2016. március 6. vasárnap

márc. 6
2:57
Részeredmények: Fico pártja nyert, de elvesztette többségét (Infostart)
A szombaton megtartott szlovákiai parlamenti választásokat Robert Fico kormánypártja, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) nyerte a szavazatok 27,3 százalékával az első exit poll szerint, Bugár Béla vegyes pártja, a Most-Híd 7,3, a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP) 3,6 százalékon áll.
márc. 6
7:06
Fico pártja győzött, de sokat veszített a csaknem végleges eredmények szerint (Infostart)
Robert Fico kormánypártja az Irány - Szociáldemokrácia győzött, de elvesztette parlamenti többségét a szombaton tartott szlovákiai választásokon a szavazatok bő 90 százalékának összeszámolása alapján. A számok azt mutatják, hogy Robert Fico elveszítette a lehetőségét annak, hogy önállóan alakítson többséggel rendelkező kormányt, sőt - a többi befutó összetételét és eredményeit tekintve - az is…
márc. 6
7:24
Clinton három választásból kettőt elvesztett, Trump előretörése lassult (Infostart)
Az Egyesült Államokban az elnökjelöltségért folyó szombati előválasztásokból és jelölőgyűlésekből a republikánus táborban Ted Cruz megerősödve került ki, a demokrata elnökjelölt-aspiránsok versenyében Hillary Clinton a három választásból kettőt elvesztett.
márc. 6
8:39
Fogház vár a szerelmes zaklatóra (Kripto Akadémia)
Közösségi oldalon, levélben, telefonon és személyesen is zaklatta a nőt.
márc. 6
9:15
Rendőrnek álcázva mészároltak Hondurasban (Metropol)
Legkevesebb tíz embert agyonlőttek rendőregyenruhába öltözött fegyveresek egy billiárteremben.
márc. 6
9:17
Fico pártja nyert, de elvesztette többségét (Metropol)
Jelentősen visszaesett a támogatottságuk a négy évvel ezelőtti választásokhoz képest. 8 párt jutott be a pozsonyi törvényhozásba.
márc. 6
9:33
Továbbra is Clinton és Trump vezet (Metropol)
Clinton három választásból kettőben alulmaradt Bernie Sandersszel szemben.
márc. 6
9:45
Orbán Viktor Azerbajdzsánban (Infostart)
A jelenlegi helyzetben nagy szükség van kiszámítható, megbízható partnerekre, és Azerbajdzsán stabil partnere, szövetségese, barátja Magyarországnak - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Bakuban, a magyar-azeri üzleti fórum megnyitóján.
márc. 6
10:45
Olasz-német javaslat a menekültválság kezelésére (Kripto Akadémia)
Lapértesülés szerint a becsvágyó levél a schengeni övezet mozgásszabadságát kívánja megmenteni.
márc. 6
11:03
Hanyag liftszerelők miatt halt meg egy nő (Metropol)
Egy nő holttestét találták a szerelők egy hónap után abban a liftben, amelyben lekapcsolták az áramot.
márc. 6
11:05
27 millió eurós drogfogás (Metropol)
A 24 kilogramm heroint és 82 kilogramm metamfetamint a mianmari rendőrség foglalta le.
márc. 6
11:18
Ujhelyi: Elég a pávatáncból, Viktor! (Kripto Akadémia)
A menekültválság megoldása Orbán hozzáállásán is múlik.
márc. 6
11:36
Görög-török megállapodás készül (Metropol)
Törökország elvileg kész arra, hogy gyorsan visszafogadja Görögországból a gazdasági menekülteket.
márc. 6
11:48
A miniszterelnök szerint nagy lehetőség előtt áll a magyar-azeri együttműködés (Infostart)
Nagy lehetőség előtt áll a magyar-azeri együttműködés, mert a jelenlegi helyzet nemcsak kihívást, hanem óriási lehetőséget is jelent - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Azerbajdzsánban.
márc. 6
12:06
Erős európai menekültügyi és visszatoloncolási rendszerre irányuló javaslat! (Infostart)
Erős és közösen kezelt európai menekültügyi és visszatoloncolási rendszert javasolt Angelino Alfano olasz belügyminiszter olasz sajtóértesülések szerint abban a levélben, amelyet német kollégájával, Thomas de Maiziere-rel az Európai Bizottságnak írt a migrációs válság megoldásáról.
márc. 6
13:00
Nagyon nehéz lesz új kormányt alakítani Szlovákiában (Infostart)
Nagyon nehéz lesz új kormányt alakítani Szlovákiában a szombati parlamenti választás eredménye alapján - vélekedtek vasárnap a cseh politikusok. Egy stabil szlovák kormány felállása Csehország számára is nagyon fontos - mutatnak rá Prágában -, hiszen júliustól fél évig Szlovákia tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét.
márc. 6
13:18
Négyszázezer menekültet kellene Németországnak befogadnia az osztrák kancellár szerint (Infostart)
Legfeljebb négyszázezer menekültet kellene befogadnia Németországnak Werner Faymann osztrák kancellár szerint, aki erről egy vasárnapi lapinterjúban beszélt.
márc. 6
13:42
Merénylet egy iraki rendőrségi ellenőrző pontnál (Metropol)
A támadásban legalább 47-en meghaltak, köztük 39 civil. A sebesültek száma minimum 65-re tehető.
márc. 6
14:12
Korrupcióért halálra ítélték Irán korábbi leggazdagabb emberét (Infostart)
Korrupcióért halálra ítélték Irán egykor leggazdagabb emberét, Babak Zandzsanit - jelentette be vasárnap az illetékes igazságügyi hatóság szóvivője.
márc. 6
14:33
Elárasztják a berobbant bányát Vorkutában (Metropol)
A még égő föld alatti tüzek eloltása érdekében döntöttek így. A korábbi metánrobbanásban 36-an életüket vesztették.
márc. 6
14:35
Ismét katonák haltak meg a kelet-ukrajnai fronton (Metropol)
A szakadár erők egy nap alatt 52-szer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira
márc. 6
15:24
Schäuble: nem lenne értelme a Brexitnek (Infostart)
A német pénzügyminiszter szerint nem lenne értelme a Brexitnek, vagyis Nagy-Britannia távozásának az Európai Unióból, ha az ország továbbra is részese akar maradni az EU egységes belső piacának.
márc. 6
15:27
Britek nélkül is meglennénk? (Kripto Akadémia)
Ha a mérsékelt jobboldal átveszi a szélsőjobb jelszavait, akkor ezzel az utóbbit erősíti.
márc. 6
15:42
Kotleba "romatelepeken élő parazitákat" emleget - Antifasiszta tüntetés Pozsonyban (Infostart)
Szlovákia választás után: a Híd vezetője, Bugár Béla az SNS-szel és Kotlebával semmilyen körülmények között nem lép koalícióra. Az SaS elnöke, Richard Sulík a Smert és Kotlebát zárta ki, szerinte a Hídnak békülnie kellene az SNS-szel. Kotlebáék a "cigány paraziták" ellen akarnak fellépni. Kotleba ellen antifasiszta tüntetést szerveznek.
márc. 6
15:44
Ismét migránsok fulladtak az Égei-tengerbe (Infostart)
Legkevesebb 18 ember fulladt a tengerbe Törökország partjainak közelében vasárnap, mert felborult a hajójuk az Égei-tengeren.
márc. 6
16:00
Patthelyzet körvonalazódik Szlovákiában, előre hozott választás sem kizárt (Infostart)
Patthelyzet körvonalazódik a szombaton tartott szlovákiai parlamenti választások nem hivatalos végeredményeinek tükrében, a törvényhozásba belépőt nyert nyolc párt közti erőviszonyok a minimálisra szűkítették annak lehetőségét, hogy egy valamennyire is stabil kormánykoalíció jöhessen létre.
márc. 6
16:03
Megint az orrunkra koppintottak (Kripto Akadémia)
Fű alatt fogadtatta el a főváros azt az új szabályt, miszerint a parkolás akkor kezdődik, amikor valaki leállítja az autóját.
márc. 6
16:39
Patthelyzet körvonalazódik az eredmények tükrében, előre hozott választás sem kizárt (Metropol)
Patthelyzet körvonalazódik a szombaton tartott szlovákiai parlamenti választások nem hivatalos végeredményeinek tükrében, a törvényhozásba belépőt nyert nyolc párt közti erőviszonyok a minimálisra szűkítették annak lehetőségét, hogy egy valamennyire is stabil kormánykoalíció jöhessen létre.
márc. 6
16:41
Ismét migránsok fulladtak az Égei-tengerbe (Metropol)
Legkevesebb 25 ember veszett tengerbe. Közülük 10-en még csak gyerekek voltak.
márc. 6
17:15
Íme a Magyar Filmdíj jelöltjei (Kripto Akadémia)
A Liza, a rókatündér kapta a legtöbb – összesen 20 - jelölést.
márc. 6
17:48
Migránsok százait mentették ki az Égei-tengerből (Infostart)
A görög parti őrség, valamint az európai uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex emberei több mint négyszáz migránst mentettek ki az Égei-tengerből az elmúlt 24 órában - közölte vasárnap a görög parti őrség.
márc. 6
18:09
Davis Kupa - 3-2-re nyertek a magyarok (Kripto Akadémia)
A csoportjukban már biztosan bennmaradó magyarok július 15-17-én Szlovákiát fogadják.
márc. 6
18:27
Szlovákia vesztett a választással (Kripto Akadémia)
Parlamentben a neonácik – Nehéz lesz kormányt alakítani – A vártnál gyengébben szerepelt a Híd.
márc. 6
18:42
Elhunyt Nancy Reagan (Infostart)
Elhunyt Ronald Reagan korábbi amerikai elnök felesége, Nancy Reagan.
márc. 6
19:15
A közömbösség térnyerésétől óvott Ferenc pápa (Infostart)
A közömbösség térnyerésétől óvott Ferenc pápa vasárnapi Úrangyala imádságában a jemeni szerzetesnővérek meggyilkolása után két nappal.
márc. 6
19:51
Donald Trump törvénymódosítással hozná vissza a kínvallatást (Infostart)
Donald Trump, aki jelenleg az élen áll a republikánusok elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben, elnökként módosíttatná a törvényeket, és lehetővé tenné, hogy a terroristákat gyakorlatilag kínvallatásnak vessék alá. A New York-i milliárdos erről a Fox televízióban beszélt vasárnap.
márc. 6
20:30
Donald Trump törvénymódosítással hozná vissza a kínvallatást (Metropol)
Donald Trump, aki jelenleg az élen áll a republikánusok elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben, elnökként módosíttatná a törvényeket, és lehetővé tenné, hogy a terroristákat gyakorlatilag kínvallatásnak vessék alá. A New York-i milliárdos erről a Fox televízióban beszélt vasárnap.
márc. 6
21:21
Szlovákiában kihirdették a hivatalos végeredményt (Infostart)
Kihirdette a 2016-os szlovákiai parlamenti választások hivatalos végeredményét az állami választási bizottság vasárnap este Pozsonyban. A véglegesített adatok érdemben nem változtak a nem hivatalos végeredményhez képest, a voksolást Robert Fico kormánypártja, az Irány - Szociáldemokrácia nyerte, a pozsonyi törvényhozásba vele együtt 8 politikai csoportosulás jutott be.
márc. 6
22:15
Nancy Reagant gyászolja az Egyesült Államok - Lezárult egy korszak (Infostart)
A vasárnap, helyi idő szerint délelőtt elhunyt Nancy Reaganre emlékezik Amerika.
márc. 6
23:27
A NATO kiszélesíti a görög és török partok közelében indított tengeri műveletet (Infostart)
A NATO kiszélesíti a görög és török partok közelében az embercsempész-hálózatok ellen indított tengeri műveletet, és fokozza együttműködését az Európai Unió határvédelmi ügynökségével (Frontex) - jelentette be Jens Stoltenberg, a katonai szervezet főtitkára vasárnap.
márc. 6
23:45
Tüntetés volt Ukrajna moszkvai nagykövetségénél is (Infostart)
Tüntetés volt vasárnap este Ukrajna moszkvai nagykövetségénél, válaszul arra, hogy aznap tojássál dobálták meg az orosz nagykövetséget Kijevben a Nagyija Szavcsenko Oroszországban fogva tartott ukrán pilótanő szabadon bocsátását követelő tüntetők - jelentették orosz hírügynökségek.
márc. 6
23:47
Lemondott a Brit Kereskedelmi Kamarák Brexit-párti vezetője (Infostart)
Lemondott vasárnap a Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) vezérigazgatója, aki a minap - a szervezet deklaráltan semleges álláspontjával szembekerülve - azt mondta, hogy Nagy-Britanniára "fényesebb kilátások" várnának, ha kilépne az Európai Unióból.

Keresés