2014. március 23. vasárnap

márc. 23
5:51
Több száz meccsen van túl a pankrátorként is dolgozó politikus (ATV)
Matthias Ilgen a német parlament szociáldemokrata frakciójában ül. Hobbija a pankráció.
márc. 23
6:09
Görögországban volt rabszolga egy magyar férfi (ATV)
Anyagi gondjai miatt ment Görögországba H. Ferenc, azonban a tisztességes munka helyett csak megaláztatásban volt része a turistaparadicsomban. Az itthon szakácsként dolgozó férfi másfél év rabszolgaság után a rendőrök segítségével tudott csak hazaszökni – számolt be róla a Zsaru magazin.
márc. 23
6:27
Horthy propagandistája: sváb polgárfiúból magyar írófejedelem (ATV)
Művei mára teljesen eltűntek a köztudatból, pedig nagyapáink az ő regényein nőttek fel. Neve kikopott a magyar irodalomtörténetből, hiába zengett évtizedekkel ezelőtt a nagyérdemű vastapsától az ország valamennyi színháza, ha darabjait játszották. Tökéletes ismerője a magyar nyelvnek, ami csak keveseknek adatik meg azok közül, akik nem az anyatejjel szívják magukba ezt a tudást. A Franz Herzogból…
márc. 23
7:36
Áder: vizeink szennyezésével magunknak is súlyos betegségeket okozunk (Infostart)
A vizek szennyezése nemcsak az ottani élővilágot teszi tönkre, hanem az embereknek is súlyos betegségeket okoz - figyelmeztetett Áder János köztársasági elnök a víz világnapja alkalmából a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban tett szombati látogatásán.
márc. 23
7:54
A pozsonyi csata Ópusztaszeren (Infostart)
A dicsőséges 907-es pozsonyi csata egy ütközetét idézték meg hagyományőrzők szombaton az az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Tavaszünnep című rendezvényen.
márc. 23
8:15
Véres tüntetés Madridban (ATV)
Tízezrek tüntettek szombaton a spanyol főváros központjában a kormány megszorító intézkedései ellen, sokan több száz kilométert utaztak azért, hogy részt vegyenek a megmozduláson.
márc. 23
8:17
Szörnyű állapotok a bolíviai börtönökben (ATV)
A rabok 84 százalékát tárgyalás nélkül tartják börtönben Bolíviában - közölte Javier Aramayo, az ország büntetés-végrehajtási hatóságának igazgatója szombaton, kevéssel azután, hogy megjelent egy, a bolíviai igazságszolgáltatás rossz működését bíráló ENSZ-jelentés.
márc. 23
8:19
Halálos baleset Hevesben, legalább tízen megsérültek (ATV)
Két baleset is történt szombat este, egy ember meghalt több mint tízen megsérültek.
márc. 23
8:33
Oroszország a teljes elszigetelődés felé tart (Alternatív Energia)
A brit külügyminiszter szerint Oroszország ukrajnai fellépése "sokkal valószínűbbé tette", hogy az Európai Unió meghoz néhány régen halogatott döntést.
márc. 23
8:33
Újabb kormányellenes tüntetés Venezuelában, ketten meghaltak (ATV)
Tüntetést tartottak Venezuelában a kormány politikáját ellenzők, illetve Nicolás Maduro elnök hívei. Többen meghaltak.
márc. 23
8:35
Felborultak, megsérültek (Alternatív Energia)
Három sérültet láttak el a mátészalkai baleset helyszínén.
márc. 23
8:35
Öt bank ment csődbe idén eddig az Egyesült Államokban (ATV)
Öt bank ment csődbe idén eddig az Egyesült Államokban, miután tavaly összesen 24 bankot zártak be a tengerentúlon.
márc. 23
8:37
Az előzőnél sokkal jobb hetet zárt a tőzsde (Alternatív Energia)
Különösen a forgalom növekedett jelentősebben.
márc. 23
8:51
Észak-Korea megint rakétákat lőtt ki (ATV)
Észak-Korea vasárnap újabb rakétakísérleteket hajtott végre: összesen 16 rövid hatótávolságú rakétát indított a keleti partról a nyílt tenger felé - közölték dél-koreai katonai források.
márc. 23
9:09
Taxit raboltak Hódmezővásárhelyen (Metropol)
A késsel fenyegetőzve rabló férfit negyed óra alatt elfogták.
márc. 23
9:09
Szakértők: nem kizárt, hogy Welsz bevett valamit a halála előtt (ATV)
Mesterházy meghallgatását sürgeti a Welsz-ügyben a Fidesz. A párt szerint a vállalkozó halála után csak az MSZP elnöke tisztázhatja, hogy hány képviselőnek volt afrikai útlevele. Közben az internetes portálok továbbra is öngyilkosságról írnak.
márc. 23
9:11
Taxit raboltak Hódmezővásárhelyen (ATV)
Negyedóra alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy késsel fenyegetőzve vitte el egy taxis járművét Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
márc. 23
9:13
Komptragédia Ugandában: az áldozatok nagy része gyerek (ATV)
Elsüllyedt egy komp Ugandában az Albert-tavon: 19-en meghaltak, 32 embert még keresnek. A szerencsétlenül járt utasok segítségére érkező halászok több mint negyven embert kimentettek.
márc. 23
9:27
Trafikrablás Budapesten (Metropol)
Újra kiraboltak egy trafikot a fővárosban - tájékoztatta vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese.
márc. 23
9:27
Játékpisztollyal raboltak? (Alternatív Energia)
Budapesten egy forgalmas helyre rontottak be az álarcos elkövetők.
márc. 23
9:27
Trafikot raboltak ki a Ferenc körúton (ATV)
Újra kiraboltak egy trafikot a fővárosban - tájékoztatta vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-t.
márc. 23
9:29
Erkélyről lövöldöztek Budapesten (Alternatív Energia)
A fegyveres férfit a rendőrök előállították.
márc. 23
9:45
Eltűnt utasszállító: az ausztrálok találtak valamit, ami a gép is lehet (ATV)
Valószínűleg az eltűnt malajziai repülőgéphez tartozó tárgyakat láttak az Indiai-óceán déli részén – ezt Tony Abbott ausztrál kormányfő mondta vasárnap, de gyorsan hozzátette: túl korai lenne megerősíteni, hogy ezek a tárgyak a két hete eltűnt MH-370-es járaté.
márc. 23
9:47
Erkélyről lövöldözött egy férfi Budapesten (ATV)
Feltehetően gázpisztolyból, több lövést adott le egy férfi egy társasház erkélyén állva vasárnap kora reggel a főváros IX. kerületében - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
márc. 23
10:00
A teljesítmény a döntő laptop vásárláskor (Infostart)
A magyaroknak a teljesítmény a legfontosabb szempont laptop vásárláskor, ezt a maximálisan adható 10 pontból 9,2 pontra értékelték a fogyasztók - derül ki a Bell Research által készített felmérésből.
márc. 23
10:03
Két hét múlva voksolhatunk (Metropol)
Két hét múlva, április 6-án több mint nyolcmillió választópolgár szavazhat az országgyűlési képviselők választásán. Levélben is szavazhatnak a külföldön élő magyarok.
márc. 23
10:03
A Fidesz frakcióvezetője szerint véletlenül alakult így (ATV)
Átadták Budapesten a felújított Olimpia parkot. A közpark csaknem kétmilliárd forintos beruházással újult meg, amelyet uniós és állami pénzből fizettek.
márc. 23
10:21
Visszazökkent mesevilágunk (Alternatív Energia)
Klasszikus film és 21. századi zene hihetetlen egysége Philip Glass koncertjén.
márc. 23
10:36
Martonyi: ténylegesen is tenni kell a magyar-lengyel kapcsolatokért (Infostart)
Konkrét lépésekre van szükség a magyar-lengyel kapcsolatok megerősítéséért, a kétoldalú gazdasági együttműködésben még sok lehetőség rejlik - mondta Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
márc. 23
10:39
Schmitt Pál feladta! (Alternatív Energia)
Amatőr zenész pályája is félbeszakadt a lemondott államfőnek.
márc. 23
10:39
Szavazás: Gyurcsány mindenkit ver (ATV)
Állítsa Ön össze az atv.hu-n a politikusok népszerűségi indexét! Szavazzon kedvencére és ossza meg ismerőseivel az alkalmazást!
márc. 23
10:57
Erkélyen lövöldözött egy férfi (Metropol)
A budapesti férfi feltehetőleg gázpisztollyal adott le lövéseket a IX. kerületben.
márc. 23
10:57
Vége a jó időnek: vasárnaptól hidegfront (ATV)
Vasárnap egy hidegfront érkezik, helyenként zivatarok kísérhetik a záporokat, a nappalok is hűvösebbek lesznek.
márc. 23
11:15
Taxit raboltak Hódmezővásárhelyen (Alternatív Energia)
Előzőleg az utas késsel fenyegetőzött, a sofőr idejében kiugrott.
márc. 23
11:15
Az idős nő gyilkosait kaphatták el a rendőrök (ATV)
A rendőrség két ceglédi férfit gyanúsít azzal, hogy tavaly szeptemberben kirabolt egy idős nőt, a támadók bántalmazták is a sértettet, aki néhány nap múlva a kórházban belehalt sérüléseibe - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi főkapitány-helyettese vasárnapi sajtótájékoztatóján.
márc. 23
11:17
500 bank ment csődbe az USÁ-ban (Alternatív Energia)
Az ágazat ugyanakkor már kezdi kiheverni a 2008-as válságot.
márc. 23
11:19
"Orbán Viktor álljon ki!" (Alternatív Energia)
A szocialisták szerint Orbán nem bujkálhat Mesterházy Attila kihívása elől.
márc. 23
11:30
Megint kiraboltak egy trafikot Budapesten (Infostart)
Újra kiraboltak egy trafikot a fővárosban - tájékoztatta vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-t.
márc. 23
11:33
Orbán hallgatása a vereség beismerése (Alternatív Energia)
"A Fideszről már most hivatalosan tudható, hogy csal."
márc. 23
11:33
Elfogták a nagykőrösi gyilkosokat (Metropol)
Feltehetőleg azt két férfit kapták el, akik úgy megvertek egy idős nőt rablás közben, hogy belehalt sérüléseibe.
márc. 23
11:51
Több ezer doboz cigarettával bukott le (Metropol)
A NAV 8.873 doboz cigarettát talált egy orgazdánál
márc. 23
11:51
Beindult a Moszkva-Sármellék járat (Alternatív Energia)
márc. 23
11:51
Hétfőtől lehet levélben szavazni a külképviseleteken (ATV)
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok hétfőtől adhatják le a levélben küldött szavazataikat a külképviseleteken. Öt határon túli településen hosszabbított nyitva tartással fogadják a levélszavazatokat.
márc. 23
12:09
Szócskáék elindítják a „szűrések éjszakáját” (ATV)
A „szűrések éjszakájával” indítana programot az egészségügyi államtitkárság a betegségek hatékonyabb megelőzése érdekében. Szócska szerint már több szolgáltató jelezte, hogy részt vesz az akcióban.
márc. 23
12:27
Megérkezett az első orosz repülő Sármellékre (Metropol)
Közel 180 utassal a fedélzetén szállt le vasárnap délelőtt Sármelléken az első orosz menetrend szerinti repülőgép.
márc. 23
12:27
Újabb trafikok nyílhatnak húsz évre (ATV)
Újabb 127 üzlettel bővülhet a trafikok száma, miután hétfőtől írhatják alá a koncessziós szerződést azok, akik a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. negyedik pályázatán nyertek.
márc. 23
12:42
Kampányhírek - összefoglaló (Infostart)
A Fidesz szerint Mesterházy Attila kétségbeesetten ígérget. A baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje tegnap beszélt arról, hogy ha az MSZP kormányra kerül, valamennyi egyetemista és főiskolás tandíjmentesen kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait.
márc. 23
12:45
MSZP: Orbán Viktor álljon ki vitázni Mesterházy Attilával! (Metropol)
A fiatalok helyzetéről és paksi szerződésről is vitázni szeretnének.
márc. 23
12:45
Schmitt Pál mégsem írja meg a doktoriját (Alternatív Energia)
Amatőr zenész pályája is félbeszakadt a lemondott államfőnek.
márc. 23
12:45
Egy óra alatt öt durva bűncselekményt követett el egy fiatal, elkapták (ATV)
Rablás, súlyos testi sértés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, továbbá garázdaság és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a rendőrség egy 17 éves, Hernádkakon élő férfival szemben. A fiatal a bűncselekményeket kevesebb mint egy óra alatt követte el - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs…

Keresés