2014. március 11. kedd

márc. 11
4:57
Újra apa lesz a sokak által kedvelt színész (ATV)
Bár a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-szobrot nem sikerült bezsebelnie, mégis nagy öröm érte Christian Bale-t, ugyanis felesége, Sibi Blazic második közös gyermeküket várja.
márc. 11
5:15
Egy Fidesz-vezető szerint ideje lenne a Jobbikot ütni (ATV)
Eddig nem gondolták, hogy kormányképes, a legújabb mérések azonban újratervezésre adnak okot. A politikus az atv.hu-nak azt is elmondta: várhatóan sem program, sem miniszterelnök-jelölti vita, sem komoly kampány nem lesz a Fidesz részéről.
márc. 11
5:17
Csepeli hajléktalangyilkosságok - Így végezték ki az áldozatokat (ATV)
Több gyilkosságot is beismert a csepeli hajléktalangyilkosságok egyik vádlottja hétfőn a bíróságon. A szerb férfi a vád szerint öt embert ölt meg a társaival együtt. Különös kegyetlenséggel végeztek velük: súlyosan bántalmazták, megfojtották, felakasztották őket.
márc. 11
5:33
Jogsértő rendőri intézkedés Érpatakon (Alternatív Energia)
Alapjogot korlátoztak.
márc. 11
5:35
Felemás kormányzati adófilozófia (Alternatív Energia)
A gazdagoknak adott, a szegényektől és a vállalatoktól elvonta a forrásokat a Fidesz-kabinet.
márc. 11
5:37
Csalódtak a Fideszben (Alternatív Energia)
A vállalkozók általában is pesszimisták, nemigen várnak jót a választásoktól.
márc. 11
5:39
Tulajdont szereztek a kiválasztottak a Takarékbankban (Alternatív Energia)
A cél feltehetően egy „baráti” pénzügyi konglomerátum
márc. 11
5:41
Az export a gazdaság lokomotívja (Alternatív Energia)
Döcögve halad a "keleti nyitás" politikája, pedig még az Egyesült Államok is oda számít.
márc. 11
5:43
Túlvállalásokkal zárult az uniós költségvetési ciklus (Alternatív Energia)
2013. nyarán mintegy 500-600 milliárd forintot kitevő forrásvesztéssel számolt az akkori NFÜ.
márc. 11
6:06
Pálffy Ilona: az NVI-nek nincs felhatalmazása ellenőrizni az ajánlóíveket (Infostart)
A szavazópolgárok meghurcolásának tekintené a Nemzeti Választási Iroda vezetője, ha ellenőriznék aláírásaikat az ajánlóíveken. Pálffy Ilona az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: a rendőrségen és az ügyészségen kell bejelentést tenni, ha visszásságról szerez valaki tudomást.
márc. 11
6:09
Szépítene a Fehérvár (Alternatív Energia)
A Fehérvár két meccsen kikapott az olaszoktól, így a négy győzelemig tartó párharcban 2-0-s hátrányba került.
márc. 11
6:11
A jövő héten dőlhet el végleg az Újpest sorsa (Alternatív Energia)
Az UTE a licecjogot átvinné a klubot működtető gazdasági társaságtót, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-re.
márc. 11
6:13
Vendégség végveszélyben (Alternatív Energia)
BL: megállítható-e a precíziós Bayern, képes lesz-e csodás múltjához illő teljesítményt nyújtani Madridban a Milan?
márc. 11
6:15
Hol itt a sportszerűség? (Alternatív Energia)
A Győr az EHF-hez fordul Görbicz Anita brutális lefejelése miatt.
márc. 11
6:17
Bravúrra készül a Szolnoki Olaj (Alternatív Energia)
A szolnokiak ismét pályahátrányból indulnak észt Tartu ellen.
márc. 11
6:19
Politikai krimi (Alternatív Energia)
Felelőtlen vállalkozás pártérdek miatt zavaros találgatásokba bocsátkozni az őszödi beszédet illetően.
márc. 11
6:21
A szörny-emlékmű (Alternatív Energia)
A "megszállás" fogalom azt jelenti, hogy a megszállt ország ellenáll.
márc. 11
6:27
Keresztény rabszolgák (Alternatív Energia)
Március 1-eje és április 30-ika között kell(!) újabb embereket bevonni a közfoglalkoztatásba.
márc. 11
6:27
Kényszerítéssel vádolják Dávid Ibolyáékat (ATV)
Hétfőn újrakezdődött a büntetőper az UD Zrt.-ügyben. Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt most már nem csak személyes adattal való visszaéléssel vádolják, hanem kényszerítéssel is. Az MDF volt elnöke azt mondta: semmi köze nem volt Almássy Kornél lemondásához, és visszalépéséhez. Herényi ügyvédje szerint politikai indíttatású az eljárás.
márc. 11
6:29
A másnap (Alternatív Energia)
Arról, hogy így kétszer 6,5 milliárd forintot költ az ország a voksolásra, a mai rezsicsökkentős időkben nem esett szó.
márc. 11
6:31
Hogyha nékem... (Alternatív Energia)
Kormánypárti prominensek "elszólásai" következtében a forint hirtelen két-három százalékot romlik.
márc. 11
6:33
A plakát (Alternatív Energia)
De hol kelt aktív érzést a bohócos plakát, amely legfeljebb mosolyra késztet gyermeki együgyűségével?
márc. 11
6:42
Adatszörnyeteggé válhatnak az autók - lapszemle (Infostart)
A napi.hu a Volkswagen vezérigazgatójának nyilatkozatára hivatkozva azt írja: adatszörnyeteggé válhatnak az autók, így a gyártóknak önkéntes vállalással kellene korlátozniuk az információs technológia további előretörését a járművekben. Az index arról számol be, hogy újabb volt forma-1-es versenyző esett el síelés közben
márc. 11
6:45
Magyar Takarék: a vidéket és a kkv-ket is helyzetbe hoznák (ATV)
A Takarékbank többségi tulajdonát megszerző Magyar Takarék Zrt. vezérigazgatója szerint a parttalan viták helyett a fejlődésre kell koncentrálni. Vida József az MTI-nek adott interjúban a célok közé sorolta, hogy egy üzletileg és informatikailag versenyképes, az ügyfeleknek kiemelt biztonságot nyújtó, a magyar vidéket, a kis- és középvállalkozásokat is helyzetbe hozó, végső soron a magyar gazdaság…
márc. 11
6:47
Orbán főtanácsadója: kiberbiztonság terén a németek szintjén vagyunk (ATV)
Súlyos politikai és gazdasági károkkal járó kibertámadások akadályozhatók meg, illetve jelentősen csökkenthető a potenciális károkozás annak révén, hogy Magyarországon - az Európai Unióban elsők között - már kiépült a támadások észlelői, potenciális célpontjai és a reagálásért felelős szervezetek közötti azonnali kapcsolat - mondta a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója az MTI-nek adott…
márc. 11
6:49
AFSA: nevetség tárgyává vált a Budapestre jelölt amerikai nagykövet (ATV)
Az Amerikai Külszolgálati Egyesület (AFSA) 15 volt elnöke azt kérte a szenátustól, hogy utasítsa el Barack Obama elnök három kampánytámogatójának nagyköveti kinevezését - közölte internetes kiadásában hétfőn a The Washington Post.
márc. 11
6:51
Eltűnt repülő: emigrálni próbált az iráni tinédzser a lopott útlevéllel (ATV)
Azonosította a rendőrség a szombaton eltűnt malajziai repülőgépre lopott útlevéllel felszállt egyik utast. A 19 éves iráni férfi neve Pouria Nour Mohammad Mehrdad és a rendőrség közlése szerint nem valószínű, hogy terrorista.
márc. 11
6:53
Snowden: az orosz és a kínai kormány nem jutott titkos iratokhoz (ATV)
Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtését leleplező informatikus hétfőn azt állította, hogy az elektronikus hírszerzésre szakosodott szervezet tervezett reformja utólag igazolta az ő kiszivárogtatásait.
márc. 11
7:00
Megkezdik a volt ipari minisztérium épületének bontását (Infostart)
Már a napokban megkezdődhet a fővárosban a Margit körúti volt ipari minisztérium épületének bontása, mert hétfőn megkötötték az erről szóló szerződést - mondta el a Kossuth rádió Krónika című műsorának Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
márc. 11
7:03
A volt kormányfő "kegyetlenül" kiosztotta Orbánékat (ATV)
Szerinte a nyolcvanas évek legvégének szabadabb volt a levegője, mint most.
márc. 11
7:21
Fagyos hajnal után tavaszi verőfény (Alternatív Energia)
Szinte mindenütt fagyott reggelre az országban, de ragyogóan napos, enyhe idő várható.
márc. 11
7:21
Ellenzéki demonstrálók várták Orbánt Nagykanizsán (ATV)
Két héttel azután, hogy Mesterházy Attila a kormányváltó szövetség miniszterelnök jelöltje megnézte a szocialista kormányok idején elindított nagykanizsai kórházfejlesztést, ma Orbán Viktor avatta fel az intézmény felújított szárnyát. Tekintettel a kampányra, beszédében jelentette az összegyűlt 150-200 embernek, hogy a „nemzeti kormány” sikeresen megvédte a magyarok érdekeit. Orbánt Nagykanizsán…
márc. 11
7:23
Késnek a vonatok a győri vasútvonalon (Alternatív Energia)
Almásfüzitő és Almásfüzitő felső között autóbuszok szállítják az utasokat.
márc. 11
7:39
Kezdődhet a volt ipari minisztériumi épületének bontása (Metropol)
Az épületet abba a szélcsatornába építették, amely a Duna felé kitisztítaná Buda egyik forgalmas körzetének levegőjét.
márc. 11
7:39
Hárommillióan biztosan rosszabbul élnek, mint négy éve (ATV)
A Fidesz második kormányzati ciklusa alatt, ha minimálisan is, de javultak az életszínvonalunkat befolyásoló bizonyos mutatók, például nőtt a foglalkoztatottság és csökkent az infláció, ugyanakkor ezeket az eredményeket árnyalja, hogy erőteljesen nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek: mintha a kormány elfeledkezett volna a legalul lévő 3 millió emberről. Ráadásul kitörési lehetőségei is leginkább…
márc. 11
7:41
Késnek a vonatok Budapest-Komárom-Győr között (Metropol)
Leszakadt a felsővezeték kora reggel Almásfüzitő és Almásfüzitő felső között, ezért a vonatok harminc perces késéssel közlekednek az érintett vonalon. A nagyobb késések elkerülése érdekében a két állomás között vonatpótló buszok szállítják az utasokat.
márc. 11
7:41
Mesterházy: kormányváltás esetén 24 ezer pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok (ATV)
Mesterházy Attila közlése szerint vissza fogják adni a rokkantnyugdíjasok nyugdíjjogosultságát, mert a jelenlegi járadékos rendszer megalázó.
márc. 11
7:54
Miniszterelnöki főtanácsadó: élen járunk kiberbiztonságban (Infostart)
Súlyos politikai és gazdasági károkkal járó kibertámadások akadályozhatók meg, illetve jelentősen csökkenthető a potenciális károkozás annak révén, hogy Magyarországon - az Európai Unióban elsők között - már kiépült a támadások észlelői, potenciális célpontjai és a reagálásért felelős szervezetek közötti azonnali kapcsolat - mondta a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója az MTI-nek adott…
márc. 11
7:57
Eltűnt utasszállító - az FBI is beszáll a nyomozásba (Alternatív Energia)
Két gyanús "mediterrán külsejű" férfi után nyomoznak, akik egy iráni közvetítő segítségével vásároltak repülőjegyet a járatra.
márc. 11
7:59
Sikoly a Képviselői Irodaház falán (Alternatív Energia)
A paksi atomerőmű bővítés ellen tiltakozott a Greenpeace a látványos akcióval.
márc. 11
8:15
Gyurcsány: nem lesz tisztességes a választás (Metropol)
A Demokratikus Koalíció elnöke hétfőn este a Liberális Klubban arról beszélt, hogy bár lesz ezer választási csalás, majdnem biztos az ellenzék győzelmében.
márc. 11
8:15
Az FBI is beszáll a nyomozásba (Alternatív Energia)
Két utas lopott olasz, illetve osztrák útlevéllel jutott fel március 8-án a Malaysia Airlines eltűnt járatára.
márc. 11
8:15
Hajnalra állt helyre a Magyar Telekom szolgáltatása (ATV)
A kedd hajnali órákra elhárult a Magyar Telekom mobilhálózatát érintő hiba; a szolgáltatás ismét a megszokott minőségben érhető el országszerte - tájékoztatta kedden a Magyar Telekom kommunikációs igazgatósága az MTI-t.
márc. 11
8:17
Akadozott a Magyar Telekom mobilszolgáltatása (Alternatív Energia)
A bizonytalan működést az IP hálózat meghibásodása okozta.
márc. 11
8:33
Megjavították a leszakadt felsővezetéket (Metropol)
A hiba miatt a szerelvények 20-30 perces késéssel közlekedtek.
márc. 11
9:27
Kiderült! Madarak okozhatták a műrepülő világbajnok halálát (Alternatív Energia)
"Az arab sofőrrel ők ketten értek oda először a roncsokhoz, de már nem tudtak segíteni."
márc. 11
9:27
0,1 százalék volt az infláció februárban (ATV)
Az idén februárban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest szintén 0,1 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
márc. 11
9:45
Kiderült! Madarak okozhatták a műrepülő pilóta halálát (Alternatív Energia)
márc. 11
9:45
Horogkeresztet fújtak a Horthy-szoborra Hegedűs templománál (ATV)
Fekete horogkeresztet fújtak ismeretlenek a Hazatérés templománál felállított Horthy-szobrot védő üvegburkolatra.
márc. 11
9:47
Balesetveszély - Kukatorlaszok a Nyugati aluljárónál (Alternatív Energia)
A Nyugati térnél az aluljárót és a villamosmegállót összekötő lépcső egy hete súlyosan megrongálódott.

Keresés