Az Amerika és Magyarország közötti szorosabb stratégiai viszonyt, valamint a két nép mélyebb barátságát szorgalmazta az elkövetkező évek viszonylatában Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt az 56-os magyar forradalom 52. évfordulója alkalmából az amerikai magyaroknak írott üdvözletében.
Hillában, az iraki Babilon tartomány székhelyén csütörtökön megkezdődött az a ceremónia, amellyel az Irakot megszálló amerikai hadsereg átadja a tartomány biztonsági ellenőrzését az iraki erőknek.
Váratlan eredményt hozott az AP-GfK legfrissebb közvélemény-kutatása, eszerint ugyanis 13 nappal az amerikai elnökválasztás előtt kiegyenlített a demokrata és a republikánus jelölt támogatottsága.
Az Európai Parlament (EP) magyar képviselői többpárti megemlékezést tartottak csütörtökön Strasbourgban az Európa Tanács épületében elhelyezett 1956-os zászló előtt.
A grúz kormány szerint Oroszország újabb kétezer katonát vezényelt a múlt héten Dél-Oszétiába, és félő, hogy "provokációkat" készít elő a szakadár területen.
Az Európai Parlament Hu Csia bebörtönzött kínai ellenzéki jogvédőnek ítélte oda a Szaharov-díjat - jelentette be a parlament elnöke. Az Andrej Szaharov szovjet jogvédőről elnevezett elismerést az idén huszadik alkalommal osztják ki.
Oroszországban másodfokon is elutasította a bíróság a Jukosz egykori olajbirodalom volt többségi tulajdonosának idő előtti feltételes szabadlábra helyezésre vonatkozó kérelmét.
Az Európai Parlament (EP) a jövő évi EU-költségvetéssel kapcsolatban tartott szavazások sorában csütörtökön Strasbourgban elfogadta a Nabucco projekt általános politikai, valamint további 5 millió eurós anyagi támogatását.
A szlovák külügyminisztérium csütörtökön nyilatkozatban utasította vissza Göncz Kinga magyar külügyminiszter kijelentéseit, különösképpen a szerdán elhangzottat, melyben a magyar diplomácia vezetője a Szlovákiában megnyilvánuló "idegengyűlöletről" beszélt.
Csökkenti az egyes modellek árait a nemzetközi pénzügyi válság miatt a Skoda autógyár Csehországban - jelentette be csütörtökön a Skoda Auto szóvivője, Jana Skocdopolová.
Brüsszel, 2008. október 23., csütörtök (MTI) - Az Európai Parlament (EP) magyar képviselői többpárti megemlékezést tartottak csütörtökön Strasbourgban az Európa Tanács épületében elhelyezett 1956-os zászló előtt.
Kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó nemzetközi hálózatot számoltak fel a holland hatóságok. A csoport tagjai egyebek között magyarországi ingatlanbefektetések révén igyekeztek tisztára mosni bevételeiket.
A kínai kormány mélységesen elégedetlen azzal, hogy egy bebörtönzött kínai emberi jogi aktivista kapta az idei Szaharov-díjat, az Európai Parlament (EP) emberi jogi kitüntetését - közölte csütörtök a pekingi külügyi tárca szóvivője.
Noha Szerbiában hivatalosan nincs gazdasági válság, a pánik csökkentése érdekében az állam kiterjeszti a betétgaranciát, valamint eltörlik a kamatadót.
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön Strasbourgban elfogadott állásfoglalásában támogatásáról biztosította ugyan a tengeri kalózkodás elleni fellépést célzó uniós katonai missziót, ám sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy az EU-tagállamok kormányait képviselő Tanács erről nem konzultált előzetesen a parlamenttel.
Azért nem látszottak az európai válságkezelő intézkedések hatásai, mert a piaci szereplők még mindig bizalmatlanok egymással szemben - véli a Bruxinfó ügyvezető igazgatója. Fóris György az InfoRádió Aréna című műsorában hozzátette: az Európai Unió a klasszikus politikai filozófia miatt nem reagált előbb a pénzügyi válságra.
Oroszország felhatalmazást kért Mogadishutól a szomáliai felségvizeken garázdálkodó kalózok elleni harchoz - jelentette be az orosz külügyminisztérium.
Az egyesült államokbeli vízummentességi programhoz újonnan csatlakozó országok számára november közepe után oldják fel a vízumkényszert - mondta az amerikai belbiztonsági miniszter. A pontos időpontot Michael Chertoff valószínűleg hétfőn, Prágában közli.
Jobban meg kell ismertetni az európai lakossággal az uniós ombudsman tevékenységét - áll az Európai Parlament strasbourgi plenáris csütörtökön elfogadott jelentésben, amely egyúttal kiegyensúlyozottnak nevezi a posztot jelenleg betöltő Nikiforosz Diamandurosz tevékenységét.
Október 23-ától 2010 január 1-jéig nem kell helyi iparűzési adót fizetniük Franciaországban az új beruházást végrehajtó cégeknek - jelentette be csütörtökön Nicolas Sarkozy. A francia államfő a kelet-franciaországi Annecy kisvárosban tartott munkalátogatása után ismertette a legújabb, a pénzügyi válság hatásait kivédeni hivatott intézkedéseket.
Lezuhant egy olasz katonai helikopter csütörtökön Franciaország keleti részén, a balesetnek legkevesebb hét halálos áldozata van - közölték helyi illetékesek.
Az 1956-os októberi forradalom nagy ajándéka a nemzeti egység - mondta a köztársasági elnök az erdélyi Csíkszeredában tartott 1956-os megemlékezésen. Az ünnepségen Traian Basescu román államfő is részt vett.
Nem hivatalos csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió állam-, illetve kormányfői november 7-én Brüsszelben - közölte csütörtökön az EU soros francia elnöksége.
Sólyom László a pénzügyi válság hatásairól, a székelyföldi fejlesztési régiók kérdéséről, valamint a két ország kapcsolatairól beszélt csütörtökön Csíkszeredában Traian Basescu román államfővel.