Hírarchívum - Számítástechnika - 2008 május 9.

2008. május 9. péntek

máj. 9
0:29
A Yahoo után a Facebookra ácsingózik a Microsoft (sg)
A Microsoft, a világ legnagyobb szoftverfejlesztője a Wall Street Journal értesülése szerint a Facebook közösségi portál felvásárlásának lehetőségét fontolgatja, miután nem sikerült megszereznie a Yahoo-t.
máj. 9
0:33
Van megbízható Wikipedia-változat is (sg)
A népszerű online lexikonnak egy teljesen új verziója érhető el Németországban, egyelőre csak kísérleti jelleggel. A felkerülő adatokat még felkerülés előtt szűrik, és azokat szakértők nézik át.
máj. 9
0:37
Új részletek az Intel-AMD perben (sg)
A most benyújtott anyagban az AMD egészen az Intel első chipjéig visszamenően vádolja riválisát a piaci helyzetének kihasználásával. A két cég immár több mint 150 millió oldalnyi beadványt küldött el.
máj. 9
0:41
Kezdődik az új Prison Break-évad forgatása (sg)
A rajongók minden bizonnyal már alig bírnak magukkal, s tűkön ülve várják kedvenc sorozatuk folytatását, azonban őszig még bőven van idő - nekik is jeleznénk, hogy nemsokára indul a sorozat folytatásának forgatása.
máj. 9
0:45
6 millió eladott GTA IV (sg)
Azt hiszem a címmel minden fontos dolog el lett mondva. Azt mondjuk sejteni lehetett, hogy a Rockstar legújabb produktuma iránt nagy lesz az érdeklődés, de az első hét eladási adatai mindenkit megdöbbentettek.
máj. 9
0:49
WiMAX: épül az első országos hálózat (sg)
Több nagy amerikai cég összefogásával, sok millárd dolláros kezdőlökéssel indul meg az első országos WIMAX hálózat kiépítése az Egyesült Államokban.
máj. 9
0:59
(Hírek) Képregénymaraton 1. (PC Guru)
Mivel már a nyakunkon a 4. Magyar Képregény Fesztivál, úgy döntöttünk, kicsit felturbózzuk a PGO képregényszekcióját, és rengeteg alkotást bemutatunk e jeles alkalomból.
máj. 9
1:28
A vizsgálat emészti a profitot (terminal)
A várakozásokat meghaladó eredményt ért el az első negyedévben a Magyar Telekom, a belső vizsgálattal kapcsolatos költségek azonban másfél milliárd forintra rúgtak három hónap alatt.
máj. 9
1:32
Jó ütemben épül a Pannon székháza (terminal)
A tervezett ütemben halad a Pannon új, törökbálinti irodaépületének 2007 júliusában elkezdett építése, így 2009 első negyedévében megtörténik az átadás.
máj. 9
2:08
Lezárult a Grand Theft Auto 4 nyereményjáték (Gamekapocs)
Nyereményjátékunkban egy eredeti Grand Theft Auto 4 játékot, és egy GTA óriásposztert ajándékoztunk el. A szerencsés nyerteseknek gratulálunk!
máj. 9
3:13
(Játéktesztek) Richard Garriott's Tabula Rasa (PC Guru)
Hosszú évek óta vártuk már, hogy az MMORPG műfaj megteremtőjeként is aposztrofált Richard Garriott legújabb játékának, a Tabula Rasának végleges verziójába beletekinthessünk. A program a fejlesztés alatt gyakorlatilag minden változáson átment, amin csak át lehet menni (világot, grafikus motort, fejlesztőcsapatot is cseréltek menet közben), így a végeredmény igen csak izgatta sokunk fantáziáját,…
máj. 9
3:32
(Hírek) Lord of the Rings: Conquest (PC Guru)
A Star Wars Battlefront készítői újabb hasonló jellegű játékkal rukkolnak elő, csak ezúttal Középfölde ominózus csatáiban vehetünk majd részt!
máj. 9
4:03
Nokia N95 szenzációs áron az Electro World-ben! (mobilport.hu)
Hét végéig érdemes betérni az áruházakba.
máj. 9
5:17
Szuperkomputer a NASA-nak (Techline.hu)
A NASA, az Intel és az SGI összefogott, hogy megépítse minden idők legnagyobb teljesítményű szuperszámítógépét.
máj. 9
5:38
A legjobb videochat megoldások Windows és OS X felhasználók számára (Techline.hu)
Chat szoftverből annyi van, mint égen a csillag, ám a gépeléses és hangos csevegések mellett egyre népszerűbb a videochat is. Kár, hogy ez olykor nem éppen zökkenőmentes a különböző platformok között.
máj. 9
6:19
Automatikus online lényegkiemelés (Techline.hu)
Ha nincs kedve vagy ideje hosszú híreket, leírásokat olvasni, akkor Önnek találták ki ezt az ingyenes internetes szolgáltatást.
máj. 9
6:41
Videók kényelmes keresése és letöltése, ingyenes szoftverrel (Techline.hu)
Manapság már annyi videomegosztó portál található az interneten, hogy lassan észben tartani is nehéz lesz őket, nemhogy átnézni a napi kínálatot. Egy ügyes szoftverrel azonban egy felületről érhetjük el őket.
máj. 9
6:43
Az Interpol elfogta a körözött pedofilt (sg)
Az amerikai hatóságok letartóztattak egy pedofíliával gyanúsított férfit, kevesebb mint 48 órával azután, hogy a nemzetközi rendőrszervezet, az Interpol a világ nyilvánosságához fordult, fotókat téve közzé a férfiról az interneten.
máj. 9
6:45
A Google-csapda (sg)
Gerald Reischl író hónapokig foglalkozott a keresőcég ügyeivel és üzletpolitikájával. Figyelmeztető jel lehet, hogy most megjelent könyvében mindenkit óva int a vállalat egyre növekvő hatalmától.
máj. 9
7:03
A 4G már a szomszédban van (mobilport.hu)
A Nokia Siemens Networks és a mobilkom Austria közösen mutatták be a világ leggyorsabb I-HSPA adathívását.
máj. 9
7:21
(Hírek) Off Road Drive - Unreal motorral (PC Guru)
Az orosz Avalon Style Entertainment az Unreal 3 motor licencelésével egy off-road játék fejlesztésébe kezdett, mely a való világ perspektívájából közelíti meg ezt a dagonyázós sportágat.
máj. 9
7:23
(Hírek) Késik a Battlefield Heroes bétateszt (PC Guru)
A Battlefield Heroes készítői a hivatalos honlapon közleményben szólították meg a jónépet, és adták hírül, hogy a sokak által várt bétateszt késni fog.
máj. 9
7:25
Mobilmentes tömegközlekedést akar a grazi polgármester (prim)
Az ausztriai Graz polgármestere kampányt indított annak érdekében, hogy az utazóközönség ne használja mobiltelefonját a város tömegközlekedési eszközein.
máj. 9
7:25
(Hírek) Men of War megjelenés és béta (PC Guru)
A háborús RTS-ek számát igyekszik gyarapítani a második világháborúba betekintést adó Men of War, amely most a bétateszttel egyetemben megjelenési időpontot is kapott.
máj. 9
7:43
Támadnak a gépek (Index)
Több mint egy éve fut már az Anyádat rovat, azóta próbáljuk ráébreszteni az olvasókat arra, hogy a vég nincs már messze, a számítógépek rövidesen megpróbálják átvenni a hatalmat, aminek borzasztó gép-ember háború lesz a vége, Terminatorokkal, időutazással és gazdájuk ellen forduló vibrátorokkal.
máj. 9
7:44
Növekvő chip-piac (Techline.hu)
A World Semiconductor Trade Statistics (WSTS) kimutatásai szerint a globális félvezetőpiac forgalma márciusban elérte a 25,51 milliárd dollárt, ami 7,3 százalékkal több, mint a 2007 márciusi forgalom, és 35,8 százalékkal haladja meg a 2008 februári forgalmat (amelynek értéke 18,78 milliárd dollár volt).
máj. 9
7:45
A Yahoo már a kereséskor figyelmeztet a veszélyes oldalakra (prim)
A keresőcég egy új technológia béta változatát mutatta be, a felhasználók már a keresés során információt kapnak a potenciálisan veszélyes oldalakról.
máj. 9
7:45
Az Xbox a sikeresebb GTA-konzol (Index)
A konzolgyártók folyton megpróbálják egymáshoz mérni magukat, most épp a GTA IV-eladásokkal mutatják erejüket.
máj. 9
8:05
Robot PC-k hatástalan tűzfallal (Computerworld)
Még soha ennyi újdonság nem jelent meg a Sunbelt kémprogram toplistáján egyetlen hónap alatt, mint áprilisban.
máj. 9
8:05
Nem elég strapabíró a Sony XEL-1 (pcworld)
Az OLED-TV az ígért üzemidőnek csupán a feléig életképes.
máj. 9
8:05
Gyorstalpaló: kagyló mobilból táblásat (mobilport.hu)
Néha tényleg meghökkentő, hogy egyeseknek milyen ötletek jutnak eszébe.
máj. 9
8:08
Miért éppen Alaszka? (prohardver)
Alaszkában nejlonzacskóval küzdenek a Google ellen – talán Chris Stevens…
máj. 9
8:27
Sikeres Trend Micro levelezésvédelem (Computerworld)
Idén is a Trend Micro ScanMail for Microsoft Exchange vírusvédelmi megoldása nyerte az MSExchange.org olvasói szavazását.
máj. 9
8:29
Nokia E66 és E71 kémfotók (pdamania)
A bőség zavarával küszködhetnek a Nokia és az S60 kedvelői, hiszen újabb két figyelemre méltó készülékkel jelentkeznek a finnek
máj. 9
8:29
Integrált biztonsági eszközök SAP-hoz (Computerworld)
A Novell bejelentette integrált személyazonosság- és biztonsági eseménykezelési megoldásait az SAP üzleti alkalmazásaihoz.
máj. 9
8:31
Legálisan beszerezhető termék lett a PC Kubában (HardwareOC.hu)
Eddig ugyanis csak törvénytelen úton juthattak hozzá a szocialista köztársaság lakói.
máj. 9
8:49
2. CARO Szakműhely: exepackerek (Computerworld)
A VirusBuster két előadóval képviseltette magát a csomagoló- és titkosító programokról szóló 2. CARO Szakműhely találkozón.
máj. 9
8:49
Pendrive-on terjed a Solow.F féreg (Computerworld)
A Solow.F féreg elsősorban a cserélhető meghajtókon és a hálózati megosztásokon való terjedésével okozhat kellemetlenségeket.
máj. 9
8:49
Samsung U900, olcsóbb Viewty a T-Mobile-nál! (mobilport.hu)
Május 9-én változott a T-Mobile akciós kínálata.
máj. 9
8:51
Ingyen laptop a T-Mobile-osoknak (mobilport.hu)
Az Edinburgh-ban székelő PowerUp Mobile ingyen Eee PC-t ad azoknak a vásárlóknak, akik előfizetnek a T-Mobile mobilinternetre.
máj. 9
8:56
Trójai programot terjesztett a Firefox-hoz a Mozilla (prog.hu)
máj. 9
9:18
Történetének legjobb első negyedévét zárta az NVIDIA, de a tőzsde nem volt elégedett (HWSW)
Történetének eddigi legjobb első negyedévét zárta az NVIDIA, a cég az április 27-én véget ért három hónap során 42 százalékkal több grafikus chipet adott el, mint egy évvel korábban. A nyereség azonban elmaradt a felfokozott várakozásoktól, a tőzsde idegesen reagált, de aztány megnyugodott.
máj. 9
9:18
OCZ DDR3 újra, ezúttal hőcsöves hűtéssel is (iPon Informatika)
Az OCZ igyekszik minél nagyobb DDR3-felhozatallal előrukkolni, ezért eddigi moduljait egy különleges, hőcsöves hűtésű változattal bővítette.
máj. 9
9:19
Így vagy úgy, de az internetező polgárokat csak megadóztatják valahogy (ma.hu)
A burkolt internetadó bevezetése egy nagyon rossz gyakorlatot teremtene, ezért a Fidesz felszólítja a Kormányt, hogy vonja vissza újabb hibás javaslatát! A szolgáltatókat, cégeket és a civil szervezeteket pedig tisztelettel arra kérik, hogy maradjanak az internetezők pártján, és ne asszisztáljanak a burkolt internetadó bevezetéséhez.
máj. 9
9:19
Nokia 6210 Navigator az FCC oldalán (prohardver)
Az FCC jóváhagyta a finn gyártó üdvöskéjét, így az már bármikor a boltok polcaira kerülhet.
máj. 9
9:19
A Windows Mobile 7 tetű lassú lesz (pdamania)
Az alábbi Microsoft-reklámfilm a gyártó Live Mesh szolgáltatását promotálja
máj. 9
9:21
WibRain B1 LE – Linux, mert megérdemlem (prohardver)
Megérkezett hozzánk a piacon megtalálható legolcsóbb UMPC. Természetesen Linux rendszerrel.
máj. 9
9:22
Deutsche Telekom: 33,2 százalékkal nőtt a profit (prim)
A Deutsche Telekom (DT), a legnagyobb bevételű európai távközlési társaság - a Magyar Telekom tulajdonosa - csütörtökön 750 millió eurós adózott eredményt jelentett az első negyedévről egyszeri tételek nélkül, 33,2 százalékkal többet az egy évvel korábbi 563 milliónál, 688 millió eurós elemzői várakozás mellett.
máj. 9
9:26
Húszmilliárdos projektcsomag az e-közigazgatás fejlesztésére (prim)
Húszmilliárd forintos projektcsomagot indít a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az e-befogadás kezdeményezés keretében, amely a magyar állampolgárok elektronikus közigazgatásban (e-közigazgatás) való aktívabb részvételét segíti elő.
máj. 9
9:26
Hálózati tárolók a Plextortól (prohardver)
Egy 500 és egy 1000 GB-os meghajtóval indult el a StorX széria.

Keresés