Magyarország kiadott az orosz hatóságoknak egy lengyel állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy több mint két éve Oroszország Szamarai területén gondatlanságból halálos közlekedési balesetet okozott - közölte pénteken az orosz főügyészség.
Az Országgyűlés 2013. december 17-én a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává nyilvánította január 19-ét, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német lakosokat szállító első vonatszerelvény. Az Országgyűlés határozatában hangsúlyozta, tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív…
Francois Hollande francia elnök először látogatta meg a kórházban fekvő "first ladyt" azóta, hogy egy bulvárlap előző héten megírta, a politikusnak viszonya van egy színésznővel, s emiatt hivatalos élettársa kórházba került.
A miniszteri biztos megbízatása január 6-tól április 30-ig tart, helyettes államtitkári illetménynek megfelelő összegű díjazásra és juttatásokra jogosult.
Barack Obama amerikai elnök a jelfelderítés (rádió, elektronikus és egyéb műszaki eszközökkel végzett hírszerzés) gyakorlatának átalakításáról pénteken mondott beszédében ígéretet tett arra, hogy a jövőben nem fogják lehallgatni a baráti kormányok vezetőit.