Négy évtized alatt nem álltunk elő újabb kiképzett magyar űrhajóssal. Hogy miért történt ez így, illetve maradt-e tüske Farkas Bertalanban, amiért nem repülhetett többet, erről is beszélgettünk az első, és eddig egyetlen magyar kozmonauta dandártábornokkal. Szó esett a magyar űrkutatási eredményekről, a fenn töltött napokról. Szóba került a politik
Az idei év első rakétaindítását hajtották végre pénteken az orosz távol-keleti Vosztocsnij repülőtérről, a Szojuz-2.16 hordozórakéta a brit OneWeb cég 36 műholdjával emelkedett fel. A Fregat-M gyorsítóblokk levált a harmadik fokozattól. A OneWeb egy 672 egységből álló műholdhálózatot szeretne kiépíteni, amellyel olcsó internet- és telefonszolgáltat
Az elefántok számának fogyatkozásáról tanúskodik egy 487 éve elsüllyedt hajó rakománya – számolt be egy új kutatásról a BBC hírportálja. A Current Biology című tudományos lapban megjelent tanulmány szerzői az 1533-ban a mai Namíbia vizein elsüllyedt kereskedőhajó, az Indiába tartó Bom Jesus és rakománya maradványait vizsgálták meg. A roncsot véletl
Huszonöt művésszel és a hazai folkpiac egyéb szereplőivel olvasható interjú a Fonó 25 című könyvben, amely a budai zeneház jubileumára jelent meg. A kötet 25, a Fonó különböző időszakaihoz kötődő, annak szellemiségét magáénak érző művész vagy menedzser portréinterjúján keresztül igyekszik bemutatni a magunk mögött hagyott negyed évszázadot – szerep
Egy kutatás szerint akik főként a közösségi médiából akarnak tájékozódni a vírusról, hajlamosabbak a dezinformációban hinni, a betegség miatti aggodalom pedig tovább erősíti az álhírekbe való kapaszkodást.
Ma már bőven a kuruzslás határmezsgyéjén belülre sorolnánk azokat a szokatlan módszereket, amelyekkel eleink a fertőző betegségek megelőzéséért küzdöttek. Mégis, ha ezek a módszerek nem lettek volna, talán ma nem fejleszthetne védőoltást egyetlen év alatt egy gyógyszercég sem.
A hazatérést követő hónapokban nagy a rizikója annak, hogy a betegség következményeképp egészségügyi problémák alakulnak ki, melyek akár ismételt hospitalizációhoz vagy halálhoz is vezethetnek egy kutatás szerint.