2008. december 16. kedd

dec. 16
0:00
Serie B: a sérült Filkor nélkül nyert 1–0-ra a Sassuolo (She)
A olasz másodosztályt vezető Sassuolo hazai pályán 1–0-ra győzött az Ancona ellen. A csapat magyar légiósa, Filkor Attila – ahogy már korábban jeleztük – sérülés miatt nem lépett pályára a mérkőzésen.
dec. 16
0:04
Championship: ikszelt a Charlton, és ezzel is elmozdult az utolsó helyről (She)
A sereghajtó Charlton hazai pályán 2–2-es döntetlent ért el a Derby County ellen az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokság 23. fordulójának záró mérkőzésén.
dec. 16
0:36
Felsorakoztak a pártok a bankmentő csomag mögé (Infostart)
Az őszi ülésszak utolsó ülésnapján több törvényt is módosított, illetve jóváhagyott az Országgyűlést. Változott a többi között a szociális és foglalkoztatási, a felsőoktatási, valamint a közúti, vízi és légi közlekedési törvény.
dec. 16
0:54
Nyíregyháza: Révész elmondta, jelentős gondokkal küzdenek (She)
A jó szereplés manapság sajnos nem jelent garanciát egy csapat hosszú távú jövőjét illetően. A Nyíregyháza Spartacus ősszel remekelt az élvonalban, hiszen az előző szezont 10. helyen befejező nyírségiek jelenleg 15 forduló után az 5. helyen állnak a labdarúgó Soproni Ligában. Ám ahelyett, hogy nagyra törő tervekről, új vidéki fellegvár születéséről számolhatnánk be, Révész Attila jelentős anyagi…
dec. 16
2:06
Howard, Bryant leading pack in first All-Star ballot returns (hirado.hu)
Dwight Howard of the Orlando Magic and LeBron James of the Cleveland Cavaliers lead the Eastern Conference, while Kobe Bryant of the Los Angeles Lakers and Yao Ming of the Houston Rockets top the Western Conference after the first returns of 2009 NBA All-Star Balloting presented by T-Mobile. Howard, the reigning Sprite Slam Dunk champion, is the overall leader with 775,933 votes.
dec. 16
2:42
auto (hirado.hu)
a
dec. 16
2:46
teszt (hirado.hu)
teszt
dec. 16
3:51
sport (hirado.hu)
sportRövid lead
dec. 16
4:45
Itt a költségvetés! Csak bírjuk ki a megszorításokat (Alternatív Energia)
Elfogadta a parlament tegnap a jövő évi költségvetést. Döntöttek a bankmentő csomagról, az egészségügyi törvénycsomagról, az Út a Munkába Program elemeit tartalmazó törvények módosításáról, valamint a közszférában dolgozók 13. havi fizetésének elvételéről. Ez utóbbiról név szerint. Az őszi ülésszak zárónapja két rendkívüli szünetet és rövid szóváltást ugyan hozott, de nagy izgalmakat nem. Több…
dec. 16
4:57
Folyton hideg végtagok - Milyen betegség tünete lehet? (WebBeteg)
Hideg időben a szabad levegőn végtagjaink hamar lehűlnek - a jelenség természetes, és ebben a formában egyáltalán nem kóros. A végtagok külső hőmérséklettől független, állandó hideg tapintása azonban betegség jele lehet.
dec. 16
5:03
Egyik sztrájk véget ér, aztán jön a másik? (Alternatív Energia)
A vasútnál és a ferihegyi repülőtéren is folytatódik a sztrájk, egyelőre egyik munkabeszüntetésnek sem látni a végét. Míg azonban a MÁV és a VDSZSZ között semmiféle megállapodásra nem látszik esély, a légikikötő vezetése és szakszervezetei között mintha enyhült volna a feszültség. Már szinte biztos, hogy a BKV buszvezetői is sztrájkba lépnek csütörtökön, s egyelőre elkerülhetetlennek tűnik a…
dec. 16
5:03
Bryant leads Lakers (hirado.hu)
Bryant leads Lakers to 98-86 win
dec. 16
5:05
A pártelnök elkerülni nem, csak tompítani tudta a kudarcot (Alternatív Energia)
Megőrizte frakcióvezetői pozícióját Kóka János az SZDSZ-ben. A képviselőcsoport a múlt heti sikertelen szavazás után tegnap megválasztotta Kókát, akinek ezúttal Gulyás József volt a kihívója, miután az újabb megmérettetéstől Fodor Gábor pártelnök visszalépett. A Kóka–Fodor-párti megosztottság ugyan megmaradhat a frakcióban, de jó esély van arra, hogy a páros, sérelmeit félretéve, közös munkához…
dec. 16
5:21
Néhány milliárdos ellenzéki indítványon csúszott majdnem el (Alternatív Energia)
Elfogadta tegnap a parlament a 2009. évi költségvetést, méghozzá 209 igen és 171 nem szavazattal, tartózkodás nélkül. A november 25-én elfogadott sarokszámok maradtak, noha a büdzsé megszavazása csaknem elcsúszott egy önkormányzati sportnormatíváról szóló néhány milliárdos tételen. Ennek megfelelően jövőre a központi költségvetés bevételi főösszege 8300,2 milliárd forint, kiadási főösszege 8961…
dec. 16
5:21
Mi lett a Gyurcsány–Fico-megállapodások sorsa? (Kripto Akadémia)
Eddig három és fél teljesült abból a 14 pontból, melyben a magyar és a szlovák kormányfő állapodott meg tavaly – mondta Göncz Kinga külügyminiszter hétfőn, azután, hogy tárgyalt szlovák partnerével Budapesten. „Tíz van folyamatban, és három és fél teljesült” – mondta Göncz a találkozó utáni sajtóértekezleten. Hozzátette: a megoldott ügyek között van az Ipoly-hidak, a magyar–szlovák…
dec. 16
5:39
Olvasnivaló: Cuki, czukkedli, nálunk csak szalon vagy szalonka: a szaloncukorról (Mindmegette)
Emlékszem, kiskorunkban a karácsonyi vacsorák visszatérő témája volt, hogy édesanyám családjában milyen hagyományai voltak a karácsonyfán lógó szaloncukrok éjszakai megdézsmálásának és a szalonnapapír professzionális visszacsomagolásának. Természetesen vettük az adást. 26-ára minden évben csak az ál-szalonok maradtak a fán.
dec. 16
5:39
A szociális segélyből élők felét dolgozni küldenék (Alternatív Energia)
A segélyezési rendszer úgy alakul át a szociális és foglalkoztatási törvények hétfőn 199 igen, 179 nem szavazattal, egy tartózkodással elfogadott módosításával, hogy a hangsúly a pénzbeli ellátások helyett az aktív eszközökre: a közfoglalkoztatásban és a képzésben, illetve a munkaerő-piaci programokban való részvételre helyeződik át. Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter az előterjesztés…
dec. 16
5:39
teszt (hirado.hu)
teszt
dec. 16
5:40
Ekkorát hibázna a Tesco? Döbbenet ült ki az arcokra! (Pénzcentrum)
Meglehetősen furcsa pozícióban találta magát a Tesco, Nagy-Britanniában ugyanis emberek tömegei veszik ki bankokból a pénzüket, hogy a kiskereskedelmi óriás által kínált, jóval magasabb kamatozású megtakarítási számlákra tegyék át az összegeket. Kérdés, hogy a váratlan siker egy "kisebb hiba" eredménye, vagy tudatos stratégia része. Erre egyelőre a cég illetékesei nem adtak egyértelmű választ....
dec. 16
5:42
Önnek mennyit ér a biztonsága: egy forralt bornyit áldozna rá? (Pénzcentrum)
Válság ide, vagy oda, az utazásszervező irodák többsége nem számít idén jelentős keresletcsökkenésre a téli szezonban sem, szerintük aki tavaly síelt, az idén is fog. Spórolni ekkor már a biztosításon sem érdemes, hiszen egy-egy be nem tervezett baleset akár több száz ezer forinttal is lehúzhat, holott napi egy hüttés forralt borról kellene csak lemondani, hogy biztonságban tudhassuk, ha magunkat…
dec. 16
5:57
kobe (hirado.hu)
Rövid lead
dec. 16
5:58
Nincs hová menekülni: világszerte zuhannak az ingatlanárak! (Pénzcentrum)
Ekkora csapás a Nagy gazdasági világválság óta nem érte a globális pénzügyi rendszereket és az évtizedes lakásár robbanást követően alig akad olyan kivétel az országok vizsgálata során, ahol ne csökkennének az ingatlanárak - áll a Global Property Guide legfrissebb, mind az öt kontinens ingatlanpiacának elemzésében....
dec. 16
5:59
wade (hirado.hu)
teszt
dec. 16
6:15
Harry herceg lecserélte Chelsyt? (Blikk)
LONDON – Nem kedvesével, Chelsy Davyvel (23), hanem egy titokzatos szőke lánnyal vadászott fácánra a brit trónörökös, Károly herceg fia, Harry (24) nagyanyja, II. Erzsébet királynő birtokán.
dec. 16
6:15
Nézze meg a háromemeletes karácsonyfát! (Infostart)
Egy angol apa emlékezetessé akarta tenni gyerekeinek az idei karácsonyt, ezért egy akkora fát vásárolt, amely még a családi ház tetőszerkezetét is átfúrja.
dec. 16
6:15
Olvasnivaló: Túlsúlyos gyermekek és a testmozgás (Mindmegette)
Amerikai kutatók szerint a rendszeres testmozgás túlsúlyos és egészséges gyermekekben is csökkenti a düh és a harag megnyilvánulásait.
dec. 16
6:15
Ismerd fel a lábbetegségeket! (Blikk)
Rossz szokásunk, hogy panaszainkkal csak akkor fordulunk orvoshoz, amikor már nagy a baj.
dec. 16
6:15
A legdrágább magyar focista lehet Huszti (Blikk)
HANNOVER – A téli átigazolási időszak legkapósabb és minden idők legdrágább magyar labdarúgója lehet Huszti Szabolcs (25). A német első osztályban szereplő Hannover szélsőjét az angol Everton, a Portsmouth, a Bolton Wanderers, a Blackburn Rovers, a Birmingham City, a spanyol Sevilla és legújabban a skót Celtic is szeretné szerződtetni.
dec. 16
6:15
Emilio szenzációs fogyása (Blikk)
BUDAPEST – Gyomorgyűrű-szűkítést javasol orvosa Emiliónak (32), az énekes viszont egyelőre jobban bízik akaraterejében, mint az újabb műtétben.
dec. 16
6:15
Bankmentőcsomag megszavazva, és bennünket ki ment meg? (Alternatív Energia)
A költségvetési bizottság látványos elutasítása, majd a módosító indítványok elsöprő többségű parlamenti megszavazása után tegnap a Tisztelt Ház 377 igen és 1 tartózkodás mellett jóvá­hagyta a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának erősítéséről szóló – közkeletű nevén bankmentő – törvényjavaslatot. Több szakértő szerint a magyar bankrendszer nem szorul sem megmentésre, sem komolyabb védelemre,…
dec. 16
6:15
A ma hatvanöt éves Koltai Róbert A revizort rendezi, és nyáron újabb filmet forgat (Spa Trend Online)
Azt mondja, ezt már nehéz megünnepelni. De több produk­cióban játszik, és nyáron új filmjét forgatja, főleg Kanadában. A barátai adnak erőt az élethez. Most A revizort rendezi Székesfehérváron. Gogol darabja a korrupcióról, a káoszról, a fejetlenségről szól. Ez most nagyon aktuálisnak tűnik. "Olyan, mintha Gogol itt élne, és mindent látna. Le vagyok nyűgözve a darabtól, ami, úgy látszik, elkísér…
dec. 16
6:15
Brutálisan összeverték a Magyar Gárda egyik alapítóját (hirado.hu)
Sz. Attila súlyos koponyasérüléseket szenvedett, nem tisztázott még, hogy politikai jellegű támadás történt vagy sem
dec. 16
6:17
Hazakísértük Király Viktort (Blikk)
BUDAPEST – Saját stúdiója és kutyái hiányoznak a legjobban a megasztáros énekesnek, Király Viktornak.
dec. 16
6:17
Másnaposan utazott a MU a klubvébére (Blikk)
LONDON – Féktelen tivornyát rendezett a szombat éjjeli szokásos karácsonyi partiján a Manchester United labdarúgócsapata.
dec. 16
6:17
Így néz ki az egymilliárd forintos melltartó! (Blikk)
LONDON – A 984 millió forintba kerülő melltartót a Victoria’s Secret mutatta be karácsony előtti show-ján.
dec. 16
6:17
Sem élettársi kapcsolat, sem luxusadó (Alternatív Energia)
Felkérte a miniszterelnök az igazságügyi és rendészeti minisztert, hogy készítsen javaslatot a bejegyzett élettársi kapcsolat ügyében, így orvosolják azt a problémát, amit az Alkotmánybíróság (Ab) tegnapi döntése jelent – közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. Az Ab ugyanis hétfőn megsemmisítette a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, így az nem lép hatályba január 1-jén. A testület…
dec. 16
6:17
Káosz a vasúton, és levegőben! Tovább sztrájkolnak a vasutasok és reptéri dolgozók is (hirado.hu)
Hajnalban Budapesten sem a Déli, sem a Keleti pályaudvaron nem indultak és nem érkeztek szerelvények; Gaskó azonban azt ígérte, ha karácsonyig nem sikerül megegyezniük, akkor az ünnepekre felfüggesztik a sztrájkot
dec. 16
6:19
Ferjáncz Attila újra elnök lett (Blikk)
dec. 16
6:19
Kilenc tanács, hogyan dobjuk fel a szexet (Blikk)
LOS ANGELES – Hihetetlen, milyen kevés kell ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a párjával, és mindketten elégedettek legyenek az ágyban a másikkal – és önmagukkal.
dec. 16
6:21
Hoffenheimi csoda (Blikk)
HOFFENHEIM – A Lőw Zsoltot is foglalkoztató újonc lett az őszi bajnok a német futballélvonalban.
dec. 16
6:21
Hízókúrára fogták Gyurit, hogy meg tudják operálni (Blikk)
RÁCALMÁS – Pár napig otthonában próbál Zsákovics Gyuri (16) felszedni magára annyi kilót, amennyit csak tud, hogy ne kelljen újra kórházi ágyba kerülnie.
dec. 16
6:23
Erdei Zsolt karácsonykor is gyúr (Blikk)
HAMBURG – Erdei Zsolt (34) nem áll meg egy pillanatra sem. A WBO félnehézsúlyú világbajnok profi ökölvívója gőzerővel készül január 10-i címvédő mérkőzésére. A Madár becenévre hallgató bokszoló tizenegyedik alkalommal az ukrán Jurij Barasjan (29) ellen teszi kockára az övét a németországi Magdeburgban. Mivel az összecsapás közel esik az év végi ünnepekhez, Erdei karácsonya és szilvesztere is…
dec. 16
6:23
Élettársi igen: bírósági nem! (Blikk)
BUDAPEST – Nem lép életbe az élettársaknak az eddigieknél jóval több jogot adó törvény.
dec. 16
6:25
Ingatlanpanama és „színjáték” Erzsébetvárosban (Blikk)
BUDAPEST – Belső körben, a frakciók is vizsgálódnak a VII. kerületi ingatlan-visszaélésekkel kapcsolatban.
dec. 16
6:27
Párszáz sztrájkoló vasutas okozott káoszt (Blikk)
MAGYARORSZÁG – 398 vasutas sztrájkolt tegnap délelőtt, 3379 dolgozott, a vasút csak döcögött.
dec. 16
6:29
Ophélie, gyere haza! (Blikk)
BÉCS–BUDAPEST – Szülei, barátai és a rendőrök tűvé tesznek mindent az eltűnt francia diáklány után.
dec. 16
6:33
Hogyan adózzunk a szénhasználat után? (Piac és Profit)
Magyarországnak az Európai Unióhoz történt csatlakozásakor a szén adóztatására -, amelyet az uniós tagállamok számára egyébként az energiatermékek és a villamos energia közösségi adóztatási keretének átszervezéséről szóló 2003/96/EK Tanácsi irányelv ír elő - átmenetileg, 2008. december 31-éig felmentést kapott. A derogáció azonban most lejár, ezért - jogharmonizációs kötelezettségünknek eleget…
dec. 16
6:33
Medveczky okozta Stohlék vesztét?-exkluzív videókkal (BorsOnline)
Titkos érdekcsoport, borítékolt végeredmény, folyosói pletykák, mindezekkel kellett Medveczky Ilonának megküzdenie. De csak annyit mondhatott: nagy részem volt abban, hogy ne a titkos favorit, Stohl, hanem a leginkább rátermett Katus nyerje a versenyt.
dec. 16
6:33
Lencsevégre kapták az űrben eltűnt szerszámos ládát (Infostart)
Egy brit férfinak sikerült lefotóznia azt a szerszámos ládát, amelyet novemberben egy asztronauta veszített el a Nemzetközi Űrállomáson.
dec. 16
6:33
Idén is tilos petárdát használni szilveszterkor (Infostart)
Az idén is tilos petárdát használni szilveszterkor; a petárdák és kis tűzijátékok felelőtlen használata lakás-, erkély- vagy gépjárműtüzet okozhat - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.

Keresés