Lassan ledolgozzák a 2008-2009-es krach idején elszenvedett veszteségeiket a brit gazdagok leggazdagabbjai, akiknek vagyona az elmúlt egy évben szépen gyarapodott.
Négy embert kellett kórházba szállítani Pekingben, mert megsérültek a tömegben, miközben sorban álltak a frissen érkezett Ipad 2 táblagépekért. Az állami hírügynökségek szerint lázadás közeli helyzet alakult ki a tömegben és a nyomulásban egy üvegajtó is összetört.
Tunéziában éjszakai kijárási tilalmat rendelt el a fővárosban és környékén a kormány. A kabinet az utóbbi napok erőszakos eseményeivel indokolta az intézkedést. A korlátozás este 9-től reggel 5 óráig tart és meghatározatlan időre szól.
A Lampedusánál szerencsétlenül járt hajón mintegy 300 bevándorló utazott. Az olasz parti őrség azonnal akcióba lépett, s már több tucat embert sikerült kimenteni a tengerből.
Kairóban hat ember meghalt a keresztények és muzulmánok közötti éjszakai összecsapásban. Az egyiptomi főváros északnyugati részén 500 szalafista muzulmán gyűlt össze egy templomnál, mert úgy hallották, hogy ott fogva tartanak egy fiatal nőt, mert a közelgő házassága miatt a keresztény hitről áttért az iszlámra.
Egy háromszáz menekültet szállító hajó futott zátonyra egy olasz kikötő közelében vasárnap. Az afrikai és ázsiai bevándorlók közül többen - köztük nők és gyerekek is - úszva próbálták elérni a szárazföldet.
Növény- helyett betondzsungelben élnek Hongkong majmai, ám ez nem zavarja őket, ráadásul úgy elszaporodtak, hogy immár a kormányzatnak kell beavatkoznia demográfiájukba.
Az első hírek szerint egy fogoly kihallgatás közben megszerezte egy tiszt fegyverét, lelőtte őt, és kiszabadította kilenc társát. A zendülésben meghalt egy belügyi tábornok, egy alezredes, egy hadnagy és egy közrendőr.
A Los Angeles-i magyar főkonzulátus kezdeményezte, hogy május 9-ét a nyugati parton is Európa Nap-pá nyilvánítsák, ezzel is elismerve az Európai Unió tagországaival fenntartott kapcsolataik fontosságát, méltassák a magyar elnökséget.
Kilenc ember meghalt, több száz pedig megsebesült Kairóban szombaton a muzulmánok és a kopt keresztények közötti összecsapásokban. Egy templomot is felgyújtottak.
Bagdadban lázadás robbant ki az iraki belügyminisztérium egyik börtönében. Többen meghaltak, de az eset körülményeiről és az áldozatok számáról egyelőre eltérőek a jelentések.
Az amerikaiak immár teljesen biztosak abban, hogy Oszama bin Laden halt meg a hétfő hajnali pakisztáni kommandós akcióban. A DNS- és más tesztek eredményei ugyanis azt mutatják, hogy 11,8 kvadrillió az egyhez (11 800 000 000 000 000 000 000 000:1) az esélye annak, hogy hibáztak a terroristavezér azonosításakor.
Tíz fogoly és négy rendőr halt meg egy bagdadi börtönlázadásban, amelyet egy katolikus templom elleni tavalyi támadás gyanúsítottja robbantott ki, amikor kihallgatása közben megszerezte az egyik rendőr fegyverét. A halottak között van egy rendőrtábornok is.
A légikikötő szóvivője szerint a helyi légitársaság, a Philippine Airlines Airbus 320-as repülőgépét nem érte kár, s a személyzetnek, illetve a már beszállt utasoknak sem esett baja.
Kutyák és gumibot bevetésével oszlattak fel a német rendőrök egy a Pokol angyalai és egy rivális motoros banda közötti szombati összecsapást Brémában, ötvenkét embert őrizetbe vettek.
Oszama bin Laden megölése után az al-Kaida még inkább bizonyítani kívánja, hogy létezik és működik - hangsúlyozta egy vasárnapi interjúban a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BND) elnöke.
Dmitrij Medvegyev orosz államfő a május 9-i Győzelem Napjának előestéjén megkoszorúzta Moszkvában az ismeretlen katona sírját, ahol örök láng ég a Kreml fala mellett lévő Sándor-kertben.
Közlekedési balesetet okozott pénteken David Beckham, a Los Angeles Galaxy angol futballsztárja. A 36 éves középpályás fekete Cadillac-ével hátulról belement a kaliforniai metropolisz melletti Torrence közelében egy másik autóba, amelynek sofőrjét nyakfájdalmak miatt kórházba szállították megfigyelésre.
Három asszonnyal, tizenkét gyerekkel, tehenekkel, nyulakkal és csirkékkel osztotta meg Oszama bin Laden a pakisztáni Abbotabadban lévő házát, amelyben amerikai kommandósok lelőtték a világ leginkább keresett terroristáját hétfő hajnalban.
Tizenkilenc holttestet már megtalált, nyolcat pedig még keres húsz haditengerészeti és rendőrbúvár az indonéziai repülőgép-katasztrófa áldozatai közül. A szombaton tengerbe zuhant utasszállító huszonhét utasa közül senki sem élte túl a tragédiát.
Hátulról beleszaladt egy másik autóba David Beckham angol labdarúgó egy Los Angeles melletti zsúfolt autópályán. A péntek reggeli balesetben a Cadillacet vezető futballista nem sérült meg, a másik autó vétlen, 40 éves helyi sofőrjét viszont nyaki fájdalmai miatt kórházba szállították.
Az egyiptomi hadsereg vasárnapi közlése szerint a tíz halálos áldozatot követelő muzulmán-kopt összecsapások nyomán letartóztatottakat, azaz 190 embert hadbíróság elé állítanak.
Hat kenuzó fiatalt - köztük egy nyolcéves lányt - kerestek még vasárnap is az új-zélandi mentőegységek, miután eltűntek a Csendes-óceánon lévő Kiribati-szigetekről. A kutatáshoz az új-zélandi légierő Orion típusú tengerészeti felderítő gépét is bevetették, de a térségben tartózkodó külföldi halászhajókat is felkérték, hogy vegyenek részt az Új-Zélandtól 4 400 kilométerre északra lévő szigetállam…
Három ember meghalt, több ezer ember pedig fedél nélkül maradt szombaton az Aere nevű heves trópusi vihar és árvíz miatt a Fülöp-szigeteken. Az eső földcsuszamlást okozott a negyedmilliós Catanduanes-szigeten lévő Camarines Surban. Az utak járhatatlanná váltak.
A mauthauseni koncentrációs tábor felszabadítására és a náci Németország 66 évvel ezelőtti kapitulációjára emlékeztek Ausztriában. A kisvárosban tartott emlékmeneten mintegy 7 ezren vettek részt, köztük a kormány több tagja, külföldi küldöttségek és egykori foglyok.
Oszama bin Laden halálhírét hallva agyvérzés érte a terroristavezér egyik anyósát, aki azután szintén életét vesztette - adta hírül vasárnap az as-Sark al-Auszat című arab lap.
Mezőgazdasági kisrepülőket vetett be Moamer Kadhafi líbiai vezető a miszrátai felkelők ellen. A NATO gépek nem reagáltak, mert civil gépekre nem lőhetnek. Az álcázott légitámadással a kadhafistáknak sikerült megsemmisíteniük a felkelők olajtartalékainak egy részét.
A tervezettnél korábban, június 1-jén megszűnik a rendkívüli állapot Bahreinben - döntötte el az ország uralkodója az állami hírügynökség vasárnapi bejelentése szerint.
Egy a többi kommandóstól eltérően kiképzett katona is részt vehetett az Oszama bin Laden elleni hétfői pakisztáni akcióban: egy katonai kutya. Az amerikai hadsereg nem erősítette meg az eb bevetését.
Az Európai Bizottság elnöke szerint Európa fontos előrelépést tett a mostani elnökség alatt: levonta a gazdasági válság tanulságait, és erősebb európai gazdaságot épít a jövő számára; José Manuel Barroso erről a magyar elnökségből eddig eltelt időszakot értékelő, az eu2011.hu-nak adott interjújában beszélt.
Tanúként beidézte a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost abban a büntetőügyben, amely Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezérigazgatója és Mezei László, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetője ellen zajlik különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt.
XVI. Benedek pápa arra szólította fel híveit egy vasárnapi 300 ezer fős, az olaszországi Velence mellett rendezett szabadtéri istentiszteleten, hogy erősítsék meg hitüket a problémákkal és félelmekkel teli világban.
Tizenhatan meghaltak, hárman pedig megsérültek egy buszbalesetben szombaton az afrikai Ruandában. Egy mikrobusz és egy teherautó ütközött össze a főváros, Kigali egyik kivezető útján.
Az Oszama bin Laden pakisztáni rejtőzködését támogató hálózat felkutatását követelte az Egyesült Államok az ázsiai országtól. Egy héttel ezelőtt, közvetlenül a terroristavezér megölésekor az amerikaiak még úgy nyilatkoztak, nincs bizonyítékuk arra, hogy Iszlámábád ismerte az al-Kaida alapítójának búvóhelyét.
Leszállítottak egy amerikai belföldi repülőjáratról két memphisi imámot, akik éppen egy, a muszlimokkal szembeni előítéletekről tartott észak-karolinai konferenciára tartottak.
Hetvennyolc éves korában svájci nyaralójában megölte magát Brigitte Bardot francia filmsztár egykori férje, a legendás német playboy, Günther Sachs. A Bunte című német bulvármagazinnak Sachs fia, Rolf megerősítette a halálhírt.
II. Albert monacói herceg és menyasszonya Dél-Afrikában rendezik meg az esküvői partijukat július 7-én, öt nappal a szertartás után. A bulit egy tengerparti luxusszállodában tartják majd, ahová kétszáz vendéget hívtak meg, köztük több királyi családot is.
Több ezren tüntettek vasárnap a marokkói Marákesben. A tüntetők elítélték a másfél héttel ezelőtti bombatámadást és demokratikus reformokra szólítottak fel. A demonstrálók a város központjában lévő, turisták körében is népszerű Argana kávézóhoz vonultak, ahol április 28-án 17 ember - közöttük 13 külföldi - vesztette életét egy terrortámadásban.
Meghalt Oszama bin Laden első anyósa. Az idős asszony agyvérzést kapott, miután meghallotta, hogy amerikai kommandósok végeztek vejével a pakisztáni Abbottabadban.
Beperelte a dél-afrikai rendőrséget egy egyetemi oktató, akit azért vettek őrizetbe, mert tavaly februárban állítólag a középső ujját mutogatta a Jacob Zuma államfőt szállító autókonvojnak és káromkodott is felé.