Az elmúlt hónapokban több száz rablót lőtt agyon a nigériai rendőrség. Emberi jogi csoportok bírálták a rendfenntartó erőket, amiért a letartóztatás helyett inkább végeznek a gyanúsítottakkal. A fellépést sokan annak tulajdonítják, hogy éppen száz napja vette át a rendőrség irányítását egy új, keménykezűnek tartott tiszt.
Dr. Szabadi Béla volt kormánytag és országgyűlési képviselő nyílt levelet intézett Franco Frattinihez, az Európai Bizottság alelnökéhez, igazságügyi biztosához. A levél teljes terjedelemben már olvasható a politikus honlapján.
Mihail Szaakasvili grúz elnök pénteken este bejelentette Zurab Nogaideli kormányfő és az egész kabinet lemondását, s egyben bemutatta az új miniszterelnököt, Lado Gurgenidzét, a Grúz Bank volt vezérigazgatóját.
A magyar agrárpolitika nem támogatja a kis- és közepes vállalkozásokat, hanem a tőkés csoportok felé tereli a földtulajdont, valamint az európai és a hazai forrásokat - mondta Ángyán József, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteken Lakiteleken.
Egy ember súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg abban a közlekedési balesetben, amely este történt a 4-es főúton Pilis és Monorierdő között - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
A bangladesi kormány félelmei szerint több ezren halhattak meg az ország délkeleti részén a héten végigsöpört ciklon pusztítása következtében. Sekar Csandra Dasz, a dakkai kormány...
Az irodalmi Nobel-díj ez évi kitüntetettje, Doris Lessing angol író életműsorozatának első két regényét jelenteti meg karácsonyra az Ulpius-ház kiadó - közölte a könyves műhely pénteken az MTI-vel. Tavaly decemberben a kiadó a 2006-os irodalmi Nobel-díjas Orhan Pamuk regényével jelentkezett.
Egyhetes amerikai látogatása végén Orbán Viktor Fidesz-elnök úgy nyilatkozott az MTI-nek: jól érezte magát, mert az amerikaiak világossá tették, hogy "Magyarország a magyaroké, Magyarország a...
A leghatározottabban fel fog lépni a rendőrség azokkal szemben, akik részt vesznek szombaton a Batthyány-örökmécseshez szervezet be nem jelentett demonstráción. Ezt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közölte pénteken este honlapján.
Általános - a parlamentről, a helyhatóságokról és a települések polgármestereiről döntő - választások kezdődtek szombaton reggel Koszovóban. Mintegy másfél millió szavazásra jogosult adhatja le a...
Moszkvában őrizetbe vették Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettest, akit Alekszej Kudrin miniszter jobbkezének tekintenek. Egyelőre nem tudni, mivel vádolják, csak annyit, hogy Sztorcsakot egy ellene indított büntetőeljárás során vették őrizetbe.
Nincs víz és fűtés csőtörés miatt a kistarcsai Flór Ferenc kórházban, ahol 650 beteget ápolnak - közölte az Országos Katasztrófavédelem szóvivője pénteken. Dobson Tibor elmondta, hogy este...
Legalább három helyen pusztít a madárinfluenza emberre is veszélyes kórokozója, a vírus H5N1-es altípusa Szaúd-Arábiában. A szaúdi mezőgazdasági minisztérium pénteken kiadott közleménye...
Etika és környezetvédelem a jövőben címmel rendezett tudományos ülést a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Jövőkutatási Bizottsága pénteken Budapesten, a magyar tudomány ünnepe keretében. A jövő nem történik, nem egyszerűen lesz, hanem alakul, formálódik- hangsúlyozta Nováky Erzsébet.
Közlekedési balesetben megsérült Cicciolina Buenos Airesben - közölte a rendőrség. A Cicciolinát és egy producert szállító autónak hátulról nekiütközött egy kis teherautó az argentin főváros...
Nem hazudtolta meg magát a Sex Pistols punkzenekar, hiszen szerdai fellépésén a legszigorúbb tiltás ellenére is rágyújtottak a színpadon. A frontember Johnny Rotten ráadásul hatalmas kirohanást intézett a közönség ellen.
Az állatbarátok Olaszország-szerte első ízben ünneplik meg szombaton a Fekete Macska Napját. A rendezvény gondolata az Olasz Állat- és Környezetvédő Társasághoz fűződik, amely ily módon szeretné eloszlatni a fekete macskákhoz fűződő számtalan babonás hiedelmet - olvasható az ANSA olasz hírügynökség angol nyelvű honlapján.
Az iraki államfő szerint "szinte bizonyos", hogy a török hadsereg csapásokat mér a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) észak-iraki állásaira. A kuvaiti látogatáson tartózkodó Dzsalal Talabani azt...
Az aszálykárt szenvedett mezőgazdasági termelők december utolsó napjáig igényelhetnek kedvezményes kamatozású hitelt, amelynek az összege nem haladhatja meg a hozamérték csökkenés 70 százalékát -...
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. újabb 12 darab, autóba telepíthető mobil rendszámleolvasó készüléket vásárolt - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.
Öt országos rekord és Kovács Ágnes győzelme volt a IV. Tippmix országos rövidpályás úszóbajnokság nyitónapjának legfontosabb történése. Az esemény történetében példátlannak mondható médiaérdeklődés Kovács Ágnesnek szólt, akit a szövetség fegyelmi bizottsága csütörtökön felmentett a doppingvád alól.
A szabálysértési törvény módosításával kívánja elejét venni a fémjelzés nélküli nemesfém tárgyak árusításának az igazságügyi és rendészeti miniszter, erről törvényjavaslatot terjesztett a parlament...
Gyurcsány megköszönte, hogy a polgármesterek elfogadták a meghívást, és megígérte, hogy a megyei közgyűlési elnökökkel is találkozik. A kormány érdemi tárgyalásra készül az uniós pénzek felhasználásáról.
Két évig nem hozhat az ügydöntő országos népszavazás eredményével ellentétes tartalmú döntést az Országgyűlés a szerint az alkotmánymódosító törvényjavaslat szerint, amelyet pénteken nyújtott be a kormány a parlamentnek, és amelynek sürgős tárgyalásáról hétfőn döntenek a képviselők.
"Zuhanyozókabint" kínál egy amerikai cég a kutyáknak, macskáknak és más kistestű házi kedvenceknek. A Pet Spa cég állatorvosok és etológusok segítségével konstruált berendezése nemcsak...
Nem kell félteni az angol labdarúgó-válogatott tagjait akkor sem, ha nem jutnak ki az Európa-bajnokságra: a legtöbbet szereplő játékosoknak akár 150 ezer fontot is jövedelmezhetett a selejtezősorozat.
A Qatar Airways, a Qatar Petroleum, a Qatar Fuel Company, az Airbus, a Rolls-Royce, a Shell International Petroleum Company és a Qatar Science and Technology Park megállapodást kötött a szintetikus...
Gondolkodjunk el azon: venne-e közülünk bárki olyan traktort, kocsit, stb., amiről biztosan tudja: az eredeti alkatrészeinek csupán 8-20 százaléka maradt meg, és az is csak 5 százalékos hatásfokkal működik?
Az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. újabb 12 darab, autóba telepíthető mobil rendszámleolvasó készüléket vásárolt. Winkler-Virág András, az ÁAK Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: az új...
Koszovóban, Szerbia 90 százalékban albánok lakta tartományában megkezdődött az a választás, amelynek eredményeként létrejön majd az a kormány, amely decemberben levezényli Koszovó Szerbiától való elszakadását.
Megkezdődhetnek a kormányzati negyedhez kapcsolódóan a Nyugati pályaudvar területfelszabadítási, bontási munkálatai, miután a MÁV Zrt. hirdetménnyel indult tárgyalásos közbeszerzési eljárását az...
Ritoók Pál művészettörténész, a budapesti Magyar Építészeti Múzeum munkatársa lesz a vendége vasárnap a krakkói Malopolski Instytut Kulturynak, ahol Az ismeretlen barát című rendezvénysorozat keretében lengyel nyelvű előadást tart a régi pesti zsidónegyed rehabilitálásáról és a két világháború közötti magyar építészetről.
Fel sem merült benne, hogy abbahagyja a versenyzést a körülötte kialakult helyzet miatt - mondta a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában Kovács Ágnes. Azt mondta, hogy a tavalyi margitszigeti Európa-bajnokságon a közönségtől kapott szeretet győzte meg arról, hogy folytatnia kell.
A jövő évi költségvetésről, az ötpárti tárgyalások tapasztalatairól és az MSZP helyi szervezeteinek helyzetéről tárgyal ma az MSZP választmánya. Veres János pénzügyminiszter a 2008-as állami...
Elutasítandó az állami eszközökkel finanszírozott belső fogyasztásnövekedés, belső beruházási keresletélénkítés - érvelt a kormányfő a GKI konferenciáján.
Vécééttermi lánc nyílt meg Tajvanon: mind a 12 étteremben vécéülőkék a székek, az asztalok pedig mosdókagylók, bár "síkosítottak", üveglappal lefedettek. A szalvétákat vécépapírtekercsek...
Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun szerint a világ a klímaváltozási katasztrófa szélén áll, és azonnal cselekedni kell. Az ENSZ-főtitkár az International Herald Tribune című lap szombati számában jelentette kommentárját az elé a jelentés elé, amelyet szombaton hoznak nyilvánosságra a világ vezető klímaváltozási tudósai.
Véglegesen meg akart "állni" három gyermeknél egy brit pár, ezért a férfi bejelentkezett ondóvezetéke elkötésre, ám négy nappal a műtét előtt kiderült, hogy az asszony terhes, ráadásul négyes...
Vécééttermi lánc nyílt meg Tajvanon: mind a 12 étteremben vécéülőkék a székek, az asztalok pedig mosdókagylók, bár "síkosítottak", üveglappal lefedettek.
A Fidesz elnöke szerint az Egyesült Államok a mindenkori magyar kormányt tekinti tárgyalópartnernek. Orbán Viktor egyhetes amerikai látogatása végén azt mondta: Washington egyértelművé tette, hogy nem kíván beavatkozni a magyar belpolitikába.