Négy év után újraavatják a mostari Öreg hidat az európai cirkusz fesztivállal, szimbolizálva a város horvát és bosnyák lakosságának kibékülését és közös életét.
Idén élő műsor is tarkítja az évente Budapesten megtartott nagyszabású rendezvényt, amely a mozgóképes programoktól a zenés filmekig és tévéprodukciókig tág témakört ölel fel a népszórakoztatás jegyében. Az ingyenes rendezvény mára már közkedvelt nyári program lett, ezért örvendetes a programkínálat tágítása.
Corvin Tükör A kultusz évszázadai címmel nyílik kiállítás pénteken a Budapesti Történeti Múzeumban. A tárlatot 3 órakor Csorba László, az MTA Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese nyitja meg.
Nyolc országból 150 hallgató vesz részt az idén 22. alkalommal zajló Nemzetközi Muzsikustáborban a Nógrád megyei Balassagyarmaton. A július 30-ig tartó muzsikustábor programjai egyaránt jelentenek versenyt, művészeti fesztivált és képzést.
Több mint 80 fellépőre számítanak július 23. és 26. között a marosvásárhelyi Félsziget Fesztiválon, amelynek résztvevőit magyarországi és romániai, de számos nemzetközi együttes és lemezlovas is szórakoztatja majd.
Bartók Béla sorozatot is rendeznek az idei Salzburgi Ünnepi Játékokon, amelyet idén július 26. és augusztus 31. között tartanak meg Mozart szülővárosában.
Most csak egyféle hiányérzetről essék itt szó a rengeteg közül. Mondja egy kedves kollégám, hogy mostanában hiába várja csőre töltött videóval a színházi közvetítéseket, hiába. Kihaltak, pedig neki már szép gyűjteménye van, mert mindegyiket felvette, amit csak az m2 és a Duna Tévé adott. Nem akarok példálózni, hogy valaha az ántivilágban színházi osztálya is volt a közszolgálatinak (persze: mi…