A Siemens osztrák leányvállalatát sem kímélte az anyacéget sújtó zűrzavar és az azt követő teljes átalakítás. A Siemens Austria azonban nem csak veszít: jelentősége nő, mivel kelet-európai illetékessége alaposan felértékelődik. Igaz, eközben új tulajdonoshoz kerülnek vagy egyszerűen megszűnnek azok a területek, amelyek nem tartoznak szorosan a három központinak minősített üzletágba…
Jelentősen romlott tavaly óta a magyarországi cégek fizetési fegyelme, a legkockázatosabb ágazat továbbra is az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem - derül ki a hitelminősítéssel és hitelbiztosítással foglalkozó Coface Hungary legfrissebb elemzéséből. Az idei első negyedévben 21 százalékkal nőtt a fizetésképtelenséggel kapcsolatos hazai cégeljárások száma az előző év azonos…
Az Arany Ászok mellett idén a Sziget Fesztivállal megegyező tulajdonosi körbe tartozó Pesti Est lesz a nyári könnyűzenei rendezvény főszponzora - mondta lapunknak Takács Gábor ügyvezető. Ismeretes: tavaly óta a Sziget Kft. és az ingyenes programmagazinjairól híres Pesti Est vezetői nagyjából ugyanazok lettek - például Gerendai Károly és Takács Gábor -, és a tőzsdén jegyzett econet.hu alatt egy…
Erőteljesen lassít a világgazdaság, s benne elsősorban az Egyesült Államok és nyomában az eurózóna. A feltörekvő térségek is megérzik a hitelválság hatásait, de kevésbé, Közép-Európa még mindig gyors átlagos növekedési iramát a költségvetési hiányát csökkentő Magyarország mérsékli.
Még legalább 14 hónapot kell várniuk a megrendelőknek a Boeing új utasszállítójára, a 787-esre - ismerte el tegnap az amerikai cég vezetése. A forradalmian új megoldásokat felvonultató "zöld" repülőgép első példányait így legkorábban 2009 őszén vehetik át az All Nippon légitársaság képviselői. Az eredeti tervek szerint a lekötött 50 gépet most májustól állíthatták volna forgalomba a japánok, s…
Az új előírás lényegében annyit tesz, hogy ha a fordított adózásra kötelezett szolgáltató egy másik cégnek végez munkát, akkor az áfát nem ő, hanem a vevő számítja fel magának. A kibocsátott számlán tehát csak a nettó összeg szerepel. Meg kell persze jelölni, hogy fordítva megy a forgalmi adó felszámítása, és a vevő adószámának itt a bizonylaton kell szerepelnie.
Május elsejétől lépnek életbe az új áfatörvény még újabb módosításai. Ezek már könnyebbé teszik az építőiparban a fordított áfa alkalmazását, azonban még így is sok a nyitott kérdés, ráadásul az érintett könyvelőknek az építési engedélyezési gyakorlatból sem árt egy "gyorstalpaló" önképzést elvégezniük.
Újragombolta az elektronikus útdíjrendszer tervét a gazdasági tárca. A személy- és kisteherautóknak maradna a matrica, a kamionok viszont 2009 júliusától a megtett úttal arányosan, még az M0-áson is fizetnének. A kilométerdíj 25-40 forint, a fuvarozók éves többletkiadása 1,4 millió és 26 millió forint között lenne. Kormánydöntés heteken belül, tenderkiírás április végén várható. A projekt gazdája…
Szerdán gyengültek a vezető New York-i tőzsdemutatók. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 1,1 százalék (26,64 pont) csökkenéssel 2322,12 ponton fejezte be a napot. A 30 vezető ipari részvény DJIA mutatója 12 527,26 ponton zárt 0,4 százalék (49,18 pont) hanyatlással.
Szerdán rekord szinten zárt a kőolaj arra a meglepetést keltő hivatalos adatra, hogy a múlt héten csökkent az amerikai olajtartalék elsősorban a kőolaj importjának a jelentős mérséklődése miatt. New Yorkban az amerikai könnyűolaj fajta közel 4 dollárt drágulva 112,21 dolláros hordónkénti árat ért el.
Alátámasztotta a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság aggályait Brüsszelnek az a döntése, hogy beindítják a második, mélyebb vizsgálati szakaszt az osztrák OMV olajcég felvásárlási terveivel kapcsolatban - jelentette ki szerdán Brüsszelben Hernádi Zsolt, a magyar cég elnök-vezérigazgatója.
Sikerült közelebb kerülni a feketegazdaság valódi szereplőihez, haszonélvezőihez ebben összegezte tegnap Kondorosi Ferenc, az Új rend és szabadság program kormánybiztosa az elmúlt hat hétben Kikelet hadművelet címen folytatott fogyasztóvédelmi ellenőrzési sorozat eredményeit. A nyolc hatóság összehangolt akciója során 29 800 ellenőrzést végeztek piacokon, áruházláncoknál,…
Fél esztendeig tartó önmegtartóztatás után március végén ismét emelte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az alapkamatot, mégpedig 7,5 százalékról 8 százalékra. Logikusnak látszott ezután, hogy a kereskedelmi bankok ugyancsak magasabb kamatot adnak majd a betéteikre, és drágábban mérik a hiteleiket is. Előbbiek azonban még nem változtak, mert a bankok számítottak az alapkamat-emelésre és hetek óta…
A vagyonosodási vizsgálat során 4, 7 millióra bírságolt egyéni vállalkozó közigazgatási eljárás keretében kérte a bíróságtól az adóhatósági határozat felülvizsgálatát és hatályon kívül helyezését. Kérése meghallgatásra talált, de mi alapján döntött a bíróság?
Megállapodást kötött az Avon a Grace Klinikából ismert hollywoodi színésszel, Patrick Dempsey-vel. A sorozat Dr. Shepherdje a vállalat egyik új férfi illatának arca lesz.
Az Európai Parlament ipari, kutatási és energiaügyi szakbizottsága által felkért témafelelős szerint alapvetően helyes, némely ponton azonban korrekcióra szorul az EU éghajlatváltozással kapcsolatos jogszabálycsomagja. Turmes bírálattal illette a Bizottságot, amelynek nem volt bátorsága ejteni a bioüzemanyagok használatára vonatkozó 10 százalékos célkitűzést.
Alátámasztotta a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság aggályait Brüsszelnek az a döntése, hogy beindítják a második, mélyebb vizsgálati szakaszt az osztrák OMV olajcég felvásárlási terveivel kapcsolatban - jelentette ki szerdán Brüsszelben Hernádi Zsolt, a magyar cég elnök-vezérigazgatója.
A Nemzetközi Valutaalap becslése szerint 2010-re jöhet ismét lendületbe a világgazdaság, amit az amerikai gazdaság fokozatos erősödése fog megalapozni 2009-ben
Kóka János a román miniszterelnökkel folytatott megbeszéléséről elmondta: az érdekelte, milyen az, amikor a Romániában kisebbségben kormányzó liberálisok szorulnak rá a szocialisták támogatására, és el kell fogadniuk a nyugdíjemelésre vonatkozó programjukat.
Irányadó kamatáról határoz ma az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England (BoE). Az elemzők azzal számolnak, hogy az EKB 4,0 százalékon tartja az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminim...
Belépne a zeneletöltési piacra a világ legnépszerűbb közösségi oldala, a MySpace, amely legújabb szolgáltatásától azt várja, hogy versenyre keljen az az Apple iTunes rendszerével - írja az Adage.
Gordon Brown nem vesz részt az idei nyári olimpia megnyitóján a kínai fővárosban, ott lesz viszont a játékok záróünnepségén - közölte a brit miniszterelnöki hivatal
A vasúttársaságot hivatalosan még nem kereste meg senki Demszky Gábor főpolgármester felvetésének ügyében, mely szerint a BKV helyett a MÁV üzemeltethetné a HÉV-vonalakat - írta a csütörtöki Népszava.
A nyomtatott lapok kiadóinak elsődleges feladata, hogy tartalmaikat kombinálják az online megjelenéssel – mondta a Marketing&Médiának adott interjújában Donald Kummerfeld, a Magazinkiadók Nemzetközi Szövetségének elnöke. De a befektetés 5-10 év múlva térül csak meg.
A vasúttársaságot hivatalosan még nem kereste meg senki Demszky Gábor főpolgármester felvetésének ügyében, mely szerint a BKV helyett a MÁV üzemeltethetné a HÉV-vonalakat - írta a csütörtöki Népszava.
A Merrill Lynch & Co vezetői azzal számolnak, hogy az első negyedévben a cég 6-6,5 milliárd dollár rossz adósságot ír le és veszteséggel zárja a negyedévet - közölte forrásokat idézve a CNBC amerikai gazdasági televízió.
A készpénzkiadó autómatákat az elmúlt hetekben ért támadások nyomán megnőtt a hitelintézetek érdeklődése azok védelme iránt - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint ezzel együtt a bankok továbbra se nag...
Két elemzés is napvilágot látott tegnap az AAA Auto részvényeivel kapcsolatban. A cseh Atlantik brókercég borúlátó, s bár a KBC már látja a fényt az alagút végén, egyikük sem tanácsolja az AAA-papírok vásárlását - írja a Napi Gazdaság.
Újragondolta az elektronikus útdíjrendszer tervét a gazdasági tárca - írja a Népszabadság. A cikk szerint a személy- és kisteherautóknak maradna a matrica, a kamionok viszont 2009 júliusától a megtet...
A cégek elleni bűncselekményekre hívta fel a kormány figyelmét a Brit Kereskedelmi Kamara (BCC), mely azt kéri a rendőrségtől, hogy fokozottan ügyeljen az ilyen jellegű bűnelkövetésre - írja a BBC honlapja.
Csaknem valamennyi háziorvos mentesülne a 16 százalékos vállalkozói nyereségadó, a 2 százalékos iparűzési, valamint a maximálisan 1,5 százalékban kiszabható építmény- és telekadó megfizetésétől, ha a parlament is megszavazza az MSZP új, 11 pontos egészségügyi programtervezetét.
Alátámasztotta a magyar olajtársaság aggályait az a brüsszeli döntés, hogy beindítják a második, mélyebb vizsgálati szakaszt az osztrák OMV olajcég felvásárlási terveivel kapcsolatban - jelentette ki Hernádi Zsolt, a magyar cég elnök-vezérigazgatója.
Az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa szakaszának júliusban várható forgalomba helyezésével indulnak az idei szalagátvágások - tudta meg a Világgazdaság a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nél.
Erre az évre csupán 1,8 százalékos gazdasági növekedést prognosztizálnak a magyar gazdaság számára a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzői, majd jövőre 2,5 százalékra számítanak.
Csaknem valamennyi háziorvos mentesülne a 16 százalékos vállalkozói nyereségadó, a 2 százalékos iparűzési, valamint a maximálisan 1,5 százalékban kiszabható építmény- és telekadó megfizetésétől, ha a ...
Fizetőssé tennék a teherautósoknak az M0-ás körgyűrűt is. Vagyis a kamionosok akkor sem úsznák meg a díjfizetést, ha kikerülnék a fővárost. A gazdasági tárca legújabb terve az elektronikus útdíjfizetés bevezetésével párhuzamosan valósulna meg 2009 júliusától - értesült a Népszabadság.