2024. március 28. csütörtök

márc. 28
0:12
Tárnok Balázs: a szlovák elnökválasztást a kiábrándult kormánypárti szavazók mozgósítása döntheti el (Infostart)
Az államfőválasztás második fordulójában az lehet a döntő, hogy Peter Pellegrini, vagy Ivan Korcok tud-e jobban mozgósítani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének vezetője. Beszélt arról is, hogy Szlovákiában a jobb- és baloldal helyett inkább a nemze
márc. 28
0:12
Halálos fenyegetések özönét kapta egy francia iskola igazgatója: 45 év után távozott a közoktatásból (Blikk)
Nem bírta tovább elviselni a halálos fenyegetéseket egy francia iskolaigazgató: 45 év után inkább távozik a közoktatásból.
márc. 28
0:12
A halálos fenyegetések miatt lemondott a nikábot viselő diákjai ellen fellépő francia iskolaigazgató (444.hu)
Viselése 2011 óta törvénybe ütközik.
márc. 28
0:15
Megszólalt a Hamász október 7-e óta hallgató katonai vezetője, dzsihádra szólította fel a muszlimokat (Telex)
Hírfolyamunk a gázai háborúról.
márc. 28
0:16
Életmentő hősök a baltimore-i hídon – a szennyezett üzemanyagot vizsgálják (Infostart)
Hősként emlegetik a baltimore-i hídkatasztrófát okozó konténerhajó legénységét. A személyzet vészjelzést adott le, hogy irányíthatatlanná vált a hajó, aminek nyomán másfél perc alatt lezárták a hidat. Emiatt valószínűleg kevesebb az áldozat.
márc. 28
0:16
Összeomlottak a gázai tűzszüneti tárgyalások, autópályát zártak le a túszok családtagjai (444.hu)
Százharminc izraeli túsz van még Gázában.
márc. 28
0:19
Mindenkinek van válasza arra, hogy kinek az érdeke volt a moszkvai terrortámadás (Telex)
Az Iszlám Állam vállalta magára a 139 ember életét követelő támadást, de a Kreml egyre határozottabban tereli a gyanút Ukrajna és az országot fegyverszállítmányokkal támogató Nyugat felé. Messzire visz a találgatás arról, kinek volt érdeke a merénylet, amely az Ukrajna elleni mozgósításhoz is fontos érve lehet a vitatható tisztaságú választáson meg
márc. 28
0:20
Húsvéti ajándék: az Austrian Airlines sztrájkja magyar utasokat is érint (Infostart)
Az osztrák légitársaságnál 36 órás sztrájk kezdődik csütörtök délben: a budapesti járatokat is törölték.
márc. 28
0:20
Bejött a papírforma, Ficóék jelöltjét támogatja az elnökválasztás második fordulójában Forró Krisztián (444.hu)
Forrónak eredetileg lett volna még egy találkozója az ellenzéki Ivan Korčokkal, de inkább lemondta.
márc. 28
0:23
Az orosz külügyminisztérium szerint nehéz elhinni, hogy az Iszlám Állam képes lett volna végrehajtani a moszkvai terrortámadást (Telex)
A támadást az Iszlám Állam vállalta magára, de a Kreml gyanúja inkább Ukrajna felé terelődik.
márc. 28
0:24
200 fős brit katonai különítmény érkezett keleti szomszédunkba (Infostart)
A brit légierő hat vadászgépe érkezett négy hónapos járőrszolgálatra Romániába - tudatta szerdán a román védelmi minisztérium.
márc. 28
0:27
Tudtam, mit látok, de egyszerűen nem akartam elhinni – óriási csapás a környéknek a baltimore-i híd összeomlása (Telex)
Kártyavárként omlott össze a baltimore-i Francis Scott Key híd, miután az egyik fő tartópillérjének ütközött egy teherhajó. Útépítő munkások estek a vízbe, hatan eltűntek, most már csak a holttestüket keresik. Áramszünet lehetett a hajón, vizsgálják, mi történt pontosan. Bár Maryland állam kormányzója már most az újjáépítéséről beszél, még az sem t
márc. 28
0:28
Félelem Németországban: visszaállítják a határellenőrzést a foci-Eb idejére (Infostart)
Ideiglenes ellenőrzést vezetnek be a német hatóságok a labdarúgó Európa-bajnokság idejére – jelentette be Nancy Faser belügyminiszter.
márc. 28
0:31
Újabb orosz hadihajókat lőttek ki, Ukrajna szerint az orosz flotta hajóinak harmadát már semlegesítették (Telex)
Összefoglalónk az orosz–ukrán háború 762. napjának katonai és diplomáciai híreiről.
márc. 28
0:32
Parlamenti jelentés: a brit hadsereg csak pár hónapig bírná Oroszországgal szemben (Infostart)
A brit hadsereg jelenlegi kapacitásait egy éven át mérte fel a parlament védelmi bizottság, és a jelentés lesújtó megállapításokat tartalmaz.
márc. 28
0:35
Pellegrini mellé állt be a magyar gyűjtőpárt elnöke, Forró Krisztián a szlovák államfőválasztás második fordulójára (Telex)
Bejött a papírforma Szlovákiában.
márc. 28
0:36
Még neve sincs, de már települnek az emberek Egyiptom új, épülő fővárosába (Infostart)
A Kairótól mintegy 50 kilométerre elhelyezkedő, 2016-tól kezdődően több szakaszban épülő új adminisztratív fővárosba már beköltözött 1500 család.
márc. 28
0:40
Úgy tűnik, izraeli rakétavédelmi rendszert kaptak a Magyar Honvédség szállítógépei (Infostart)
Az izraeli Bird cég bejelentette, hogy sikeresen felszerelte rakétavédelmi rendszerét egy meg nem nevezett európai légierő Airbus A-319-es szállítógépeire.
márc. 28
0:44
Újabb útvonalak nyílhatnak Szlovákia felé (Infostart)
A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte a szlovák szaktárca.
márc. 28
4:24
Döbbenetes támadás a játszótéren – súlyos állapotban vittek kórházba egy kisgyermeket (hirado.hu)
Póráz nélkül sétáltatott kutya rántotta földre, majd harapta meg többször a játszótéren játszó gyereket.
márc. 28
4:36
"Szinte lehetetlen bármit is véghezvinni" - kis híján politikusnak állt sokak kedvenc színésze (ATV)
Hugh Grant brit színész bevallotta, hogy a politikusokat ért visszaélések miatt elgondolkodott azon, hogy politikai karrierbe kezdjen, mielőtt meggondolta volna magát.
márc. 28
5:30
Kétségbeesetten rohant az út szélén talált állattal, az igazi sokk a rendelőben érte (hirado.hu)
Az idős néni egy egész éjszakán át ápolta a betegnek hitt sündisznóbébit, csakhogy kiderült, hogy valami egészen mást talált az erdő szélén.
márc. 28
5:48
"Kivételes ember volt" – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el (Ripost)
Rengetegen vesztették életüket egyetlen hiba miatt.
márc. 28
6:00
Ezeken a platformokon lehet elmenekülni a túl sok politika elől (Infostart)
Az Instagram és a Threads felhasználói kapják meg az új funkciót.
márc. 28
6:12
A német politika még nem gyógyult ki a koronavírusból, sőt most jöhet a hosszú Covidja (Infostart)
2020 és 2023 között "tarolt" a koronavírus Németországban is, az úgynevezett hosszú Covid-szindrómán és a szórványos újabb megbetegedéseken kívül a járvány – legalábbis jelenleg – immár a múlté. Ennek ellenére a járványos megbetegedésekkel foglalkozó tekintélyes Robert Koch Intézet (RKI) eddig ismeretlen jegyzőkönyvei felkavarták az indulatokat leg
márc. 28
6:12
Megtalálták a baltimore-i hídszerencsétlenség két halálos áldozatát (hirado.hu)
Négy embert változatlanul keresnek.
márc. 28
6:21
Egy furgonban találták meg a baltimore-i hídszerencsétlenség két halálos áldozatát (Telex)
A híd akkor omlott össze, amikor szünetet tartottak, és ezért a járműben tartózkodtak.
márc. 28
6:48
Elhunyt Joseph Lieberman korábbi demokrata alelnökjelölt (hirado.hu)
Meghalt Joseph Lieberman, az Egyesült Államok korábbi szenátora, egykori demokrata alelnökjelölt, majd a kongresszus független tagja.
márc. 28
6:54
Hídktasztrófa: a Titanic-törvény mentheti meg a hajótársaságot a sokmilliárdos kártérítéstől (ATV)
A hat halálos áldozattal járó megdöbbentő baltimore-i katasztrófa hatalmas anyagi kárt is okozott, de egy évszázados jogszabály miatt a vétkes hajó tulajdonosa megúszhatja az anyagi csődöt.
márc. 28
7:00
Ferenc pápa egészségi állapotáról friss hírek érkeztek (Blikk)
Jó hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról. Az egyházfő szerdán maga sétált be az audenciára bottal, majd elmondta a szövegét. Ez volt az első nyilvános szereplése a virágvasárnapi szentmise óta.
márc. 28
7:06
"Kollektív kudarc?" Országos botrány lett egy iskolaigazgató és egy muszlim diák közötti feszültségből (ATV)
Felháborodás Franciaországban, miután az iskola vezetője felmondott egy muszlim fejkendővel kapcsolatos botrány miatt.
márc. 28
7:24
Szorul a hurok, komoly problémával küzd az orosz olajkereskedelem (Infostart)
Az amerikai másodlagos szankciók miatt csak több hónapos csúszással kapják meg az eladott olaj árát az orosz olajipari cégek, Kína, Törökország és az Egyesült Arab emírségek is egyre óvatosabb.
márc. 28
7:24
MCC Brussels: A Magyarország elleni jogállamisági háború machinációi magasabb fokozatba kapcsoltak (hirado.hu)
Az Európai Parlament hivatalosan is bíróság elé citálja a bizottságot a hazánknak felszabadított uniós források miatt.
márc. 28
7:36
Csoboth Kevin: nem érdemeltem meghívót a válogatottba (Infostart)
Az utóbbi időben mutatott teljesítménye miatt gondolja így, de mindent elkövet azért, hogy újra a nemzeti együttes tagja lehessen Csoboth Kevin, az Újpest támadója.
márc. 28
7:42
Putyin: Sületlenség, hogy NATO-tagállamokat támadnánk meg, de a nyugati vadászgépeket le fogjuk lőni (444.hu)
Az orosz elnök szerint, az Ukrajnának küldött F-16-os vadászgépeknek nem lesz hatása a háborúra, ugyanúgy meg fogják semmisíteni azokat, mint ahogy a tankokat.
márc. 28
7:57
A migrációs kihívásokról tartottak pódiumbeszélgetést Budapesten (Demokrata)
A migrációs kihívásokról tartottak pódiumbeszélgetést az Alapjogokért Központ rendezésében.
márc. 28
8:00
Elszabadult a pokol a magyar határon (ATV)
Az ukrán-magyar határszakaszon 5614-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4495-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
márc. 28
8:18
Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete (Ripost)
Szerencsésen alakult a háromgyerekes édesanya története.
márc. 28
8:24
Zaklatás - döbbenetes adatok a gyerekekről, hazánk több mutatóban az első 10-ben (Infostart)
Világszerte minden hatodik gyermek válik internetes zaklatás áldozatává az ENSZ Egészségügyi Világszervezetével együttműködésben zajló, az Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása (Health Behaviour of School Aged Children - HBSC) című nemzetközi kutatás szerdán közzétett eredményei szerint.
márc. 28
8:36
Kolumbia argentin diplomatákat utasított ki (hirado.hu)
A kolumbiai külügyminisztérium szerdán argentin diplomaták kiutasítását rendelte el, miután Javier Milei argentin elnök egy tévéinterjúban "gyilkos terroristának" nevezte Gustavo Petro kolumbiai elnököt.
márc. 28
8:42
Komoly ügy lett Franciaországban egy iskolaigazgató és egy muszlim diák vitájából (Infostart)
Iszlám fejkendő miatt volt feszültség a tanár és a diák között.
márc. 28
8:54
Hszi Csin-ping: A technológiai hozzáférés korlátozása nem fogja megállítani Kína fejlődését (hirado.hu)
A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök.
márc. 28
8:54
Putyin diszkréten fenyegetett (ATV)
Nem tervez NATO-országokat megtámadni, de van az a helyzet, amikor mégis.
márc. 28
9:30
Baltimore-i hídomlás – van egy kiskapu a hajótársaság számára (Infostart)
A hat halálos áldozattal járó baltimore-i katasztrófa hatalmas anyagi kárt is okozott, de egy évszázados jogszabály miatt a vétkes hajó tulajdonosa megúszhatja az anyagi csődöt.
márc. 28
9:30
Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre (Ripost)
Az áldozat agyrázkódást szenvedett el.
márc. 28
9:45
Vlagyimir Putyin: Teljes képtelenség, hogy Oroszország megtámadná Európát (Demokrata)
Putyin ugyanakkor kijelentette, hogy a harmadik országok F-16-os gépei "legitim célponttá" válhatnak.
márc. 28
9:48
"Neki sincs útlevele, neki sem és nekem sem" – főleg külföldről szerzett pénzzel fizetik a migránsok az embercsempészeket (hirado.hu)
Korábban az Európai Uniótól kaptak támogatást anonim migránskártyákon a bevándorlók.
márc. 28
9:48
Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal (Ripost)
Borzasztó diagnózisra derült fény.
márc. 28
9:51
Nem akarta levenni a muszlim fejkendőjét, majd azt hazudta, az igazgató megütötte, most pert indít ellene a francia állam (Telex)
A lány hamis vádaskodása után a párizsi gimnázium igazgatója halálos fenyegetéseket is kapott a közösségi médiában, ezért úgy döntött, lemond a posztjáról.
márc. 28
9:57
220 felett tépve előzte meg a magyar sofőr az osztrák járőrt, lefoglalták a Tesláját (Telex)
A jogsija is ugrott, az autóját pedig akár el is árverezhetik.

Keresés