2013. augusztus 27. kedd

aug. 27
6:06
Új szelek fújnak Iránban? (Kripto Akadémia)
Az új iráni elnök, Hasszan Rohani néhány hetes munkájából ugyan nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de az már szembetűnő, hogy retorikája gyökeresen más, mint elődjéé, Mahmúd Ahmadinezsádé volt. Talán reményt keltő, hogy komoly tárgyalásokat sürgetett országa nukleáris programjáról. Teherán fő célja az ország ellen elrendelt szankciók feloldása.
aug. 27
6:08
Tokió tanulmányozza Csernobil tanulságait (Kripto Akadémia)
Csernobilban járt hétvégén Kisida Fumio japán külügyminiszter, aki előzőleg Budapesten folytatott megbeszéléseket.
aug. 27
6:10
Súlyos ítéletet kaphat a csunkingi párttitkár (Kripto Akadémia)
Kínában hétfőn befejeződött a vesztegetéssel, korrupcióval, hatalommal való visszaéléssel vádolt volt csunkingi párttitkár, Po Hszi-laj pere. A Csinan városában lefolytatott eljárás példátlan, öt napig tartott a tárgyalás, s nyilvánosságra hozták a tanúvallomásokat. (A kínai perek általában egy nap alatt lezárulnak.)
aug. 27
6:12
Folytatja a tárgyalást Bogota és a FARC (Kripto Akadémia)
Felújították hétfőn a tárgyalásokat a kolumbai kormány és a FARC baloldali radikális gerillacsoport között Havannában. A több mint fél évszázados konfliktus lezárásáról a kubai fővárosban folyó párbeszédet a FARC kérésére függesztették fel, Juan Manuel Santos kolumbiai elnök visszahívta a kormányzati delegációt.
aug. 27
6:42
Fernand pusztít, amerre jár (Infostart)
Mexikóban már 13 halálos áldozata van a Fernand nevű trópusi viharnak. A heves esőzés földcsuszamlásokat és áradásokat okozott.
aug. 27
7:00
Jobban van Sonia Gandhi (Infostart)
Kórházba vitték Sonia Gandhit, India legbefolyásosabb politikusát, a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus párt vezetőjét. A politikus a parlamentben lett rosszul. Az intenzív osztályra vitték, de már elhagyhatta a kórházat.
aug. 27
7:18
Merényletet terveztek az elnök ellen - letartóztatták őket (Infostart)
Venezuelában az elnök elleni újabb merénylettervet lepleztek le. Két embert őrizetbe vettek.
aug. 27
7:20
Elbonthatják a Watergate-botrány garázsát (Infostart)
Elbonthatják a Watergate-botrány révén híressé vált garázst Washingtonban. Az épület helyén egy 32 emeletes új létesülne. A hatóságok engedélyezési eljárása azonban több évig is tarthat.
aug. 27
7:36
Lemondott a brazli külügyminiszter (Metropol)
Egy bujkáló bolíviai ellenzéki szenátor Brazíliába segítése diplomáciai konfliktust okozott a két ország között.
aug. 27
7:54
A szakértő orosz válaszlépésre számít Szíria kapcsán (Infostart)
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint jelenleg egy széles nyugati és szuníta koalíció egyetért abban, hogy Asszad szíriai elnöknek távoznia kell a hatalomból. Az egyetemi tanár az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: egy térségi válság kialakulása vagy Szíria szétesése várható.
aug. 27
7:54
Az ENSZ Washingtonhoz fordul a Der Spiegel leleplezése miatt (Metropol)
A lap szerint az NSA világszerte több mint 80 amerikai nagykövetségen és konzulátuson saját lehallgató rendszert működtet.
aug. 27
8:30
Nem bünteti főhőseit (Metropol)
A Totál szívás alkotójával, Vince Gilligan-nel a finálé apropóján beszélgettünk.
aug. 27
8:48
Egymillió szír gyermek él menekülttáborban (Metropol)
A közel 1 millió 800 ezer szír menekült több mint fele gyermek. Megrázó képek járták be a világsajtót a múlt heti szíriai vegyifegyver-támadás után.
aug. 27
8:48
Titkos adatgyűjtés - Az ENSZ Washingtonhoz fordul (Kripto Akadémia)
Az ENSZ az Egyesült Államokhoz fog fordulni amiatt, hogy a Der Spiegel jelentése szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) behatolt a világszervezet videokonferencia-rendszerébe - jelentette ki hétfőn New Yorkban az ENSZ egyik szóvivője.
aug. 27
12:06
Küszöbön áll az amerikai katonai beavatkozás? (Metropol)
Elhalasztották az ENSZ vegyifegyver-szakértőinek második vizsgálatát. Lapok szerint lehet, hogy az USA meg sem várja a jelentésüket.
aug. 27
13:18
Megkezdődött a gázvezeték építése Románia és Moldova között (Kripto Akadémia)
Megkezdődött a gázvezeték építése a moldovai Ungheni és a romániai Jászvásár (Iasi) között: az építőtelepet kedden, a Moldovai Köztársaság függetlenségi nyilatkozatának ünnepén avatták fel Ungheniben a két ország miniszterelnöke, valamint Günther Oettinger, az Európai Bizottság energiapolitikáért felelős tagja jelenlétében.
aug. 27
13:36
Alaotra-tavi bambuszmaki született Szegeden (Metropol)
A makiféléből a vadonban csak 2500 él. Magyarországon először Szegeden sikerült szaporítani.
aug. 27
14:12
Szíriai krízis - Az amerikai haderő bevetésre kész, parancsra vár (Kripto Akadémia)
Mivel a felkelők nem tudták a szükséges biztonsági garanciákat szavatolni, egy nappal elhalasztották az ENSZ Szíriában tartózkodó vegyi fegyver ellenőreinek munkáját, jelentette az AFP hírügynökség. Az amerikai hadsereg felkészült a katonai fellépésre. A NBC News hírtelevízió információi szerint csütörtökön megindulhatnak az amerikai rakétacsapások.
aug. 27
14:48
Cameron összehívatta a brit parlamentet Szíria miatt (Infostart)
David Cameron brit miniszterelnök csütörtökre összehívatta a parlament alsóházának rendkívüli ülését, hogy megvitassák az állítólagos szíriai vegyi támadásra adandó esetleges katonai választ.
aug. 27
15:24
Magyar lányokat futtató bűnbandát számoltak fel Velencében (Metropol)
A hat őrizettbe vett közül három már előzetesben van, köztük a banda albán vezére.
aug. 27
15:42
Magyar lányokat futtató bűnbandát számoltak fel Velencében (Kripto Akadémia)
Három személyt letartóztattak, kettőt még köröznek a velencei idegenrendészet hétfő éjszakai razziája után, melyben egy fiatal magyar nőket prostituáltató albán-magyar bűnszervezetet számoltak fel.
aug. 27
16:54
Együtt mentek el (Metropol)
Ugyanaznap haltak meg. Először a férj hunyt el, majd 11 órával később követte őt felesége.
aug. 27
16:54
Szíria - Négy amerikai romboló vár parancsra a Földközi-tengeren (Kripto Akadémia)
A Földközi-tenger keleti medencéjében négy bevetésre kész romboló, valamint meg nem nevezett számú tengeralattjáró várja Barack Obama elnök Szíriával kapcsolatban meghozandó döntését - írta keddi számában egy amerikai katonai tisztségviselőre hivatkozva a The Washington Times.
aug. 27
17:30
Óriási „sült kacsa” úszik a Sanghajban (Metropol)
A Kínában rendkívül népszerű hongkongi óriás gumikacsa puszta lemásolása helyett sültkacsa-mintázatú komppal álltak elő.
aug. 27
18:24
A CIA irányította az 1953-as iráni puccsot (Infostart)
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) irányításával hajtották végre a demokratikusan megválasztott iráni miniszterelnök elleni 1953-as puccsot - ismerte el a titkosítás alól nemrég feloldott dokumentumaiban a CIA.
aug. 27
18:24
Rogozin: a Nyugat úgy viselkedik az iszlám világban, mint "a majom a kézigránáttal" (Kripto Akadémia)
Szokatlan hasonlattal élt kedden internetes blogjában Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes, amikor a Nyugat és az iszlám világ kapcsolatát jellemezte. Az orosz védelmi és űripart felügyelő, nyers modoráról és szókimondásáról ismert kormánytag azt írta a Twitteren, hogy a nyugati államok úgy viselkednek az iszlám világban, mint "a majom a kézigránáttal".
aug. 27
18:42
Támadás esetén Amerika és Izrael terrorcselekményekre számíthat (Infostart)
Az Egyesült Államoknak és Izraelnek újabb terrorcselekményekre kell felkészülnie, ha a Fehér Ház úgy dönt, hogy katonai csapásokkal torolja meg a szíriai kormány által állítólag elrendelt vegyifegyver-támadásokat - írta keddi számában a The Washington Times.
aug. 27
18:42
Új terrorista szervezet Tunéziában (Metropol)
Terrorista szervezetté nyilvánította a miniszterelnök az Anszar as-Saría nevű szélsőséges szalafista csoportot.
aug. 27
18:44
Gyerekmentes utastérrészt a repülőkön (Metropol)
Kisgyerekektől mentes utastérrészt vezet be a Scoot nevű szingapúri légitársaság.
aug. 27
19:54
Szíria - Fehér Ház: nyilvános lesz a hírszerzési jelentés a gáztámadásról (Kripto Akadémia)
Még a héten közzéteszik az amerikai hírszerzés által az augusztus 21-i szíriai vegyifegyver-támadásról készített jelentésnek a nyilvánosságnak szánt változatát - jelentette ki kedden Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
aug. 27
21:24
Titkos adatgyűjtés - Facebook: a kormányok idén 38 ezer felhasználóról kértek adatokat (Kripto Akadémia)
A világ kormányai az idei év első felében több mint 38 ezer felhasználóról kértek adatokat a Facebooktól - közölte kedden a világ vezető közösségi portálja.
aug. 27
21:42
Fegyverei vannak a Femen aktivistáknak? (Metropol)
A kijevi rendőrség keddi közlése szerint fegyvereket találtak a Femen ukrán nőjogi mozgalom irodáinak átkutatása során.
aug. 27
22:18
Titkos adatgyűjtés - Idén 38 ezer Facebook-felhasználóról kértek adatokat a kormányok (Infostart)
A világ kormányai az idei év első felében több mint 38 ezer felhasználóról kértek adatokat a Facebooktól - közölte kedden a világ vezető közösségi portálja.

Keresés