Nőtt az Egyesült Államokban a szolgáltató szektor aktivitást mérő beszerzésimenedzser-index (BMI) a Markit Economics piackutató intézet legfrissebb adatai szerint.
Évtizedek óta nem volt a jelenlegihez mérhető a légszennyezettség Londonban és Anglia déli térségeiben. A környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) csütörtökön közölte, hogy a fővárosban és környékén működő észlelőállomásai a nullától tízig terjedő skálán a tízes, vagyis a legmagasabb szennyezettségi értéket mérték.
Több napja tartó mozdulatlanság után a jó magyar államktövény-aukciós adatokra hirtelen lendületbe jött a magyar fizetőeszköz. Délután pedig újabb vételi hullám jelentkezett, így a forintnak sikerült...
A Gazpromot komolyan aggasztja az ukrajnai földalatti gáztározók készleteinek jelentős csökkenése – tájékoztatott az orosz állami energetikai cég sajtószolgálata Alekszej Miller az orosz állami energetikai cég elnöke és Andrij Koboljev, az ukrán Naftohaz vezetőjének csütörtöki találkozójáról. A Gazprom elnöke moszkvai hivatalában fogadta ukrán kollégáját. A gáztartalékok csökkenése miatt a…
Hitelkártyák esetében 0,3 százalékban, betéti kártyáknál pedig 0,2 százalékban vagy 7 centben maximálná az Európai Parlament (EP) azokat a díjakat, amelyeket a bankok a kártyás fizetéseknél számítanak fel - közölte csütörtökön az EP sajtószolgálata.
Pluszban mozogtak az európai indexek szinte egész nap és az amerikai tőzsdék is erősödéssel kezdték a kereskedést, a Dow és az S&P 500 új történelmi csúcsra szárnyalt. A nap eseménye az EKB...
Ha Oroszország nem vonul ki a Krím félszigetről, súlyos következményekre kell számítania – jelentette ki csütörtökön Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, aki Észak-Ciprushoz hasonlította az Ukrajnától elszakadt Krím jövőjét. Sikorski Donald Tusknak a Die Zeit című német lap csütörtöki számában megjelent interjújára reagált, amelyben a lengyel miniszterelnök kijelentette: fennáll a reális […]
Idén sem lép életbe a Balatonon a május 2. és június 15. közötti időszakra vonatkozó pontyfogási tilalom a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kezdeményezésére.
Meghaladta az MVM-csoporthoz tartozó MVM Ovit Országos Villamostávvezeték Zrt. árbevétele az 53 milliárd forintot tavaly, ennek csaknem 50 százaléka csoporton kívül megkötött szerződések...
Meghaladta az MVM-csoporthoz tartozó MVM Ovit Országos Villamostávvezeték Zrt. árbevétele az 53 milliárd forintot tavaly, ennek csaknem 50 százaléka csoporton kívül megkötött szerződések teljesítéséből származott – tájékoztatott a társaság csütörtökön. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az MVM Ovit közgyűlése elfogadta a társaság 2013-as üzleti évéről készített éves beszámolót, 2013. évi […]
Hét magyarországi konferencia és wellness szálloda kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaikért. A szállodák egész éves munkáját értékelő díjat már kilencedik alkalommal adták át.
Nem kell félni a Fed mennyiségi lazításának visszafogásától és buborékoktól sem, a részvénypiacoktól idén további emelkedésre számíthatunk. A kötvénypiacokkal szemben egyértelműen a részvénypiacokban...
Kissé gyengült a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben csütörtök délutánról csütörtök estére a bankközi devizapiacon. Az eurót csütörtök reggel 307,25 forinton, délután 306,87 forinton, este 307,15 forinton jegyezték. A dollár árfolyama kora reggel 223,33 forint volt, délután négykor 223,80 forint, este hétkor 223,91 forint. A svájci frankért csütörtök […]
Meglepően hosszú, akár három hónap is lehet a kiválasztási folyamat új munkatárs felvételénél, derül ki a Profession.hu kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok körében végzett kutatásából. Pozitívum viszont, hogy a 300 megkérdezett cég közül 126 új pozíció miatt ad fel álláshirdetést, 141 megüresedésből adódóan keres munkatársat és csak 24 esetben volt átszervezés az indok.
Törökországban a helyi internetet felügyelő hatóság újra engedélyezte a Twitter használatát, amelyet két héttel ezelőtt tiltottak be az országban. Az indok szerint a szólásszabadságot sértette a...
Rossz irányba tett lépésnek nevezte az Európai Parlament (EP) döntését a roamingdíjakról az európai távközlési hálózatüzemeltető szolgáltatók szövetsége (ETNO). A csütörtökön született döntésről...
Semmit sem változtatott monetáris politikáján az EKB, viszont Mario Draghi beszélt a QE-programról és a negatív kamatról. A forintot is erősítette a jó hangulat.
Jeremy Stein, a Fed kormányzótanácsának tagja, csütörtökön váratlanul lemondott - számolt be a Marketwatch.com. A Fed egyik kormányzója, Jeremy Stein, 2014. május 28-ától kezdve lemond az amerikai...
Egy kutatás szerint az állami ösztöndíj nélkül 5 millió forintba kerül a diploma megszerzése, amit jórészt a szülők fizetnek. Ez komoly anyagi terhet jelent a családoknak, mivel a szülők elenyésző része készül előre ezekre a költségekre. A tudatos pénzügyi tervezéssel készülők fele azonban már a gyermek 8 éves kora előtt megkezdi a takarékoskodást.
Vételről semlegesre rontotta a Citigroup ajánlását a Sterne Agee elemzőcsapata amiatt, mert a Fed nemrégiben nem fogadta el a bank részvényvissazvásárlási és osztalékfizetési terveit - számolt be a...
Az LMP társelnöke szerint megbukott az az ellenzéki stratégia, amelyik “azon a bűvös szón alapul, hogy összefogás”, ugyanis alkotói nem számoltak azzal, hogy a magabiztos kormányváltáshoz szükséges két és fél milliós tömeg sokszínű és tagolt. Schiffer András erről a párt csütörtöki budapesti konferenciáján beszélt. A politikus azt mondta: Szlovákiában Iveta […]
A defláció veszélye tovább emelkedett, ezért az EKB-nak továbbra is nullához közeli szinten kellene tartania az alapkamatokat középtávon - közölte az OECD a mai EKB kamatdöntés után közleményben....
A Nézőpont Intézet legfrissebb, választás előtti utolsó közvélemény-kutatása szerint a Fidesz-KDNP listája 47, a baloldali közös lista pedig 28 százalékos eredményre számíthat – olvasható az intézet csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írták, a várható választási eredményhez legközelebb eső mérés, tehát a potenciális támogatottsági adatok alapján a Jobbik 19, az […]
Beadta lemondását a Mozilla vezérigazgatója, Brendan Eich, mégpedig azért kell mennie, mert egy melegházasság ellen küzdő kezdeményezést 1000 dollárral támogatott még 2008-ban - írja a Marketwatch...
Vegyes makroadatok láttak ma napvilágot, ezért nem meglepő, hogy egyelőre nincs igazi mozgás az amerikai piacokon, iránykeresés zajlik. Az Egyesült Államok szolgáltatói szektora javulni látszik a...
A pártokat reprezentáló politikusok közül Orbán Viktor (Fidesz) miniszterelnöknek van a legnagyobb rajongótábora a Facebookon, több mint 281 ezres, míg a pártok között a Jobbik áll az élen 261 ezer követővel – derül ki a Közösségi kalandozások nevű online tévé és a MediaQ közös kutatásából, amelynek eredményét csütörtökön juttatták el […]
Évtizedek óta nem volt a jelenlegihez mérhető a légszennyezettség Londonban és Anglia déli térségeiben. A környezetvédelmi, élelmezési és vidékügyi minisztérium (DEFRA) csütörtökön közölte, hogy a fővárosban és környékén működő észlelőállomásai a nullától tízig terjedő skálán a tízes, vagyis a legmagasabb szennyezettségi értéket mérték. London felett egész nap szürkés szmog lebegett. […]
Elrendelte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) illetékes főosztálya az idei határszemle ellenőrzések végrehajtását - hívta fel az ingatlantulajdonosok és a földhasználók figyelmét a tárca.
Az orosz védelmi minisztérium konzultációra hazarendelte főképviselőjét a NATO brüsszeli központjából, mivel az atlanti szervezet úgy döntött, hogy az ukrajnai események miatt felfüggesztenek minden gyakorlati, polgári és katonai együttműködést Oroszországgal. Ezt az orosz tárca helyettes vezetője jelentette be csütörtökön Moszkvában. Anatolij Antonov hozzátette: bár nem Moszkva döntött úgy, hogy…
A Concorde Alapkezelő felkerült a világ legnagyobb szuverén alapjának, a Norvég Alapnak a részvény-vagyonkezelői listájára - jelentette be a Concorde Alapkezelő vezérigazgatója. Bilibók Botond hozzátette: a náluk lévő kezelt vagyon 2013-ban jelentősen megemelkedett, a 2012 évvégi 230 milliárdról 2013 végére 400 milliárd forint fölé. A vezérigazgató az InfoRádiónak arról beszélt, hogyan alakultak…
Hatodik éve nem emelték a családi pótlék összegét, ez idő alatt értékének 23 százalékát veszítette el az infláció miatt. Korábban viszont nagy emelések voltak. Viszonylag sokat ér ma a fizetésekhez képest, vagy keveset? Hogy volt régen?
Az elmúlt két hónapban mintegy 15 százalékkal drágult a cukor, és további áremelkedést vetít előre a világ cukortermelésének több mint egynegyedét adó Brazíliát sújtó aszályos időjárás, valamint a második legnagyobb cukorexportőr Thaiföld politikai feszültségei miatt várható kínálatcsökkenés - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt az MTI-vel.
Április elejétől bárki számára elérhető a nyugdíjbiztosítások összehasonlítására specializálódott online portál, ahol a biztosítók termékeit több mint 60 paraméter szerint lehet összevetni, illetve ezen felül a rendszeresen frissített több éves hozamok is segítenek a kiválasztásban. Az itt található biztosítások mind az idei év termései, és mivel ezek után lehet ma adókedvezményt érvényesíteni,…
A kártyás fizetések terjedése ellenére még mindig készpénzben fuldoklik Magyarország, az elmúlt évek tendenciáit alapul véve pedig ez még legalább egy évtizedig így is marad. Pedig a legújabb kártyás...
Megjelent az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014. (IV. 3.) NGM rendelet. A szigorításokat visszamenőlegesen nem kell alkalmazni, a kedvező szabályokat viszont 2014. január 1-jétől lehet.
A Kórházszövetség szerint, ha az egészségügyi dolgozók elvándorlása a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor 2020-ra Magyarországon is száz ágyból csak 80-90-re juthat egészségügyi dolgozó.
Az elmúlt két hónapban mintegy 15 százalékkal drágult a cukor, és további áremelkedést vetít előre a világ cukortermelésének több mint egynegyedét adó Brazíliát sújtó aszályos időjárás, valamint a második legnagyobb cukorexportőr Thaiföld politikai feszültségei miatt várható kínálatcsökkenés - közölte az árupiaci befektetésekkel foglalkozó Conclude Befektetési Zrt az MTI-vel.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,79 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 18 167,90 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Králik István, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: a Mol a tervek szerint magas osztalékot fizetne […]
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közel a duplájára emeli a mezőőrök foglalkoztatásához az önkormányzatoknak nyújtott állami hozzájárulás mértékét. 2013-ban a rendelkezésre álló 500 millió forintból csak 356 milliót hívtak le.
Vannak, akik rossz irányba tett, sőt demagóg lépésnek tartják az Európai Parlament roaming díjakról hozott döntését. A szolgáltatók sem örülnek. A hálózatüzemeltető szolgáltatók szövetsége (ETNO) szerint a döntés nem szolgálja a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést, írja a napi.hu.
Akár három hónap is lehet egy új munkatárs kiválasztásának folyamata, viszont vannak munkavállalókra váró új pozíciók. A cégek 42 százaléka számolt be új pozíciókról, 47 százaléknál megüresedett helyet hirdettek meg. A munkaadók használják a közösségi oldalakon elérhető információkat. Többek között ez is kiderül a Profession.hu felméréséből.
Drámai a foglalkoztatottság, elnéptelenednek a falvak. Nem ritka, hogy a falvakban az emberek 80 százalékának nincs állása. Így értékeli a helyzetet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége, de tíz év alatt akár 150 ezer új falusi munkahelyet lehetne létrehozni, írja a Teol.hu.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,79 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 18 167,90 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A német törvényhozás alsóházában (Bundestag) csütörtökön nagy többséggel megszavazták az ellenzék jogainak bővítéséről szóló javaslatot, amelynek az a célja, hogy az ellenzék jobban helyt állhasson a csaknem 80 százalékos kormánypárti többséggel szemben. Az új szabályok szerint a 631 tagú testületben már 120 képviselő támogatása elég egyebek mellett vizsgálóbizottság felállításához és […]
Ma lépett hatályba az a miniszteri rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a cégek 5 millió forintig adó- és járulékmentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését vagy lakásvásárlását.
Szankciókat és munkafelügyelőket ígérnek a közfoglalkoztatásban, ahol a romáknak is dolgozniuk kell majd, a multik pedig elmehetnek, ha kizsigerelik az embereket. Bertha Szilvia, a Jobbik parlamenti képviselője, a foglalkoztatási bizottság tagja beszélt választási programjukról.