2008. január 7. hétfő

jan. 7
0:15
Bhutto élete filmre kerül (Mozinet.hu)
A világ még jószerivel fel sem ocsúdhatott Benazir Bhutto egykori pakisztáni miniszterelnök ellen elkövetett merényletből, máris egy életrajzi filmmel kívánnak adózni előtte. A nagy tettre az indiai s...
jan. 7
2:56
Véres díj (Mozinet.hu)
Amíg Hollywoodban a legnagyobb szervezetek, így a Színészek (SAG) és az Írók céhe (WGA) pro és kontra próbál érvelni a jövő héten esedékes Arany Glóbusz-díjátadó bojkottjával kapcsolatban, addig az el...
jan. 7
3:05
Bolondságok 4 ülésben (szinhaz.hu)
A tatabányai Jászai Mari Színház színházépületének rekonstrukciója javában tart, ám átmeneti otthonunkat – a tatabányai Közművelődés Házában – úgy tűnik, kezdjük „kinőni”. Előadásaink – természetesen – továbbra is láthatók Tatabányán, de mivel fontosnak tartjuk, hogy a fővárosi közönség is megismerje előadásainkat, és hogy szórakoztassunk, ezért jövünk, és befészkeljük magunkat Budapestre.…
jan. 7
3:35
Vendégjáték - Csáth Géza: a Janika (szinhaz.hu)
A Janika című drámával vendégszerepel a Kassai Thália Színház a miskolci Nemzetiben. A felvidéki városban közönségsikert aratott előadás 2008. január 9-én délután 5, és este 8 órakor tekinthető meg a Ráadás-sorozat keretében a Játékszínben. Csáth Géza remekművét 2007. december 13-án mutatta be a Kassai Thália Színház Korognai Károly rendezésében.
jan. 7
3:39
Budapest - Swift: Szerény javaslat (szinhaz.hu)
Jonathan Swift humanista angol lelkész és író - az egyetlen angol, akinek a tiszteletére kivilágították Dublint- háromszáz évvel ezelőtt, egy nagy írországi éhínség idején írta Szerény Javaslat című röpiratát.
jan. 7
5:12
Egy senki, aki megölte a "legnagyobb valakit" (stop.hu)
Egy senki voltam, míg meg nem öltem a Földön élő legnagyobb "valakit" - Mark David Chapman szavai ezek. Azé a férfié, aki 1980. december 8-án megölte manhattani háza előtt John Lennont.
jan. 7
6:43
Holokauszt-musical készül Spanyolországban (ma.hu)
Musical lesz Anna Frank naplójából: a holokauszt jelképévé vált kislány 1942 és 1944 között, 25 hónapon át írt, el nem küldött leveleiből készült zenés darabot február 28-án mutatják be a madridi Calderón színházban, Daniel García Chávez rendezésében.
jan. 7
6:43
Pótolhatatlan veszteség érte a reggae-t (inforadio.hu)
Szőrén-szálán eltűnt a jamaicai lemezcég raktáraiból egy egész csomó, az 1970-es években készült felvétel, köztük Bob Marley és Peter Tosh eredeti anyagai is.
jan. 7
7:06
Új helyszínre költözik az Alma Klub (Zene.hu)
Az Alma Együttes táncos-éneklős-nevetős-bulizós gyerekkoncertje - kicsiknek és szüleiknek új helyre költözik. Januárban az első összejövetelnek már az újonnan nyílt Bergengócia Gyermekprogramok Háza - (Kossuth Klub) ad helyet. [Dátum: 2008.01.07. 07:00]
jan. 7
7:10
UB40: The Best of UB40 Gift Pack /2CD+DVD/ (Virgin/EMI) (music.hu)
Az idén harmincéves birminghami reggae-banda eddigi pályafutása során több alkalommal is csokorba gyűjtötte sikerdalait és telitalálatos feldolgozásait. Ezúttal digipack-csomagba került a ’87-es és a ’95-ös best of korong, ám hiába a 34 tételes tracklista, bizonyos hiányokat csak a DVD-re préselt klipgyűjtemény képes csak pótolni.
jan. 7
7:15
Szórakoztat az Aura Musicale régizene együttes (ma.hu)
A Hungaroton klasszikus zenei újdonságairól ezután élő hanglemezbemutatókon is tájékozódhat a közönség az Óbudai Társaskörben (III. Kiskorona u. 7.).
jan. 7
7:17
Gondban Rooney: Mit válasszon? Focilabda vagy mikrofon? (Zene.hu)
Zenésznek áll a Manchester United híres csatára, Wayne Rooney. Stúdiót építtetett a saját házába, és minden szabad percében új karrierjét építgeti. [Dátum: 2008.01.07. 07:10]
jan. 7
7:17
Igéző (ma.hu)
Megjelent a fiatal magyar generáció egyik legtöbbet énekelt szerzőjének Tóth Péternek kóruslemeze.
jan. 7
7:37
Musical lesz Anna Frank naplójából (stop.hu)
Musical lesz Anna Frank naplójából: a holokauszt jelképévé vált kislány 1942 és 1944 között, 25 hónapon át írt, el nem küldött leveleiből készült zenés darabot február 28-án mutatják be a madridi Calderón színházban, Daniel García Chávez rendezésében.
jan. 7
7:39
Tudja, ki adta el a legtöbb lemezt? (stop.hu)
Josh Groban októberben megjelent Noel című albumából fogyott a legtöbb 2007-ben az Egyesült Államokban. A korongból csaknem 3,7 milliót adtak el. Az együttesek közül az Eagles volt az első az eladások tekintetében több mint 3,5 millió példánnyal - derül ki a hétvégén közzétett legfrissebb statisztikából.
jan. 7
8:41
A legnagyobb sztárok sodorják válságba az Oscar-gálát (inforadio.hu)
A legújabb hírek szerint akár az Oscar-díjkiosztó is veszélybe kerülhet, ha tovább húzódik az amerikai forgatókönyvírók sztrájkja. Az eseményt a legnagyobb sztárok, így Keira Knightley, George Clooney vagy Denzel Washington is bojkottálhatják.
jan. 7
8:41
Csak tizenhat éven felülieknek! (ma.hu)
Nem nézhetik meg tizenhat éven aluliak a Pesti Színház legújabb darabját - A híres színésznő és rendező, Eszenyi Enikő megdöbbentő jelmezben áll a színpadra...
jan. 7
8:54
Civil Esték - kerekasztal beszélgetés (sziget.hu)
Vendég a Levegő Munkacsoport. Téma: környezetvédelmi szervezetek megújulása, összefogási lehetőségei.
jan. 7
8:56
Száger Zsuzsanna - Urbanovits Krisztina: Fürdőszoba (sziget.hu)
Lakásavató. Házaspárok és egyedülállók, szemtől szemben. Egy hosszú éjszaka a fürdőszobában. Púder, pipere, koktél. Mit rejt egy női retikül?
jan. 7
8:58
Klezmer Varázs (sziget.hu)
A Budapest Klezmer Band nem egyszerűen klezmert játszik: nagyszerű átiratai, szvitjei, zenés játékai erőteljesen megújítják a közép-európai zsidó zenei hagyományt.
jan. 7
9:00
A Calcutta Trió indiai zeneklubja (sziget.hu)
Harminc éve követi mestere, Ravi Shankar útját a Kozma András vezette Calcutta Trió. Felállása és előadásmódja a klasszikus indiai zene háromezer éves tradícióján alapul annak mélységével, ihletettségével és minden pillanatban újraélt varázsával.
jan. 7
9:02
Tudod, hogy nincs bocsánat (sziget.hu)
Hobot régóta foglalkoztatja József Attila költészete - már első koncertjein is előadta a költő megzenésített verseit...
jan. 7
9:06
Együtt ünnepel Dolhai Attila és Ganxsta Zolee? (Zene.hu)
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt emlékeit, és felidézzük a mai dátum legemlékezetesebb zenei eseményeit. Tekintsük meg, mi történt január 7-én! - Ezen a napon született többek közt Ganxsta Zolee, Dolhai Attila, Mándoki László és Földes Imre, az AD Stúdió billentyűse. [Dátum: 2008.01.07. 09:00]
jan. 7
9:17
Nézd meg a nap videóját! Bereczki Zoli partnert váltott (Zene.hu)
Zoli eddig legtöbbször feleségével Szinetár Dórával fakadt dalra, de - egyelőre egy alkalommal - most kivételt tett. [Dátum: 2008.01.07. 09:10]
jan. 7
9:57
Listavezető lett a Radiohead korongja (stop.hu)
Az alternatív rock egyik nagyágyúja, a brit Radiohead együttes In Rainbows című, az internetről hónapok óta letölthető legújabb albumával a brit lista vezetője. Az együttes immár ötödik albumával kapaszkodott fel a brit lista legmagasabb pozíciójába.
jan. 7
10:22
A rockon nem fog a lopás (Népszava)
Az alternatív rock egyik nagyágyúja, a brit Radiohead együttes In Rainbows című, az internetről hónapok óta letölthető legújabb albumával a brit lista vezetője. Az együttes immár ötödik albumával kapaszkodott fel a brit lista legmagasabb pozíciójába.
jan. 7
10:26
Gyorshírek: Spielberg és Ford újabb közös filmet tervez (Index)
A rendező szerint Harrison Ford ideális választás lenne Andrew Johnson elnöknek a Lincoln című, 2009-re tervezett életrajzi filmben.
jan. 7
10:40
Hétfőn tartják az ortodox karácsonyt (FigyelőNet)
Oroszországban hétfőn van az ortodox karácsony első napja: a hétfőre virradó éjszaka éjféli misét tartottak az ország több tízezer templomában és mintegy 700 kolostorában. A politikusok és a vallási vezetők üzenetekben üdvözölték a hívőket.
jan. 7
11:07
Nyuszilány volt, lemezlovas és énekes lett (Zene.hu)
Újabb szexis, remek idomokkal megáldott leányzó állt a keverőpult mögé. A 2007-es év Playmate-je. Metzker Viki nem éri be azzal, hogy a címlapokon domborítson, zenei tehetségét is kamatoztatni szeretné. [Dátum: 2008.01.07. 11:00]
jan. 7
11:18
Kócos kis ördögök: Vigyázat! gyerekek énekelnek (Zene.hu)
Érdekes lemezt hallgattam meg a minap. A Kócos kis Ördögök című szám mindenki számára ismerős lehet, de az azonos című album mégsem a jól megszokott hangzást tükrözi. A borítón található tizenévesek és egy felirat is jelzi: "Vigyázat! Gyerekek énekelnek!". [Dátum: 2008.01.07. 11:10]
jan. 7
11:51
Terhes tini Nicolas Cage nyomában (origo.hu)
Mindössze egy új filmbemutató jutott az év első hétvégéjére Amerikában: a One Missed Call című horror műfaján belül átlagosan, 13,5 millióval nyitott, amellyel a toplista ötödik helyét szerezte meg. A lista élén már harmadik hete Nicolas Cage és A nemzet aranya - A titkok könyve trónol, a film összbevétele jelenleg 171 millió dollár, azaz pillanatokon belül túlszárnyalja az első rész 173 milliós…
jan. 7
11:57
Lemondott a Magyar Hírlap főszerkesztője (hvg.hu)
Hétfőtől Kocsis L. Mihály főszerkesztő-helyettes látja el a Magyar Hírlap főszerkesztői teendőit – közölte a társaság.
jan. 7
12:04
Tom Cruise lánya az ördög gyermeke (Index)
Megírta a Mail On Sunday és az Independent is, így mi sem titkolhatjuk tovább: Suri apja nem Cruise, hanem a szcientológus egyház 86-ban elhunyt alapítója, L.
jan. 7
12:12
Felmentették Gazsó L. Ferencet (FigyelőNet)
Széles Gábor felmentette Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap főszerkesztőjét.
jan. 7
12:14
Felmondott a Magyar Hírlap főszerkesztője (Index)
Gazsó L. Ferenc az indokokról nem nyilatkozik.
jan. 7
12:17
Felmentették a Magyar Hírlap főszerkesztőjét (FigyelőNet)
Széles Gábor felmentette Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap főszerkesztőjét.
jan. 7
12:17
Egerek és zombiemberek (origo.hu)
Az öt budapesti premierfilmből az év első hétvégéjén a Will Smith főszereplésével készült Legenda vagyok című horror került az élre csaknem 27 ezer nézővel és 30 milliós bevétellel. A Macskafogó 2 visszaszorult a második helyre 13 ezer nézővel, de a film már 121 milliós rekordbevételnél tart.Will Smith és haverja a Legenda vagyok című filmbenWoody Allen Colin Farrellel és Ewan McGregorral karöltve…
jan. 7
12:34
Megjelent az első Chief Rebel Angel album (sziget.hu)
Amilyen rövid, olyan sokáig készült, gondolhatják sokan, akik hosszas várakozás után végre majd kézbeveszik a Chief Rebel Angel első lemezét, a Death Rock City-t. A zene csakúgy, mint a borító, nincs túlkomplikálva, a szokásos lényegretörő death and roll...
jan. 7
12:44
Kordáék a Viasat3-on (FigyelőNet)
A Viasat3 és a Korda György - Balázs Klári házaspár megegyezésre jutott abban, hogy a csatorna elkísérheti világ körüli útjára a sztárpárt.
jan. 7
12:53
100 éve született Simone de Beauvoir (DunaTV)
Száz éve, 1908. január 9-én született a múlt század egyik legnagyobb nőírója, filozófusa, a feminista mozgalmak nagy alakja, Simone de Beauvoir.
jan. 7
13:00
Havas Henriket leigazolták (FigyelőNet)
2008. január 28-án újabb sajátgyártású produkcióval jelentkezik a storytv.
jan. 7
13:07
Az új MR2-Petőfi: mennyire zene? (hvg.hu)
A hazai zenei színtér egyértelműen üdvözölte az MR2 néven zenei adóvá lett Petőfi arculatváltását. A rádiócsatorna megélénkítette a hazai alternatív-popzenei szcénát. Vannak ugyanakkor, akik csalódottak, műfaji sokszínűséget vártak, ám mást kaptak, leginkább visszautasítást. Mit, miért játszik az MR2 Petőfi? Megkérdeztük, s egy szoftver segítségével statisztikákat is készítettünk. (86…
jan. 7
13:07
Újra összeáll a hatvanas évek sztárcsapata? (Zene.hu)
Ray Davies frontember szerint idén újra összeáll a hatvanas évek egyik meghatározó rock'n'roll zenekara, a The Kinks. [Dátum: 2008.01.07. 13:00]
jan. 7
13:07
Infobányácskák (hvg.hu)
Már évekkel ezelőtt feltűnt, hogy egyes szemfülesek figyelik a Domain.hu-n közzétett várólistát. (Itt érlelik a bejegyzésre váró internetes címeket.) Ha szerencséje van a kukkolóknak, innen megtudhatják, ki mire készül. (Persze csak akkor, ha a bejegyzők óvatlanul nem álcázzák magukat eléggé.)Tanulságos hely még az eMasa / MÚOSZ állásbörzéje is. Itt vegyesen bukkannak fel Nagy Nevek - most éppen a…
jan. 7
13:18
A Borsodi továbbra is a fesztiválok egyik kedvence (Zene.hu)
A 2007-es évhez hasonlóan 2008-ban is számos hazai fesztivál főszponzora lesz hazánk egyik piacvezető sörmárkája. [Dátum: 2008.01.07. 13:10]
jan. 7
13:28
Egységesíti a kommunikációt a Pannon (FigyelőNet)
Összevonta a Pannon a marketingkommunikációs és a sajtó- és információs igazgatóságának működését.
jan. 7
13:41
Jason Statham ismét brit bűnözőt alakít (Index)
Pár napja kikerült a netre a The Bank Job trailere, amiben kedvenc angol akciósztárunk visszatér a gyökereihez, és elmerül a londoni alvilágban.
jan. 7
13:44
Harminc éve hozták haza a Szent Koronát (FigyelőNet)
Harminc éve került vissza az Amerikai Egyesült Államokból a Szent Korona Magyarországra.
jan. 7
13:45
Pénteken temetik B. Nagy Jánost (stop.hu)
B. Nagy János operaénekest január 11-én, pénteken Budapesten, a Fiumei úti sírkertben helyezik örök nyugalomra - tudatta a Magyar Állami Operaház sajtóosztálya hétfőn.
jan. 7
13:50
A Magyar Hírlap és Gazsó L. Ferenc megváltak egymástól - frissítve (hvg.hu)
(Frissítés a bejegyzés végén)Elege lett? Kirúgták? Majd megint visszamegy, ahogy "szokott"?Hiába tudósít számos kiadvány a Hírlap főszerkesztő-váltásáról, lényegében mindenütt csak ugyanazt olvashatod: az MTI hírét. Ennyire légmentesen zár a Magyar Hírlap szerkesztősége? Vagy ennyire nem mer kikezdeni senki sem Széles Gáborral?Esetleg ennyire mindegy már, mi is történik egy olvasók nélküli…

Keresés