Igaz, nem a világ legismertebb és legkedveltebb szerzőitől és előadóitól, de minden stílusban találunk azért gyöngyszemeket, ha kicsit elidőzünk a cikkben bemutatott oldalon.
Tegye kockára szeretteit, a kockát pedig tegye ki íróasztalára és dicsekedjen kollégáinak ezzel a házilag elkészíthető, ingyenes és látványos fényképtartóval.
A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán mőködő Simonyi Károly Szakkollégium szervezésében megrendezett eseményen az érdeklődők bepillantást nyerhettek a villamosmérnöki és informatikai szakma legújabb vívmányaiba.
Egy évvel azután, hogy 2007. június 27-én megjelent a piacon az Apple érintőképernyős okos mobiltelefonja, az iPhone, máris megújul a ketyere, ráadásul bizonyos kötöttséggel sokkal olcsóbb lesz.
A DreamWorks több mint kétszeresére növelte nyereségét, jelentős részben a Shrek 3. sikerének köszönhetően, ugyanis a film DVD-változata nagyon jól szerepelt a nemzetközi piacokon.
Ismét egy remek példa arra, hogy néha a legegyszerűbb játékok a legjobbak – sőt ebben az esetben, egy egyszerű alapötletet is sikerült a végletekig bonyolítani, persze jó értelemben.
Világi Figyelő néven olyan új tematikus hírportál indult útjára a közelmúltban, amely nem vallásos emberek számára szolgál világnézeti témájú hírekkel.
A GTS-Datanet több mint 200 négyzetméterrel bővítette budaörsi szervertermét, és ezzel megduplázta a dataHome Szerverközpont kapacitását. A 400 millió forintos beruházással kialakított új létesítmény 1000 szerver legmagasabb igényeknek megfelelő kiszolgálására alkalmas.
Nem próbáltad még ki a Team Fortress 2-t, amely sokak szerint a tavalyi év legjobb multiplayer fps-e volt a pc-s fronton? Most itt a lehetőség arra, hogy mindezt ingyen tehesd meg, a hétvégén.
A Funcom a rajtolni készülő nyílt bétatesztelés apropójából felfedte a játék előfizetési díjait - így végre az azt megvásárolni készülők felkészülhetnek lélekben az összegekre.
A GeneralCom Építőipari Kft. 1996-ban alakult mérnöki, műszaki ellenőri és projektvezetési feladatok elvégzésére. Hat év múlva a társaság átalakult, azóta a mobil távközlési vállalatok részére kínálnak különböző szolgáltatásokat.
A konzolháború nem igazán akar eldőlni, az elemzők mégis serényen teszik közzé jóslataikat a csata végkimenetelét illetően - lássuk a legújabb jövőképet!
Végre megkapta Európa is az őt megillető megjelenési dátumot az eredetileg PlayStation 2-re megjelent, majd Wii-n második körét futó Okami kapcsán - már csak két hónap.
Alig három hetet kell csendben malmozniuk azoknak, akik a Haze segítségével akarják csillapítani az FPS éhségüket. Az új képek csinosak, és több lokációt is bemutatnak.
Ismét eltelt egy hét, jöjjenek hát az április huszonegy és huszonhét közötti időszakra vonatkozó japán szoftvereladási adatok. Az élen tartja magát a Mario Kart Wii.
Újabb kiadót sikerült meggyőznie a GamersGate-nek, így a jövőben a Capcom fontosabb játékait a cég online szolgáltatásának igénybevételével is megvásárolhatjuk.
Az Adobe egy befolyásos munkatársát csábította át magához a Microsoft azért, hogy segítsen a Windows soron következő verziójának felhasználói felületének fejlesztésében. Mark Hamburg - a Lightroom és a Photoshop egykori programozója - az meglehetősen szarkasztikusan indokolta döntését: "Tekintve, hogy a Windows kezelése jelen formájában több, mint idegesítő, és még is nap mint nap azzal kell…
Amikor elindul a Steam, az ember lelke egy kicsit megtelik izgalommal - szinte izzad a tenyere arra a végtelenül izgalmas lövöldözésre, amelyet - többek között - a Team Fortress második része nyújthat...
A KOCH Media tulajdonában levő, 2002-ben alapított Deep Silver kiadó egyre nagyobb és nagyobb szeletet követel magának abból a bizonyos tortából, most már a tengeren is átúsztak.
2008. május 3-án reggel 9 órakor veszi kezdetét a már hétéves múlttal rendelkező BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Informatikai épületében. A Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) és a Simonyi Károly Szakkolégium szervezésében, az Evosoft főtámogatásával az idei verseny döntőjén 18 ország 30 csapata vesz…
Roppant elkeseredett nyilatkozat látott napvilágot a Crytektől, a Crysis fejlesztőjétől. A lényeg, a cég mostantól hanyagolja majd a PC-exkluzív anyagokat - a kézenfekvő okról magában a hírben olvashattok.
Az M9D - a Thermaltake legújabb PC-háza - nem csak az elegáns és futurisztikus kialakítása miatt feltűnő, hanem leginkább a valóságos fényparádé miatt, amire képes.
A legutóbbi videókban már mozgás közben, bár gyatra minőségben, de megismerhettük a visszatérő nagy neveket: M.Bison, Sagat, Balrog és Vega tér vissza - most normálisabb képek érkeztek.
A hosszú hétvégén boldog-boldogtalan a vidámparkba, állatkertbe igyekszik: bizonyára mindenütt tolonganak a látogatók. Ha önnek ehhez nincs kedve, dodzsemezzen, hullámvasútazzon, céllövöldézzen, vagy építsen saját állatkertet a PC-n: összegyűjtöttük az ehhez szükséges letölthető játékokat, virslit a mikróban is főzhet melléjük.
Az Ernst & Young tizedik, nemzetközi Információbiztonsági felméréséből kiderül, hogy míg nemzetközi szinten egyre több szervezet ismeri fel, hogy az adatbiztonság többet jelenthet a vállalati eszközök puszta védelménél, addig itthon ez a fajta hozzáállás inkább csak a nagyvállalatokra jellemző.
Messze van még augusztus vége, amikor is az USA-ban bemutatják Vin Diesel legújabb scifi-akciófilmjét, és ha belegondolunk, hogy a hazai premier minden bizonnyal még távolabb lesz, akkor csak egy jó plakát lehet gyógyír türelmetlenségünkre.
Lengyelországban egy nemzetközi program keretében arra készítették fel a leendő szakembereket, hogy miként tudják kielemezni az online támadások adatait és ezzel még biztonságosabbá tenni a rendszereket.
Négy nagy chipgyártó részvételével alakult meg egy új szövetség, amelynek feladata az otthoni koaxiális, telefon- és az áramellátásért felelős hálózat egységesítésének elősegítése.
Nemrégiben mi is beszámoltunk a hírről, miszerint a Ubi Soft immáron hivatalosan is megerősítette egy újabb Prince of Persia játék (trilógia?) készültét.
A jól sikerült Fűrész 4 sikere természetes módon hozta magával a Fűrész 5-öt is, amely a szokásos időpontban kerül az amerikai mozikba, s a forgatás közeledtével egyre több színész nevét fixálják le a készítők.
Lejárt a Blizzplanet.com és a Diablo3.com által április közepén indított visszaszámlálás, s fény derült arra, hogy mi az a bejelentés, ami a Diablo híveket lázba hozhatja.
Újabb kíméletlen, gondolkodtatós vekker , melyen nem lehet csak úgy a takaró alól kinyúlva csukott szemmel félálomban lecsapni a szundi gombot újabb 10 perc felhőtlen nyugalom reményében. ...
A GPU-piacon az év első negyedévét a szezonális hatások miatt rendre gyengébben zárják a vállalatok, mint az év negyedik negyedévét, amikor a Karácsonyi roham miatt rekord bevételeket könyvelhetnek el. Most sincs ez másként. A Jon Peddie Research legfrissebb jelentése szerint a teljes GPU piac gyenge negyedévet zárt: az eredmények 5,56%-os csökkenést mutatnak a 2007-es év negyedik negyedévéhez…
Tartalom: többjátékos módban játszva előfordult, hogy két játékos között szinkronizációs hiba lépett fel - javítva, javított pályaszerkesztő (már rendesen el lehet menteni a térképeket), javított mentési rendszer (emiatt a 2.300 verzió előtti mentett játékok nem használhatók ezzel a pat (...)
A Dell első embere a Brainstorm:GREEN konferencián bemutatta vállalata első bambuszházas asztali számítógépét, amelyben rendkívül energiatakarékos hardver lapul.
A legújabb folt többek közt a következőket tartalmazza: Stabilitás: javítva lettek a menedzser módban történő fagyások, javított memória kezelés, változtattak a mentési rendszeren (emiatt nem működnek a régi mentett állások ezzel a javítással), javított diplomácia ablak, gyorsa (...)