Neves színésznők és rendezőnők kaptak helyet a február 7-én kezdődő berlini filmfesztivál Costa-Gavras elnökletével működő zsűrijében - jelentette be kedden Dieter Kosslick, a fesztivál igazgatója.
Hegedűs Lászlót, a Live Nation Hungary ügyvezetőjét, Brády Mártont, a Showtime Budapest ügyvezető igazgatóját és Sebők János rockzenei szakírót annak kapcsán kereste meg a távirati iroda, hogy kedden lépett volna színpadra Budapesten az amerikai Smashing Pumpkins együttes, de nemrégiben lemondta koncertjét. [Dátum: 2008.01.30. 07:00]
A Grammy-gála szervezői bejelentették az idei fellépők listáját. A díjátadó a napokban kapott zöld utat az írósztrájk vezetőitől. [Dátum: 2008.01.30. 07:10]
Meglepetéssel, ugyanakkor jóleső érzéssel fogadták az elismerést azok a művészek, akik a 39. Magyar Filmszemle megnyitó ünnepségén kitüntetést vehettek át kedden este, Budapesten.
Ismét beindul a Popper Műhely a Spinozában: februártól májusig havonta három alkalommal, három különböző témájú sorozatot szerveznek. A harmadik sorozatban a hallgatók szabadon kérdezhetnek és megvitathatnak közösen az előadóval egyes élethelyzeteket.
A brit zeneipar szemszögéből nézve jól indult az év az amerikai albumeladási listán. Két hete az oxfordi Radiohead korongja, az In Rainbows került a rangsor élére. A múlt héten a százas mezőny mindkét újdonságát szigetországból érkező énekesnő szolgáltatta.
Elhaladt kedden a Föld mellett egy viszonylag jelentékeny nagyságú aszteroida, ám anélkül, hogy fennállt volna az összeütközés veszélye - közölte az amerikai űrkutatási hivatal. 2027-ig nem fenyeget újabb eset.
Sólyom László köztársasági elnök nyitja meg szombaton a fővárosban a XII. Csángó Bált, amelyen a középkori eredetű kör- és lánctáncok, valamint reneszánsz páros táncok bemutatója mellett balladák és gregorián dallamok is felcsendülnek - mondta el a szervezők nevében Nagy Bercel az MTI-nek.
Az Orco Investment Kft. fejlesztésében a XV. kerület északi határán, a Mélyfúró utca és Felsőkert utca találkozásánál, egy 15 hektáros területen épülne fel Budapest új filmstúdiója, az Origo - írta a Napi Gazdaság.
A zenekar a legendás gitáros Django Reinhardt és a Hot Club of France zenei hagyományaira épülő ún. "manouche swinget" játszik, melynek jellemzője a dinamizmus, a vituozitás, a dallamosság és természetesen az improvizáció.
Két héttel ezelőtti koncertjük a Take Five fennállásának egyik leghangulatosabb estéje volt a város legszínesebb, legrokonszenvesebb közönségével, bizakodva várjuk a folytatást!
A Budapest Klezmer Band nem egyszerűen klezmert játszik: nagyszerű átiratai, szvitjei, zenés játékai erőteljesen megújítják a közép-európai zsidó zenei hagyományt. A 18 éve létező együttes első alkalommal lép fel az A38 Hajón.
Copy Con muzsikája szigorúan csak azoknak való, akik kedvelik a jóféle dancehallt, a napfényes reggae-muzsikát, a táncos hiphopot és a szókimondó szövegeket.
A kisfilm Kylie Minogue In My Arms pop-dance dalból készült, ami az énekesnő 10.albumának 3. kislemezdala. Érdekesség, hogy a klipet a magyar zenetévét még nem játsszák. [Dátum: 2008.01.30. 09:10]
A Heti Válasz erőre kapott, és az idén már más lapok felvásárlása is szóba került. A 2007-es évet már nyereséggel záró lap kiadójának tulajdonosi szerkezete is átalakult - a Marketing&Média interjúja Borókai Gábor főszerkesztővel.
Selyem, bársony, csipke és gyöngy - összesen tizenöt kilogrammmnyi. Ebből alkotta meg Czédly Mónika gödöllői modellszerkesztő és tervező csapatával azt az öltözéket, amely felidézi az 1867-es kiegyezés után magyar királynévá koronázott Erzsébet (Sisi) koronázási ruháját. A ruhakölteményt az év első heteiben vándorkiállításon ismerhetik meg az érdeklődők.
A kilencvenes évek sztárcsapatának, a "Coco Jamboo"-val világhírűvé vált "Mr.President"-nek a frontembere ismét Magyarországon jár. Budapesten mutatja be ugyanis a legújabb kislemezéhez kapcsolódó show műsorát, természetesen a régi nagy slágerekkel fűszerezve azt. [Dátum: 2008.01.31. 11:10]
24 órás nonstop táncimprovizációt tartanak TáncEgyütt címmel a Miskolci Nemzeti Színházban a Miskolci Kocsonya Fesztivál idején, 2008. február 22-én 18 órától február 23-án 18 óráig.
A Finita la Commedia alkotócsoport Haruspex és Woyzeck koncert és című előadásai január végén és február elején a Sirályban láthatók. Az utóbbi előadás ezen kivül szerepel az ATP (Alternatív Thália Projekt) programjában, február 6-án 20 órakor a Thália Színház Régi Stúdiójában.
(Bocs a címért, annyira közhelyes, hogy nem tudtam kihagyni. "Mi ott vagyunk minden kilométerkőnél." -valami rettenetes 70-es években készült partizán-akciófilmből vált szállóigévé.)Korábban már lelkesedtem a webes információátadás egyik megújítójáért és két webes projektért. Az online média új dimenzióit építgető Adrian Holovaty Chicago bűnügyi térképével korábban komoly feltűnést keltett. A…
Az ausztrál színész halála miatt leállt a The Imaginarium of Doctor Parnassus forgatása, a rendező most kétségbeesetten keresi a megoldást a befejezéshez.
Tegnap kezdetét vette a 39. Magyar Filmszeme! A honi filmipar legrangosabb mustrájára az érdekődők a pénztárzárásig nem kevesebb mint 17 000 jegyet váltottak. Ebből az örömteli számból 16 000 jegy fog...
Budapest Rules: város és művészet a Knoll Galériában. Élők és holtak archívuma a Centrális Galériában. Kleist Amphitryonja Kaposváron. Kultúrák Közötti Párbeszéd: a Tilos Rádió Ausztrál Partyja. És persze filmek! A Szemle elmaradt nyitóvetítése: A londoni férfi a mozikban. Valamint 18 versengő nagyjátékfilm, harminc dokfilm és seregnyi más mozgókép. A 39. Magyar Filmszemle és még sok minden más;…
"Olyan rosszul voltam, mint egy másnapos disznó" - mondta egy amerikai filmkritikus, miután kijött a kézikamerás felvételekkel sokkoló katasztrófafilmről.
Az elmúlt évtizedekben Kertész Mihály klasszikusa, a Casablanca már jó néhány szavazáson bizonyult minden idők legjobb alkotásának, de úgy látszik, az idő vasfoga nem akar kikezdeni az 1942-ben készül...
Két designer, Karl Emilio Pircher és Fidel Peugeot közös munkájának eredményeként született meg az először csak absztrakt gondolatkísérletként létező sétáló szék. A két tervező Walking-Chair nevű közös projektje keretében valósult meg szinte Pirx kapitány látványvilágát idéző alkotás.
Tegnap érkezett haza Davosból ill. Provance-ból Zséda, több alkalommal is fellépett az Audi jóvoltából. Davosban nem találkozott ugyan miniszterelnökünkkel, de Merkel kancellárasszonyt sikerült elbűvölnie hangjával.
A Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka) - Urbán András Társulata Bertolt Brecht Buckow-i elégiái alapján készült The Hardcore Machine című retropolitikai revüje látható február 6-án 20 órakor a MU Színházban.
Miközben világszerte közel 800 millió ember éhezik, a világ húsfogyasztása az utóbbi negyven évben megnégyszereződött. Az élelmiszer egyenlőtlen eloszlása mellett az is gondot jelent, hogy az állattenyésztés sokkal jobban terheli a környezetet, mint például az üvegházhatású gázok egyik legfőbb forrása, a szállítmányozás.
A 2005-ös Oscar-díjkiosztó legjobb filmjének választott Ütközések sem kerülhette el sorsát, és aranyszoborral taksált társaihoz hasonlóan (lásd a hamarosan részenként is jelentkező In the Heat of the ...
Az Empire riportere lehetőséget kapott arra (amire mi nem), hogy videóinterjúkat készítsen az alkotókkal a Pokolfajzat 2 magyarországi forgatása során. Az Empire honlapján már megtekinthető az első felvétel, amely az óbudai Kiscelli múzeumban készült. Az interjút egy héttel a forgatás befejeződése előtt rögzítették, és a rendező, Guillermo del Toro arra panaszkodik, hogy nagyon kimerült.…
Az Örkény Színház 2008. február 9-én mutatja be Irmgard Keun "A műselyemlány" című művét Bagossy László rendezésében. A rendező a művet Stuttgart-ban már színre vitte, 2007. július 18-án volt a premier, és azóta is nagy sikerrel játsszák a Theater Tri Bühnén, Anuschka Herbst szereplésével. A budapesti ősbemutatón Hámori Gabriellát láthatják a monodrámában. A darab az Örkény István Színház és a KÉK…
Az Adam Pieronczyk–Anthony Cox Quartet koncertje mint az első Take Five-beli nemzetközi produkció mindenképp bevésődik a jazzkocsma történelemkönyvébe. Ám azok számára, akik ez alkalommal jártak először a klubban, inkább maga a hely marad emlékezetes. E sorok írójával sem történt másként.
A tavaly novemberben elhunyt Szabó Magda hat kötetét jelenteti meg februárban újra az Európa Könyvkiadó, amely az író 90. születésnapja alkalmából kezdte meg munkáinak új, keményfedeles kiadását - tájékoztatta a könyves műhely az MTI-t.
Richie Kotzen zeneszerző-énekes és nem utolsósorban gitárvirtuóz március 11-én az A38-as hajón fog nekünk két zenésztársával együtt bemutatkozni. [Dátum: 2008.01.30. 15:00]
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szerint az MR2-Petőfi Rádió nem tesz eleget a médiatörvényben foglalt közszolgálati követelményeknek. Az ORTT-vizsgálat megállapításait szerdai közleményük foglalja össze; amely egyben párbeszédet is szorgalmaz a közszolgálati szerepről.
Idén a kísérleti kisjátékfilmek iránt a legnagyobb érdeklődés a 39. Magyar Filmszemlén. A jegyelővételi adatok szerint Alföldi Róbert, Paczulay Béla és Fliegauf Benedek legújabb filmjeire kíváncsiak a legtöbben - közölte a filmszemle programigazgatója.