A mezei sóska szinte mindenhol megtalálható. Már kora tavasztól a konyhaasztalokra kerülhet, és ez azért is örvendetes, mert immunerősítő tulajdonságának köszönhetően a hosszú téli hónapok után valósággal felpezsdítheti...
A Kos, amely az állatöv első jegye, meggondolatlan, türelmetlen, ugyanakkor hihetetlenül kreatív. A kos szülötte először cselekszik, aztán gondolkodik. Szereti kimondani az igazat, de nehezen találja meg az egyensúlyt az őszinteség és a tapintat között.
Óriási vihart kavart Philip Day könyvében is közzé tett meggyőződése, mely szerint a B17 vitamin segítségével legyőzhetők a különféle daganatos megbetegedések.
Ma nagyon megértően és nyitottan viszonyulhatunk kedvesünkhöz. Sokkal nehézkesebbek leszünk, mint máskor, s nem ma van annak a napja, hogy a teljesítmény bajnokai legyünk.
Mézédes és nem is hibrid a "málper" - a málna alakú, de eper kinézetű gyümölcs, amelyet a hétvégén már árusítanak is a nagy-britanniai szupermarketekben.
Negyedszázaddal az után, hogy utoljára játszotta a 007-es ügynököt, ismét Bond-filmben játszhat majd Sir Sean Connery. A 77 éves színész azonban ezúttal nem a szívtipró szuperkémet, hanem éppenséggel gazfickó ellenfelét szeretné alakítani - már ha rendesen megfizetnék érte.
Egy zsebóra, amely éppen akkor állt meg, amikor elsüllyedt a Titanic, valamint egy jegy a varázslatosnak induló, de tragédiába torkolló hajóútra - a többi mellett ezeket is megveheti, aki gyűjti a hajókatasztrófával kapcsolatos relikviákat. Mindezt a Titanic utolsó túlélője hagyta maga után emlékül.
Ha csodák nem is, de csodanövények léteznek. Ilyen például a sztívia névre keresztelt növény is, amelynek hajtásai édesebbek a méznél, ráadásul fogyasztásuk nem is hízlal. Miért csak most szólunk?
Számtalan tünet jelezheti testünk szűrőrendszerének meghibásodását.A vese megbetegedése nem feltétlenül a vizelési zavarok kapcsán válik nyilvánvalóvá!
Ha huzamosabb ideig élünk szürke ég alatt, önkéntelenül is lelassulunk, lehangolódunk. Persze, hiszen az ilyen idő lehangoló, de ez önmagában nem kielégítő magyarázat. A titok nyitját biológiai óránk mutatói közt kell keresnünk!
Az Egyesült Államokban naponta mintegy 28 ezer polgári légijárat indul újtára, s a repülőgépek csupán egy százalékát védi a fedélzeten helyet foglaló fegyveres őr, az úgynevezett légi marsall - derül ki, egy a CNN által elvégzett kutatásból.
Egyre több gyermekre támad az allergia, és gyakran tehetetlenül állunk a tünetek előtt. Van valami hatékony módszer a gyógyítására? Hogyan érjük el, hogy a valódi okokat kezeljük?
Egy évnél hosszabb időre még sosem dugták rács mögé, és most is megússza a büntetést egy drogelvonó program teljesítésével a brit Joanne Jones, pedig ez volt a 175. alkalom, hogy bíróság elé állt.
Az idősebb amerikaiaknak manapság több a pénzük és várhatóan jóval tovább élnek, mint a korábbi generációk - ez derült ki az amerikai kormány kutatóinak csütörtökön közzétett tanulmányából. A felmérés szerint a 65 éven felüliek átlagos tiszta vagyona az utóbbi húsz év alatt csaknem 80 százalékkal nőtt, emellett az 1900-as állapotokhoz képest várhatóan úgy 19 évvel fognak tovább élni.
Egy papagájjal kelnek versenyre az emberek, és saját intelligenciájukban kezdenek kételkedni: Ten, a tokiói Botanikus Kert arapapagája naponta tucatszor is bizonyítja, hogy egy ördöglakat kibogozásához neki fél perc elég, míg a legtöbb embernek egy óra kell hozzá.
A Vénusz égi útját a Kosban kezdi meg, és szinte egész hónapban a tüzes jegyben tartózkodik. Szenvedélyesebbek leszünk, bátrabban kalandozunk, és élvezzük az életet.
A festés a legkézenfekvőbb megoldás egy helyiség hangulatának megváltoztatásához. Átfesthetjük az összes falat, de akár csak az egyiket is, más színűre cserélhetjük a kárpitokat, új berendezési tárgyakat szerezhetünk be. A színekkel való megfelelő bánásmód hatásos eredményt von maga után: segítségükkel optikailag tágíthatjuk vagy szűkíthetjük a teret, és otthonos barátságos légkört teremthetünk.
Mitől lesz egy egyszerű betonútból elsőrangú motoros útvonal? A motorosok között van egy mondás, miszerint autót vezetni olyan, mintha egy filmet nézne az ember a moziban, míg ha motorozik, olyan mintha maga is szerepelne a filmben. Kitéve az elemeknek, a biztonságot nyújtó fém doboz nélkül, érezve a veszélyt és a sebezhetőséget, az ember a körülötte lévő világ részének érzi magát. Egy jó motoros…
Dunaújváros rendőrkapitánya vezette azt a személygépkocsit, amelyik vasárnap hajnalban Dunaújváros és Budapest között egy személyvonat ütközője alá szorult - erősítette meg a távirati iroda értesülését a rendőrség.
A globális felmelegedés elleni összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet világszerte a Föld Órája nevű akció, amelyhez Budapesten kívül több magyar város, így Pécs és Sátoraljaújhely is csatlakozott.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a másfél éve még rendőrként szolgálatot teljesítő miskolci férfit, aki fiatalkorú lányokról készített tiltott pornográf felvételeket - mondta a Borsod megyei bíróság szóvivője vasárnap.
Kellemetlenséget okoz emberek millióinak a hiperpigmentáció vagy pigmentfelhalmozódás valamely testrészükön! A leggyakoribb festék-rendellenesség a májfoltnak, öregségi foltnak vagy napfoltnak is nevezett barna elszíneződés.
Duzzanat a boka körül, görcsök a lábszárban, zsibbadás? Valószínű, hogy a tünetek mögött a visszerek keringési zavara áll. Bizonyos sportágak kifejezetten javítják a láb keringését, mások viszont nem kifejezetten tanácsosak a visszér gondokkal küzdőknek.
Egy budapesti általános iskola alsó tagozatában tanít édesanyám, s mindaz, ami egy hónappal ezelőtt borzolta a kedélyeket - 9 és 11 éves diákok verték meg tanárnőjüket - sajnos számára nem hangzott olyan példátlannak.
Kutatások sora bizonyítja, hogy a meleg, a víz és a levegő kombinációja számos pozitív hatást rejt. Nyugtatja a testet, frissíti a szellemet, enyhíti a fájdalmakat, szabályozza a keringést, növeli az ellenálló képességet, lerövidíti a regenerálódás idejét.
Ebédelni tértünk be néhány hónapja egy ismert vendéglőbe, ahová hamarosan egy kisebb társaság vonult be. Élükön egy, a televízióból is jól ismert távgyógyítóval, kinek szavain és mozdulatain látványosan csüggött középkorú hölgyekből álló udvartartása .
A PTSD( poszt-traumatikus stressz szindróma) egy olyan pszichiátriai betegség, amely különféle katasztrófák (természeti csapások), terrortámadások, háborús események vagy erőszakos cselekmények túlélőinek a körében fordul elő.
Lakott területre zuhant egy kis repülőgép vasárnap a nagy-britanniai Kent grófság északi részén található Farnborough város Broadwater Gardens nevű részén - közölte a rendőrség. A baleset öt halálos áldozatot követelt.
Kénytelenek voltak rálőni az ausztrál rendőrök egy hatalmas sósvízi krokodilra, hogy megmentsenek a biztos haláltól egy "részeg idiótát", aki fogadásból beugrott a vízbe.
Sikeresen megúszta a 70 fontos (majdnem 23 ezer forintos) parkolási büntetés kifizetését és nagy-britanniai tanár, mert bebizonyította, hogy az jogtalan - ugyanis rossz színű.
Egy 22 éves lány lehet a brit pornóipar és a Soho-királyának, Paul Raymond vagyonának egyik várományosa. A főiskolai hallgató Fawn Ilona James, húgával, a 16 éves Indiával osztozhat a 650 millió fonton.
Nem térhet haza a tavaly nyári áradás miatt elmosott otthonába egy brit házaspár, de nem azért, mert a ház azóta sem lakható - hanem azért, mert "kilakoltatták" őket a tarajos gőték.
Egy fiatalember poroltóval lefújta a kalauzt vasárnap délután a Keleti Pályaudvarra tartó vonaton a Szolnok-FTC labdarúgó-mérkőzés után - közölte a rendőrség.
Nyitott sírban fekve szabadulhatnak meg a stressztől és gondolhatják át problémáikat egy düsseldorfi templom gyülekezetének tagjai. Az ötlet a helyi pap fejéből pattant ki, akire rászálltak az újságírók.