Nincs még egy ország Európában, ahol annyi kokainnyomot találnának a bankjegyeken, mint Spanyolország. Az átlagos kokainkoncentráció a spanyol papírpénzeken 155 mikrogramm, vagyis ötször akkora, mint ...
A két nagy párt helyzetét júliusban vizsgáló három közvéleménykutató cég is egyetértett abban, hogy az MSZP túl van a mélyponton, a Fidesz ugyanakkor tartja előnyét
Balesetet okozott a hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher. A versenyzéstől már visszavonult német klasszis múlt vasárnap Angliában ütött el férfit.
A teljes magyarországi szakaszon apadnak a folyók, jövő héten várhatóan teljesen levonul az árhullám - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs ügyeletese.
Kiesett a montreali WTA-tornán az első kiemelt Ana Ivanovics, miután a szerb teniszezőt legyőzte a korábban Czink Melindát is kiejtő osztrák Tamira Paszek.
Miközben újabb információk láttak napvilágot a kormány jövő évi adóterveiről, a pénzügyminiszter csütörtökön elismerte: tárcája végzett számításokat arról, hogy finanszírozható-e a járulékcsökkentés az általános forgalmi adó emeléséből.
Hulla megtalálása helyett régészeti felfedezést tettek a Puerto Ricó-i rendőrségi búvárok, akik Luquillo városánál merültek a mélybe egy lehetséges gyilkosság áldozatai után kutatva: egy XVII-XVII. századi hajóroncsra, egykori legénysége csontjaira, valamint tárgyi emlékekre bukkantak.
Simor András jegybankelnök bízik abban, hogy még a nyáron közzé tudják tenni az új inflációs célt és fontosnak tartana egy közös inflációs ellenes politikát is
Sarka Kata gyermeket vár! – értesült a Bors a páros egyik közeli barátjától. Hajdú Péter jövendõbelije hamarosan a terhesség 12. hétben jár, és a hírek szerint a magzat szépen fejlõdik. A páros ugyan igyekezett titokban tartani az örömhírt, de Katát a múlt héten többször is látták az 1 számú Nõgyógyászati Klinikán.
Egyfajta ókori számítógép lehetett a még 1901-ben fölfedezett Antikythera Mechanizmus, amelyet most újra megvizsgáltak a tudósok. Úgy találták, eddigi feltételezésükkel ellentétben, miszerint az asztrológiai számítások kelléke lett volna, most úgy tűnik, az ókori olimpiai játékok dátumait tartalmazza.
Nem hivatalos tárgyalások kezdődtek csütörtök délután a Lufthansa légitársaság és a Ver.di szakszervezeti szövetség képviselői között a hét eleje óta tartó, s egyre nagyobb méreteket öltő sztrájk beszüntetéséről.
Rajongva figyeli a Madách színház színpadán játszó férjét Liptai Claudia. A József és a színes szélesvásznú álomkabát című musical minden elõadását megnézte.
A LIGA Szakszervezetek szerint van érvényes, a közszféra 2009-ben esedékes béremelésére vonatkozó kormányzati kötelezettségvállalás, míg a Pénzügyminisztérium szerint megállapodás van, de 2009-re vonatkozó érvényes bérmegállapodás még nincs.
Júniusban nőttek a háztartásoknak nyújtott lakáscélú hitelek kamatlábai, a fogyasztási hiteleknél pedig csökkenést lehetett tapasztalni – derül ki a Magyar Nemzeti Bank számaiból.
A teljes magyarországi szakaszon apadnak a folyók, s ez, valamint az időjárás alakulása egyaránt lehetővé teszi, hogy az Országos Műszaki Irányító Törzs befejezze koordinációs munkáját - közölte Birk Ernő, a műszaki törzs ügyeletese pénteken reggel az MTI-vel.
Egységes európai telefonszámmal működik Magyarországon a gyermekvédelmi kék vonal, illetve az eltűnt gyerekekkel kapcsolatos telefonos hívószám - közölte Korózs Lajos, a szociális tárca államtitkára.
Új eurócéldátum a jövő év első felében lesz. Az MNB elnöke szerint a cégeknek nem létszámot kellene csökkenteni, hanem inkább vissza kellene fogniuk a bérek növekedését
Elemzői vélemény szerint a hét utolsó kereskedési napján nyugodtnak ígérkezik a forint piaca, azzal együtt, hogy a lengyel kamatemelés elmaradása és a cseh kamatcsökkentés lehetősége általában gyengít...
A szikár talajon hever darabokra törve az Országos Mentőszolgálat egyik EC-135 típusú mentőhelikoptere Kiskunlacháza és Apajpuszta között. A repülő valószínűleg hajtóműhiba zuhant le, mikor egy égési sérült kisgyermeket szállított egy Paks melletti településről a fővárosba. A helikopteren utazó mentőápoló életét vesztette.
Aki szívritmusszabályozóval él, annak újraélesztésekor nem szabad a pacemakerre helyezni a defibrillátor lapátját. Aki érballont kapott, úgynevezett bypassműtéten esett át, vagy véralvadásgátló gyógyszert szed, azt akkor is újra kell éleszteni, ha közben bevérzés keletkezik a szívében, vagy megsérül a mellkasa.
Nem emelt kifogást a vádemelés ellen a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic a hágai Nemzetközi Törvényszéken tartott első meghallgatásán. A Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa az InfoRádióban azt mondta: a volt boszniai szerb elnököt akár életfogytig tartó börtönbüntetésre is ítélhetik.
Újabb pornóképek kerültek elő az R-GO-ból nemrégiben kirúgott Dóri nevű gidáról. A lány eddig tagadta, de egy szexoldalon végül elismerte, hogy ő szerepel a képeken, és abban a pornófilmben is, ahol jelenlegi párjával szeretik egymást. Szikora már keresi a gida erkölcsös utódját.
Minősíthetetlen jelzőkkel illetett Török Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő egy, az Egyesült Államokban élő ’56-os menekültet. A politikus egyebek mellett lefasisztázta, majd „piti tolvaj patkánynak” és pedofilnak nevezte Varju László volt politikai elítéltet egy elektronikus üzenetében.
A cukorhelyettesítő xylitolt tartalmazó gumimacik csökkentik a szuvasodást okozó baktériumok számát a gyerekek fogain - állapították meg vizsgálatukban amerikai kutatók.
A Legfelsőbb Bíróság döntésével egy olyan 2004 előtti megállapodás-csomagot helyezett hatályba, amelyet az OMSZ akkori vezetése az intézménynél tevékenykedő kincstári biztos utasítására bontott fel - közölte az OMSZ kommunikációs igazgatója. A mentős szakszervezet szerint "abszurd", hogy az OMSZ megkérdőjelezi a bíróság ítéletét.
Még pályázhatnak a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatására a vállalkozások az észak-magyarországi régióban, miután az erre szánt pénz még nem fogyott el - tájékoztatta Szabó József, az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-t csütörtökön.
Karadzsics volt szerb elnök megborotválkozott, levágta majd félméteres szakállát, és hosszú haja is az olló áldozata lett. " Úgy akarok bíráim elé állni, ahogy az emberek emlékezetében élek" - indokolt a háborús bűnösnek tartott politikus, aki éppen egykori legfőbb ellenségével ült sakkasztalhoz.
Fura, félig emlős, félig hüllő lényre bukkantak az Egyesült Államokban, a Long Island-i Montauk városának partján. A sosemlátott lény mibenlétét illetően máris megindultak a találgatások. Van, aki szerint az amerikai kormány által pénzelt állatkísérletek félresikerült eredményével van dolgunk, mások pedig egy tévésorozat marketingkampányát vélik felfedezni a dolog mögött. Vannak prózaibb…
A budapesti városvezetésen múlik, hogy meghiúsítja-e az elmúlt évek egyik legsúlyosabb ingatlanpanama-gyanús ügyletét - írja a Magyar Nemzet. Lapszemle.
Fernando González, az athéni olimpián párosban arany-, egyesben pedig bronzérmes teniszező viszi a chilei zászlót egy hét múlva, a pekingi játékok ünnepélyes megnyitóünnepségén.
Továbbra is életveszélyes az állapota a csütörtökön Ráckevénél lezuhant mentőhelikopter pilótájának. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a férfin éjszaka több műtétet is végre kellett hajtani.
Az EUR/USD árfolyama 32 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,5589 és 1,5557 között. Az USD/JPY árfolyama 107,90 és 107,55 között alakult. Az USD/CHF árfolyama 17 pipes sávban mozgott, 1,0480 valamint 1,0497 között. 09.30-kor teszik közzé a 2. negyedévi svéd GDP-t (előrejelzés. +2,0%, előző: +2,2%). 10.00-kor hozzák nyilvánosságra a júliusi EU-s beszerezési menedzserindexet…
Továbbra is életveszélyes az állapota a lezuhant mentőhelikopter pilótájának, akin több műtétet is végre kellett hajtani az éjszaka - közölte Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője pénteken reggel az MTI-vel.
Sok hobbikertész esküdt ellensége, a spanyol csupaszcsiga most Skandinávia után Izlandot készül meghódítani - írta a Der Standard című bécsi lap. Az Arion lusitanicus első, fővároson kívüli egyede a héten bukkant fel a szigetország nyugati felén.
Papp Lajos nem dolgozik tovább szívsebészként a pécsi klinikán. A professzor vezetői megbízatását nyugdíjazási kérelme után, július 31-ével vonta vissza a Pécsi Tudományegyetem rektora. Péntek délután 15 órától szimpátiatüntetést tartanak Papp Lajos mellett.
Azt mondják nincs rosszabb az elhagyott, megsértett vagy megcsalt ember haragjánál. A legnyugodtabb férfi, vagy nő is képes gyűlölködni ha szerelemről van szó. Sokan elképesztő módon vesznek revansot sérelmük miatt. Az áskálódás azonban fordítva is elsülhet.
Az Olaszországba látogató Michel Platini mindenkit arra szólított fel, hogy a felvetődő problémák ellenére támogassák a 2012-es Európa-bajnokságot rendező Lengyelországot és Ukrajnát.