2020. december 14. hétfő

dec. 14
0:03
Ijesztő jelenség: már a szolgáltatóipar mintájára működik a kiberbűnözés (Infostart)
A világban jövőre becslések szerint mintegy ötezermilliárd eurós kárt okoznak majd a kibertámadások – mondta egy, a témában rendezett konferencián a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató elektronikus információbiztonsági igazgatója. A koronavírus-járvány alatt a kibertérben megjelenő idősebb korosztályt már világszerte célzottan támadják.
dec. 14
0:07
Ritka madarak térhetnek vissza a vadonba az állatkertnek hála (Infostart)
Hat fiatal, az idei évben kelt tarvarjú, két tojó és négy hím indult útnak december első napjaiban a Budapesti Állatkertből Spanyolországba, ahol egy visszatelepítési program keretében fogják elengedni őket természetes élőhelyükön. A program célja, hogy a veszélyeztetett tarvarjakat, amelyekből a vadonban ezernél is kevesebb egyed él, állatkertekbe
dec. 14
0:11
Húsz év után idén ismét megcsodálható a betlehemi csillag titka (Infostart)
Hamarosan egy ritkán látható jelenség lesz megfigyelhető az égen: az egykori betlehemi csillag jelensége.
dec. 14
3:12
Szépirodalom nyolcféleképpen – adventi könyvajánló (Tudás.hu)
A közösségi média bűvöletében sokan visszariadnak mostanában a szépirodalomtól. Karácsonyi ajándékkönyv összeállításunk előtt, ezúttal irodalmi csemegéket ajánlunk, amelyek, amellett, hogy elgondolkodtatnak, élvezetesek is. Telitalálat Andrei Makine francia-orosz író könyvének magyarított címe: Sorsszimfónia. Hó és vér kavarog a háborút és a sztáli
dec. 14
6:21
A koronavírus-járvány hatásaival évtizedeken át kell együtt élnünk (Infostart)
A hosszú Covidnál sokkal tovább tartó és jelentősebb utóhatásokkal is bír majd feltehetően a koronavírus-járvány.
dec. 14
6:33
A járvány egyetlen pozitív hatása - Kína a kivétel (Infostart)
A második világháború óta sosem csökkent egy év alatt annyit a globális szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén az új típusú koronavírus okozta világjárvány miatt.
dec. 14
7:06
Magyar gyógyszerkísérlet veszi fel a harcot a koronavírussal a világűrben (SzMo)
Interjúalanyaink szerint az űrkémia a jövő egyik vezető tudománya és iparága lehet, amiben a magyar kutatóknak meghatározó szerepük van.
dec. 14
7:27
Rengett a föld a Mátrában (Infostart)
A 2,4-es erősségű földrengés károkat nem okozott. Vasárnap történt.
dec. 14
10:48
Már nincs visszaút (Demokrata)
Megkezdődött az átállás az autóiparban a villamos meghajtásra: épülnek vagy már fel is álltak a gépsorok a régi, nagy márkák központi gyáraiban.
dec. 14
11:45
Hová tűntek a koraszülött babák a karantén ideje alatt? (Infostart)
Nemzetközi kutatás indult a koraszülések számának drasztikus visszaesése okán. A vizsgálat legfőbb célja olyan okokat feltárni, amely segíthet a koraszülések visszaszorításában a teljes populációban. A nemzetközi összefogásban Magyarországot a Melletted a helyem Egyesület és Szabó Mikós PhD Med Habil egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Neonatológ
dec. 14
13:09
Koronavírus: a férfibetegek esélye háromszoros az intenzív kezelésre (Infostart)
A mortalitás is valamivel nagyobb a megfertőződött férfiak körében egy friss kutatás eredményei szerint.
dec. 14
13:45
Bajban a Google, leállt a Gmail és a YouTube is (Infostart)
Világszerte elérhetetlenné vált a YouTube videómegosztó, a Gmail, az androidos Play áruház, a Google Drive tárhely, a Google Photos és a Google jó néhány alkalmazása.
dec. 14
17:36
Évszázadok óta először megint feltűnik a betlehemi csillag az égbolton (SzMo)
A Jupiter és a Szaturnusz ilyen együttállása nem volt a 17. század óta. Az év utolsó hetei még jó pár érdekességet tartogatnak az eget kémlelőknek.
dec. 14
18:24
5 történelmi személy, akik inspirálhatják a modern vezetőket (SzMo)
A cikkben szereplő történelmi személyiségekről elmondható, hogy valamilyen formában mindenki számára inspirálóak lehetnek.
dec. 14
19:09
Különleges laborban vizsgálják az aszteroida darabjait és a róla származó gázt (Infostart)
A Hajabusza-2 űrszonda múlt héten Földre érkezett kapszulája fekete szemcséket tartalmaz, amelyek egy távoli aszteroidáról, a Ryuguról származhatnak - közölte hétfőn a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA).
dec. 14
19:45
Vakcinaszállítás: az egész világon csak 25 ország van felkészülve mindkét módszerre (Infostart)
A mínusz 70 fokot igénylő oltóanyag szállítására csak a világ huszonöt országa van felkészülve.

Keresés