A kutatók ma már szinte biztosan állítják, hogy a kor egyedülálló zsenije, Leonardo Da Vinci keze nyomát őrzik azok az elegáns, légies reneszánsz háttérben elhelyezett rajzok, amelyek egy XVI. századi sakk-könyv illusztrációiként bukkantak fel tavaly egy olaszországi magánkönyvtárban.
Megjelent a Szómúzeum című szótár, az "ódon, furcsa, érdekes, bolondos, emlékezetes szavak, nevek, címek" tára, amely a magyar nyelvben megszületett, de "serdülőkoruk előtt kihalt" kifejezéseket foglalja magában - tájékoztatta Kiss Gábor, a kötetet gondozó TINTA Könyvkiadó vezetője szerdán az MTI-t.
Az Olasz Kultúrintézetben zsúfolt nézőtér előtt búcsúztatták el Dante Marianacci igazgatót, aki a budapesti öt év után Bécsben folytatja kultúrdiplomáciai munkáját.
Két nappal a Picasso-kiállítás megnyitása előtt, ma délután megérkezett Szegedre a mester életművének egyik legfontosabb alkotása. A Muskétás karddal című festményt egyelőre még a sajtó képviselői sem láthatták, mivel az alkotásnak akklimatizálódnia kell a kibontás előtt. A szervezők szerint ez a kép teszi majd fel a koronát a tárlatra.
Alighanem minden idők legnyilvánosabb és legdrámaibb összeomlása Britney Spears nevéhez fűződik. Az egykori pophercegnőből mára az elvonókúrák rendszeres látogatója, a gyermekei láthatási jogát elvesztő édesanya lett. De miként jutott veszített el mindent az egykori tinibálvány? Íme, egy bukás természetrajza.
Nem pornó filmben ritkán látni olyan merész szeretkezési jeleneteket, mint a finom hangú hongkongi születésű filmrendező, Ang Lee legújabb filmjében. Ezek a merészen képkimondó jelenetek az Ellenséges vágyak című filmben azonban híjával vannak a leghalványabb provokatív szándéknak is. Őszinték, magafeledtek és szépek, amilyenek a valóságban a testi örömben egymásra találók mozdulatai és…
Aki még nem fedezte fel magának a Kulisszát, de kedveli az új, fiatal művészarcokat, az kockáztassa meg a kalandot. Tényleg kaland, ez az adás ugyanis kézen fogja a nézőt, és odaülteti harmadiknak a kérdező és a válaszoló mellé. Legutóbb Fassang László orgonista, Kokas Katalin hegedűművész és Lackfi János költő mellé lett meginvitálva a nyájas néző.
Kínai bevándorlók, egy zöld erőgép, meleg cowboyok, 19. századi angol regényhősnők, 70-es évekbeli amerikaiak, középkori kínai harcosok - Ang Lee munkásságát nehéz lenne egy tematikus szálra felfűzni. Közhellyel szólva az örök emberi érdekli - de ezt a közhelyet igazán nem érdemlik meg a filmjei. Főleg az Ellenséges vágyak.
Fox News arról szerzett tudomást, hogy Steven Spielberg Cannes-ban kívánja bemutatni kedvenc akcióhősének legújabb kalandjait. A tervek szerint a május 15-én induló filmes mustrán az Indiana Jones és ...
A feltörekvő Kaukázus zenekar énekes-szövegírója, Kardos-Horváth János a zenéről, a pénz hatalmáról, és a kényszerűségről beszélt nekünk, ami előre is vihet. Legismertebb számukat a Teszkót a Petőfi is játssza, hol cenzúrázva, hol egyenesben.
Április 1-jén ismét Magyarországra látogat a The Hives! Az elmúlt években jó párszor megfordult nálunk a svéd csapat, de ez lesz az első alkalom, hogy egy klubbuli keretén belül láthatjuk őket. A helyszín a Petőfi Csarnok, jegyek pedig már kaphatóak a koncertre.
A Vérző olaj a legjobb férfi főszereplő díját és a legjobb operatőrnek járó elismerést söpörte be az Oscar-gálán. Most végre Magyarországra is megérkezett, akárcsak az Ellenséges vágyak, a Mindenképpen talán, Az ellenségem ellensége, a Winx Club vagy a Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford című film.
Madame Tussaud panoptikuma New York, Las Vegas, Amszterdam, Hongkong, Sanghaj és Washington után a német fővárosban nyit "minipanoptikumot" londoni mintára - vált ismeretessé Berlinben.
Madame Tussaud panoptikuma New York, Las Vegas, Amszterdam, Hongkong, Sanghaj és Washington után a német fővárosban nyit "minipanoptikumot" londoni mintára - vált ismeretessé Berlinben.
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt február 28-án! [Dátum: 2008.02.28. 08:50]
A Maxim amerikai magazin bocsánatot kért a Black Crowstól és az olvasóktól, amiért egyik szerzője úgy adott gyenge értékelést az együttes új lemezéről, hogy nem is hallhatta az albumot. [Dátum: 2008.02.28. 13:00]
Yonderboi a Splendid Isolation című albumáról két dalt (People Always Talk About The Weather és a Were You Thinking Of Me?) másolt ki és mindkettőhöz ő rendezte a klipet is. [Dátum: 2008.02.28. 09:00]
Bereczki Csaba Életek éneke című munkáját március 13-tól vetítik a mozikban; ez az első átfogó film az erdélyi tradicionális népzenéről - tájékoztatott a forgalmazó.
Felajánlotta 725 darabból álló, 125 millió fontot (43,75 milliárd forintot) érő művészeti gyűjteményét egy brit műkedvelő, hogy a képeket mindenki megcsodálhassa.
A kortárs magyar képzőművészet hazai és külföldi megítéléséről tartanak beszélgetést a SzóKépTár című sorozat nyitóeseményeként jövő hét kedden a budapesti Ludwig Múzeumban - tájékoztatott az intézmény.
Új tagokkal bővül a Rock & Roll Hírességek Csarnoka. Március 10-én a halhatatlanok sorába lép a pop nagyasszonya Madonna is, akinek majd Justin Timberlake adja át az elismerést. A dolog érdekessége, hogy a két zenész jelenleg együtt dolgozik egy várhatóan kiváló lemezen.
Itt az új előzetes a Steve Carell és Anne Hathaway főszereplésével készült Get Smart-hoz, amiben egész vicces pillanatok is vannak (a tűzőgépes poénnál legalábbis majdnem elnevettem magam). A film a hatvanas évekbeli, itthon A balfácán címen futó sorozaton alapul, amelyben a "Control"-nak dolgozó bénázó ügynök (Carell) veszi fel a harcot a gonosz "Kaos" ellen talpraesett munkatársa (Hathaway)…
Február 28-án ismét műgyűjtők éjszakája lesz a Falk Miksa utcában és környékén. Immár hetedszer lepik el magyar és külföldi kiállítók antik és kortárs portékáikkal a hangulatos belvárosi utcát, de lesz többek között bútorfelújítás és koncertek is.
A Dés András Trió kortalan, letisztult, ám üde zenéje a tökéletes belépőzene a jazz birodalmába: próbáljuk csak ki a jazzt eddig óvatosan kerülő barátainkon-barátnőinken, a hatás megdöbbentő lesz!
Hihetetlen zsákolások, parádés csapatjáték, és fantasztikus trükkök szemtanúi lehetünk a budapesti Sportarénában, hiszen a világhírű kosárlabda show, a Harlem Globetrotters hazánkba érkezik.
Úgy tűnik, a "szakma" szarik a minőségi újságírásra. Láthatóan a minőségi újságírás, vagyis az azzal foglalkozó konferencia szervezői sem tartják sokra a megjelent, csekély minőségi és minősíthetetlen közönség idejét, mivel minden különösebb figyelmeztetés és mentegetőzés nélkül 14 óra 10 perckor kezdik csak meg a 13.30-ra meghirdetett eseményt.Nem Esterházy Péterre kellett várni. Ő időben ott…
Snétberger Ferenc és vendégei koncertjén egyéni, mégis oly rokon zenei világok találkozásának lehetünk tanúi. Vendégek: Howard Levy - harmonika, Tony Lakatos - szoprán- és tenorszaxofon, Paolo Vinaccia – ütőhangszerek
A hónap végén, 28-án ismét fejest ugrunk a mocsárba: ezen a csütörtökön szerepel a Stonedirt, akik már többször bizonyítottak a Rémálmokon. Az este két vendégzenekara a Kárhozat és a Sinathrop.
Majdnem pontosan egy évvel Lee "Scratch" Perry történelmi fellépése után ismét a reggae egyik élő legendája érkezik először Magyarországra: Perry egykori harcos-, és zenésztársa, a jamaikai zene történetének talán legfontosabb kulcslemezét, a War Ina Babylont megalkotó Max Romeo.
Tizedik alkalommal rendezik meg az MR3-Bartók Rádió országos dzsesszversenyét; az idei, pénteken kezdődő és május 23-ig tartó tehetségkutató versenyt fiatal trombitások számára hirdették meg - közölték a szervezők. [Dátum: 2008.02.28. 11:00]
Nem tudni, hogy a TV2 műsorán is hamarosan debütáló hazugságvizsgálós vetélkedő készítői meddig hajlandók elmenni, illetve azt sem, hogy a jelentkezők milyen mocskos kis titkokkal szórakoztatják majd az erre vevő réteget, de az már biztos, hogy az amerikai kiadás szerda esti adásában egy szőke rendőrfeleség nyolcmillió tévénéző előtt csinált tiszta hülyét a férjéből. A műsor lényege, hogy a…
A nemzetközi statisztikák alapján 2007-re a világ legvonzóbb múzeumai közé került a Szépművészeti Múzeum. A világ vezető művészeti szaklapja, a The Art Newspaper által összeállított statisztikák alapján a Szépművészetiben 2007-ben látható Van Gogh kiállítás kategóriájában a világ negyedik leglátogatottabb tárlata volt. Erről a múzeum tájékoztatta az InfoRádiót.
Van, aki a szellemekben hisz. Van, aki abban, hogy a tárgyaknak is van lelkük. Van, aki hiszi, hogy Elvis él, és akad, akinek meggyőződése, hogy a Szomorú vasárnap hangjegyei előhozzák a tudatalatti halálvágyat. Seress Rezső alkotása 75 évvel ezelőtt született.
A Dialektus fesztiválon az idén 17 európai országból 50 film versenyez négy kategóriában az Aranyszarvas-díjért, a mustrának március 4-től a budapesti Vörösmarty mozi és a DocuArt Kocsiszín ad otthont - tájékoztatott a szervező Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány.
A szimfonikus-progresszív metal egyik legnépszerűbb zenekara, a Kamelot ismét hazánkba látogat. Április 20-án Wigwam Klubban játszanak. [Dátum: 2008.02.28. 12:42]
Alig osztották ki az ideieket, a hardcore Oscar-bloggerek máris a jövő évi ceremónia lehetséges nyertesein spekulálnak. Relatív, hogy milyen korán van a túl korán, de tavaly tavasszal már lehetett sejteni például, hogy Marion Cotillard (Piaf) és Julie Christie (Egyre távolabb) labdába rúghatnak majd az Oscarért. Én először májusban, Cannes-ban kiáltottam Oscart Javier Bardem (Nem vénnek való…
Az idén Bayreuthban az operarajongók szabadtéri kivetítőn ingyenesen követhetik a Wagner-előadások némelyikét - jelentette be Peter Emmerich, a fesztivál szóvivője.
Ha Paul Thomas Anderson-filmre ülünk be, egy dologban biztosak lehetünk: ez a rendező sosem áll meg 90%-nál. Korábbi munkáiban (Boogie Nights, Magnólia, Kótyagos szerelem) és a Vérző olajban ez a megalkuvásmentes maximalizmus a közös, mindig sokat markol és mindig sokat is fog.