2024. március 6. szerda

márc. 6
9:36
Kijev kész elfogadni az uniós kereskedelmi korlátozásokat (Blikk)
Ukrajna kész elfogadni az Európai Unióval folytatott kereskedelmére vonatkozó korlátozásokat, cserébe azért, hogy lezárja a vitát egyik fő támogatójával, Lengyelországgal – mondta az ukrán kereskedelmi miniszter, akit a Financial Times című lap idézett.
márc. 6
9:42
Türelem kell most a határátkelőhelyeken (Infostart)
Országos informatikai probléma miatt megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
márc. 6
9:48
Skandináv körúton a német védelmi miniszter: a hadkötelezettség mintáit tanulmányozza (Infostart)
Rosszmájúnak is tűnhetnek azok a sajtóban megjelent értékelések, amelyek szerint a német védelmi miniszter a Bundeswehrt sújtó orosz lehallgatási botrány viszontagságai miatt "menekült " kedden a skandináv országokba. Természetesen a Svédországot, Norvégiát és Finnországot érintő körútról kiadott közleményben erről szó sincs. sőt egy előterje
márc. 6
9:48
Nagyon aggódik a királyi család Katalin hercegné miatt: súlyos, ami most kiderült (Blikk)
Ennyire komolyan gondolja?
márc. 6
10:00
Gázában kifosztottak egy segélykonvojt, melyet előzőleg az IDF visszafordított (Infostart)
Visszafordított az izraeli hadsereg egy a Gázai övezet északi részébe tartó segélykonvojt, melyet ezt követően "elkeseredett emberek tömege kifosztott" - közölte kedden az ENSZ Élelmezési Világprogramja.
márc. 6
10:12
Neves amerikai lap: a világnak szüksége lesz Trump és Orbán szövetségére (Demokrata)
A két politikus hasonlóképpen viszonyul a családi értékekhez, a vallásszabadsághoz és a szociálpolitikához.
márc. 6
10:18
Szijjártó Péter: Magyarország és Szerbia között a történelem során most van a legjobb kapcsolat (hirado.hu)
A tárcavezető a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, Pásztor Bálinttal folytatott találkozót.
márc. 6
10:24
Lemondott a perui miniszterelnök egy kiszivárgott hangfelvétel miatt (444.hu)
A felvételen szerelmet vall egy fiatal nőnek, akit kormányzati szerződésekhez segített.
márc. 6
10:36
Álapácákat vettek őrizetbe (hirado.hu)
Egy férfi és négy nő apácának adták ki magukat, hogy hamis jótékonysági klinikák számára adományokat csaljanak ki.
márc. 6
10:42
Ennek az országnak a legerősebb az útlevele a világon (Infostart)
Magyarország holtversenyben a 24.helyen van.
márc. 6
10:42
A Hamász közvetítőkön keresztül hajlandó folytatni a tűzszüneti megbeszéléseket (hirado.hu)
Az Egyesült Államok, Katar és Egyiptom képviselői Kairóban tárgyalnak a Hamásszal a lehetséges tűzszünetről. Izrael közvetlenül nem vesz részt a megbeszéléseken.
márc. 6
10:42
Újabb súlyos szövődményt fedeztek fel, ezt is okozhatja a koronavírus (ATV)
Megugorhat az autoimmun betegségek kialakulásának a kockázata azután, hogy valaki elkapja a koronavírust.
márc. 6
11:00
A fegyverexport miatt indítottak pert a kanadai kormány ellen emberi jogi aktivisták (hirado.hu)
Az Izraelnek szállított katonai felszerelések és technológia exportjának leállításáért nyújtottak be keresetet a kanadai szövetségi kormány ellen az észak-amerikai országban működő palesztinbarát és emberi jogi aktivisták.
márc. 6
11:06
Elkezdik építeni "Európa legnagyobb alagútját" (Infostart)
Olaszország első víz alatti alagútjával teremtenek új, közvetlen kapcsolatot Genova kikötőváros keleti és nyugati része között.
márc. 6
11:06
Alapjogokért Központ: A VOX elnöke is felszólal a CPAC Hungary rendezvényén (hirado.hu)
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét kérték fel főszónoknak – írták.
márc. 6
11:08
Bowlingbábuként döntötte fel a lezuhanó szikla a kamiont (hirado.hu)
A hegyoldalról lezuhanó szikla tarolt le egy kamiont Peruban.
márc. 6
11:18
Hullanak Ukrajnában az Abrams tankok, már közel a tizedük elveszett - videón a legutóbbi találat (Infostart)
Úgy tűnik, az oroszok kilőtték a harmadik M1A1SA Abrams harckocsit az Avgyijivka-térségben, Berdicsi mellett.
márc. 6
11:18
Szuperkedd: a szakértő szerint eldőlt, hogy Trump lesz Biden kihívója (hirado.hu)
Az amerikai elnökválasztás fontos mérföldköve a szuperkedd, amikor 15 államban tartanak előválasztást.
márc. 6
11:30
Német lehallgatási botrány - német belpolitikai szempontból (VARGA.MONIKA) (Infostart)
Hatalmas prezstízsveszteség a német kancellárnak a lehallgatási botrány - mondta az InfoRádiónak Dobrowieczki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője. A napokban hozta nyilvánosságra egy orosz televízió, hogy miközben a kancellár folyamatosan ellenezte nagy hatótávolságú Taurus rakéták küldését Ukrajnába, néme
márc. 6
11:36
"Happy Ramadán" – a muszlim ünnep lázában ég Frankfurt, ahol olyanra készülnek, ami Németországban még nem történt soha (hirado.hu)
Bár a muzulmánok legfőbb vallási ünnepe csak öt nap múlva kezdődik, Frankfurtban már hétfő reggel óta folyik az utcák feldíszítése.
márc. 6
11:42
A Hamász hajlandó tárgyalni, de nem tudja megmondani ki van még életben a túszok közül (Infostart)
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet közvetítőkön keresztül folytatja a tűzszüneti tárgyalásokat Izraellel.
márc. 6
11:42
Szijjártó Péter: Magyarország minden támogatást megad Bosznia-Hercegovina európai integrációjához (hirado.hu)
A tárcavezető a boszniai kollégájával, Elmedin Konakoviccsal tartott közös sajtóértekezletet.
márc. 6
11:42
Magyarország minden támogatást megad Bosznia-Hercegovina integrációjához (Demokrata)
Szijjártó Péter fogadta Bosznia-Hercegovina külügyminiszterét.
márc. 6
11:54
Oroszország több ukrajnai régiót támadott drónokkal, több helyen áramkimaradás volt (hirado.hu)
Harkiv megyében egy iskola épülete rongálódott meg, Odesszában pedig lakóházakat, egy gázvezetéket és üzleteket ért találat.
márc. 6
11:54
A volt KGB-ügynök Putyin nagy napjai (444.hu)
A német légierő tisztjei beszélgetésének kiszivárogtatásával Putyinéknak úgy sikerült feszültséget teremteni az ellenfelei között, lejáratni a német kancellárt, és még Ukrajnának is ártani, hogy senkit nem öltek vagy mérgeztek meg.
márc. 6
12:00
Reuters: Az EU célja, hogy az európai fegyveripart hadigazdasági üzemmódba állítsa át (hirado.hu)
Az Európai Bizottság arra törekszik, hogy az európai fegyveripart fellendítse, és hadigazdasági módra állítsa. Azt akarják elérni, hogy a tagállamok több fegyvert vásároljanak európai fegyvergyárakból. S
márc. 6
12:12
Macron szerint gyávaság nem küldeni katonákat Ukrajnába (Demokrata)
A francia köztársasági elnök stratégiaváltást sürgetett, és azt mondta, gyávaság nem küldeni katonákat Ukrajnába.
márc. 6
12:24
JK Rowling nem adja fel a transzaktivisták elleni harcot (Infostart)
Újabb éles bírálatot fogalmazott meg JK Rowling, a Harry Potter-univerzum alkotója, amikor férfinak nevezett egy magát transznőként meghatározó gyilkost. A női és transzjogok ellentéte és a gendersemleges nyelv az angloszféra kultúrháborújának nem szűnő témája.
márc. 6
12:30
Óriási a botrány Peruban: kiszivárgott egy hangfelvétel, szerelmet vallott, majd lemondott a miniszterelnök (Blikk)
Kínos helyzetbe került a perui miniszterelnök, ezért inkább lemondott.
márc. 6
12:30
Érthetetlen, ami a királyi családban zajlik - mégsem lesz ott Katalin hercegné a király születésnapi ünnepségén? (ATV)
Ahogy azt korábban az atv.hu is megírta, a brit védelmi minisztérium keddi közlése szerint Katalin hercegné is részt fog venni III. Károly király júniusi hivatalos születésnapi rendezvénysorozatán. Most azonban, mindössze egy nappal a bejelentés után újabb sokkoló hírek érkeztek.
márc. 6
12:36
Kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon (444.hu)
A Belügyminisztérium elárulta, hogy miről tárgyaltak a kínai közbiztonsági miniszterrel február közepén.
márc. 6
12:39
Ma kiderül, hogy Ursula von der Leyent indítják-e újra az Európai Bizottság elnöki posztjára (HírTV)
Szerdán megkezdődött az Európai Néppárt kongresszusa Bukarestben, ahol véglegesen eldőlhet, hogy Ursula von der Leyent indítják újra az Európai Bizottság elnöki posztjára.
márc. 6
12:42
Hamarosan kínai rendőrök is járőrözhetnek Magyarországon (Telex)
Közös járőrszolgálatról állapodott meg Pintér Sándor a kínai közbiztonsági miniszterrel. A Belügyminisztérium szerint az együttműködés a belbiztonságot és a közrendet segíti.
márc. 6
12:48
Elegük lett: a tiltakozó orvosoknak be kell vonulniuk a hadseregbe Dél-Koreában (ATV)
Minden tiltakozó férfi orvosnak, aki még nem teljesítette a kötelező sorkatonai szolgálatot a felmondásuk elfogadásától függően jövőre be kell vonulnia a seregbe - közölte a dél-koreai hadsereg szerdán.
márc. 6
13:00
Szijjártó Péter: Megbukott a liberális mainstream terve, nem sikerült kizáratni Donald Trumpot a versenyből (hirado.hu)
Szijjártó Péter ugyanakkor megjegyezte, hogy a politika tapasztalati műfaj, márpedig Magyarországnak az a tapasztalata, hogy Donald Trump hivatali ideje alatt volt valaha a legjobb a viszonyrendszer a két ország között.
márc. 6
13:00
Nikki Haley kiszáll az elnökválasztási versenyből (444.hu)
Mindössze két előválasztást nyert meg.
márc. 6
13:06
Csehországban már kapható az egynapos autópálya-matrica (Infostart)
A cseheknél március elsejével vezették be az egynapos matricát, ami a többi árára is hatással volt.
márc. 6
13:06
Sokkoló titokra derült fény: összefüggés lehet a diétás italok fogyasztása és a szívbetegségek között (ATV)
A heti két liter vagy annál több mesterségesen édesített ital fogyasztása – ami napi egy közepes méretű gyorséttermi diétás üdítőnek felel meg – 20 százalékkal növelte a pitvarfibrillációnak nevezett szabálytalan szívverés kockázatát azokkal az emberekkel összehasonlítva, akik nem fogyasztottak semmit – állapította meg egy új tanulmány.
márc. 6
13:12
Fekete Rajmund a szuperkeddről: csak akkor marad el a visszavágó, ha Bident lecserélik (Infostart)
Joe Biden, illetve Donald Trump sikerét hozta az amerikai előválasztás legfontosabb napja, és Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint érdekes fejlemény a magas részvétel, valamint a protest szavazatok megjelenése.
márc. 6
13:27
Bevallotta a belügy: ne lepődj meg, ha kínai rendőr-járőrökkel találkozol az utcán (SzMo)
Magyar és kínai rendőrök látnak el a jövőben közös szolgálatot hazánkban – erről állapodott Pintér Sándor belügyminiszter a kínai közbiztonsági miniszterrel.
márc. 6
13:30
Légiriadó Ukrajnában: megint brutális támadást indítottak az oroszok (ATV)
Ukrajna több régióját támadta Oroszország drónokkal szerdára virradóra, az ukrán légvédelemnek 42 drónból 38-at sikerült lelőnie.
márc. 6
13:30
Agrárminisztérium: Új szintre lép az agrár-együttműködés Mongóliával (Demokrata)
Magyar közreműködéssel újulhat meg Mongólia mezőgazdasága.
márc. 6
13:33
Drámai pillanatok: a repülőn indult be a szülés (Ripost)
Egy nőnél a levegőben indult be a szülés.
márc. 6
13:42
Trump migrációs invázióról, Biden a New York Timesról beszélt – reakciók a szuperkeddi eredményekre (hirado.hu)
Megszólaltak az amerikai elnökjelöltek a szuperkedd névre keresztelt előválasztás után.
márc. 6
13:45
Amerikai előválasztás: Nikki Haley kiszáll az elnökválasztási versenyből (SzMo)
Fontos győzelmet könyvelhetett el Donald Trump a Szuperkedd után, ugyanis kiszállt a versengésből a legerősebb kihívója.
márc. 6
13:54
Kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon (Infostart)
A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a turisztikai csúcsidőszakokban, és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával segíthetnek a kínai rendőrök.
márc. 6
14:00
Izrael támogató csoportokkal segíti a háborúban unokáikat elveszítő időseket (hirado.hu)
Izrael érzelmi támogató csoportokat fog működtetni az október 7-én, az iszlamista Hamász terrortámadása nyomán megindult háborúban unokáikat elvesztett időseknek – jelentette az izraeli népjóléti minisztérium szerdán.
márc. 6
14:06
A németeknek is terhes Macron háború utáni vágya (Demokrata)
Tovább éleződik a Berlin és Párizs közötti feszültség?
márc. 6
14:12
Izrael megint visszafordított egy Észak-Gázába tartó ENSZ segélyszállítmányt (Telex)
Hírfolyamunk a gázai háború 152. napjáról.
márc. 6
14:15
Az orvosok sem hittek a szemüknek, amikor megnézték a 22 éves fiú agyát (Ripost)
A családja a beszéde megváltozására figyelt fel először.

Keresés