezően az eBay gyorsjelentését sem a befektetők, az első negyedéves eredménye ugyan jobb lett a vártnál azonban a jelenlegi negyedévre vonatkozó várakozásai elmaradtak az elemzői…
Nagyot esett a Deutsche Bank eredménye az egy évvel ezelőtti 1,65 milliárd euróról, de az 1,08 milliárd eurós eredmény még így is felülmúlta az 1,01 milliárd eurós várakozást.