Az amerikai Yahoo! internetes szolgáltató több milliárd forintot fizet egy 50 millió forintból létrehozott magyar informatikai fejlesztésért és a mögötte álló csapatért. A Yahoo! az IndexTools fejlesztőközpontját Pesten hagyná és bővítené. Kis magyar sikertörténet.
Magyarországon, ahol 100 évből 28 aszályos, s ahol gyakori a száraz évek egymást követő sorozata, s egyes években - például 2000-ben - árvíz, belvíz, aszály és fagykár is előfordul, ott a várható felmelegedés rendkívül élesen veti fel az élelmiszer-ellátás hazai biztonságát - olvasható a Vahava (változás-hatás-válaszadás) fantázianéven futó akadémiai jelentésben.
A klíma változása miatt a Kárpát-medencében egyre kockázatosabb a növénytermesztés öntözés nélkül. Magyarországon viszont e lehetőséget alig használják ki, az erre kiépült rendszerek jó része is gazdátlanul rozsdásodik. Most uniós pénzből lökést kaphat az öntözés fejlesztése, de ehhez a gazdák összefogására is szükség lenne.
Az adórendszer gyökeres reformjának lefújása után csak az adminisztráció csökkentésére vonatkozó javaslatok megtételére szorítkozik a kormányfő által felkért Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) munkája. Ha ezeket sem fogadja el a kormány, értelmetlenné válik a testület további működése.
Az OECD, a legfejlettebb ipari államokat tömörítő szervezet azt ajánlja Magyarországnak, hogy a gazdaság és az életszínvonal növelésének gyorsítása érdekében ragaszkodjon az átfogó reformprogram és a költségvetési konszolidáció végrehajtásához.
A Goldman Sachs Group árupiaci elemzői szerint idén tavasszal a vártnál kisebb mértékben csökken a kőolaj ára és azzal számolnak, hogy a második félévben az energiahordozó ára várhatóan átlépi a hordónkénti 115 dollárt.
Csütörtökön erősödtek a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,3 százalék (29,58 pont) emelkedéssel 2351,70 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 581,98 ponton zárt 0,4 százalék (54,72 pont) növekedéssel.
A Goldman Sachs Group árupiaci elemzői szerint idén tavasszal a vártnál kisebb mértékben csökken a kőolaj ára és azzal számolnak, hogy a második félévben az energiahordozó ára várhatóan átlépi a hordónkénti 115 dollárt. Csütörtökön a szerdai rekord után esett az olaj ára, de így is 110 dollár felett maradt.
Több korábbi csúszás után újabb fél éves halasztást jelentett be az amerikai Boeing vállalat a 787 Dreamliner utasszállító gyártásában. A Boeing így legkorábban 2009 harmadik negyedévében kezdheti meg a megrendelt gépek szállítását.
A világ legdrágább modern karórája lett egy Patek Philippe, amely 11,75 millió hongkongi dollárért (238 millió forint) kelt el egy hongkongi árverésen.
Amerikai vállalatvezetők rontottak az idei amerikai gazdaságnövekedéssel kapcsolatos korábbi várakozásukon, de sokan fenntartják tőkekiadási terveiket és a foglalkoztatottak számán sem akarnak változtatni a következő hat hónapban.
Szerződéseinek felét késedelmesen írja alá a Magyar Televízió (MTV), ám ez sem jogszabályt nem sért, sem anyagi kárt nem okoz - utasította vissza csütörtökön a közmédium sajtóosztálya az intézmény felügyelőbizottságának (fb) "kritikáját", elismerve ugyanakkor, hogy van olyan műsora, amelyre több szerződést kötöttek, azok pedig összesítve elérik a médiatörvényben nevesített 300 milliós láttamozási…
Bár korábban úgy tűnt, Miskolc városa meg tudja vásárolni a városi fűtőerőművet üzemeltető társaság többségi tulajdonát, továbbra sincs egyezség. Csütörtökön újabb levélváltás történt a leendő vevő Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. és az eladó, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. között.
Gazdasági szakértők egybehangzó véleménye szerint Németországban az őszre 3 millió alá csökken a munkanélküliek száma. Jelenleg az állástalanok száma még megközelíti a 3,5 milliót, de a szakemberek és a kormány gazdasági tanácsadói is bizakodóan ítélik meg a kilátásokat.
Milyen járulékok terhelik a gyesen lévő kft-ügyvezetőt? Munkaadóm megbízásából külföldön dolgoztam, többletjövedelmemet bérként igazolták, nem külszolgálati juttatásként, rendben van ez így? Ingatlaneladásból szerzett jövedelemből, adót és illetéket fizetve ajándékoznám meg a gyermekeimet. Milyen módon és milyen anyagi vonzattal tehetem ezt meg?
Jelentősen visszaesett a Lidl német élelmiszerkereskedelmi diszkontlánc forgalma azóta, hogy a múlt hónap végén kiderült: a cég számos üzletében kamerákkal figyelték meg az alkalmazottakat, és biztonsági cégek bevonásával kémkedtek a dolgozók után.
Az állami támogatások mértékét tekintve éllovasok vagyunk, évente 1500 milliárd forintot fordítunk gazdaságfeljlesztésre, ennek ellenére leszakadunk. A bizonytalanság miatt dráguló hiteleken keresztül pedig újabb százmilliárdos terheket veszünk a nyakunkba. Kovács Árpáddal, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökével beszélgettünk a jelenlegi gazdasági nehézségek hátteréről, és arról, hogy mi jöhet…
A Citibank után immár az OTP Bank is lehetővé teszi a csoportos beszedések teljesítését a hitelkártya szabad hitelkerete terhére, méghozzá díjmentesen és akár kamatmentesen is. Lássuk a részleteket!
Új elszámolási rendszert vezetett be a Depo.hu portál. A korábbi átalánydíjas elszámolás helyett az online piactérben jelen lévő partnerek mostantól a tényleges érdeklődők után, s így tulajdonképpen forgalomarányosan fizetnek, ami újabb lökést adhat a piactér bővülésének.
"Kényes" amerikai katonai felszerelések - F-14 Tomcat vadászgépek berendezései, golyóálló mellények, vegyvédelmi öltözékek és éjjellátó készülékek - kaphatóak az interneten
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak április 14-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel az április 12-i határidő sz...
Az üzleti titoktartás kötelezettsége alóli felmentését kéri a az AAM tanácsadó cég a Budapesti Közlekedés Vállalattól saját érdekeinek megvédése miatt - közölte a cég. A közlemény szerint a vállalat r...
Jogellenesen szed úthasználati díjat a főváros a teherfuvarozóktól, ezért a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal 60 napot adott a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy hatályon kívül helyezze be...
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak április 14-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel az április 12-i határidő szombatra esik.
Ki kell pakolni az áltudományos vurstlit a várbarlangból, itt a természeti értékek bemutatásának van helye; ez legfeljebb a Városligetbe való látványosság - nyilatkozta a Magyar Hírlap pénteki számába...
Jogellenesen szed úthasználati díjat a főváros a teherfuvarozóktól, ezért a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal 60 napot adott a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy hatályon kívül helyezze behajtási rendeletének vonatkozó részét - írta a pénteki Népszabadság.
A Rynart megszűnése után lassan újra felosztják a magyar piacot a logisztikai cégek. Egyikük, a Fiege Kft. nemcsak új partnereket, hanem az árszínvonal általános emelkedését is várja a jövőtől - olvasható a Napi Gazdaságban.
Az OTP Bankcsoporthoz tartozó Merkantil csoport tervei szerint az idén júliusban megjelenik Ukrajnában, s az év végéig Oroszországban is, sőt január óta a kazah piacot is vizsgálja, ahol az OTP Bank még nincs jelen - jelentette be Kolossváry Ádám, a Merkantil Bank elnök-vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Informatikai Érdekegyeztető Fórum ellenzi az internet és a mobilszolgáltatás megadóztatására vonatkozó törvényjavaslatot. Magyarországon a lakosság 61 százaléka egyáltalán nem használja az internetet. Ha egymillió új előfizető csatlakozna az internet használók táborához, úgy 160 milliárd forint további bevétel képződne egy év alatt.
Nagyüzemek, köztük sok külföldi tulajdonban lévő zrt. teheti rá a kezét a hazai agrártámogatásra, ha a kormány nem változtat az egységes farmalapú támogatás 2009-es bevezetését előkészítő miniszteri rendeletén - nyilatkozta a pénteki Magyar Nemzetnek Ángyán József fideszes képviselő.
A német kormánykoalíció pártjai megállapodtak a külföldi szuverén vagyonalapok nem kívánt befektetései elleni fellépés módjaiban, miután sikerült megoldani a korábbi nézeteltéréseket - olvasható a Napi Gazdaságban.
Szociális piacgazdaságot szeretne a Fidesz egy esetleges kormányra kerülés után. Az ellenzéki párt alelnöke lapunknak adott interjújában kizárta a szakértői kormány felállításának támogatását, ugyanakkor az SZDSZ-szel való alkalmi együttműködést elképzelhetőnek tartotta. Varga Mihály elismerte, hogy a Fidesz gazdasági kabinetjét nem érintené váratlanul egy esetleges előre hozott választás, ugyanis…
Az elmúlt időszakban - állítólag - sok vállalkozásvezető lemondott a nagy értékű nyaralásról, attól tartva, hogy ezzel az APEH látókörébe kerül. Nem kell vagyonosodási vizsgálattól tartani pusztán azért, mert valaki nagy értékű autót, hajót vesz, vagy befizet egy több százezer forintos külföldi útra. Ugyanis sem az utazási irodák, sem a kereskedő cégek nem kötelezhetők ilyen jellegű adatközlésre.
Jogellenesen szed útdíjat a teherfuvarozóktól a fővárosi önkormányzat, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal ezért 60 napot adott a közgyűlésnek, hogy visszavonja az ide vonatkozó rendeletét. Az erről szóló dokumentumot tegnap postázták - értesült a Népszabadság.
A nagyívű tervek után a gazdasági versenyképességi kerekasztal (GVK) most az adórendszer egyszerűsítését tűzte zászlajára. Megszüntetnék vagy beolvasztanák a kis adókat, megreformálnák a számviteli törvényt és a társasági adót sem hagynák változatlanul - értesült a Napi Gazdaság.