2013. augusztus 26. hétfő

aug. 26
5:48
Ezért volt sokszor rossz Hillary Clinton frizurája (Infostart)
Külügyminiszterként a biztonsági kockázat miatt volt sokszor rossz Hillary Clinton frizurája - mondta el Oscar de la Renta divatmogul a sajtónak.
aug. 26
6:06
Aszad bizonyítana (Kripto Akadémia)
Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői elmehetnek azokra a helyszínekre, ahol a szerdai állítólagos vegyifegyver-támadások történtek. Ezzel vélhetően, átmenetileg, elhárult a nemzetközi katonai beavatkozás veszélye Szíriába, amely az utóbbi napokban komolyan körvonalazódott. Simon Peresz izraeli államfő vasárnap a szíriai vegyi fegyverek felszámolását sürgette.
aug. 26
6:08
Egyiptomban lankad az iszalmista ellenállás (Kripto Akadémia)
Nem vonultak tömegek vasárnap a múlt héten szabadlábra helyezett Hoszni Mubarak perét napirendre tűző bíróság elé, és a Muzulmán Testvériség által péntekre meghirdetett "Mártírok Péntekjén" is csak kisebb tilzakozó menetek vonultak fel a nagyima után. A Testvériség, úgy tűnik, őrizetbe vett vezetői nélkül már nem tudja a korábbihoz hasonló nagyságrendben motzgósítani híveit.
aug. 26
6:10
Terjed az arab ősz, Tunézia is forrong (Kripto Akadémia)
Az arab tavaszt elindító Tunéziában ma szinte "másolják" az egyiptomi történéseket. A tunéziaiak nagy része elégedetlen azzal a társadalmi-politikai átrendeződéssel, amely a forradalom nyomán végbement, elutasítja az iszlamista Ennahda uralmát.
aug. 26
6:12
Összeállt az új szerb kormány (Kripto Akadémia)
Rendkívüli ülésen vitatja ma meg a szerb parlament azt a a minisztériumokról szóló törvény módosításának tervezetét, amelyet a tegnapi kormányülés után nyújtott be a kabinet. A törvényjavaslat vélhetően megkapja szükséges támogató szavazatot, mert a kormánypártoknak megmaradt a többsége a Szerbia Egységes Régiói (URS) párt kilépése után is.
aug. 26
6:14
Két tűz között Kijev (Kripto Akadémia)
Eredetileg 2011 decemberében kellett volna aláírni az Ukrajna-Európai Unió társulási és szabad-kereskedelmi egyezményt, de Julija Timosenko volt miniszterelnök bebörtönzése meghiúsította azt. Novemberben ismét terítékre kerül a kérdés, egyelőre nem tudni milyen sikerrel. Brüsszel olyan feltételekhez köti az egyezményt, amelyet a kijevi vezetés nem szívesen teljesítene.
aug. 26
7:00
Bemehetnek az ENSZ ellenőrök a gáztámadás helyszínére (Infostart)
Mégis bemehetnek az ENSZ-fegyverzetellenőrök abba a damaszkuszi kerületbe, amelyet szerdán feltehetően vegyifegyver-támadás ért. Annak ellenére, hogy a szíriai kormány végül belement a vizsgálatba, az Egyesült Államok szerint már nem biztos, hogy bizonyítékot találnak az ellenőrök.
aug. 26
7:36
Ismét buszon késeltek Kínában (Kripto Akadémia)
Vagdalkozni kezdett egy késsel a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány székhelyén közlekedő városi buszon egy utas, négy ember meghalt és 11 megsebesült- jelentette a kínai média hétfőn. Egy héten belül ez volt második késelés autóbuszon az országban.
aug. 26
7:54
Busz zuhant szakadékba Bolíviában (Metropol)
A buszon tartózkodók közül tizenegyen meghaltak, hatan súlyosan megsérültek.
aug. 26
7:56
Újra késeltek buszon Kínában (Metropol)
Vagdalkozni kezdett egy késsel a városi buszon egy utas, négy ember meghalt és 11 megsebesült.
aug. 26
9:24
Izraelben ugrásszerűen nőtt a lakossági igény a védelmi felszerelésekre (Infostart)
Izraelben megugrott az igény az esetleges vegyi vagy biológiai támadások idején használatos védelmi felszerelések iránt - írta az Jiszráél Hajóm című napilap hétfőn.
aug. 26
9:24
Védelmi felszerelést vesznek az izraeliek (Metropol)
Izraelben megugrott az igény az esetleges vegyi vagy biológiai támadások idején használatos védelmi felszerelések iránt.
aug. 26
9:42
Izraelben ugrásszerűen nőtt a lakossági igény a védelmi felszerelésekre (Kripto Akadémia)
Izraelben megugrott az igény az esetleges vegyi vagy biológiai támadások idején használatos védelmi felszerelések iránt - írta az Jiszráél Hajóm című napilap hétfőn.
aug. 26
10:36
Moszkva aggodalommal fogadja az amerikai nyilatkozatokat (Metropol)
Az oroszoknak nem tetszik, hogy Amerika be akar avatkozni a szíriai konfliktusba.
aug. 26
10:36
Szíria - Moszkva aggodalommal fogadja az amerikai nyilatkozatokat (Kripto Akadémia)
Moszkvában mélységes aggodalommal fogadták washingtoni hivatalos személyek elmúlt napokban tett kijelentéseit arról, hogy az amerikai hadsereg kész "beavatkozni" a szíriai konfliktusba - közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn amerikai kollégájával, John Kerryvel folytatott telefonbeszélgetése során.
aug. 26
10:38
Teáscsészével verte agyon hűtlen férjét (Metropol)
A 61 éves tokiói nő saját bevallása szerint legalább tucatszor verte fejbe 71 éves férjét.
aug. 26
11:12
Martonyi: az energiabiztonság ma az egyik legnagyobb kihívás (Infostart)
Az energiához való biztonságos hozzáférés megteremtése az egyik legnagyobb kihívás, amellyel ma az országoknak szembe kell nézniük - mondta Martonyi János külügyminiszter egy az energiabiztonságról és a diplomáciáról szóló nemzetközi konferencián hétfőn Budapesten.
aug. 26
11:12
Brutális családi dráma Svájcban (Metropol)
Egy kétéves és egy ötéves kislány elszenesedett holttestét találták meg a svájci Sankt Gallen kantonban egy kiégett autóban.
aug. 26
12:06
Aszad: kudarcba fulladna egy esetleges amerikai beavatkozás (Metropol)
Az Egyesült Államok kudarcot vallana, ha úgy döntene, hogy katonai műveletet indít Szíria ellen.
aug. 26
12:24
Továbbterjedt az erdőtűz Kaliforniában (Metropol)
Az ENSZ-világörökség részeként számon tartott kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban tombol hatalmas tűz.
aug. 26
12:24
Az USA hadba lépését jósolja az izraeli sajtó (Kripto Akadémia)
Az izraeli média hétfőn a Szíria elleni háború esélyeit latolgatja és azt, hogy miként érintheti ez a zsidó államot. A Maariv című lap vezércikke szerint Barack Obama amerikai elnök hajlik egy Damaszkusz elleni közeli csapás engedélyezésére, miután Washingtonban szinte biztosra veszik, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai vegyi fegyvert használtak.
aug. 26
12:26
Az an-Nuszra Front gyilkolta meg a kormányzót (Metropol)
Az iszlám radikális szervezet hétfőn magára vállalta a közép-szíriai Hama tartomány kormányzójának meggyilkolását.
aug. 26
12:42
Elindultak a vegyifegyver-szakértők (Metropol)
Az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek csoportja hétfőn elindult a feltételezett múlt heti gáztámadás helyszínére.
aug. 26
13:00
Új szelek fújnak Iránban? (Kripto Akadémia)
Az új iráni elnök, Hasszan Rohani néhány hetes munkájából ugyan nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de az már szembetűnő, hogy retorikája gyökeresen más, mint elődjéé, Mahmúd Ahmadinezsádé volt. Talán reményt keltő, hogy komoly tárgyalásokat sürgetett Teherán nukleáris programjáról. Teherán fő célja az ország ellen elrendelt szankciók feloldása.
aug. 26
13:36
Szíria - A brit haditengerészet egységei megkezdték a felkészülést (Infostart)
Nagy-Britannia napokon belül kész az Egyesült Államokkal közös katonai támadást intézni a szíriai kormányerők ellen, ugyanis meggyőződése, hogy a damaszkuszi vegyifegyver-támadást ők követték el. A brit haditengerészet egységei megkezdték a felkészülést.
aug. 26
14:30
Orvlövészek támadták meg az ENSZ szakértőit (Metropol)
Az ENSZ vegyifegyver-szakértői hétfőn megérkeztek a szíriai főváros keleti peremére, a feltételezett múlt heti gáztámadás helyszínére.
aug. 26
14:48
Elvadult disznók randalíroznak az USA-ban (Metropol)
Elvadult disznók csordái támadnak az észak-amerikai farmokra, felfalják a termést, gyökerestül kitépik a takarmányt.
aug. 26
15:42
Átveszi a japán kormány az irányítást Fukusimában (Metropol)
A japán kormány átveszi az irányítást a Fukusima-1 erőmű helyreállítási munkái felett a helyzet súlyossága miatt.
aug. 26
16:00
Másfél hónap után került új miniszter a román közlekedési tárca élére (Infostart)
Letette a hivatali esküt hétfőn Ramona Manescu, az új román közlekedési miniszter, miután a miniszterelnök és az államfő közti politikai viták miatt másfél hónapig Victor Ponta kormányfő vezette ideiglenesen a tárcát.
aug. 26
16:00
Ferenc pápa telefonon hívja fel az olaszokat (Metropol)
Olaszország családjai a pápa telefonhívására várnak - írta az olasz sajtó, miután Ferenc pápa az utóbbi napokban több olaszt keresett meg telefonon.
aug. 26
16:18
Átveszi a japán kormány az irányítást Fukusimában (Infostart)
Az egyre súlyosabb radioaktív szivárgások miatt a japán kormány átveszi az irányítást a két éve balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű helyreállítási munkái felett, és ehhez kész a katasztrófákra elkülönített költségvetési keretből is áldozni - közölte Motegi Tosimicu gazdasági, kereskedelmi, ipari, és a nukleáris baleset gazdasági kezeléséért felelős miniszter hétfőn, miután látogatást tett a…
aug. 26
16:18
Megérkeztek az ENSZ vegyifegyver-szakértői Szíriába (Metropol)
Az ENSZ vegyifegyver-szakértői megérkeztek a Damaszkuszba, ahol egy gáztámadásban több százan életüket vesztették.
aug. 26
17:30
Újra teljes kapacitással dolgozik az Electrolux (Infostart)
Egyiptomban teljes kapacitással újraindítja a termelést gyárában a svéd Electrolux.
aug. 26
17:32
Románia csatlakozik a cseh-szlovák-magyar árampiachoz (Infostart)
Románia csatlakozik a már összekapcsolt cseh-szlovák-magyar másnapi árampiachoz, a lengyel piaccal történő összekapcsolás később várható.
aug. 26
17:48
Az évtized politikai pere a kínai sajtóban (Metropol)
A korábbi csungkingi párttitkárt vesztegetéssel, korrupcióval és hatalommal való visszaéléssel vádolják.
aug. 26
18:06
Magyarország elítéli a szíriai vegyifegyver- támadást (Kripto Akadémia)
A Külügyminisztérium elítéli a szíriai vegyifegyver-támadást, amely mindenképpen egy határvonal átlépését jelenti - közölte a tárca hétfőn az MTI-vel.
aug. 26
18:42
Szíria - Obama közel került a csapás elrendeléséhez (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök még nem szánta el magát a Szíria elleni katonai fellépésre, de közel került ehhez, és ha emellett dönt majd, feltehetően manőverező robotrepülőgépeket fog bevetni - derült ki a vezető amerikai lapokban megjelent értesülésekből hétfőn.
aug. 26
19:18
Az USA-Szíria: egyre közelebb a háború (Metropol)
A Fehér Ház minden eddiginél közelebb került a Szíria elleni csapás elrendeléséhez.
aug. 26
19:54
Három palesztin halt meg a menekülttáborban (Metropol)
Három palesztin meghalt az izraeli hadsereg és a palesztinok közötti hétfői összecsapásokban.

Keresés