2014. március 10. hétfő

márc. 10
1:39
Napos, száraz időnk lesz (Alternatív Energia)
A legmagasabb hőmérséklet 10 és 14 fok között várható.
márc. 10
1:57
Motorosok tüntettek Ukrajna területi egysége mellett Ungváron (Alternatív Energia)
A mintegy félszáz motoros az ungvári temetőben megkoszorúzta a balesetben meghalt társak sírjait.
márc. 10
2:01
Megöltek egy férfit Csepelen (Alternatív Energia)
márc. 10
4:57
LSD miatt került kórházba egy terhes asszony és két kislánya (ATV)
Egy terhes asszony és két kislánya kórházban kötöttek ki, miután droggal felturbózott húst ettek. Az ételhez egy élelmiszerboltban jutottak hozzá.
márc. 10
5:15
Egyre nagyobb a nyomor (Alternatív Energia)
Ugrásszerűen emelkedhet a szegények száma, pedig már most is négymillióan élnek a létminium alatt.
márc. 10
5:15
Megfenyegették Zuschlagot, meglopták könyve szerzőjét (ATV)
Halálosan megfenyegették – ezt állítja Zuschlag János. A volt szocialista politikusnak egy bevásárlóközpontban mondta egy férfi azt, hogy „ezt nem felejtjük el neked, ezért meg fogsz halni.” Zuschlagot az ATV Híradója többször is kereste, de nem érte utol. A Hír tv-nek viszont nyilatkozott. Azt mondta: egy ellenzéki aktivista lehet a fenyegető.
márc. 10
5:17
Senki nem fog duplán szavazni (Alternatív Energia)
Pálffy Ilona: „körülbelül háromnegyed éves csúszásban vagyunk mindennel”.
márc. 10
5:19
Készülnek a szabadság ünnepére (Alternatív Energia)
Mesterházy Attila: a jobboldali kormány elveszi az emberektől a pénzt és a reményt, hogy mindkettőt kizárólag sajátjainak adja.
márc. 10
5:21
Megdöntenék a fideszes "macsóvilágot" (Alternatív Energia)
"A Fidesz-frakcióban több vak komondor lesz, mint nő."
márc. 10
5:51
A jó elnyeri jutalmát (Alternatív Energia)
Vidnyánszky Attila nemzeti színházbeli János Vitéze szerint az erkölcs, a hűség útjáról nem lehet letérni.
márc. 10
5:53
Szorul a hurok (Alternatív Energia)
Egyre nagyobb erőkkel veszi körül Oroszország a Krím-félszigetet.
márc. 10
5:55
Széteshet a populista komikus pártja (Alternatív Energia)
Új frakciót alakítanak az olasz parlamentben.
márc. 10
5:57
Új erőműveket építenek a britek (Alternatív Energia)
márc. 10
5:59
Rejtélyes repülőeltűnés (Alternatív Energia)
Még mindig nem találják a tengerbe zuhant malajziai gép nyomait.
márc. 10
6:06
Simon-ügy - Mesterházy Attila nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (Infostart)
Nem vesz részt az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, erről írásban tájékoztatta a bizottság elnökét - válaszolta a párt sajtófőnöke az M1 Híradó megkeresésére vasárnap.
márc. 10
6:09
A Fehérvár elődöntős, a Ferencváros elbukott (Alternatív Energia)
A címvédő Győr mellett a Podgorica jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája Budapesten rendezendő májusi négyes döntőjébe.
márc. 10
6:11
Aranyszombat után ezüstvasárnap (Alternatív Energia)
Szász Emese megnyerte női párbajtőrözők barcelonai világkupaversenyét, a női párbajtőr-válogatott pedig ezüstérmes lett.
márc. 10
6:13
Nem lesznek túl könnyű helyzetben vizipólósaink (Alternatív Energia)
Benedek Tibor világbajnoki címvédő együttese Szerbiával, Németországgal, Horvátországgal, Franciaországgal és Spanyolország találkozik a csoportkörben.
márc. 10
6:15
Közelkép - A gyémánt fénye és árnyéka (Alternatív Energia)
"A gyémánt fénye és árnyéka című, tekintélyes kötet (szerkesztette: Marx József) nem mindennapi pályát mesél el."
márc. 10
6:17
Ibra varázsol, a Bayern brillírozik (Alternatív Energia)
A Bayern München a létező összes rekordot megdöntheti, a Barcelona kiszállt a bajnoki versenyfutásból.
márc. 10
6:19
Zöld-fehér bukta (Alternatív Energia)
Változatos és izgalmas meccsen hazai győzelem az örökrangadón.
márc. 10
6:21
Örökre bajnok lett (Alternatív Energia)
A Zsoltok éjszakája: Erdei és Bedák a WBO európai trónján.
márc. 10
6:23
Négy óra egy perc (Alternatív Energia)
Szabadidejében mindenki már azzal foglalkozik, amihez kedve van.
márc. 10
6:45
Nem kérnek a cenzúrából (Alternatív Energia)
"...elképzeléseink korántsem egyeznek azzal kapcsolatban, hogy mit jelent ma, Magyarországon, 2014 márciusában 1848 márciusának, a Nemzeti dalnak vagy a 12 pontnak az öröksége."
márc. 10
6:45
Mesterházy nem megy el a mentelmi bizottság ülésére (ATV)
Nem vesz részt az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, erről írásban tájékoztatta a bizottság elnökét - válaszolta a párt sajtófőnöke az M1 Híradó megkeresésére vasárnap.
márc. 10
6:47
Vízbe fulladt 42 menekült a partoknál (ATV)
Vízbe fulladt legalább 42 afrikai menekült vasárnap Jemen partjainál, miután hajójuk felborult az Ádeni-öbölben, a hajó utasai közül mintegy 30-at sikerült kimenteni - közölte a jemeni védelmi minisztérium.
márc. 10
6:49
Megölték az évek óta halottnak nyilvánított drogbárót (ATV)
A mexikói kormány bejelentette, hogy a szövetségi erők megölték helyi idő szerint vasárnap hajnalban az ország nyugati részén az egyik legnagyobb drogkartell 2010-ben már halottnak nyilvánított vezetőjét.
márc. 10
6:51
Megtalálhatták az eltűnt malajziai utasszállító ajtaját (ATV)
Szakértők szerint bármi is történt a Malaysia Airlines Boeing 777-esével szombat hajnalban, olyan gyorsan történt, hogy a pilótáknak nem volt ideje vészjelzést leadni - írta hétfőn az AP hírügynökség.
márc. 10
7:03
Varga: a két legfontosabb cél teljesült (ATV)
Az ukrán válság egyelőre csak korlátozottan hat a magyar gazdaságra, de a kormány figyeli a fejleményeket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter vasárnap az M1 A lényeg című műsorában.
márc. 10
7:05
Fegyveresek fogták el az Ukrajna egységét támogató aktivistákat (ATV)
Ukrajna egységét támogató aktivistákat fogtak el fegyveres önvédelmi csoportok két külön incidensben vasárnap az orosz erők által ellenőrzött Krím félszigeten - közölték kijevi aktivisták, illetve az egyik elhurcolt családja.
márc. 10
7:18
Időközi választások hétvégi eredményei (Infostart)
Négy megye négy településén választottak vasárnap.
márc. 10
7:20
Fegyveresek fogtak el több ukrán aktivistát a Krímben (Infostart)
Ukrajna egységét támogató aktivistákat fogtak el fegyveres önvédelmi csoportok két külön incidensben vasárnap az orosz erők által ellenőrzött Krím félszigeten - közölték kijevi aktivisták, illetve az egyik elhurcolt családja.
márc. 10
7:21
Derült, de csípős a reggel (Alternatív Energia)
A fagyzugos helyeken deres lett a fű ma hajnalra, Zemplénben -4 fokot is mértek.
márc. 10
7:23
Ukrán aktivistákat fogtak el a Krímben (Alternatív Energia)
"A cuccaik szét voltak szórva az úttesten."
márc. 10
7:39
18 pártlistát vettek nyilvántartásba (Metropol)
Lezárult a jelölés, 300 fellebbezésről döntött a Nemzeti Választási Bizottság.
márc. 10
7:39
Tanyákat fenyegetett a tűz Berettyóújfaluban (Alternatív Energia)
A helyszínre hívták a katasztrófavédelmi igazgatóság műveleti szolgálatát is.
márc. 10
7:39
Amikor Kósa úgy gondolta, hogy Orbán nem lesz többé miniszterelnök (ATV)
Orbán Viktor vállalta a kockázatát annak, hogy a 2006 őszén kitört zavargások miatt instabillá válik az ország, Kósa Lajos viszont bírálta a Fidesz „utolsó töltényig” politikáját, valamint Orbán és a saját politikai karrierjének közeli végéről beszélt. Az atv.hu a 2006 szeptembere és decembere között keletkezett – és a Wikileaks által nyilvánosságra hozott – amerikai diplomáciai iratok között…
márc. 10
7:41
Korai pollenszezon (Metropol)
Az éger, a ciprus és a tiszafafélék mellett elkezdtek már virágozni a nyárfa és a fűzfélék is.
márc. 10
7:41
Lekapcsolták az ukrán adókat a Krímben, oroszokat fordítottak vissza a határról (Alternatív Energia)
Napi átlagban legalább 500 oroszt fordítanak vissza a határról.
márc. 10
7:41
Szigetvári: „Arról szól az új politika, hogy nem hazudunk” (ATV)
Bajnai pokolozik, Mesterházy tökölözik, Thürmer vörösborozik, Deutsch pedig putyinozik. Lefülelt mondatok az elmúlt hétből.
márc. 10
7:43
6,9-es földrengés rázta meg Kalifornia partjait (ATV)
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg Észak-Kalifornia partjait helyi idő szerint vasárnap késő este- közölte az Amerikai Földtani Intézet.
márc. 10
7:45
Sorra rabolják ki a trafikokat: újabb áldozatok (ATV)
Újabb nemzeti dohányboltokat raboltak ki. Vasárnap Pesterzsébeten, szombat este pedig Győrben. A rabló a győri dohányboltba lépve késsel fenyegette meg az eladót és arra kényszerítette, hogy adja át a bevételt. Az akció mindössze fél percig tartott, majd a férfi pillanatok alatt elmenekült.
márc. 10
7:54
Pluszpénz is járt a kiemelt szakszervezeti vezetőknek a BKV-nál - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet azt írja, hogy az állami menedzserpótlékok megszüntetése ellenére a BKV-nál a közelmúltig magas fizetés és sok százezer forintos pluszpénz is járt a kiemelt szakszervezeti vezetőknek. A Népszabadság a március 15-én hatályba lépő új polgári törvénykönyv hatásairól ír.
márc. 10
7:57
Sült galambok az égből (Metropol)
„Kilowattóránként mintegy 120 forintot fizet, viszont az állami támogatás ekkora fogyasztásra 150 forintnak felel meg.”
márc. 10
7:57
Visszafordult a Wizz Air milánói járata (Alternatív Energia)
márc. 10
8:15
Pörzse: a Hit Gyülekezetének van tartanivalója a Jobbiktól (ATV)
A jobbikos képviselő szerint "gusztustalan" intézkedés volt, hogy a magyar egyházak közé sorolták az egyházat.
márc. 10
8:33
A piac szerint a legrosszabb forgatókönyv lenne a Fidesz újabb kétharmada (ATV)
Négy éve megváltásként várták, most viszont az egyik legrosszabb forgatókönyvként tartják számon a piaci szereplők a kétharmados fideszes kormányzást.
márc. 10
8:51
Kósa 2006-ban: "Orbán már nem lesz miniszterelnök!" (Alternatív Energia)
"Továbbra is jönnek beszámolók arról, hogy a tüntetésekkel kapcsolatban komoly nézeteltérések vannak a pártban (Fideszben)" - írta April Foley nagykövet bizalmas táviratában 2006 októberében.
márc. 10
8:51
6,9-es földrengés rázta meg Kalifornia partjait (ATV)
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű földrengés rázta meg Észak-Kalifornia partjait helyi idő szerint vasárnap késő este- közölte az Amerikai Földtani Intézet.
márc. 10
8:53
Merényletet terveztek a pekingi reptér ellen? (Alternatív Energia)
Tajvan légikikötőiben megszigorították a biztonsági intézkedéseket.

Keresés