Annak ellenére, hogy még "csak" 8 év telt el a megjelenése óta, sokan talán nem is tudják, hogy a Majesty név mit is takar. 2000-ben a semmiből tünt fel és aratott nagy sikert a játék, mely máig kategóriájának egyik legjobbja. Igaz ami igaz, nem volt nehéz megszerezni ezt a dicsőséget, hiszen máig (...)
A Google - 2005, 2006 és 2007 után - idén is meghirdette a Google Summer of Code-ot, amelynek keretében idén is számos nyílt forrású projektet fognak fejleszteni diákok a cég anyagi támogatásával - tették közzé a code.
22, 60, 100 millió – egy játék jellemzői. 22 nyelven, 60 országban forgalmazzák, s immár a 100 milliomodik példányt is eladták belőle. Éljen a The Sims!
Olykor nem elég, ha egy gép vagy egy rendszer gyors. Ha valóban haladni akarunk a munkával, azért tennünk kell is kell valamit. Ezúttal az OS X-szel ismerkedők számára gyűjtöttünk össze néhány jó tanácsot.
A Microsoft korábban egy olyan számítógépes egérről nyújtott be tervet az illetékes amerikai szabványügyi hivatalhoz, amely kézfejen viselhető és így lehetővé teszi, hogy a felhasználó asztalfelület nélkül, kézmozdulataival irányítsa a kurzort.
A brit TechRadar online hírújság értesülése szerint az Asus júniusban hozza forgalomba az első olyan Eee ultra-hordozható PC-ket, amelyek az Intel legújabb ilyen készülékekbe szánt, Atom processzoraival lesznek ellátva.
A Microsoft egy különleges, limitált szériájú Joy Division Zune médialejátszót tervez kiadni június 10-én, a zenekarról készült legújabb dokumentumfilm DVD-megjelenése alkalmából.
Az internet tele van ingyenes játékokkal. Az egyik legjobb hazai gyűjtemény nem csak linkekkel, hanem rövid leírásokkal és képekkel is szolgál a játékokról. Ráadásul a legjobbakról.
A Dell a kis üzleti egységek részére bejelentette az újra-tervezett Vostro noteszgép sorozatot, amely jelenleg az új 13,3 hüvelykes Vostro 1310 modellt (induló ára: 749 dollár) és a 15,4 hüvelykes Vostro 1510 modellt (induló ára 599 dollár) tartalmazza.
A tajvani okostelefongyártó-vállalat, az E-Ten bemutatta az első olyan mobiltelefonokat - Glofiish M810 és M750 -, amelyeknek alapját az Acertől vásárolta.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy a Majesty első része a maga korában az egyik legötletesebb és leginnovatívabb játékszoftver volt, amely napvilágot látott. A recept, bár ismerős volt, pár okos húzással mégis teljesen újszerű eredményre vezetett...
Évekig azzal foglalkoztak a crackerek, hogy a számítógépes programokban olyan hibák után kutattak, amivel be tudnak jutni a rendszerekbe. Most azonban másra terelődött a hangsúly: ?Törd fel a mikroprocesszort!?
Eddig ismeretlen és kiadatlan Douglas Adams játéktöredék került napvilágra. A Waxy blogon közzétett, a Vendéglő a világ végén-ből készített játékkal most játszhatnak először a szöveges kalandjátékokat kedvelők és az író angolul értő rajongói.
A stúdiókban korábban csak az egyszerű hamis énekhangokat lehetett minőségromlás nélkül javítani. Egy új program segítségével a hangszerek által felharmonikusokkal együtt megszólaltatott dallamokat is korrigálhatják majd a technikusok.
Miután a TV2 már jó ideje csak a második helyen kullog az RTL Klub mögött és a tavaszra tervezett nagy dobásai is besültek, ismét kiderült, hogy jó az öreg a háznál, hisz Amerika egyik legnépszerűbb sorozata itthon is arat.
Az érintésvezérlés már olyan snassz, hát nem? Mindenhol ott van, elterjedtté és megszokottá vált, úgyhogy legfőbb ideje előrukkolni valami újjal, nemde? A Microsoft szerint igen.
Kevesebb, mint két hét van hátra az Iron Man új film- és játékadaptációjának megjelenéséig, így talán nem véletlen, hogy záporoznak az előzetes videók.
A Steam szolgáltatást használók most megismerkedhetnek a konzolokon nagy sikert aratott Q Entertainment játékkal, a Lumines-el. A játékból demó változat is tölthető.
A legnagyobb rajongók valószínűleg már végigjátszották a Kane's Wrath egyjátékos kampányát, és a multit nagy hévvel nyomva nem utasítják vissza az új térképeket.
A science fiction szerzők sok mindent ígértek már az embereknek, amiből aztán semmi nem lett. Például a repülő autók elterjedése sem vált be, pedig ha valami, hát ez tehermentesítené a közlekedési dugóktól sújtott városokat. A virtuális valóság volt az utóbbi harminc év egyik ilyen beváltatlan ígérete. Regények, filmek, számítógépes játékok szóltak arról, hogy a szereplők adatkesztyűt és virtuális…
A Top Cow munkatársainak be sem áll a szája, már megint kikotyogták, hogy készül a tavalyi nyár egyik legsikeresebb játékának a folytatása: jön a The Darkness 2.
Az 'Other World Computing' (OWC) cég a héten kibocsátotta az 500GB-os 'Mercury On-The-Go' merevlemezes meghajtót hordozható masinákhoz 359 dolláros áron.
Az elmúlt nap folyamán a nagy tuningmester hírében álló K|ngp|n ismét világrekordot döntött, ám ezúttal egy különleges platformot hívott segítségül a nem mindennapi eredmény elérésének érdekében. Az "áldozat" jelen esetben egy kétprocesszoros Skulltrail konfiguráció volt, amely tulajdonképpen az Intel felsőkategóriás játékplatformja. A rendszerben két darab Intel Core 2 Extreme QX9775-ös…
Bár a platform minden eddiginél több bevételt hozott az aukciós portál gazdáinak, az eredmény most mégsem számít - a cég vezetői az újraértékesítésen gondolkodnak, ha nem tudják megfelelően beilleszteni a szoftvert a cég portfóliójába.
A Microsoft vezérigazgatója a héten megrendezett találkozón a Vista operációs rendszert folyamatban lévő munkának nevezte, amelynek megjelenése után számos tanulságot gyűjtött be a szoftvercég.
Az első nagy kasszasikert idehaza Roland Emmerich fantáziafilmje, az I.e. 10000 aratta, mely bár Amerikában nem tudta áttörni a 100 milliós határt, itthon a múlt hétvégén begyűjtötte a százezredik fizető nézőjét - s ezzel együtt a 100 milliomodik forintját.
Ebben a cikkben egy olyan területtel foglalkozunk, mely talán méltatlanul kap kevés figyelmet. Pedig a szünetmentes tápegységek nem csak a kellemetlen adatvesztéstől kímélhetik meg gépünket és minket, hanem védelemmel is szolgálnak hardverünk számára, így a gondos felhasználóknak mindenképp érdemes elgondolkodni a beszerzésen. Mi ehhez szeretnénk segítséget nyújtani a következő oldalakon.
A GeForce 9-es család legerősebb -- egymagos -- tagja mutatkozik be nálunk, mely természetesen a 9800 GTX nevet kapta. Azonban valóban egy újdonságról van szó, vagy csak az NVIDIA következő \"kötelező\" videokártyájáról? Írásunkból többek között erre is választ kaphatunk.
Április 28-tól kapható a Nav N Go iGO 8 Magyarországon. A 3D-s navigációs szoftver memóriakártyás változata Európa 43 országának részletes térképét tartalmazza, és számtalan új funkcióval könnyíti meg a navigálást.
Folytatódik az IQ noteszgépek szerkesztőségi rohama. Mindenki fedezékbe vonult a 670SE láttán, mely árnyékában belopózott a kis 720S+ is, amely dobozáról először azt hittük, hogy kenyérpirítót rejt. Aztán mégsem...
Több friss játékbejelentés is jutott erre a hétre, így volt mivel megtölteni szokásos összefoglalónkat: érdekes irányt vesz a Mortal Kombat, ismételten támad a Pókember, a Nintendo újabb erős hónapot zárt Amerikában, a High Voltage Software pedig megpróbál mindent kipréselni a Wii-ből.
Korábban már két olyan videót is láthattunk az Alone in the Dark-ról, amely a játék mögött álló technológiát volt hivatott bemutatni - most megérkezett a harmadik is.
A VIA eddigi processzorai nem jelentettek veszélyt az AMD és az Intel termékeire, ugyanis szerény teljesítményükkel nem bírták felvenni a versenyt a riválisok megoldásaival. A jelenlegi, VIA C7-es processzorok esetében is ez a helyzet, ám a gyártó új, Isaiah kódnévre keresztelt processzorai már jó eséllyel indulnak az Intel Atom egységei ellen.
A pénteki, most már abszolút hivatalos bejelentés és trailer után befutottak az első screenshotok is a Mortal Kombat vs. DC Universe-ből. A Denevérember pofozza Sub-Zerot, és viszont.