Az ETARGET hirdetési hálózaton az elmúlt héten az alábbi öt hirdetés teljesített a legjobban, azaz ezeknek a legmagasabb a kattintási aránya (CTR) az aktuális kulcsszóra történő megjelenéskor az ETARGET hálózatában található keresőkben (azaz a tartalom alapján történő megjelenések és a katalógus megjelenések nélkül). [...] Bővebben!
Míg a legtöbb nyári produkciónak már egy, sőt nem ritkán két előzetese is van, addig a meglehetősen nagy durranásnak számító új Múmia-filmből még mindig nem láthattunk egyetlen mozgó kockát sem. De, ami késik, nem múlik. Reméljük.
Minden Xbox 360 pletyka igaz, és szinte minden Xbox 360 bejelentés kiszivárog legalább két nappal az esemény előtt. Most is így történt, a keddi Spring Event-en bejelentésre kerülő játékok listája következik...
A Worldmapper olyan térképeket készít, amelyek első pillanatra hibásaknak, torzaknak tűnnek. Azonban ha jobban megnézzük, kiderül. hogy különböző szempontok szerint vannak súlyozva a világ országai.
A háttérképek igen népszerűek. Rengeteget tölthetünk le belőlük, ám néha nehezen találja meg az ember azt a képi világot, amely kellemes a szemnek és az ikonok is rendesen látszanak rajta.
Egy biztonságtechnikai cég példával illusztrálta, mennyire sebezhető a Gmail rendszere, egyetlen felhasználói profilról rövid idő alatt több ezer levelet küldtek szét mindenféle ellenintézkedés, vagy másik szolgáltatótól érkező későbbi korlátozás nélkül.
A technika és a vallás közeledése korántsem új, éppen II. János Pál pápa volt aki az újdonságok elutasítása helyett azok befogadását pártolta. Pünkösd alkalmából minden ilyen termék a figyelem középpontjába kerül, ezúttal egy kereszt alakú MP3 lejátszó.
Az igazi lassított felvétel nem kockákra széteső képeket jelent, hanem valós effektet, mely csak a trükk-kamerák világába tartozó rendkívüli paraméterek mellett lehetséges. A Samsung most mindezt egy Full-HD-s Flash alapú felvevő formájában piacra dobta.
A már csak néhány napig elérhető kedvezményes árú bérletek 7500, illetve 5000 megtakarítást jelenthetnek, és az online jegyrendeléssel akár az utolsó pillanatban is lefoglalhatók.
Ahogy az lenni szokott, még a konkrét bejelentése előtt kiszivárogtak az első képek a Viva Pinata: Trouble in Paradise-ból: a látottak alapján a rajongóknak minden oka megvan az örömre.
Az elmúlt időkben hozzászokhattunk már ahhoz, hogy az okostelefon besorolású mobilok általában drágábbak szoktak lenni hagyományos mobilként kezelt társaiknál.
Hivatalosan az első, nem hivatalosan már a második, vagy harmadik képcsokor jelent meg a hosszúhétvége folyamán a Gothic IV-ből. Megjelenési dátum még nincs.
A portrékészítők egyik legnagyobb problémája, hogy amikor elcsattan az a bizonyos csíz, és sikerül elkapni az ideális, természetes mosolyt, a lenagyított képen bizony nem is olyan ideális az a mosoly: a fogak sárgásak, lepedékesek, a portréalany legnagyobb csalódására.
A Számítógépes Vírusellenes Kutatók Szervezete (CARO: Computer Antivirus Researchers' Organization) második szakműhelyének 2008-ban a hollandiai Amszterdam adott otthont május elején. A találkozón a csomagoló- és titkosító programokról az "exepackerekről' , illetve a programkódot bonyolulttá, olvashatatlanná változtató eljárásokról volt szó.
Ha már voltatok autós gyorsétteremben, tudjátok, mennyire macerás fogni a sültkumplis-dobozt, fogni a kormányt, váltani és enni - ráadásul mindezt egyszerre.
A nyár egyik nagy durranásának szánta a Warner a Mátrix rendezőinek, a Wachowski-testvéreknek új, csilivili grafikával bíró családi autós filmjét, melynek premierjére Amerikában most került sor.
A Panasonic HDC-SD9 típusjelű készüléke nyerte el a TIPA (Technical Image Press Association) díját, amelyet 2008 legjobb európai kamkorderének ítéltek oda.
Bár sokan a plazmatévé halálát jósolják, Japánban másként vélekednek. Legalábbis erre utal a Pioneer és a Panasonic termékekről ismert Matsushita nemrég kötött megállapodása.
Sorozatunk kilencedik epizódjában a víruskeresés technikájáról lesz szó. Áttekintjük, mivel ad többet, illetve mást a hagyományos adatbázis-alapú (szignatúra szerinti) kereséshez képest a heurisztika.
Bill Gates arra mutatott rá, hogy a Windows 7, a redmondi vállalat soron következő, sokat ígérő operációs rendszere már a következő évben megjelenhet, jóval korábban, mint azt a Microsoft korábban tervezte.
Még egy teljes hónap van hátra a játék megjelenéséig, ám az Official Playstation Magazine máris szemügyre vehette Kojima legújabb művét, amelyet pontoztak is.
Az amerikai Research in Motion egy olyan új Blackberry telefont mutatott be, amely gyorsabb webböngészőt és nagyobb tárhelyet biztosít a zeneszámoknak és videóanyagoknak mint a várhatóan júniusban megjelenő második generációs Apple iPhone; szakértők szerint az új Blackberry kemény kihívója lesz az iPhone-nak.
A legújabb Alone in the Dark videóban a korábbiaktól eltérően Edwardon kívül más szereplőket is láthattok. A játék még mindig fantasztikusnak ígérkezik, csak győzzük kivárni a megjelenést. (...)
Hideo Kojima, a Metal Gear sorozat apukája nem örül, hogy a nyugati sajtó - meglátása szerint - félreértelmezte legutóbbi, az MGS4-el kapcsolatos csalódásait felsoroló interjúját. A jövőben óvatosabb lesz.
A Clover stúdió utódja előbb SEEDS Inc néven próbált szerencsét, majd a névváltoztatás után hosszú csend honolt a csapat háza táján: meg nem erősített források szerint ennek a csendnek rövidesen vége.
Sokaknak ismerős lehet gyermekkoruk bábfilm figuráinak furcsa, szaggatott mozgása. Az ilyen felvételek állóképekből, gyakorlatilag filmkamerával készített fényképekből állnak össze, és valami nagyon hasonló terjed újra az interneten.
Korábban már kipróbálhattátok a Nexuiz című ingyenes FPS játékot. Ebben a feljavított verzióban a következő dolgok változtak az 2.4-es verzióhoz képest. új, Onslaught nevű játékmód, új térkép az Onslaught módhoz (ons-reborn), új bejelentő hang és szöveg, többjátékos módban kevésbé la (...)
Ismét összegyűlt egy nagyobb adag screenshot, melyben olyan sikervárományos címek is képviseltetik magukat, mint a Haze, a LEGO Batman vagy a Top Spin 3.
A BellResearch szerint 2007-ben a 4 millió hazai háztartás 65 százalékában, azaz hozzávetőleg 2,6 millió otthonban vettek igénybe valamilyen fizetős televíziós szolgáltatást.