És akkor itt a második rész. Réges régen egy jónevű étteremben ettem zöldséges rétest, arra már nem emlékszem, mi mellé, de a rétes emléke azóta sem halványul. Örömmel láttam, hogy a Teknősleves blog VKF-es pályaműve ez a remek étel. Éppen annyi variációs lehetőség rejlik benne, ahány zöldségféle akad, amit szeretünk annyira, hogy beletöltsük a ropogós réteslapok közé. Következő lépésként a…
Jamie recept. Eszméletlen! Hozzávalók: - 1 szép egész csirke - 2 citrom - 1 csokor friss zsálya - 1/2 liter zsíros tej - 1 pálcika fahéj - 10 db pucolatlan fokhagyma-gerezd - durva tengeri só - vaj, olivaolaj - sütőpapír (trükk!) A citromoknak csak úgy késsel vastagon levagdosom a héját, és szeletekre vágom, a zsályacsokor szárait is lemetszem egy mozdulattal, majd a leveleket, a citromhéj kis…
Régen emlékszem volt ilyen márkája a schöllernek, de sohasem sikerült rendesen elterjeszteni, főleg egy olyan piacon, ahol az eskimo volt a király. Úgy fest , hogy ezt a márkát vették meg, és csináltak belőle egy teljes új jégkrémet. Persze fel is pozícionálták jól, nagyon elegáns és letisztult a kinézete, és az ára is ennek megfelelően magas.
Az előre meghirdetett három első helyezésen kívül számos különdíjat is kioszt a Magyar Gasztronómiai Egyesület és több magánszemély - öt különdíjasa is van a szakácsversenynek. Az eredményhirdetés már megvolt ugyan, de júniusban ünnepélyes díjátadást tartunk, az Eckart Witzigmann tiszteletére rendezendő banketten. Őt, az "évszázad szakácsát" kértük fel, adja át a díjakat, s a velük járó…
Egy munkahét szakadatlan hal- és herkentyű-, illetve tésztaevés után (soha rosszabb dolgom ne legyen), ma markáns, erős ízre vágytam. Meg kivételesen levesre. Pontos elképzelés nélkül álltam neki, hagytam, hogy a pillanatnyi megérzés vezessen, így született ez a selymes-bársonyos textúrájával ellentétben álló ízű, karakteresen fűszeres krémleves. A joghurt helyett kókusztejjel vegán fogás is…
Zsúrkenyér tette fel nekem az aktuális körkérdést, hogy mit is jelent a tavasz az én konyhámban? Először is, ilyenkor szoktam megvenni az első hagymás virágokat. Bár ez nem étel, de ettől tavaszibb dolgot, mint amikor virágba borulnak a hagymák, szinte elképzelni se tudok. Mikor először jártam Svédországban, egy csokor fehér tulipánnal vártak. Március volt, hideg, fújt a szél, és a svédek mégis…
Kicsit elhanyagoltam a blogot mostanában. Olyan jól esett lustálkodni és tenni a semmit, hogy nemcsak nem írtam főzésről, hanem nem is főztem. De hát mindennek vége szakad egyszer….Kevés kivételek egyike volt, amikor fakanalat ragadtam, a névnapunk ünneplése. No nem gálaebéd készült, hanem tortát sütöttem, és készítettem egy lazackrémet, amiből mindenki degeszre ette magát.Most a sütemény receptje…
Majd’ mindenkinek van egy répatorta-receptje. Nekem túl sok is volt a gyűjteményemben, álljon hát itt most az, amelyet ebből a sokból gyúrtam össze. Tekintettel az aktuális állapotokra, nekem olyanra volt szükségem, amelyikhez nem kell rengeteg tojás, a cukor és olaj mennyiségét mérsékeltem, és a lisztet is teljes kiőrlésűre cseréltem. Ezt itt tulajdonképpen magamnak örökítem meg, hogy ne kelljen…
Sajnos mostanában sok a teendő, ritkán van alkalmam rendesen főzni, úgyhogy most ismét egy borvacsorával jelentkezek. A Café Alibi körleveléből értesültünk, hogy van még pár hely a maga nemében rendhagyó vegetáriánus borvacsorára, és gyors döntést követően beneveztünk. A szerintem kissé túlságosan is nemzetközire sikeredett ételsor mellék két fiatal móri borász fehérborait kínálták.…
A tegnapi nap végre a lazításé volt. Kényelmes takarítgatás - mennyire jól tud esni az is! -, barátnők várása, egy új lámpácska beüzemelése a konyhában, szóval mind-mind kellemes elfoglaltságok. Repertoárom három kikezdhetetlenül üzembiztos darabjával vártam a lányokat, ezért főzéskor sem észleltem magamon a stressz nyomait. A lányok megérkeztek, megebédeltünk, majd Zsuzsi barátnőm előállt az…
Avagy targonya, ahogy a lányom mondta kiskorában. Akár VKF pályamű is lehetett volna, csak nem éreztem kifejezetten különlegesnek. Még a komplementer ételek sorába is elférne nálam, mert a marhapörkölt tarhonyával az egyszerűen így egy teljes étel. A tarhonya állítólag egy török eredetű név és étel, valahol távoli rokonának is érzem a bulgurnak vagy kuszkusznak, ami szintén az étlapra került ezen…
Azt kérdi tőlem Lorien, hogy mitől ismerszik meg nálam a tavasz a konyhámban. Nehér kérdés ez, nem is tudok rá egyértelmű, szabályos választ adni. Őszinte legyek? Nem is foglalkoztam eddig az ilyesfajta kérdésekkel. A tavasz csak jön, meg megy, amikor neki tetszik, teljesen függetlenül az én lelkiállapotomtól, vagy attól, hogy mikorra is lett elegem a télből. Ezzel párhuzamosan ez az állapot is…
40 dkg sertés szűz (2 darab) 13 dkg gomba 4 közepes paradicsom 1 salotta 1 nagy gerezd fokhagyma 13 dkg kecskesajt 1+2 ek. olaj 2 dkg vaj 1,5 dl húsleves 0,5 dl tej 7 dkg krémsajt 1 csapott ek. liszt 1 ek. konyak 1 tk. őrölt szecsuáni bors Valahogy első blikkre kevésbé macerásnak tűnt ez a recept, de erre menet közben döbbentem rá. És persze ha a saját dolgomat nehezítem, tovább tart :). Az…
kaptunk friss töpörtyűt, de mivel magában én nem nagyon szeretem, ezért jött az ötlet, sütök belőle pogácsát. a recept gyűjtést keresztanyámnál kezdtem (ő igazán jól süt) és maradtam is az ő receptjénél.
Bloggertársaimhoz hasonlóan most már engem is elért a tavasz első lehellete. Szomszédnénimtől valami egészen zsenge, finom, fagyasztott zöldborsót kaptam, amiből egyszerűen kötelező volt csinálni egy finom levest. Azért nem adtam meg magam teljesen, mert az igazi az lesz, amikor májusban megjelenik az első zöldborsó a piacon, és akkor jön az én igazi ebédem, zöldborsóleves, tojásosnokedli, saláta.…
Zsúrkenyértől kaptam a kérdést, hogy mikor tavaszodik ki a konyhámban? Jó kérdés! :) Odakint épp orkán tombol és szakad az eső, én meg álmodozok a napsütésről, lágy szellőről, virágokról, illatokról és az új, friss zöldségekről. Amiket,ha meglátsz a piacon egyből pörög az ember lányának az agya, hogy mennyi finomságot is lehetne készíteni belőlök. Már nagyon várom a friss retket, újhagymát,…
Húsnemevő koromban néha nehéz volt elfogadtatnom, hogy nem, húslevest sem kérek, hiába nincs benne hús. Meg a húslevesben főtt zöldséget sem kérem, ne is akarják belevarázsolni a franciasalátába, én inkább nem ennék belőle. Talán túl sok mű-húslevessel találkoztam, de ma sem ez a kedvencem. Jó húslevest zöldségek nélkül nehéz elképzelni, sőt, mi több, egy vegetáriánus szakácskönyv egyenesen azt…
Csütörtökön délután úgy tettem be fél kiló darálthúst a bevásárlókocsiba, hogy majd csak lesz belőle valami vasárnap. Szombaton azt már tudtam, hogy fasírtot nem akarok (volt már a héten vacsorára), töltött paprikára nem volt gusztusom, töltött káposztára még úgyse. Bármilyen mártásos, vagy rakott tésztaétel tilos vasárnap. Néha úgy érzem, a tészta bármikor. Nagyanyám egyik gyakran főzött étele…
Úgy is mondhatnám, hogy zsíros kenyér dupla hagymával.Ez most egyáltalán nem akar recept lenni, csak befejezem a vendégeskedésekről szóló hosszú történetet, mert ez még hiányzott belőle. Én ritkán sütök kenyeret, pedig gépem is van, de ami abban sül, az nekem annyira nem tetszik, meg egyébként is, amióta többnyire csak kétszemélyes a háztartásunk, elég kevés kenyeret eszünk. De a hagymás kenyér a…
Valami elkezdődött a magyar gasztronómiában. Korai lenne forradalomnak nevezni (ahhoz tömegek kellenének) - paradigmaváltásra tett kísérletnek, eltökélt szándéknak már lehet. Ez a folyamat kizárólag akkor lehet sikeres, ha erős egyéniségek állnak mögötte, akik elkötelezetten, energiát, időt nem kímélve küzdenek, dolgoznak az ügyért, és vállalják a konfrontációt. Úgy tűnik, most összejött pár ilyen…
A nap fűszere: "A könyvek azért vannak, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket valami jobbra használjuk. Az ismeretek számára a könyv biztosabb otthont nyújt. Az én fejemben bármilyen könyvszagú ismeretnek a felezési ideje néhány hét. Így hát az ismereteket biztos megőrzésre a könyveknek, könyvtáraknak hagyom, és inkább horgászni megyek, néha halra, néha új ismeretekre." Szent-…
Alszik a hóban a hegy, a völgy; hallgat az erdő, hallgat a föld. — Egyszerre mégis rezzen a táj: hármat fütyül egy kis madár Háromszor hármat lüktet a dala, vígan, szaporán, mint éles fuvola. — Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék, szívnek és tavasznak nyílni kék! Nyitni, de - nyitni, de - nyitni kék! Fütyülöm én is énekét! Szabó Lőrinc: Nyitnikék (részlet) fotó: Corbis Max nekem szegezte a Horasz…
Tejszínnel akartam egy kis fűszeres sárgarépalevest főzni, de közben szembe jött velem egy gyönyörű karfiol. A karfiolnak soha nem tudok ellenállni, és gyakran megveszem úgy, hogy fogalmam sincs mit főzzek belőle. Ez is egy ilyen eset volt, úgyhogy belefőztem a répalevesbe. A felét elturmixoltam a répával, és annyira krémes-selymes lett a végeredmény, hogy nem is kellett bele a tejszín. Remélem…
Az egész ötlet onnan jött, hogy életemben először vettem kuszkuszt. Annyian írtak már róla, hogy ki kellett próbálnom. Volt még egy kis maradék csirkecomb, és szárny a hűtőben, ehhez keresgéltem valami jó receptet. A tagine egy remek recept, az a legjobb benne, hogy ahány recept annyiféle, így aztán nem kellett nagyon aggódnom, hogy egy két alapanyag hiányzik, egy-kettő meg pluszban van.…
Ezek a rudacskák a hűtőben várakozó kevéske maradék parmezán és túró elpusztítására születtek. Az "ál" jelző arra utal, hogy ugyan külsejükben a grissiniket idézik, de készítésük azokénál jóval egyszerűbb: nem kelt, hanem egyszerű gyúrt tésztáról van szó. A jövőben annyit változtatni fogok a recepten, hogy nem rudakat formálok belőlük, hanem kis tégalalapokra vágom a tésztát, úgy remek sör- és…
Hozzávalók: 1 csomag mirelit gyalult tök vagy 1 kg friss gyalult tök 1 kis fej hagyma 1 csokor kapor 1 pohár tejföl 1 pohár natúr joghurt 2 dl tej 3 evőkanál liszt olaj só
A Zöld menüt egy friss, zöld salátával kezdem, de hogy ne legyen csupa, unalmas, merő egy halom zöld a tányéron, ezért megtörtem harsogó narancsszínnel. A hagyma lilája még jobban kiemeli a kontrasztot, de ebben az enyhén szicíliai ihletésű salátában nem is ez az újszerű: mivel tört dióval szórtam meg a tetejét, ezért az öntetbe is dióolajat tettem. De ez még mindig nem elég! Az ízek…
“Cézár saláta” címszóval annyi, de annyi különféle salátát lehet kapni, hogy az téboly! Elég csak beírni a keresőbe és rögtön kidob 17.000 találatot, amiből jónéhány úgy kezdődik, hogy “végy egy joghurtos salátaöntetet”… Éttermekben sokszor a konyhai elfekvő szemetet próbálják az emberre rátukmálni, de azért találkozhatunk mesteri módon összeállított salátákkal is. De nézzük először, miért is…
Péntek este voltam vendégük négy gasztroblogger kolleginával karöltve és régen fordult elő, hogy a pincérnek keljen halkan figyelmeztetni, hogy záróra…Hét elején foglaltattunk asztalt és azt kaptuk, amit kértünk. Az étlapról nehéz volt a választás, mert az zavarbaejtően hosszú. Végül a következőket ettük: Savanyú-csípős levesKukoricaleves csirkehússalPirított rizs tojássalTavaszi tekercs…
Börzsi volt olyan kedves, és engem is bevont az aktuális tavaszi körkérdésbe. Az elmúlt hétvégén (nem a mostani viharoskor) lementünk megnézni a víkendházunkat, kiskertünket. (Még a nyáron, amikor elkezdtem a blogot írni, elárultam, hogy az én veteményesem csak fűszernövényeket tartalmaz, meg a teljesen rosszkor elszórt sóskapróbálkozást.) Nem mondom, hogy már igazán tavaszias volt – a képek…
Arra gondoltam, hogy mindannyiunknak jót tenne, ha egy kicsit most a csirkékkel foglalkoznánk. :-)) Bár csirke és csirke között is van különbség (sokak szerint a mai, boltban kapható példányok mind hormonkezeltek), a lényeg az, hogy mi nagyon szeretjük és roppant finom fogásokat készítünk belőlük. :-)