Adva vagyon egy olyan községi polgármester és községi tanács, amely fel tudja mérni, hogy a közösségszervezésben és ennek együtt és együvé tartásában milyen rendkívüli szerepe lehet a közösség önismeretét megalapozó és efölé szellemi fedélzetet ácsoló műnek.
Még időben kimentettem a mentát a hó alól, hogy ezt a közismert csoki által ihletett desszertet megbolondíthassam vele. A jól ismert ízpár jól előjött a krémből, és a tejszín igazán finoman lágyította a 70%-os csoki és a hűvös-csípős menta erősebb, karakteres ízeit.Hozzávalók két személyre:2,4 dl tejszín1 ek. vaníliás porcukor1 csapott teáskanál zselatin5 dkg 70%-os csokoládé2 tk. apróra vágott…
Majdnem két napra kiütött valami betegség-féle, szerdán konkrétan fel sem tudtam kelni, így nemcsak a blogot, de a munkákat is halasztanom kellett. Még ma délben se hittem azt, hogy végül este Szegeden kötök ki, ahol a Délmagyar Presztizs Díjának webes különdíját adtuk át Csernák Bencével (pontosabban ő átadta, én meg csendben drukkoltam neki).Van tehát elmaradt hírem néhány, ezt igyekszem majd az…
Merthogy ugye nem igazságos csupa felnőtteknek való desszertet készíteni, ezért tudtam, hogy epres csokipasztilla biztos lesz a Keserédes-ben kiválasztott ajándékcsokiban. Magamban csak Barbie-trüffelnek hívtam, mióta kiötlöttem, és jól elképzeltem, micsoda szépséges márványos rózsaszín-fehér golyóbisokat fogok gyártani. A csajosan rózsaszín és gömbölyded golyók ideája azonban az olvadékony…
Luxemburgban egy hektár termőföld háromszázszor drágább, mint például Észtországban. Magyarország a földárak tekintetében a nagy átlagban foglal helyet.
A pakisztáni kormány feloldotta Benazir Bhutto volt kormányfő házi őrizetét. A politikusnőt akkor vették őrizetbe, amikor a Musarraf elnök elleni demonstráció élére állt volna.
A Quentin Tarantino nevével fémjelzett Halálbiztosban megismert fekete szépség, Sydney Tamiia Poitier szerepet kapott az NBC által újra előkotort, majd high-tech világgal és vadiúj kasztnival megáldot...
Nagyrábé - A régi hagyományok szerinti irodalmi felolvasóestet tartott „a falu három írója” saját községükben, abból az alkalomból, hogy a napokban jelent meg a harmadik közös zsebkötetük.
Az Új magyar utónévkönyv szerint 2710 keresztnév anyakönyvezhető. Igazán bőséges a kínálat, néha mégis képtelenek vagyunk eldönteni, hogy milyen nevet is adjunk a gyerekünknek.
Hasznos szén-monoxid? E gáz igen mérgező; a vörösvértestekhez kapcsolódva akadályozza az oxigénszállítást, így fulladásra ítéli a sejteket, súlyos esetben a testet. A kilégzett levegő CO-tartalmának mérése viszont a dohányosok...
Tegnap háromszázan tüntettek a kazincbarcikai kórház működtetésének magánkézbe adása ellen, miközben az üzemeltetés pályáztatói a tenderbontással voltak elfoglalva. Megtudtuk, három pályázat érkezett a kazincbarcikai kórház működtetésére: a Debreceni Egyetem, a budapesti HospInvest Zrt., valamint a miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és a kabai Medcenter Egészségügyi Szolgáltató Kft.…
A Real Zaragoza idegenben kikapott a harmadosztályú Pontevedrától a labdarúgó Spanyol Király Kupában A tavaly döntős élvonalbeli együttes a január 2-i visszavágón javíthat, így még kivívhatja a nyolcaddöntőbe jutást
A nyilvánosságnak is bemutatták a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában 2 hónapja sikeresen működő, az egyik legmodernebb DSA (digitális szubtrakciós angiográf) készüléket. A készülékkel az érrendszer vizsgálata a beteg számára lényegesen kisebb megterhelést jelent, rövidül a beavatkozás utáni kötelező fekvés hossza, csökken az ápolási napok száma, javul az életminőség és…
Úgy látszik, a Fidesz is beállt a Gyurcsány Ferenc nagyszebeni látogatását bíráló román pártok sorába - mégpedig tulajdonképpen ugyanazokban az ügyekben. Igaz, az előbbieknek egyrészt az szúr szemet, hogy a magyar kormányfő túlságosan is kiállt az erdélyi magyar kisebbségért. A Fidesz baja viszont ennek az ellenkezője - az, hogy a magyar-román kormányülésen Gyurcsány "miért nem ért el haladást a…
Ahhoz képest, ahogy kormányoz, bámulatra méltók az MSZP népszerűségi adatai. Sőt, a tapasztalatok arra intenek, hogy a két nagy párt közötti különbség a valóságban lényegesen kisebb lehet, hiszen a rejtőzködő szavazók körében a szocialistáknak vélhetőleg nagyobb tartalékaik vannak. (Marx abban is tévedett, hogy a lét határozza meg a tudatot.) De legalább az úgynevezett SZDSZ kezd lassan a közjóért…
A görög Panathinaikosz férfi kosárlabdacsapata tíz ponttal legyőzte hazai pályán a Barcelona csapatát az Euroliga 4. fordulójában. A Roma otthon könnyed sikert aratott a Brose
Én kire szavazok? - kérdezte dülöngélve és menetrendszerűen Ion Luca Caragiale Elveszett levelében a Részeges polgár. A román drámairodalom fejedelme már akkor látta, hogy a korrumpált politikai elit tagjai közül az egyszerű választónak szinte mindegy, hogy kire adja a voksát.
Ugye, milyen könnyen felcsúszik 1-2 kiló? Ha nem akarsz vad diétába kezdeni, ekkora súlyfelesleg egészséges, vitaminokban gazdag táplálkozással is lefaragható. A zsírégetéshez ugyanis vitaminok és nyomelemek kellenek!
Amint az várható volt az úgynevezett előzetes felülvizsgálati eljárás után: a Magyar Úszó Szövetség fegyelmi bizottsága felmentette Kovács Ágnest. Kimondatott tehát: a kiváló úszó az október 30-i doppingellenőrzés alkalmával nem követett el doppingvétséget. A Magyar Antidopping Csoport felkérésére eljáró Kolláth György ellenben úgy értékelt, szerecsenmosdatás zajlott!
Feltehetőleg az idén már nem fejezik be a Magyar Honvédség két szállító helikopterének korszerűsítését, pedig eredetileg az év végére a NATO-ban is jól alkalmazható kutató-mentő képességgel látták volna el a gépeket. A forgószárnyasokat közel egymilliárd forintért egy olyan társaság korszerűsítteti, amelynek ügyvezetője korábban egy cégben tevékenykedett Gyurcsány Ferenc kormányfő rokonával.
Kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdet jövő hét keddre a BKV két, buszos szakszervezete. A közelmúltban alakult Cinasz - Cinkota Autóbusz Szakszervezet - Közlekedési Szakszervezete és a Fürst Autóbusz Szakszervezet vezetői, valamint a két és fél ezer dolgozóból álló tagság a figyelmeztető megmozdulással tiltakozik a tervezett változások, a buszjáratok csökkentése ellen.
A harmadik harmadban parádézott és így idegenben nyert az Újpest a Jégkorong Ob I-ben. A lila-fehérek a gólnélküli első felvonás után a másodikban 2-1-es hátrányba
Az olasz Giampaolo Di Paola tengernagyot választották a 26 tagország vezérkari főnökei titkos szavazással Brüsszelben a NATO katonai bizottságának leendő elnökévé. Júniusban lép majd a kanadai Ray Henault vezérezredes helyébe, megbízatása három évre szól. A katonai bizottság elnöke a NATO-főtitkár legfőbb katonai tanácsadójának számít.
Az a szándék, miszerint Laborc Sándort a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójává neveznék ki, azt bizonyítja, hogy a magyar hírszerzés berkein belül semmiféle európai irányba mutató reform nem történt – fogalmaz a Strategic Intelligence Review titkosszolgálati szaklapban megjelent cikkében Alex Standish. A tekintélyes szakértő úgy véli, a Moszkvában kiképzett hírszerző miatt a NATO-…
Megnyitotta kapuit, de még nincs kész az ország legnagyobb bevásárlóközpontja. Az Aréna Plazát csak órákkal a meghirdetett (tegnap délelőtti) időpont után nyitották meg, amit az ellenőrzés és a takarítás szükségességével magyaráztak - közben csalódott tömegek távoztak, majd tértek vissza újra, végignézve,
Megugrott a drágulás üteme az euróövezetben: az árszínvonal októberben fél százalékkal emelkedett szeptemberhez képest, tavaly októberhez képest pedig 2,6 százalékkal. Az Eurostat csütörtökön...
A plázák megjelenésével és az internet eléterjedésével az utóbbi öt évben "multicsatornássá" váltak a vásárlói szokások - állapítja meg Törőcsik Mária, a fogyasztói trendek és a vásárlói magatartás változásait kutató egyetemi tanár. Ugyanakkor a vásárlói vadászmező is átalakult, hiszen nemcsak a termékválaszték bővült, hanem az üzlettípusok és az azon belül választható bolthálózatok száma is…
A Magyar Rádióban szeptember 14-én, egy hangfelvétel előtt fél órával szétosztottak egy többoldalas nyilatkozatot a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának tagjai közt. A nyilatkozat értelmében az együttes tagjai egyoldalúan lemondanak minden szerzői jogukról - a Magyar Rádió javára.
Az MSZP-frakció által az egészségbiztosítási törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok közül néhányról még szükség lehet politikai egyeztetésre. Erről Kökény Mihály, az MSZP országgyűlési...
Keleti elitünk van: nálunk a vásárlás és a márkás ruha jelenti a luxust - Nyugaton inkább már a szabadidő. És miközben kialakul egy kifejezetten erős vásárlóerejű réteg, egyre nagyobb a leszakadók tábora is. Ők inkább az élelmiszereken spóroltak az idén, hogy karácsonyra meglegyen az akciós DVD-lejátszó.
A naptár szerint másfél hónap még hátravan szilveszterig, de az esélyegyenlőségi év hivatalosan már befejeződött. Ne bánkódj, magyar, jön a következő: 2008 a kultúrák közti párbeszéd európai éve lesz.
Célegyenesbe fordult a megyeszékhelyen a belvárosi rehabilitációs program. Az európai unió által támogatott beruházásnak a pályázati elvárások szerint november 30-ig be kell fejeződnie.
Az agrárágazatban a termelők megélhetését megnehezítő intézkedések és az egészségügyi reform embereket sújtó terhei miatt félpályás útlezárással járó demonstráció kezdődött csütörtökön a 33-as...
Magyarország az életszínvonalat mérő több adatsor alapján is az első-második helyen áll a visegrádi országok között - derül ki az összehasonlításból, amelyet lapunk készített a luxembourgi Eurostattól lekérhető statisztikák alapján. A számok akkor is tanulságosak, ha az adatközlés hiányosságai miatt csak hozzávetőleges értékkel bírnak.
Veszélyben a szülés szabadsága - állítja 180 közéleti személyiség. Petíciójukban kérik a szaktárcát: a példátlanul szigorú és ésszerűtlen szabályozástervezetet vonja vissza, a jogalkotásban támaszkodjon a bábákra.
Igencsak csípjük a középkori fantasy játékokat, hát még azokat, amiben egy bögyös, gyönyörű csajjal kell harcolnunk. Epekedve vártuk a Heavenly Sword-öt is, a trailerek alapján ígéretes cuccnak tűnt, úgyhogy pár héttel megkésve bár, de beszereztük a játékot Playstation 3 konzolra.
Mire a rendőrség a helyszínre érkezett, a Szabadság hídon dolgozó munkások már kimentették azt a hat társukat, akik egy süllyedő motoros csónakból csütörtök délután fél kettő tájban kerültek Budapesten a Dunába. A dolgozók, a metró építéséhez kapcsolódó munka részeként végezték a pillér és a partfal megerősítését.
Nőtt a bejelentett foglalkoztatottak száma, emelkedtek a bérek és közben szűkültek a kedvezmények, így 2006-ban mintegy 400 ezerrel több szja-bevalló volt kénytelen utalni is, mint egy évvel korábban. Igaz, az átlagos terhelés nem változott.
Lesz-e Orbán Viktor utáni Fidesz? A kérdés talán így is feltehető: Orbán Viktorral lesz-e Fidesz? És ha nem vele, akkor kivel? Lesz-e Gyurcsány nélkül MSZP? Vagy MSZP nélkül Gyurcsány? Látjuk-e a két, saját oldalukat vezető sztárpolitikuson túl a többieket? Egyre több, tehetségesnek tűnő jelentkezőt látni: igaz, ők nem vállalják nyíltan ambícióikat, de azt a nyilvánossághoz való viszonyukból…