2008. augusztus 1. péntek

aug. 1
0:12
Borhajózni a Dunán csudajó! (Kicsi Vú)
Arról már írtam, hogyan ünnepeltük idén a házassági évfordulónkat, de a Donatella's Kitchenben tett látogatás előhívta a régi emlékeket is, nevezetesen a 2. évfordulót. Akkor még blog sehol nem volt, a gasztromániám is csak csírájában volt meg, mégis egymástól függetlenül nagyon találó ínyenc ajándékkal leptük meg a másikat. Én egy borkóstolásról szóló könyvet vettem Patriknak, míg ő a legnagyobb…
aug. 1
0:54
Olvasnivaló: Tejfakasztó teák szoptatós kismamáknak (Mindmegette)
A baba számára az anyatej minden cseppje nagy kincs. A csodálatos táplálék mennyiségének növelésében bizton számíthatunk a gyógynövényekre. Hogy pontosan melyikekre, mindjárt kiderül?
aug. 1
7:33
Zöldbabos rakott krumpli (Lilahangya)
Az a jó a rakott krumpliban, hogy a hűtő tartalma és kedvünk szerint végtelenül variálható. Egy korábban készült hús nélküli változat, folytonosan husit követelő utód miatt húsmérgezésben szenvedő szülőknek. Vagy annak a pici húsevőnek, tartalmas köret gyanánt.Hozzávalók négy főre: fél kg kumpli fél kg zöldbab 20 dkg csemege kukorica 1 ek vaj 2 dl tejszín 2 főtt tojás sárgája 5 dkg füstölt…
aug. 1
8:36
Tejfölös krumplifőzelék (Fakanál)
Az egyik legkedveltebb főzelék nálunk, a magam részéről a nyári krumpliból jobban kedvelem, mint az öreg téliből. Két fontos feltétele van annak, hogy igazán finom legyen: a jó minőségű tejföl és a babérlevél. Ezek nélkül fabatkát sem ér az egész. A fotót a főzelékről most hanyagolom, a krumplifőzelék nem tartozik a fotogén ételek közé sajnos, vagy csak én nem vagyok hozzá elég ügyes. Hozzávalók:…
aug. 1
9:39
Cseresznyeszilva-lekvár (àlabeck)
A cseresznyeszilva (Prunus cerasifera Nigra) más néven vérszilva fa vagy bokor alakú növény, sok helyen díszfaként ültetik, sok nemesített változatának nincs termése, csak gyönyörű, rózsaszín virágja tavasszal, de folyamatosan díszít bordó leveleivel. A mienk bokor, és nem nemes, hanem eléggé vad fajta, ugyanis valamikor, évekkel ezelőtt egy olyan mezőn ástuk ki és vittük haza, ahol nem sokkal…
aug. 1
10:09
Nem hagyományosan töltött paprika és India (Ízbolygó)
A szombati ebéd részét képezte ez a curryvel töltött paprika, ami nem aratott akkora sikert, mint vártam. Leginkább Pötty apja lázadt az indiai ízek ellen, pedig igazán csínján bántam a gyermek miatt a fűszerezéssel. Nekem viszont nagyon bejött:-) Egy csipetnyi India Az indiai ételek igazán jellegzetesek a sokféle fűszertől, fűszerkeveréktől lesznek: a masalák és curryk adnak nagyszerű [...]
aug. 1
12:48
Jewish iPhone (Fűszer és lélek)
aug. 1
12:48
Arany gazpacho (Candy's)
Én sok mindent bevezetnék bizony Spanyolországból. A sziesztát, a meleget és a tengert elsősorban persze, azután meg a tapas bárokat és a sok finom enni- és innivalót ( a sangriát meg a sherry-t azt már bevezettem, bizony:)) a meleghez pedig a gazpacho-t. (Titokban bevallhatom, hogy énnekem a bikaviadal is tetszik, bár ez biztos a fogékony serdülőkorban olvasott Hemingway-kötetekre vezethető…
aug. 1
14:54
36 fokos lázban égek (Fűszer és lélek)
Versíró Verseny vette kezdetét a mai nap. Példátlan jutalom, és megbecsülés vár a Rubophen Versíró Verseny bajnokaira. A Nevezők közül többek között Fenyő Iván, Karafiáth Orsolya, és Péterfy Bori választja ki a győzteseket. Manapság sajnos már nincs akkora divatja a verseknek, mint száz évvel ezelőtt volt, ezen próbál meg változtatni most a versíró verseny. Nem tudom, hogy aki jól főz, az jól…
aug. 1
14:54
Polenta pirított rókagombával (Dalla cucina, per te)
Polenta con funghi. Csak ez a kép éltetett, amíg elgyötörve törtünk felfelé, hogy megostromoljuk a kétésfélezres csúcsokat. Egy párolgó, lágy, dús polenta, egy még ízesebb, frissen szedett erdei gombás raguval. Ez volt a vigaszdíj, mellé egy nagy pohár sör, vagy annak a bringás verziója, néha csak egy forró tea. Ha átjárt a hideg, mire felértünk (figyelem, júliust vagy augusztust írunk),…
aug. 1
15:57
Fügés muffin (Gigi a konyhában)
Újabb szállítmány füge érkezett a szomszédból, így sütöttem egy adag muffint. Hozzávalók: 12 dkg puha vaj 12 dkg barnacukor vaníliaaroma 25 dkg füge (többet is elbírt volna) 1 tojás 1,5 tk sütőpor 25 dkg liszt fél dl tej A fügét hámoztam (én mindig szoktam) és nagyobb darabokra vágtam. Összekevertem mindent, 180 fokos + légkeveréses sütőben kb. 20 percig sült. Így is finom, érzik rajta a…
aug. 1
17:30
Lila reggeli (Ízbolygó)
Reggelire ismét gyümölcsöt nyomtunk. Ma lilát. “Áfonyá ész szedel” voltak a résztvevők. És elhangzott a kérdés: Ányá! teszünk beje bazalikomot? :-))) Hozzávalók: 4 marék áfonya 20 dkg szeder fél l natúr joghurt 1 pohár kefír fél lime leve 2 ek méz Turmixba mindent bele, gomb megnyom, aztán már csak nyelni kell.
aug. 1
19:06
Szent György-hegyi mozaikok (Lorien)
Régóta terveztem már egy látogatás a Szent György-hegyre. Nem csak a csodálatos természeti értékei csábítóak, hanem maga a kultúrtáj is, lévén az egyik legjobb magyarországi borvidék egyik legértékesebb gyöngyszeme. A hegy úgy is mint természeti látnivaló, és úgy is mint borvidék nem túlzottan felkapott, szinte méltatlanul mellőzött célpont manapság. Igaz, ez jó nekünk, odalátogatóknak, mert nincs…
aug. 1
20:09
Gombás pirítós (Zsuzsi főz)
Már említettem korábban, hogy ha kilépünk a kertkapun és teszünk tíz lépést, a Duna-Ipoly Nemzeti Park erdejében találjuk magunkat. Így tett tegnap Attila és igen szép gombatelepekre talált, kb. öt percnyire a házunktól. Első ránézésre az egyik típus őzlábgombának tűnt, a másikat nem ismertük. Gyorsan körbenéztem a neten, hol van a közelben gombavizsgáló, és ma reggel megnézettük a szerzeményt.…
aug. 1
20:09
Mozzarellás-mangós saláta (Domestic Goddess)
1 kisebb, érett mangó 25 dkg mini mozzarella fejessaláta 2 ek. extra szűz olívaolaj 1 ek. mustármag 1 vöröshagyma só Egy gyors kis saláta vacsorára: a hagymát felkarikázom, alaposan besózom és hagyom állni legalább egy félórát, majd kinyomkodom. A salátát csíkokra vágom, a mangót kockákra, ráteszem a mozzarella golyócskákat és a hagymakarikákat. Az olajat felforrósítom, beleszórom a…

2008. augusztus 2. szombat

aug. 2
0:21
Malac comb tárcsán sütve (5perckonyha)
Szerintem nagyon tuti!
aug. 2
7:42
Rántott cukkini helyett... (Fakanál)
...készült ez a doboz tegnap. Délelőtt tettem szert erre a csodálatos üvegre, mely kézzel készült, gyűrött hatású, és egészen egyszerűen beleszerettem, úgyhogy nem volt megállás, még aznap magamévá is kellett tenni. Úgyhogy a család a rántott cukkini helyett hideget vacsorázott, desszertként pedig gyönyörködött:)
aug. 2
10:51
Rukolás halfilé (Lilahangya)
Egy igazán gyors vacsi, könnyű hallal, rukolával, kukoricadarába forgatva. Hozzávalók: személyenként 1-2 tenyérnyi szelet halfilé (mondjuk cápaharcsa) 1 marék rukola zúzott fokhagyma só, fehérbors pár kanál finom kukoricadara sütéshez vaj A halszeleteket megsózom, majd megszórom rukolával és félbehajtom. A kukoricadarát összekeverem egy kevés borssal és némi zúzott fokhagymával és ebbe forgatom…
aug. 2
10:51
Svájc nemzeti ünnepe (Ecet és olaj)
Tegnap volt. Zorra, a lelkes blogesemény-szervező azzal akarta ezt emlékezetessé tenni, és persze saját honvágyát is enyhíteni, hogy megkérte a bloggereket, főzzenek olyan ételeket, amelyek olyan színűek, mint a svájci zászló, vagyis pirosak és fehérek. Egy magyar gasztrobloggernek nagyon könnyű hozzászólnia ehhez a témához, hiszen a paprika piros, és könnyű találni hozzáillő fehér színű…
aug. 2
11:54
Suzy csokoládés süteménye (Macikonyha)

2008. augusztus 3. vasárnap

aug. 3
0:30
Hideg uborkaleves almával (Kicsi Vú)
Még mindig tart a hideg leves-mániám. A jól sikerült perzsa joghurtlevestől megmámorosodva a német blogokat böngésztem épp, mikor rátaláltam erre a joghurtos uborkalevesre. Az uborka-alma duó fogott meg benne: már a színük miatt is összeillenek, és felcsigázott a zöldség-gyümölcs párosítás lehetősége. Érdekes lett az eredmény, levesként is fogyasztható, de ásványvízzel vagy tejjel hígítva reggeli…
aug. 3
9:57
Zsályás-paradicsomos krémmel töltött csirkemell (Macikonyha)
aug. 3
17:18
Tejfölös, virslis zöldbableves (àlabeck)
Ez másféle zöldbableves, mint amilyet legtöbbször szoktam. Nem is tudom, miért, honnan, most éppen így jutott eszembe. Bár először valami húsfélével gondoltam, de aztán – hétköznap, időhiány – megelégedtem a virslivel. Egy fej kockára vágott hagymát megpároltam, pirospaprikával megszórtam, rátettem a két hosszú, felkarikázott virslit (kétszemélyes adag). Jól átforgattam, hozzáadtam a 30 dkg…
aug. 3
18:21
Hortobágyi húsos palacsinta (Zsuzsi főz)
Ma anyuék voltak nálunk, szokásos vasárnapi látogatáson. Azt nem tudtam, hogy mit főzzek, de azt viszont igen, hogy nem akarok a negyven fokban sem grillezni, sem bográcsozni a nagy hasammal. A mentőötlet Attiláé volt, ő találta ki, hogy legyen hortobágyi húsos palacsinta. Rögtön beleegyeztem azzal az egy feltétellel, hogy a palacsintát ő süti. Még tegnap délután megcsináltuk a palacsintatésztát,…
aug. 3
18:21
Töltött szicíliai őszibarack (Pesche ripiene) (Dalla cucina, per te)
Ha választanom kellene az olasz régiók konyhái közül, nagy bajban lennék. Szerencsére senki sem kényszerít ilyen választás elé, és még nagyobb szerencse, hogy a leghíresebb fogásokat a csizmás ország teljes hosszában élvezhetjük is. Persze ez is csak a legklasszikusabb, a minden szakácskönyvben első helyen publikált ételekre igaz, azokra, amik talán már a könyökünkön is kijönnek. Pedig nem egy…
aug. 3
19:27
Lebbencs "Puttanesca" módra (Chili & Vanilia)
Augusztusban, 35 fokos kánikulában, kovászos uborkát, salátákat és citromfagyikat illik kívánni, ugye? Megmagyarázhatatlan is, hogy hogy van az, hogy hetek óta kapribogyóra, szardellára, olajbogyóra, meg hasonló érthetetlen hozzávalókra áhítozom (és nem, nincs hormonális oka). Mindhárom önmagában is elég megosztó dolog, nagyon sok ismerősöm van, akit -elsősorban a kapribogyóval és a szardellával…
aug. 3
22:33
Megfejtés és nyertesek (Ecet és olaj)
Az uszkve százezredik látogató alkalmából hirdetett nyereményjáték megfejtése a következő: Magyarul A világítótorony címmel olvasható Virginia Woolf regénye. Két fordítása hozzáférhető. Az első, Mátyás Sándor munkája 1971-ből, már csak a könyvtárakban található. Tandori Dezső fordítása az újabb, néhány éves Európa kiadás, még talán kapható, de mindenkinek az elsőt ajánlom, majd egyszer írok…

2008. augusztus 4. hétfő

aug. 4
0:18
Olvasnivaló: Egzotikus csók és gyilkosság 42. (Mindmegette)
A kávézóban felkapcsolta az összes lámpát. Egyáltalán nem örült a sötét téli hónapoknak, amikor nyolckor kel a nap és négykor nyugszik. Egy autó állt meg a kávézó előtt, és Hannah szaladt ajtót nyitni, amikor felismerte Bill régi járgányát.
aug. 4
9:03
Dobjuk fel a palacsintát! (Lilahangya)
No nem a plafonra, sütés közben... De kiegészíthetjük például grillezett barackkal akár a túrós, akár a mézes, diós palacsintát. Ehhez pedg igazán nem kell sok mindent tennünk: pár szem őszibarackot cikkekre vágunk, majd némi cukorral meghintve sütőbe toljuk fél órára. Ez idő alatt levet ereszt, a cukor a tetején karamellizálódik. Gyümölcsöstül, levestől kanalazzuk a töltött palacsintára!
aug. 4
9:03
Rózsaszín borjúbélszín erdei gombával (Kísérleti konyha)
Múltkor, mikor otthon jártunk Ditémmel, kérésemre röviden betértünk egy könyvesboltba, hogy körülnézhessek a jelenleg a magyar piacon kapható szakácskönyvek közt. Kicsit más volt a szituáció, mint itt Erlangenben, ugyanis itt legszívesebben egész polcokat vinnék haza. Egy könyv viszont nagyon megragadta az érdeklődésemet, s le se tettem egészen itthonig. Az Óceán bár & grill étterem "Az óceán…
aug. 4
9:36
Olvasnivaló: Úton Délre - 1. rész: Mexikó (Mindmegette)
Hirtelen hagytuk ott Kaliforniát, talán túl hirtelen. Az a tíz év úgy elröppent, mintha meg sem történt volna. Maradt nyolcvan doboznyi, szívünkhöz nőtt kacat, és sok-sok, mindennél többet érő, szép élmény.
aug. 4
10:06
Citromfagyi citromöntettel (Fűszer és lélek)
Megint jó meleg hétvégénk volt, és szinte fel sem tudtam állni a gép mellől, két munkám is van egyszerre, amibe bele kell húznom, ha nem akarok nyaralás alatt is egésznap egy monitort bámulni. Azért egy gyors fagyit összedobtam, és este 11-kor ezt ettük miközben jéghideg fröccsöt iszogattunk. Tudom, nem passzol a kettő, mégis annyira jól esett! Hozzávalók: 1,75 dl natúr joghurt (egy doboz) 2…
aug. 4
10:36
Sültpaprika krémleves (Ízbolygó)
A múlt héten egy új éttermet vettünk górcső alá. Magáról az étteremről később írnék, most csak annyit, hogy elég húzós árai vannak, de néhány fogásnál azt hittük a jósors csillagos helyre vitt minket. Pedig nem. Még nem… A leves ötlete azonban erről a helyről származik. Nem sikerült tökéletesen leképezni, azonban igazán ígéretes első kísérlet volt! És [...]
aug. 4
11:42
Kreatív blogger lettem én is! (Chilii)
Kreatív bolgger lettem én is! Endíviától kaptam e kitüntető címet és nagyon örülök neki igazán. Mostanában nem vagyok túl kreatív, de azért igyekszem, és lesz még francia konyha is, csak időm lenne több egy kicsit.
aug. 4
14:18
Hal a tortán :-D (Fűszer és lélek)
Sokan írtak már erről a műsorról, de nem tudtam mit hozzáfűzni a dologhoz, mert nem láttam. Egészen mostanáig. És nem akartam hinni a szememnek! Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a csapatból csak Szűcs Judith-ot ismerem, mert sajnos ez nem igaz. Valahol láttam már Lui Padre nevezetű boszorkányt is (leírni is nagyon vicces!), aki mindig zöld szatén lepedőben közlekedik, és hülyeségeket beszél. Aki…
aug. 4
15:21
20 hét (Főzni jó!)
Sziasztok! Bizony már 20. hetes terhes vagyok, és hetek óta halogatom csak a bejelentkezést. Az első 16 hét maga volt a pokol, ugyanis addig kitartott nálam a hányingeres időszak. Már azt hittem sose lesz vége. Főztem persze, de csak rutinból, a legegyszerűbbeket, és én azokból is alig tudtam enni.. A jó része a dolognak, hogy így végre sikerült lefogynom pár kilót, de ez csak rövid időre szóló…
aug. 4
15:21
Szarvasgomba és bavette (Lorien)
A minap egy szarvasgomba boldog tulajdonosa lehettem. Természetesen a szerencsés véletlenek és a megérzések összejátszása rendkívül nagy szerepet játszottak abban, hogy mindez így lehetett, de utólag ezt már senki sem firtatta. Egyébként pedig pont a legjobbkor történt, ugyanis előző hajnalban született meg P. barátom fia, így másnapra, mire kipihente a szüléssel járó fáradalmakat, igazán az…
aug. 4
18:30
Áfonyás banánfagyi (Macikonyha)
aug. 4
18:30
Back on board - Citromos-barackos sütemény (Csak a puffin)
aug. 4
19:33
Joghurtos vegyes főzelék (àlabeck)
Ez is a gyors nyári kategóriába tartozik. Maradt néhány darab a rántott oldalasból, csak valami köret kellett hozzá. Fagyasztott vegyes zöldségek keverékét – amiben bébirépa, karfiol, pasztinák, zöldbab volt, még kipótoltam brokkolival és kelbimbóval – megpároltam kevés olajon, kevés vízzel. Egy kis zöldfűszeres sóval sóztam meg. Mikor megpuhult, de nem túl puhára, egy pohár joghurttal elkevert…

2008. augusztus 5. kedd

aug. 5
8:42
Csoki, csoki és csoki…málnaöntettelMousse másképp és a parfé (Ízbolygó)
A csokoládéból készült desszertek minden vacsora fénypontja, számomra legalábbis, lehet hideg tél, avagy nyári hőség… Leginkább úgy csúszik jól, ha isteni vörösök (bor!) is társulnak hozzá. Beatbull kolléga éppen a múlt héten értekezett a csokoládéhab (mousse au chocolat) készítésének két iskolájával (fehérjével avagy tejszínnel) kapcsolatban, ő a fehérjés verzióra esküszik. Én is, de egy kis…
aug. 5
9:09
Olvasnivaló: Pikáns meglepetés és gyilkosság (Mindmegette)
Sok finom sütirecept, izgalom, szerelem, nyomozás - mi az? A Mindmegette olvasói jól tudják, hiszen hétről hétre olvashatók a Sütikrimi újabb részei. És most megjelent a legújabb kötet!
aug. 5
9:12
Sztrapacska (Macikonyha)
aug. 5
9:12
Jamie mogyorós tortája (Kicsi Vú)
A hétvégén családi összejövetel volt nálunk, szüli- és névnapokat ünnepeltünk, így végre volt alkalmam ezt a rég kijegyzetelt tortát kipróbálni. Biztos, hogy fogom még sütni, nagyon finom lett, még Panka is lelkesen követelte, hogy „Tóta, tóta!”, ami tőle nagyon szokatlan viselkedés.:) A menü egyébként perzsa joghurtlevesből, Madras Chicken Curryből és basmati rizsből, mogyorótortából és fahéjas…
aug. 5
9:45
Olvasnivaló: A csodálatos kakukkfű (Mindmegette)
Kertben, ablakban, erkélyen megterem, de kiránduláskor a mezőn is szedhetünk kakukkfüvet. Kiváló fűszer és gyógynövény, teája a nyári rét illatát idézi!
aug. 5
12:21
Fokhagymás, petrezselymes tészta (àlabeck)
Egy kedves ismeretlentől, Ágnestől kaptam levélben a következő receptet. Ennél jobban nem is időzíthetett volna – annak ellenére, hogy nem volt itthon minden hozzávaló –, mert még mindig a mélyhűtő tartalmának csökkentésén igyekszem, és mivel van egy doboz főtt tészta, amúgy is abból terveztem valamit főzni, és még nem volt ötletem, hogy milyen módon. 3-4 jó fej fokhagymát megtisztítunk, a…
aug. 5
15:00
Rozmaringos szilva-lime sorbet (Ízbolygó)
Apukám mézédes szilvákkal érkezett, amik az érési fázis tekintetében már a túlérés jegyeit hordozták magukon, így gyorsan hasznosítani kellett. Mivel a hőségben a minap az összes fagyinak a nyakára hágtunk, gondoltam, egy igazán egyszerű sorbet lesz a szilvából. A szilva remek párja a rozmaring, így a fügés balzsamecet mellett, ezt is bevetettem. Hozzávalók: 1,2 kg leturmixolt szilva 1 [...]
aug. 5
15:30
Szenzorikus dizájn (buvosszakacs)
Pszichológusok filozófiai kísérletet végeztek: ugyanazt a filozófia-disszertációt két szakbizottságnak is előterjesztették. A két csoport összetétele azonos volt végzettség, kor és nemek szerint, a bírálatok erdeménye mégis szögesen eltért egymástól. Az első csoport úgy vélte, akadnak figyelmere méltó felvetések a disszertációban, de nem elég meggyőző, nem logikus, összességében a szerző pályát…
aug. 5
16:21
Olvasnivaló: A sok tofu memóriazavarokat okozhat (Mindmegette)
Azok, akik sok szójából készült terméket fogyasztanak, beleértve a tofut és egyéb ételt, lehet, hogy nagyobb mértékben teszik ki magukat a memóriazavar veszélyének.
aug. 5
21:48
Teljes fegyverzetben (Ecet és olaj)
Úgy érzem magam, mint ahogy Zeusz érezhette, amikor Pallasz Athéné kipattant a fejéből (ha jól emlékszem a környülállásokra...). K. olyan jó pörköltet főzött, ami erősen közelített a tökéleteshez, és tette mindezt első próbálkozásra, nehezített pályán. Ugyanis bográcsban főzte, egy kevés tüzelési segítséggel. A pörkölt jóízű volt, kellően sűrű volt a szaftja, vagyis az alapanyagok átmentek…

Keresés