Hölgyeim és Uraim, az „Anya, ez isteni!...” büszkén mutatja be kis gasztroblogger palántám két művét, a banán koktélt és a nyuszis-sünis tálat!Közel egy éve blogolok és bizony kellett egy kis idő, míg megszokta a család, hogy ha kész az ebéd/vacsora, én előbb megörökítem, azután lehet enni. Voltak is ezirányú megjegyzések kisebbik csemetémtől, de ahogy telt az idő, a megjegyzések elmaradtak,…
Lehetne a húsvéti sonka maradékából is, de ez nem maradék volt, hanem egyszerűen erre felhasználtam belőle kb. 10 dekát (egyébként meg tudtuk volna enni úgy is). Volt még egy 40 dekás csomag zöldbabom, azt sós vízben 1-2 percig főztem – több nem kell, hiszen fagyasztáshoz már előfőztem. A sonkát kis kockákra vágtam, 10 dkg sajtot durvára megreszeltem. Egy pohár tejfölbe egy tojást, fokhagymaport,…
A magyarok nagyon szeretik a levest, amelynek számtalan változatát készítik a húslevesektől a csak zöldséget tartalmazó levesekig, krémlevesektől a savanykás zöldséges-húsos ragulevesekig. Állítólag nincs még egy olyan konyha, amely ennyiféle változatban ismeri és készíti a levest. Nos, a mi családunkra ez a közhely egyáltalán nem jellemző: a velőscsonttal főzött marhahúslevesen, sajtlevesen,…
A magyar vásárló árérzékeny. Én sem tudtam ellenállni az egyik élelmiszerdiszkont akciójának, amelyben a kétnapos húsvéti zárvatartás előtt 50 %-os árengedménnyel igyekeztek kisöpörni a zöldségespult tartalmának zömét, így jól bevásároltam fűszernövényekből is, bár egyáltalán nem volt szándékom. A bazsalikom pappa al pomodoroban végezte, a mentát a bulgurhoz szántam, de mi legyen a citromfűvel? Se…
Fernand Point (1897–1955) az egyetemes szakácstörténelem egyik kiemelkedő alakja volt. Már életében legendává vált vienne-i étterme, ahol a régi klasszikus francia konyhához képest egyszerűbb és könnyebb polgári konyhát vezetett. Ezért a modern francia konyhaművészet és közvetlenül a nouvelle cuisine atyjának is szokták nevezni. Amikor megkérdezték, mit tart munkájában a legfontosabbnak, ezt…
25 dkg csirkemáj 15 dkg szalonnacsík 30 dkg gomba 15 dkg koktélparadicsom 12 dkg aszalt szilva olívaolaj Egy egyszerű, de nagyszerű recept (egyre ritkábban lehet a sarki közértben csirkemájat venni, ki kellett használni a nagybevásárlás alkalmát hozzá). Tíz fanyársat vízbe áztatok. A májakat kb. 2x2 cm-es darabokra vágom, a szalonnacsíkokba tekerem, mindet megtűzöm fogpiszkálóval, hogy jól…
A töltött tojást gyerekkorom óta szeretem mindenféle formában, leggyakrabban otthon kaszinótojást ettünk, az alábbi recept inkább az északi tengerek ízvilágát idézi, mutatós előétel egy húsvéti ebédhez. Hozzávalók 6 db tojás 1 ek dijoni mustár füstölt lazac vörös és fekete kaviár friss rozmaring olívaolaj A tojásokat keményre főzzük, majd félbevágjuk. A rozmaringleveleket leszedjük…
Tanácstalanul sétáltam a Culinarisban, mivel jó szokásom szerint már megint konkrét elképzelések nélkül mentem este, munka után bevásárolni. Aztán a polcok között sétálgatva lassan összeállt a kép, először is vettem egy csokor friss zsályát, majd a sajtospultnál kemény, reszelnivaló juhsajtot és egy doboz crème fraîche-t. Nagyon szép, vaskos szárított vargányaszeletekkel és egy fehér hagymával…
Párizsban a magyar csapat második helyzést ért el csoportjában az OPEN DE DESSERTS DE FRANCE cukrászvilágbajnokságon, ezzel bekerült a döntőbe A francia szervezők 2007 őszén a Magyar Gasztronómiai Egyesületet kérték fel, hogy delegáljon versenyzőket a világ legrangosabb cukrászvilágbajnokságra. [...] Bővebben!
Elmentem a Horasz által ajánlott török henteshez (ezúton is köszönöm a tippet), és valóban fantasztikus a kínálat, nemcsak húsokból, hanem a török konyha egyéb hozzávalóiból. Vettem három szelet szép báránygerincet, és egy nagy üveg grillezett padlizsánkrémet (utóbbit ettem reggelire pirítóssal, fantasztikus az íze). A hentes nagyon profi, öröm volt nézni, milyen alaposan tisztogatta a húst,…