A CD Projekt nem hagyja cserben a Witcher című, zseniális RPG rajongóit, és az ígéreteknek megfelelően kiadták hozzá a D'jinni névre keresztelt szerkesztőprogramot. Bár a fejlesztők bevallása szerint a program még csak béta állapotban van, de már így is rengeteg lehetőség rejlik benn. Segítségével a (...)
Le kell mondania a világ legnagyobb repülőgépgyártójának, a Boeingnak arról az álmáról, hogy 100 százalékos sikersztoriként tálalja a repüléstörténet korszakalkotó gépének tartott Boeing-787 Dreamliner megalkotását.
A jövőben - környezetvédelmi okokból - várhatóan egyre kisebb arányban kerül majd a levegőbe széndioxid. Kutatók azonban már azon gondolkoztak, miként hasznosíthatnák a gázt.
Dánia a világ leginkább behálózott gazdasága, melyet Svédország és Svájc követ. A 127 országot felsoroló jelentést immáron hetedik alkalommal készítette el a Világgazdasági Fórum.
A legjobb dolgok a hálón flash formátumban vannak: játékok, kisfilmek és ezernyi, mókás és hasznos interaktív dolog. Mit tegyünk, ha ezeket le akarjuk tölteni gépünkre?
A Hamachi nevű megoldással szinte két perc alatt rendezhetünk LAN-partit a neten a barátainkkal, minden különösebb hálózatépítői tudás nélkül, biztonságosan és még fizetnünk sem kell érte.
Kedvezõ áron juthatnak a diákok a Flash, Photoshop, Dreamweaver, Indesign, Illustrator és egyéb népszerû Adobe szoftverekhez a Creative Suite 3 Web Premium és Design Premium csomagok diák verziói keretében...
A japán Sanyo két új műholdas navigátora azt is képez jelezni, ha tulajdonosuk egy autótolvajok által előszeretettel látogatott helyen parkirozná le járművét.
A nyílt forráskódú szoftverekben az a szép, hogy előbb-utóbb minden környezetre átírják őket: így a Firefox elérhető Windows, Linux, Mac, és Solaris alatt is - és nyilván még olyan operációs rendszereken is, amikre gondolni sem tudunk. Mobilra is van, és nagyon jónak ígérkezik.
Az ember alapvetően kíváncsi, és a maga kárán tanul; ezért hajlandó többek között feltelepíteni az Internet Explorer új, nyolcas verziójának a bétáját.
A Microsoft egyre agresszívabb ajánlatainak elkerülését szolgálhatja a Yahoo és az AOL közeledése, amely a két cég szoros együttműködésének kezdete lehet.
Valószínűleg az elmúlt idők egyik legfrappánsabb, egyszersmind legkevésbé kihasználhatónak tűnő ötletét van szerencsénk Önöknek prezentálni. Az ülőkét, amibe tévét építettek. Tipikus kellkellkell-reakció kiváltására alkalmas valami - aminek semmi értelme.
A Yahoo Inc. és a Google amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató helyi idő szerint szerdán bejelentette: kísérleti jelleggel együttműködik az internetes reklámozás területén. A Yahoo bekebelezésére törekvő Microsoft szoftveróriás máris bírálta a vállalkozást, mondván, hogy az ellentmond a versenyszabályoknak.
Ha mondjuk boszorkánytanyán lakunk, vagy középkori várban, esetleg ablaktalan szobában, vagy csak megmagyarázhatatlanul vonzódunk az akasztott emberek iránt.
A Linux az elmúlt évek során villámgyorsan nyert teret a vállalatoknál, az egykor legfeljebb fájlszervernek, webszervernek, tűzfalnak bevetett operációs rendszerre egyre több feladatot bíznak a cégek. A Linux Foundation Collaboration Summit rendezvényen elhangzott IDC-előadás szerint azonban a szabad operációs rendszer további tényerése szükségszerűen lassabb lesz.
A Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény módosításaként napvilágot látott egy olyan javaslat, amely megadóztatná az internetet. A Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportja elfogadhatatlannak tartja ezt a javaslatot.
Az Adobe frissítette igen népszerű flash Player alkalmazását, az új változatban hét hibát orvosoltak, a javítás a vállalat szerint is kritikus minősítésű.
A WoW Insider jelentése szerint kezdetét vette a World of Warcraft második expanziójának, a Wrath of the Lich King titkos tesztelése, egyelőre zárt formában.
A Yahoo! amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató vállalat több milliárd forintot fizet egy 50 millió forintból létrehozott magyar informatikai fejlesztésért és a mögötte álló csapatért - erősítette meg a Népszabadságnak a szerda este nyilvánosságra hozott hírt a Szőke Márton, az IndexTools webanalitikai szolgáltatást kifejlesztő Tensa Kft. ügyvezető résztulajdonosa, a pontos vételárat…