Békés megyében két volt ipari üzem környezetre ártalmas, veszélyes hulladékait számolják fel közel négymilliárd forint EU-támogatásból. A kármentesítési munkálatok folyamatban vannak, a programok 2015-ben fejeződnek be - tájékoztatta a projekteket megvalósító Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-t.
A Magyar Bírói Egyesület által 2004-ben elfogadott etikai kódex szerint a bíró nem bírálhatja bírótársa döntését - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn Kecskeméten az MTI-nek.
Mesés kasmíri zafírt árverez el várhatóan karátonkénti rekordáron kedden a Sotheby’s aukciós ház New Yorkban, ahol több mint 450 tételre, köztük egy 6-7 millió dollárra (1,34-1,56 milliárd forintra) becsült rózsaszín gyémántra is licitálhatnak az érdeklődők. A platinába foglalt és baguette-csiszolású gyémántokkal díszített zafírgyűrű 4-5 millió dollárért (893 millió-1,11 milliárd forintért) […]
Néhány tucat, más források szerint mintegy kétszáz Moszkva-barát aktivista botokkal, baseballütőkkel, láncokkal rátámadt az Ukrajna egységéért tüntetőkre hétfőn a kelet-ukrajnai Donyeck városában. A megyei közigazgatási hivatal tájékoztatása szerint legalább 14-en sérültek meg, többeket kórházba kellett szállítani. A sérültek között van a Zerkalo Nyegyeli ukrán hetilap tudósítója, aki elmondta,…
Tizenegy megyére és a fővárosra adott ki figyelmeztetést a várható felhőszakadás miatt keddre a meteorológiai szolgálat. Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre adtak ki citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést,…
Az amerikai Manufacturing Market Insider (MMI) szaklap legfrissebb rangsora szerint a Videoton vállalatcsoport a 27. helyen áll világviszonylatban a szerződéses elektronikai gyártók között a forgalmi adatok alapján – tájékoztatta a cég hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint ugyanezen lista alapján a Videoton a negyedik az európai székhelyű elektronikai gyártási szolgáltató […]
Az Európai Unió Tanácsa által hozott végrehajtási rendelet (vhr.) kiemelt jelentőséggel bír az általános forgalmi adózásra (áfa) vonatkozó előírások között, a tapasztalatok szerint azonban sok adózó még azzal sincs tisztában, hogy egyáltalán léteznek a rendeletben foglalt, kötelezően alkalmazandó szabályok. A rendelet legfontosabb rendelkezései az adóztatandó ügyletek teljesítési helyéhez…
Május elsejétől ismét a szálloda építtetője működteti a zalakarosi MenDan Hotelt, ahonnan két évvel ezelőtt a tulajdonos CIB Lízing Zrt. díjtartozás miatt küldte el az addigi üzemeltetőt - közölte internetes oldalán hétfőn a Zalai Hírlap.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,75 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 17 540,66 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,18 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak a pénteki záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint a negatív tartományban történt zárás ellenére a BUX-ot a pozitív piaci […]
A lakossági rezsicsökkentés fűnyírószerű végrehajtása nagyon sok szempontból megkérdőjelezhető, miközben a vállalati rezsicsökkentés tekintetében a szabályozó már önmagában azzal is tudná mérsékelni...
Egyre nagyobb nyomás helyeződik Philip Clarke vállaira. A Tesco vezérigazgatója újabb hitelminősítőtől kapott ugyanis figyelmeztetést cége miatt - írja a brit The Guardian. A Standard & Poor's a...
Egy hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
Meglehet, hogy formai okok miatt érvénytelen a Takarékbank múlt heti, átváltozó kötvényről hozott határozata - legalábbis erről beszélt Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára tegnap egy tévéműsorban.
A beindult növekedés következtében áprilisban csökkent a munkát keresők száma Németországban. A szakértők becslései szerint 90 ezer fővel is csökkenhet a munkanélküliség.Akár 10 ezer fő hiányozhat is a munkaerőpiacról, írja a VG Online.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kiírta a kivitelezői közbeszerzést a Budapest III. kerület, Bécsi út - Budapest-Esztergom vasútvonal szintbeli keresztezés kiváltására, a Bécsi út és az Ürömi út kereszteződés között a 10. számú főút fejlesztésére, valamint az Aranyvölgy utca korszerűsítésére, a beruházás jövő őszre készülhet el - mondta Loppert Dániel, a NIF kommunikációs vezetője az…
Folytatódik a visszaélés-megelőzési képzéssorozat Magyarországon. Az EY és a Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezete (BEMSZ) által tavaly indított program célja a belső ellenőrök szakmai továbbképzése gyakorlati példákon keresztül.
Idén is megrendezték a Lányok Napja elnevezésű programsorozatot, melynek fő célja a pályaválasztás előtt álló lányok érdeklődésének felkeltése a mérnöki, az informatikai és egyéb, jövőorientált szakmák iránt, írja az edupress.
Az amerikai Manufacturing Market Insider (MMI) szaklap legfrissebb rangsora szerint a Videoton vállalatcsoport a 27. helyen áll világviszonylatban a szerződéses elektronikai gyártók között a forgalmi adatok alapján. A cég Európában a 4.
Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint egy bíró nem bírálhatja bírótársa döntését, mert az veszélyeztetné a bírói ítélkezés függetlenségét. Felette csak a törvényszék elnökének van fegyelmi jogköre.
Majdnem minden tízéves használja Németországban az internetet, és az okostelefon az egyik legfontosabb kommunikációs eszköz a gyerekek körében egy hétfőn ismertetett felmérés szerint. A német informatikai cégek szövetsége (Bitkom) megbízásából készült vizsgálat szerint a 6-7 évesek körében 76 százalék a legalább alkalmanként internetezők aránya, és a tízéves korosztályban már szinte […]
Szerény erősödést ért el a forint hétfő esti árfolyamához képest kedd reggelre: az eurót 309,38 forinton jegyezték reggel hét órakor a bankközi deviza kereskedelemben az előző esti 309,82 forinttal szemben.
A svájci munkavállalók fele havonta 6118 svájci franknál (közel 1,6 millió forint) többet keres a Szövetségi Statisztikai Hivatal (OFS) hétfői közleménye szerint, amelyet három héttel a 4000 eurós (1 millió forint) bruttó minimálbérről tartandó népszavazás előtt tettek közzé.
A meredek pénteki esés után jelentős volatilitás mellett telt a hétfői kereskedés, a vezető indexek a negatív és a pozitív tartomány között ingáztak, végül a Nasdaq kivételével sikerült pluszban zárniuk. A kedvező vállalati és makrogazdasági híreket ellensúlyozták az Ukrajnával kapcsolatos aggodalmak
Egy későbbi időpontra halasztották az április 29-ére kitűzött találkozót a horvát kormány és a MOL illetékesei - értesült egy, a horvát tárgyalóküldöttséghez közelálló forrástól a Hina hírügynökség. ...
Mitévő legyen az, aki nem törődik bele, hogy 98 százalékos adót vontak tőle, és szeretné a pénzét visszakapni azok után, hogy az Alkotmánybíróság megtiltotta e szabály alkalmazását. Mutatjuk a megoldást.
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, az elemzők többsége 10 bázispontos kamatvágást vár, így a mostani 2,6 százalékról újabb történelmi mélypontra, 2,5 százalékra mérséklődhet a jegybanki alapkamat.
Szerény erősödést ért el a forint hétfő esti árfolyamához képest kedd reggelre: az eurót 309,38 forinton jegyezték reggel hét órakor a bankközi deviza kereskedelemben az előző esti 309,82 forinttal szemben. A svájci frank jegyzése a hétfő esti 254,07 forintról 253,88-ra, a dolláré 223,66 forintról 223,33-ra, a japán jené pedig 2,1820 […]
Szerdáig élhetnek az 50 ezer forintos állami támogatással a pénztárgépek beszerzéséhez a visszavont engedélyű gépeket rendelő kereskedők, illetve azok, akiknek befizetett előlegeivel eltűnt egy vállalkozás. Az online pénztárgépeket főszabály szerint legkésőbb január 31-éig kellett üzembe helyezni ahhoz, hogy a kasszacseréhez igénybe lehessen venni az 50 ezer forintos állami támogatást. Azoknak […]
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, az elemzők többsége 10 bázispontos kamatvágást vár, így a mostani 2,6 százalékról újabb történelmi mélypontra, 2,5 százalékra mérséklődhet a jegybanki alapkamat.
A 927 millió eurós piaci konszenzusnál magasabb, 1,08 milliárd eurós első negyedéves eredményről számolt be kedden reggel a Deutsche Bank. Igaz, ez is jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 1,65...
Szerdáig élhetnek az 50 ezer forintos állami támogatással a pénztárgépek beszerzéséhez a visszavont engedélyű gépeket rendelő kereskedők, illetve azok, akiknek befizetett előlegeivel eltűnt egy vállalkozás....
Nem szakította meg a fejlesztési források kifizetését az Európai Bizottság, és nem is áll fenn ennek a veszélye, ha a magyar hatóságok megnyugtató választ tudnak adni a következő hetekben a...
Az amerikai részvényindexek erősödéssel zárták a hétfői kereskedést az követően, hogy vegyes makrogazdasági adatok láttak napvilágot. A nyugati piacokon tapasztalható optimista befektetői hangulat...
A kelet-kínai Csiahszing városában építi első ázsiai gyárát a Magyarországon is gyártóegységgel rendelkező Lego, amelynek az ázsiai térség mind nagyobb piacot jelent.
A 927 millió eurós piaci konszenzusnál magasabb, 1,08 milliárd eurós első negyedéves eredményről számolt be kedden reggel a Deutsche Bank. Igaz, ez is jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi 1,65...
Az elemzői várakozásokat meghaladó eredményt ért el megmaradt üzletágaiban a Nokia az első negyedévben, a Microsoftnak eladott mobiltelefon készülék üzletággal együtt azonban az első negyedév veszteséges lett.
Az éles napközbeni fordulat az amerikai tőzsdék tegnapi mozgásában továbbra is összességében jó külpiaci környezetet teremt a forint számára is, igaz eddig ebből nem sokat profitált a magyar...
Szerda reggel 10 órakor mutatja be a Nemzetgazdasági Minisztérium a konvergenciaprogramot. A sajtótájékoztatón jelen lesz Varga Mihály tárcavezető, valamint Orbán Gábor adó és pénzügyekért felelős...
A Raiffeisen marad ugyan Magyarországon, de tevékenységét takaréklángon és csak szűk kör számára fogja végezni ? amíg Magyarországon folytatódik a jelenlegi politika. Az alapblog.hu-nak adott...
Kétféle típus van, ha a munkavállalást, de általában a megélhetést nézzük. Az egyik a piacról él, a másik a politikából. Vagy ha utóbbit politikailag korrekt módon akarom megfogalmazni: a politikai hatalom által ellenőrzött központi újraelosztásból. Ez a szembenállás kevésbé látható, mint a politikai törésvonalak. De legalább annyira aggasztó és hosszútávon még veszélyesebb. Lássuk, miért is.
Jövő hétfőn rendben elindulnak a 2014. évi rendes közfoglalkoztatási programok, amelyek révén a tavalyihoz hasonlóan májusban több mint 140 ezer ember dolgozhat majd - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Az „önimádó” személyiség gyakran kézenfekvő választás vezetői szerepre, hiszen az ilyen emberek személyiségének része, hogy vágynak a kihívásra, hisznek a saját ötleteikben, élvezik a versengést és a győzelmet. Meggyőzőek és megnyerők tudnak lenni, ezek a tulajdonságok pedig vonzóak azok számára, akik vezetőt keresnek. Ugyanakkor kutatások szerint hosszútávon ez a személyiség inkább romboló a…
A Monetáris Tanács várhatóan újabb 10 bázispontos csökkentésről dönt ma, így elérjük a korábban megjelölt 2,5%-os kamatcélt. Az alacsony jelenlegi hozamszint és előremutató hozamkilátások miatt az óvatosabb befektetők a bankbetétek, míg a kockázatvállalóbbak a részvénypiacok irányába mozdulhatnak – nyilatkozta Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója.
Pozitív nyitást várnak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők. Sinka Csaba, a KBC Equitas elemzője szerint minimális pluszban nyithat a magyar piac a nyugat-európai hangulat hatására. Kiemelte: a nap legfontosabb eseménye lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntése, amelyen 10 bázispontos csökkentést várnak az elemzők. Hozzátette, […]
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,37 pontos csökkenéssel, 17 538,29 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,01 százalékkal gyengült.(MTI)