Nem tétlenkedtek az átigazolási időszak utolsó napján a putnoki vezetők, a Nemzeti Sport Online információi szerint Kelemen Levente és Üveges Szabolcs után megszerezték az Egri FC támadóját, Dusan Pavlovot is.
Az ausztrál férfi úszóválogatott hat tagja – köztük a 100 méter gyorson világbajnok, olimpiai ezüstérmes James Magnussen – elismerte, hogy a tavalyi londoni játékok előtt nyugtatókat, altatókat használt, noha ezeknek szedését tiltja hazájuk olimpiai bizottsága.
A Budapest Honvéd és a Győri ETO FC találkozóján két olyan csapat mérkőzik meg egymással szombaton, amely egyaránt a Magyar Kupa elhódítását tűzte ki céljául. Az ETO magabiztosan vezeti az NB I-es tabellát, de Győrben úgy gondolkodnak, hogy ha már ilyen jól megy a csapatnak, akkor a mesterhármas sem elérhetetlen, vagyis a bajnoki aranyérem mellé a két hazai kupasorozatért járó trófeát is meg…
Tizenegy ország klubjai jutottak be az Európa-liga nyolcaddöntőjébe. Csak a három-három klubbal büszkélkedő Oroszország és Anglia, illetve a két egyesület révén érdekelt Olaszország dicsekedhet egynél több szereplővel.
Bő egy hónappal a Magyarország–Románia világbajnoki selejtező előtt a Fenerbahce szurkolói érdekes példával szolgáltak a stadionon kívüli szurkolásra: több ezren gyűltek össze az arénán kívül egy nagy kivetítő előtt, majd tűzijátékesővel jelezték jelenlétüket.
A Supersport kategóriában versenyző Talmácsi Gábor egy olajfolton megcsúszva elesett a Superbike gyorsaságimotoros-világbajnokság ausztráliai idénynyitó versenyének pénteki első szabadedzésén, s rövid időre eszméletét vesztette.
A korai eső után elállt a csapadék a Formula–1-es csapatok barcelonai tesztjén, a felszáradt aszfalton a pilóták hosszabb körözésbe kezdhettek az első másfél óra több megszakítását követően. Az időeredmények is javultak, Lewis Hamilton hosszabb mercedeses menete elején 1:23.282 perces eredményt ért el, amely persze még jóval elmarad a hét legjobbjától.
A szurkolók szerint az angol Swansea Cityt irányító Michael Laudrup lenne a legalkalmasabb arra, hogy José Mourinho esetleges távozását követően elfoglalja a Real Madrid labdarúgócsapatának kispadját.
A Liverpool 3–1-es győzelme ellenére búcsúzott az Európa-liga küzdelmeitől. A mérkőzésen két gólt szerző Luis Suárez – már nem először – nemcsak klasszis találatai miatt kerülhet a címlapokra, ezúttal az egyik védőre lépett rá az uruguayi. Az elveszett labdát akarta beérni a támadó, Tomás Hubocan pedig a földön fekve „útját állta”, Suárez azonban nem zavartatta magát, és a hátvédre taposva próbált…
A Központi Nyomozó Főügyészségnél (KNYF) jövő héttől megkezdődik – és legfeljebb kilencven napig tarthat – a vádelőkészítő szakasz a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában, miután pénteken lezárul a nyomozás.
Lewis Hamilton zárta az élen a barcelonai F1-es teszt e heti negyedik napjának délelőttjét. A Mercedes angol pilótája a reggeli és déli eső közötti száraz szakaszt kihasználva futotta 1:23.282 perces körét.
Tavaly fantasztikus szezont zárt Magyarország legjobb triálosa, Hegedűs László, aki a 26 colos kategóriában a 2012-es évet a 7. helyen zárta a 125 nevet tartalmazó világranglistán.
Fél évig kölcsönben az NB II Nyugati csoportjában szereplő Bajai LSE-ben folytatja pályafutását a 22 esztendős szerb támadó középpályás, Milan Csokics.
Az AS Roma hivatalos közleményben bejelentette, hogy Adnan Adel Aref al-Kadumi al-Stevi sejkkel tárgyal – az előzetes megállapodás szerint a sejk befektet a római csapatba.
Ezredik bajnoki mérkőzésére készül Jupp Heynckes, a Bayern München vezetőedzője a német labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában, az ellenfél Werder Bremennél pedig Thomas Schaaf a 750. találkozója előtt áll.
Alekszandr Lukasenko (Aljakszandr Lukasenka), Fehéroroszország elnöke szerint a Dinamo Minszk jobban járna, ha kilépne a KHL-ből (Kontinentális Jégkorongliga), és inkább egy profi európai ligában szerepelne.
A Detroit Pistons 105–99-re nyert a Charlotte Bobcats elleni NBA-mérkőzésen. A negyedik negyed vége előtt még zárkózni próbált, többek között egy Monroe, Kidd, Gilchrist összjátékkal. Greg Monroe lehetetlen helyzetből passzolt vissza Kiddnek, aki hatalmas zsákolással hálálta meg a tökéletes asszisztot.
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Ferencváros labdarúgócsapata valószínűleg szerződteti a 30 éves, korábbi holland válogatott védőt, David Mendes Da Silvát.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK péntek délután kettő órakor játszott volna felkészülési mérkőzést a Mezőkövesd ellen. Az egész nap szakadó hó miatt a Diósgyőri Edzőcentrum műfüves pályáján csapott volna össze a két csapat, de az időjárás közbeszólt.
A Győri ETO NB II-es labdarúgócsapatából öten távoztak a téli átigazolási szezon alatt, köztük ifjabb Igor Nicsenko is, aki a REAC-ban folytatja pályafutását.
A hírek szerint a Ferencváros újabb erősítést terveznek még a télen, a kiszemelt nem más, mint a korábbi hétszeres holland válogatott David Mendes da Silva. A korábban az AZ Alkmaarral holland bajnok játékos, a Bajnokok Ligája 2009/2010-es kiírásában az Arsenal kapuját is bevette, amivel csapata döntetlent játszott a londoniakkal.
Az Atlético Madrid férfi kézilabdacsapata a kulcsemberei nélkül utazik az MKB Veszprém elleni idegenbeli mérkőzésére a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában.
A Videoton sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a téli átigazolás időszak három új szerzeményét, a magyar válogatott Juhász Rolandot, a portugál Vítor Gomest, valamint az salvadori Arturo Álvarezt. Az NSO Tv-nek Gomes elmondta, trófeákat nyerni jött ide, míg Juhász az állandó játéklehetőség reményében szerződött Fehérvárra.