A kezelések között jó néhány az orvos tudtával, javaslatára, de más szakemberek segítségével zajlik. A jó orvos a vizelettartási nehézségek megoldására csak végső esetben alkalmazza a gyógyszereket vagy a szikét.
A kettes típusú cukorbetegségben szenvedő betegek körében sokkal gyakoribb a zsírmáj, mint az azonos életkorú és nemű, ugyanolyan súlyú, nem diabéteszes embereknél - állítják finn kutatók mágneses rezonanciás (MR) vizsgálatok...
34 éves vagyok, a párommal kisbabát szeretnénk. Tavaly sajnos elvetéltem. Ez annak a jele, hogy még nem álltunk készen a baba fogadására? Hogyan tudhatnám meg, mi hiányzik? Rendbe tenném a lelkemet
Jelentősen megváltoztathatja az internetes keresést a Mozilla készülő 3-as Firefox böngészője - állítják a fejlesztők. A jelenleg a piacon második, nyílt forráskódú program fejlesztése a bétatesztelés harmadik fázisánál tart és ha megjelenik, forradalmasíthatja az internetes keresést.
Öt nap börtönbüntetésre és három év próbaidőre ítélte egy Los Angeles-i bíróság Rebecca Broussardot ittas vezetés miatt. A 44 éves színésznő az Oscar-díjas jack Nicholson két tizenéves gyermekének anyja.
Megvakul, meddő lesz, szőrös lesz a tenyere - hallott már ezekről a veszélyekről, amelyek maszturbálás esetén fenyegetik? Nem? Pedig számos ilyen mítosz kering évezredek óta. Rántsuk le róluk a leplet!
Negyedik házassági évfordulójára készül Kate Beckinsale. A brit színésznő azt mondja, még mindig szerelmes rendező férjébe, ami szerinte szinte elképesztő teljesítmény Hollywoodba, ahol egy három évig tartó házasság már hosszúnak számít.
Még mindig szerelmes volt férjébe Kate Hudson amerikai színésznő, aki állítja: bár elváltak, még mindig egy családnak tartják magukat és az is maradnak.
Amit ma a világ csokoládéként ismer, fabatkát sem ér - állítja egy Sao Tomé közelében élő megszállott olasz, aki egy német lapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy rátalált a csokoládé igazi ízére.
Sok lány életébe akkor köszöntött be az első szerelem, mikor táncolni kezdett . Egyszerűen azért nem előbb, mert nem hitte el magáról, hogy szép, így nem is volt nyitott a szerelemre. Volt olyan nő is táncos ismerőseim közt, aki rég nem működő kapcsolatát, netán egy tönkrement házasságot tudott maga mögött hagyni, mert érezte, hogy van választása, és ő is megérdemli a boldogságot.
Az amerikai rockzenész, Eric Clapton meghívást kapott Észak-Koreába. Egyelőre nem döntötte el, hogy elfogadja-e az ajánlatot, ha azonban eleget tesz neki, ő lesz az első nyugati rocksztár, aki az ázsiai kommunista ország közönsége előtt játszik.
A walesi hercegnél nem kerülhet libamáj az asztalra. Mint azt az uralkodóház egyik szóvivője elmondta, a szakácsoknak szigorúan megtiltották, hogy libamájat vegyenek.
Egy 1970-ben elkövetett és eddig megoldatlannak tartott gyilkosság elkövetését vallotta be levelében egy idős brit férfi, aki daganatos betegségben hunyt el.
Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerint Magyarország jó helyen áll az influenza-világjárvány elleni felkészültségben, ugyanakkor fontos a készültség folyamatos fenntartása és a gyógyszerkészletek növelése.
Egy felmérés szerint a legtöbb brit jobban emlékszik az első autójára, mint élete első csókjára. Úgy tűnik, a verda értékesebb a fiatalok számára, mint az első félénk ölelések, az első szerelmek vagy akár a nagykorúság elérése.
"Amennyi a harmat húsvét előtt, annyi fagy lesz húsvét után." - mondták a őseink, de bizony a mai emberek is figyelemmel kísérik, hogyan alakul az időjárás...
Az ex-Bondnak, Pierce Brosnannak hat kilót sikerült leadnia a háromszor egyhetes kúrával. A tészta-diéta egyszerű megoldás arra, hogyan csinálj végig egy kalóriaszegény, rostdús hetet úgy, hogy pillanatok alatt elkészülsz a főzéssel.
Már megkezdődtek a nyílt napok, amikor megismerkedhetsz azzal az intézménnyel, ahová ősztől szeretnéd beiratni a gyermeked. Ha száomdra ez új műfaj, olvasd el tippjeinket, milyen szempontokat tanácsos megvizsgálnod.
Életfogytiglani börtönre ítéltek azt a két brit férfit, akik megölték féltestvérüket, majd a holttestet megcsonkították, végül a nyomokat a népszerű amerikai televíziós sorozatban, a Helyszínelőkben látott módon próbálták eltüntetni.
Ahogy a könyvről és a szerzőről, úgy az illusztrációként szolgáló képekről is megoszlanak a vélemények, most itt az alkalom, hogy szemtől szembe találkozhassanak mindkét alkotóval egy kiállításon és egy előadás hallgatójaként.
Protekció?? Júj! Azt már nem! Sokan sikítanak fel, ha a pártfogókról kezd beszélni egy feng shui tanácsadó. A protekció, a panamák világában már-már ijesztő dolog segítőket kérni magunk mellé, pedig a világ pártfogókkal jobban működik.
Úgy érezed, többre vagy képes, mint amennyit kihozol magadból? Nehéz döntés előtt állsz vagy válságban az életed? Fogadj life coach-ot! A jelenség temészetesen eredetileg amerikai, de ma már nálunk is találsz ilyen szakembert. Nincs mit szégyellned, life coachoz fordult túlélő stratégiáért Jennifer Aniston is, miután Brad Pitt elhagyta…
Litvánia legnagyobb légitársasága úgy döntött, hogy megszabadul a hatosokra végződő kódszámoktól - követve a keresztény hagyományt, amelyben a 666 az Antikrisztus jele.
Egyedülálló és valószínűleg megismételhetetlen összművészeti őrülettel jelentkezik Kálloy Molnár Péter. A rendkívül sokoldalú színész első szerzői lemeze igazi csemege. Országos turnéja február 24-én indult.
Ha elvesztenéd munkahelyedet, vajon hogyan reagálnál az eseményre? Mi lenne az első gondolat, ami egy ilyen helyzetben végigfutna az agyadon? Dühös lennél, vagy kudarcnak éreznéd az egész életünket, esetleg értéktelennek tartanád magadat? Nem mindegy, hiszen az Új Német Orvostudomány törvényei szerint olyan fizikai betegség tüneteit fogod produkálni, amilyen jellegű érzelmek kerítettek hatalmukba…
Nem úgy sikerült a gyepnevelés, ahogy eltervezted? Helyettesítsük a pázsitot virágos növényekkel! 15 gyepes növekedésű évelőt ajánlunk árnyékos helyre és napra.
Dr. Wilhelm Schmid-Bode német pszichiáter négy csoportba sorolta az embereket, attól függően, miként hat rájuk a stressz. Rájött, hogy vérmérsékletünktől, tulajdonságainktól és hangulatunktól is függ, hogyan vilsekedünk a válságos pillanatokban.
Az autóeladások kicsiny, de annál jövedelmezőbb szegmensében, a felső kategóriás sportautók között idén sok újdonság várható. Mindössze húsz darabos széria és elektromos meghajtás egyaránt felcsigázza majd a milliomos autórajongók kíváncsiságát.
A PETA szervezet azt állítja, hogy a svéd ruhaipari cég megkínzott állatok gyapját használja ruháinak előállításához. Felháborító, hogy ez a bizonyos - borzasztó - eljárás bevett szokás. Erős idegzetűeknek!
Vannak bizonyos helyzetek, amikor jól át kell gondolunk, mit mondjunk a párunknak és főleg, hogy mit ne mondjunk, ha nem akarjuk még jobban kiborítani.
A C-vitamin szedése akár meg is akadályozhatja, hogy testünk megfelelően reagáljon az állóképességet fokozó, intenzív edzésre - Ezt egy új kísérlet mutatta ki, amelyet embereken és patkányokon végeztek a spanyol Valenciai Egyetem kutatói.
Első alkalommal rendeznek szimpóziumot a magány ellen Bécsben. A rendezvény célja, hogy ráirányítsa a társadalom figyelmét a jelenségre és felvegye a harcot ellene.
Véralvadási zavarok miatt kritikussá vált annak az 58 éves férfinek az állapota, aki 13 napja (2008. február 15-én) elsőként kapott műszívet hazánkban a Semmelweis Egyetem (SE) Városmajori Klinikai Tömbjében - tudtuk meg a Semmelweis Egyetem Marketing és Kommunikációs Igazgatóságától.
Véralvadási zavarok miatt kritikussá vált annak az 58 éves férfinek az állapota, aki 13 napja (2008. február 15-én) elsőként kapott műszívet hazánkban a Semmelweis Egyetem (SE) Városmajori Klinikai Tömbjében.
Gyermekeit félti egy ausztráliai család, akiknek a kutyáját nemrég a szemük láttára ette meg egy piton. A családnak korábban már eltűnt a tengerimalaca és a macskája is, most attól félnek, hogy a kígyó menüjén a gyermekek következnek.
Az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának mérései szerint a tavaszi pollenszezon már január végén, február elején elkezdődött. Ez az időszak korábban február közepétől október végéig tartott, de 2007-ben már január közepén, idén pedig január végén kezdődött, vagyis a sokéves átlaghoz képest mintegy két héttel előbb - olvasható az ÁNTSZ legfrissebb sajtóközleményében.
A romantikus vígjátékok ritkán kezdődnek válással, az meg még ritkább, hogy a tizenéves szerelem gyümölcse saját maga nyomoz apja múltbéli szerelmi ügyei után. Lehet-e egy gyerek okosabb a szerelemben, mint a három nő között vacilláló férfi?
...az feltétlenül látogasson el a következő két hétvége ékszerkiállításaira! Az első (február 29. - március 2.) a Hungexpo területén lesz, egyidőben az Utazás kiállítással, a másodikat pedig (március 6.-9.) a SYMA Csarnokban rendezik meg.