Elkerülhetetlen a Portsmouth labdarúgócsapatának kiesése. Pénzügyi szabálytalanságok miatt (két év alatt kétszer indítottak csődeljárást a klub ellen) levonnak tíz pontot, ami megpecsételi a sorsát. Éppen úgy, mint három évvel ezelőtt, ám azzal a jelentős különbséggel, hogy akkor a Premier League-ből esett ki a csapat, most pedig a harmadosztályból. Ettől függetlenül derűlátóak a klubnál, ugyanis…
46 bátor extrém sportoló vállalta a kihívást, és részt vett a világ leghidegebb maratoni futóversenyén az Északi-sarkon. A mínusz 30 fokos hidegben megrendezett viadalon kilencszer kellett teljesíteni egy 4.6 km hosszúságú kört. Akadt, akinek 10 órába telt, míg elérte a célt. Pillanatképek.
A Kínai Nagydíj sportfelügyelő testülete úgy döntött, Mark Webbernek a mezőny végéről kell kezdenie a vasárnapi Formula–1-es Kínai Nagydíjat, mert az ausztrál pilóta Red Bulljából nem tudtak mintát venni a kötelező üzemanyag-vizsgálatra, miután kifogyott belőle az üzemanyag az időmérő 2. szakaszában.
A Formula–1-es versenyzők többségének sejtelme sincs róla, milyen lesz a gumik kopása a vasárnap reggel 9 órakor rajtoló Kínai Nagydíjon, de azt mindenki elmondta, hogy a stratégia nagyon fontos lesz. Összegyűjtöttük, ki mit mond a szombati időmérőt követően.
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Lombard Pápa csapata Pécsre látogat szombaton, a vendégek a szerdai bajnokverés után idegenből is elhoznák a három pontot.
A kazah jégkorongválogatott játékosai egyértelműen azzal a céllal érkeznek a budapesti világbajnokságra, hogy feljussanak a világelitbe. A hétvégén csatlakozik a csapathoz a kazahok legjobbnak tartott játékosa, a honosított kanadai Kevin Dallman.
Az alábbi videóban két, az amerikai sportok világából származó vicces, fura jelenetet láthatnak. Hokibuli előtt megnyalt plexi, söröspohárral fogott baseball-labda.
Már csak egy nap van hátra a budapesti divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokságig. Az NSO Tv videójában a szövetségi kapitány, Rich Chernomaz elmondta, tökéletesen készen áll a brigád, és ha az edzéseken mutatott versenyszellemmel lépünk jégre, nem lesz gond. Chernomaz hozzátette, egy fotelben hátradőlve, egy jó sörrel ünnepelné a feljutást.
Csapattársai mellett a rivális NBA-gárdák sztárjai is jókívánságukat fejezték ki Kobe Bryantnek, aki nagy valószínűség szerint Achilles-ín-szakadást szenvedett a Los Angeles Lakers–Golden State Warriors mérkőzésen, magyar idő szerint szombat hajnalban.
Az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premjer-liga) 24. fordulójában a Lokomotiv Moszkva hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Zenittől, ezzel immáron hatodik meccse nyeretlen.
A Barcelona labdarúgócsapata Lionel Messi, Andrés Iniesta, Jordi Alba, Sergio Busquets és Manuel Pinto nélkül utazik el a vasárnapi, Zaragoza elleni bajnokijára.
A labdarúgó NB I 23. fordulójában a Videoton a listavezető Győrrel játszik rangadót. A fehérváriak védője, Juhász Roland állítja, megállíthatják a győriek menetelését.
A legutóbbi négy kiírást megnyerő, összességében 21-szeres győztes MKB Veszprém jutott elsőként a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjébe, miután a pécsi elődöntőben 35–27-ra legyőzte a Csurgót.
Pat McQuaid megkapta az Ír Kerékpáros-szövetség támogatását ahhoz, hogy szeptemberben ismét megpályázza a nemzetközi szövetség (UCI) elnöki posztját, amelyet 2006 óta tölt be.
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Bundesliga 2.) 29. fordulójában a Király Gáborral felálló 1860 München idegenben 3–1-es vereséget szenvedett a St. Paulitól. A beszámolók szerint a magyar válogatott kapus – aki a 66. percben kapott egy sárga lapot – több bravúrt is bemutatott, ám csapata nem tudott pontot szerezni. A játéknap másik mérkőzésén az FSV Frankfurt és a Duisburg nem bírt…
Pécsi MFC–Lombard Pápa találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról! Élőben az NB I 23. fordulója.
Századszor csap össze élvonalbeli bajnoki mérkőzésen az MTK és a Haladás: kövesse figyelemmel a Nemzeti Sport Online-on a tabella második összecsapását a szombathelyiekkel!
A Kozármisleny Birtalan Botond és Danijel Romic góljával 2–0-ra győzött a Haladás II ellen hazai pályán a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 22. fordulójában.
A skót labdarúgó FA-kupa elődöntőjében a Hibernian fél óra után már háromgólos hátrányban volt a második ligás Falkirkkel szemben, de a második félidőben egyenlített, a hosszabbításban pedig a győzelmet is megszerezte.
Sanghaj ‒ Forma–1-es autó félbevágva. A kínai versenyhétvége szombati időmérő edzése előtt a német Bild am Sonntag megmutatta, mit rejt a több száz munkaóra alatt elkészülő kocsi kasztnija.