2011. június 14. kedd

jún. 14
5:54
Palin nagyra tartotta Obamát (Kripto Akadémia)
Ahhoz képest, hogy még be sem jelentette indulását a 2012-es elnökválasztáson, s a republikánus elnökjelöltek tegnapi vitáján sem vett részt, Sarah Palint, a 2008-as republikánus alelnökjelöltet szoros emberfogással követi az amerikai média. Péntek óta a volt alaszkai kormányzónő e-mail üzeneteiből mazsolázgatnak.
jún. 14
5:56
Új nemzetiségeket találnak ki (Kripto Akadémia)
A 2010-ben megtartott orosz népszámlálás előzetes eredménye meghökkentette a megfigyelőket. Az oroszok egy része ugyanis új, valójában nem is létező nemzetiséget talált ki a maga számára.
jún. 14
6:12
Már csak két jelölt verseng az IMF vezetéséért (Infostart)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága kora miatt kizárta a pénzintézet vezérigazgatói posztjára pályázók köréből az izraeli központi bank elnökét, így csak két jelölt maradt a megüresedett tisztségre: Christine Lagarde francia pénzügyminiszter és Agustin Carstens mexikói jegybankelnök - közölte hétfőn a testület két tagja.
jún. 14
6:12
Sarkozy nem profitált Strauss-Kahn ügyéből (Kripto Akadémia)
Eddig szinte semmit sem profitált a Nemzetközi Valutaalap (IMF) lemondott elnöke, Dominique Strauss-Kahn szexuális erőszakkal kapcsolatos botrányából Nicolas Sarkozy. Sőt, sokkal inkább a baloldalnak kedvezett az egész ügy.
jún. 14
6:14
Milliók egy jogilag nem létező alapítványnak (Kripto Akadémia)
A Szerencsejáték Zrt. tavaly december 10-én 250 millió forintot adományozott a Határok nélkül a magyar sajtóért Alapítványnak, amely aznap jogilag még nem létezett. Bejegyzése másnap vált jogerősé, címe az Üllői út 102. szám, vagyis székhelye azonos a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió és a Class FM-ével. Az alapítvány képviselője dr. Karda Éva, a Hír Tv korábbi igazgatója, Liszkay Gábor pedig az…
jún. 14
6:48
Az olaszok leszavazták Berlusconit (Infostart)
Érvényes az olasz referendum, amelyen az elsöprő többség minden kérdésben a kormánnyal szembeni álláspontra voksolt - derült ki hétfőn a nem végleges eredményből.
jún. 14
8:00
Tengeri madarak is lehetnek a halászok áldozatai (Kripto Akadémia)
A Brit Királyi Madárvédelmi Társaság (RSPB) és a Birdlife International természetvédelmi szervezet közös kutatása alapján évente akár 300 ezer tengeri madár is elpusztul az úgynevezett fenékhorgos halászat miatt.
jún. 14
8:36
A reformok folytatására szólították fel Ankarát (Kripto Akadémia)
Ruprecht Polenz, a Bundestag külügyi bizottságának kereszténydemokrata elnöke a Die Welt című lapnak nyilatkozva reményét fejezte ki, hogy a választások után Ankara politikája az eddiginél erőteljesebben irányul Európa felé. A konzervatív politikus egyformán óvott a túlzott nacionalizmustól és a túlzott iszlamizálódástól is.
jún. 14
10:06
A fukusimai erőműben próbálgatják a víztisztítót (Infostart)
Folytatódott kedden az új víztisztító berendezés egyik legfontosabb részegységének próbája a Fukusima-1 atomerőműben - közölte az erőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (TEPCO) vállalat.
jún. 14
10:06
Folytatódik az új víztisztító próbája a fukusimai erőműben (Metropol)
Folytatódott kedden az új víztisztító berendezés egyik legfontosabb részegységének próbája a Fukusima-1 atomerőműben.
jún. 14
11:36
Férfinak hitte a dalai láma az ausztrál miniszterelnököt (Metropol)
Kínos bakit követett el a dalai láma kedden Canberrában: úgy utalt az ausztrál miniszterelnökre, mintha a politikus férfi lenne. Előzőleg Julia Gillard közölte, hogy nem fogadja a tibeti vallási vezetőt.
jún. 14
11:36
Inog az ukrán miniszterelnök széke (Kripto Akadémia)
Nem zárható ki Mikola Azarov ukrán miniszterelnök lemondása, mivel az államelnöki hivatal szerint a kormány politikája megmerevedett, és a kabinet nem vállalja a felelősséget a soron következő, népszerűtlen reformokért - írta keddi számában a Szegodnya című ukrán napilap.
jún. 14
12:12
Fogdában találtak meg egy eltűntnek hitt osztrákot (Metropol)
Rendőrségi fogdában találtak meg egy osztrák fiatalembert, akit két hétig eltűntként kerestek a szülei.
jún. 14
12:30
Megint sztrájk bénítja meg Görögországot (Infostart)
Újabb széleskörű sztrájkot tartanak szerdán a szakszervezetek Görögországban tiltakozván a kormány újabb megszorító intézkedései ellen.
jún. 14
12:30
Kadhafi sakkozik, teát iszik és sátorban él (Metropol)
Teljesen egészséges Moammer el-Kadhafi - jelentette ki Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke, aki vasárnap találkozott Tripoliban a líbiai vezetővel.
jún. 14
12:32
AIDS-szel rabolt bankot (Metropol)
"Biológiai fegyverrel" rabolt bankot egy nő az Egyesült Államokban: azzal fenyegette meg a pénztárost, hogy megfertőzi AIDS-szel, ha nem ad neki pénzt.
jún. 14
12:48
Orbán Viktor: Magyarország nem avatkozik bele Szerbia Koszovó-politikájába (Infostart)
Magyarország semmilyen módon nem kíván beleavatkozni abba, hogy Szerbia hogyan rendezi a koszovói kérdést, amelyet nyugvópontra kell juttatni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután kedden Belgrádban találkozott szerb kollégájával, Mirko Cvetkoviccsal.
jún. 14
12:48
Tőkés pártját hamis aláírásokkal támogatták? (Metropol)
Megszerezte és átnézte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzése érdekében összegyűjtött támogató aláírásokat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bukaresti szervezetének elnöke, aki hamisnak véli az aláírások nagy részét, Tőkés László ugyanakkor az új párt bejegyzése elleni mesterkedésnek nevezte a szövetség e "kíváncsiságát".
jún. 14
13:42
Berlusconi hatalmának vége lehet (Metropol)
Elsöprő többséggel nyertek a Silvio Berlusconi olasz kormányfő által előterjesztett referendum kérdéseire nemmel, a kormány álláspontjával szemben szavazók, s ez Berlusconi csillagának leáldozását jelentheti - állapították meg kedden az olasz sajtó elemzői.
jún. 14
14:00
Kevesebb külföldi volt Horvátországban májusban (Kripto Akadémia)
Májusban kevesebb turista töltötte az idejét Horvátországban mint tavaly, a csökkenő adatok mellett azonban növekedett a magyar látogatók vendégéjszakáinak száma - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének vezetője.
jún. 14
14:18
Az RMDSZ magyar nyelvű reklámfeliratai miatt bírságol a kolozsvári polgármesteri hivatal (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) magyar nyelvű reklámfeliratai miatt bírságol a kolozsvári polgármesteri hivatal - adta hírül kedden a romániai magyar sajtó, amely beszámolt arról is, hogy a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (Kifor) a hétvégén flashmobot (villámcsődületet) szervezett a kincses városban az utóbbi hetek magyarellenes megnyilvánulásai miatt.
jún. 14
15:48
Csaknem 9 ezer szíriai menekült Törökországba (Metropol)
Megközelíti a 9 ezret a damaszkuszi vezetés elnyomása elől a szomszédos Törökországba menekült szíriai állampolgárok száma - adta hírül kedden egy hivatalos török forrás.
jún. 14
16:24
Szíria: lázadó városok ellen fordult a hadsereg (Metropol)
Hat civil vesztette életét kedden egy északnyugat-szíriai városban, ahol a hadsereg, több más település mellett, katonai műveletet kezdett a rezsimellenes tüntetések megfékezésére - közölte egy emberjogi harcos.
jún. 14
17:36
Sikorski elítélte a fehéroroszországi lengyel újságíró ellen indított eljárást (Kripto Akadémia)
Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró, akinek pere kedden kezdődött meg a lengyel határhoz közeli Grodnóban, a lengyel-fehérorosz kapcsolatok politikai foglya - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter.
jún. 14
18:12
Átadták az isztriai sztráda újabb szakaszát (Infostart)
Horvátországban átadták az isztriai autópálya újabb, 50 kilométeres szakaszát. Az autósok mostantól kétszer két sávon haladhatnak Umagtól Kanfanarig.
jún. 14
18:12
Mégis bíróság elé állhat Giffords merénylője (Metropol)
A börtönpszichiáterek a következő négy hónap alatt megpróbálják annyira stabilizálni Gabrielle Giffords demokrata képviselő merénylőjének lelki egyensúlyát, hogy bíróság elé lehessen állítani, ami a hasonló esetek 85 százalékában sikerrel járt - írta keddi számában a USA Today.
jún. 14
18:12
Buszokat kölcsönöz a cseh közlekedési tárca a csütörtöki sztrájk idejére (Kripto Akadémia)
Legalább 200 autóbuszt és mintegy 100-150 kisbuszt kölcsönöz a cseh közlekedési minisztérium magáncégektől a csütörtöki országos közlekedési sztrájk idejére - jelentette be Petr Necas miniszterelnök kedden.
jún. 14
18:14
A török kormánypárt kész tárgyalni a többi párttal (Metropol)
A török választások győztese, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) tárgyalna az ellenzékkel az alkotmány módosítása érdekében - adta hírül a Sabah című napilap kedden.
jún. 14
19:06
Líbia tunéziai területet lőtt (Metropol)
Folytatódtak a NATO-légicsapások Líbiában kedden, miközben Jacob Zuma dél-afrikai elnök azzal vádolta az észak-atlanti szövetséget, hogy visszaél az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973-as határozatával.
jún. 14
19:06
Novemberre fejeződik be a szegedi 1-es villamosvonal belvárosi szakaszának rekonstrukciója (Kripto Akadémia)
A tervek szerint novemberre fejeződik be a szegedi 1-es villamosvonal belvárosi szakaszának rekonstrukciója; a 4,9 milliárd forintos költségű beruházás csütörtökön indul - közölte Csanádi Zoltán, az uniós támogatással megvalósuló fejlesztést koordináló Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója kedden.
jún. 14
19:42
Járvány: egy 2 éves gyerek is meghalt (Metropol)
Először halt meg gyermek a németországi hasmenésjárvány következtében. A különleges kóli bélbaktérium kiváltotta fertőzés kedden egy kétéves alsó-szászországi kisgyerek halálát okozta.
jún. 14
19:44
Hajózni kényszerül az ENSZ-főtitkár (Metropol)
Hajóval indul útnak kedden Buenos Airesből Montevideóba az ENSZ főtitkára, miután a chilei Puyehue vulkánból származó hamufelhő miatt ismét nem indítottak és nem fogadtak járatokat az argentin és az uruguayi főváros repülőterei.
jún. 14
19:46
Dróntámadásokat indít a CIA Jemenben (Metropol)
Felfegyverzett drónokat készül bevetni Jemenben az al-Kaida terrorszervezet vezetői ellen az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) - jelentették kedden amerikai napilapok.
jún. 14
20:18
Kreml: Iljumzsinov Kadhafinak a hivatalos orosz álláspontot tolmácsolta (Kripto Akadémia)
A Kreml tudott Kirszan Iljumzsinovnak, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnökének líbiai útjáról, Iljumzsinov a líbiai eseményekkel kapcsolatos hivatalos moszkvai álláspontot vázolta Moammer Kadhafi líbiai vezető előtt - közölte kedden Szergej Prihogyko, Dmitrij Medvegyev elnök tanácsadója
jún. 14
20:36
Kétéves gyermek a hasmenésjárvány legújabb áldozata (Infostart)
Jóváhagyta Brüsszelben a zöldségtermelőknek szánt 210 millió eurós gyorssegélyt az európai uniós tagországok illetékeseiből álló mezőgazdasági bizottság. Az érintettek a németországi hasmenésjárvány miatti bevételkiesés után ezzel mintegy 50 százalékos kártérítéshez juthatnak.
jún. 14
20:36
Több százezren tüntettek Jemenben (Metropol)
Több százezren tüntettek kedden Jemen városaiban, követelve az ország államfőjének és közeli munkatársainak bíróság elé állítását.
jún. 14
20:36
Kína feszültségkeltéssel vádolja szomszédait (Kripto Akadémia)
Peking a Dél-kínai-tenger szigetei körüli vita bonyolultabbá tételével vádolta meg egyes szomszédait kedden, amikor a külügyminisztérium szóvivője tájékoztatóján a térségben fokozódó feszültségre utaló kérdésre válaszolt.
jún. 14
20:54
Bohóc nyújtott be törvényjavaslatot (Infostart)
Törvénytervezetet nyújtott be a felnőttkori írástudatlanság felszámolására egy bohóc, aki csak úgy foglalhatta el helyét a brazil parlamentben, hogy előbb be kellett bizonyítania: tud írni és olvasni.
jún. 14
20:54
Orbán: Magyarország nem avatkozik bele Szerbia Koszovó-politikájába (Kripto Akadémia)
Magyarország semmilyen módon nem kíván beleavatkozni abba, hogy Szerbia hogyan rendezi a koszovói kérdést - jelentette ki kedden Belgrádban Orbán Viktor miniszterelnök, leszögezve ugyanakkor, hogy a kérdést nyugvópontra kell juttatni.
jún. 14
20:56
Szarajevóba látogat szerdán Orbán Viktor (Kripto Akadémia)
Egynapos látogatásra Szarajevóba utazik szerdán Orbán Viktor miniszterelnök, ahol találkozik Nikola Spiric bosznia-hercegovinai kormányfővel, a központi kabinet vezetőjével - közölte a magyar miniszterelnök sajtóstábja kedden az MTI-vel.
jún. 14
21:48
Meghalt egy kétéves gyermek a németországi hasmenésjárványban (Kripto Akadémia)
A különleges kóli bélbaktérium kiváltotta fertőzés kedden egy kétéves alsó-szászországi kisgyerek halálát okozta. A gyermek a legsúlyosabb tünetekkel, az úgynevezett hemolitikus urémiás szindrómával (HUS), azaz vérszegénységgel, valamint veseelégtelenséggel küzdött, és az orvosok nem tudtak segíteni rajta.
jún. 14
22:24
Dróntámadásokat indít a CIA Jemenben (Kripto Akadémia)
Felfegyverzett drónokat készül bevetni Jemenben az al-Kaida terrorszervezet vezetői ellen az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) - jelentették kedden amerikai napilapok.

Keresés