Ukrajna új főparancsnoka elárulta nemrégiben, további változtatásokat tervez a katonai vezetésben és a vezérkarban egyaránt, valamint arról is beszámolt, hány új embert akarnak besorozni.
Az ellenzék szeretné megtartani a 2019-ben megszerzett nagyvárosokat, ami ahhoz is vezethet, hogy az isztambuli polgármester Ekrem İmamoğlut építik fel elnökjelöltnek. A tavaly elnökként újraválasztott Erdoğan azt hangoztatta, hogy ez lesz az utolsó választása, és feltett szándéka visszahódítani Isztambult, a várost, ahonnan ő maga is elindult anna
Döbbenetes dolog történt egy angliai bevásárlóközpontban. 300 diák verekedett össze a biztonsági őrökkel, és felvételen is látszik, ahogy a fiatalok elkezdnek futni, és káromkodnak majd rátámadtak az őrökre.
El tudja képzelni, hogy befizetik egy varázslatos utazásra, de egyszerűen minden porcikája ellenkezik a kalanddal szemben? Ritkán hallani ilyesmiről, az azonban biztos, hogy a TBS nevű japán tévécsatorna riportere, Akijama Tojohiro a háta közepére sem kívánta a ráosztott feladatot – még úgy sem, hogy a világűrbe kellett repülnie!
Vasárnap hajnaltól kezdődően Románia és Bulgária is hivatalosan a schengeni övezet részévé vált, de a határnyitás egyelőre csak a légi és tengeri közlekedésre vonatkozik.
A részvétel minden szavazáson csökkent az 1979-es év óta - amikor az EU polgárai először szavaztak az Európai Parlament választásán, 2014-ben pedig a mindent felülmúlóan alacsony 42,6 százalékra esett vissza. Legutóbb azonban volt mit ünnepelni, a részvételi arány ugyanis igen szép volt. De vajon idén folytatódni fog-e a felfelé ívelő tendencia?
A hírek szerint III. Károly részt vesz a húsvét vasárnapi szertartáson, amit a brit királyi család hagyományosan a windsori Szent György-kápolnában hallgat meg. Úgy tudni, a szintén rákbeteg Katalin hercegné a szertartásra sem megy el.
Románia és Bulgária is csatlakozott a schengeni övezethez, igaz, hogy még csak a vizeken és a levegőben, a szárazföldön továbbra is szigorúan ellenőrzik az utasokat.
Az orosz szolgálatok visszatértek régi gyakorlatukhoz: külföldön is megölik a Kreml ellenfeleit. A terv fontos része, hogy a bérgyilkosokat elfogásuk után ki is kell szabadítani.
Törvényi kötelességnek eleget téve közzétette vagyonnyilatkozatát Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnöknek és családjának 2023-ban 12.4 millió hrivnya bevétele volt, ami mai árfolyamon körülbelül 116 millió forintnak felel meg. Tehát havonta nagyjából 9-10 millió forintnak megfelelő összeget keresett.
Kínai tudósok megerősítették azt a korábbi feltételezést, hogy egy érdekes fantázianevű fehérje vezető szerepet játszik az öregedésben. Tanulmányukból azonban is kiderül, hogy nem az egyedüli "felelős". Japán tudósok pedig találtak egy másik fehérjét, amely kulcsszerepet játszik az öregedés fékezésében.
Április nyolcadikán teljes napfogyatkozásra készülnek a tengerentúlon, emiatt a kanadai Niagara Falls szükségállapotot hirdetett, ugyanis annyi látogatóra számítanak egy nap alatt, mint még soha: akár egymillióan is összegyűlhetnek a vízesés környékén a látványosság idején.
Helyhatósági választásokat tartanak vasárnap Törökországban, a legfontosabb verseny Ankara és Isztambul irányításáért folyik, és az eredményeket széles körben a kormány támogatottsága felmérésének is tekintik – jelentették hírügynökségek.
Egyre több amerikai szeretne béketárgyalást az ukrajnai háborúval kapcsolatban - derült ki a Quincy Institute/Harris Poll közvélemény-kutató felméréséből.
Az EU megtiltotta a török Southwind Airlinesnak, hogy a légterébe lépjen, mivel a gyanú szerint a légitársaság orosz ellenőrzés alatt áll, és csak a szankciók kijátszása miatt működik török cégként.
Vasárnap hajnaltól kezdődően Románia és Bulgária is hivatalosan a schengeni övezet részévé vált, de a határnyitás egyelőre csak a légi és tengeri közlekedésre vonatkozik.
Az angol források szerint Mohamed Szalahnak komoly ajánlatai vannak a szaúdi ligából, és mivel a szerződése 2025 nyarán jár le, így ha a Liverpool nem akarja elengedni ingyen, akkor idén nyáron el kell adnia.
Elszakadt a cérna Donald Trump korábbi nemzetbiztonsági tanácsadójánál: egy interjúban kerek perec elmondta, hogy Trump "nem elég okos" ahhoz, hogy diktátor lehessen.
A ciprusi hatóságok Izraellel együttműködve tengeri folyosót hoztak létre, hogy megkönnyítsék az előzetesen átvizsgált rakományok eljuttatását az övezetbe.
Három izraeli megsebesült vasárnap reggel egy késeléses merényletben Beér-Sevában, a Negev-sivatag fővárosában - jelentette be az izraeli rendőrség. A támadót agyonlőtték. A Gázai övezeti fegyveres konfliktusban pedig hivatalos palesztin közlések szerint újabb hetvenöt palesztin vesztette életét vasárnapra virradóan.