Robert Fico szlovák kormányfő egy esetleges Ukrajnának nyújtandó szlovák pénzügyi segély ellen foglalt állást vasárnap, arra hivatkozva, hogy azt országa nem engedheti meg magának.
Lelőtték a szíriai légierő egyik repülőgépét vasárnap török F-16-os vadászgépek a két ország közös határánál, ahol harmadik napja folynak harcok a szíriai kormányerők által ellenőrzött utolsó átkelőhelyért.
A választásra jogosultak 23 százaléka adta le vasárnap délig szavazatát a francia helyhatósági választások első fordulójában, ez megegyezik a legutóbbi, hat évvel ezelőtti adatokkal - közölte a francia belügyminisztérium.
Ukrajnának jóval többet kell majd fizetni az orosz földgázért a második negyedévben, mint az idei első három hónapban, de az energiahordozó ára így sem éri majd el az elmúlt évek szintjét.
Elhunyt a "spanyol demokrácia egyik atyjának" tartott Adolfo Suárez vasárnap, aki az ország első demokratikus úton hatalomra jutott kormányfője volt a Franco-rezsim után.
Növekszik az Ukrajna és Oroszország közötti háború veszélye - jelentette ki Adrij Descsicja ukrán külügyminiszter az amerikai ABC televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
Vasárnap ismét ezrek vonultak utcára Donyeckban azt követelve, hogy írjanak ki népszavazást a kelet-ukrajnai nagyváros Oroszországhoz történő csatlakozásáról.
Ötvenhárom kormány- és államfő vesz részt a hétfőn kezdődő hágai nukleáris csúcstalálkozón, amelynek alkalmával a világ iparilag legfejlettebb hét országa (G7) megbeszéléseket tart az ukrán válságról.
Az ukrán vezetés hamarosan döntést hoz az ukrán fegyveres erők néhány egységének kivonásáról a Krím félszigetről - közölte Ihor Tenyuh védelmi miniszter vasárnap, újságíróknak nyilatkozva a kormány ülése előtt.