A Rocksuli, a King Kong és a Holiday sztárja bejelentette, hogy 2006 júniusában született kisfiuk mellé újabb gyermeket várnak feleségével, Tanya Hadennel.
Végképp meghiúsulni látszik a január 13-ra meghirdetett Golden Globe díjátadó gála a november óta sztrájkoló hollywoodi írók miatt, ugyanis az írókhoz szimpátiából csatlakozó színészek is bojkottálni fogják a rendezvényt.
Ez az 1966-ban készült kultikus magyar sorozat akár a ma már szintén retrónak számító, 1988-as Angyalbőrben előképének is tekinthető – a(z akkor még) szemtelenül jóképű, későbbi "nemzetközi sztárunkkal", Ernyey Bélával a főszerepben.
Az utóbbi évek remek koncertfilmjei (Back In The U.S., In Red Square, The Space Within US) után a 2007-es ünnepi szezonban Paul McCartney egy három lemezből álló, sok órányi anyagot tartalmazó, teljes szólókarrierjét áttekintő DVD-kiadvánnyal lepte meg rajongóit – és ezzel némileg feledtetni is tudta a Memory Almost Full című legutóbbi stúdióalbuma okozta csalódást.
Napjainkban a brit Amy Winehouse a nemzetközi könnyűzenei élet egyik legambivalensebb figurája: a sokmillió példányban elkelt 2006-os Back To Black albummal sok egyéb elsimerés mellett hat Grammy-jelölést begyűjtő aranytorkú őstehetség drogos-alkoholista botrányhősnőként is fényesen teljesít. A dalszerző-énekesnőtől 2007 végén a sikeralbum kétlemezes újrakiadása mellett egy DVD is megjelent, mely…
Nem mindennapi kiállításnak ad helyet minden nap 12 -től 22 óráig a népligeti E-klub: a látogatók mintegy háromnegyed órán keresztül megtapasztalhatják, milyen lehet vaknak lenni. Ezen kívül még a Braille írás szabályait is elsajátíthatjuk, sőt összefuthatunk aranyos vakvezető kutyákkal. "Megnéztük" a láthatatlan kiállítást.
A tudomány és a művészet nem állnak olyan messze egymástól, mint gondolnánk. Hiszen itt vannak például a műgyűjtő tudósok, akik egyfajta összekötő kapocsként működnek.
Az újabban életmű-sorozatokra (is) szakosodott Ulpius-kiadó Orhan Pamuk és Doris Lessing regényei mellett most még egy világhírű író, az indiai Salman Rushdie műveit is leporolta, hozzájuk csapva a legutóbbit - mindezt az író Magyarországra invitálásával megspékelve.
Egy igazán flúgos futam előállításához nem is kell több, mint egy sokat próbált rádiós, pár még többet próbált autó és kb. 300-400 másik hülye, aki ugyancsak rajthoz áll.
Különleges színfolttal, egy spanyol akció-vígjáték sorozattal gazdagodik januártól az AXN kínálata. Január 18-án pénteken 21.30-kor indul a 27 részes széria, a Balfék körzet.
Világviszonylatban aligha ha van jobb amerikai R B előadó, mint Mary J. Blige vagy ahogy mostanság nevezik MJB. Mary J. Blige jelentőségét sok zenei szakértő Chaka Khan vagy Aretha Franklin hatásához méri, noha az említett énekesnők stílusban messze állnak a „hip-hop királynőjétől”. A többszörös Grammy-díjas Mary jelentősége abban rejlik, hogy...
Nem kell többé fülhallgatót dugni a fülünkbe, ha zenés síelésre vágyunk. A világon egyedülálló zenés sípálya működik a Planaion. Mozart zenétől hangos a lejtő.
Ismeretlen kincsnek ígérkezik mai Terence Hill- filmünk, számomra legalábbis teljesen az volt, aztán a dátumon elgondolkodva eszembe jutott, hogy az olasz krimi-vígjáték talán nem az ezredforduló tájékán élte fénykorát, és automatikusan rossz helyen kerestem fejemben, ezért utánanéztem, de a tartalom megismerése után sem lett ismerősebb.
A showman a karácsonykor már látott Showder klub-ot formálná egész estés műsorrá - a produkcióban helyet kapna a Csillag születik nyertese, Utasi Árpi is.
Aly c Aj egy tini testvér duó. Az igazi nevük Alyson Renae Aly Michalka and Amanda Joy AJ Michalka. Californiában születtek Torrance-ban, de a gyerekkurukat Seattle-ban töltötték.Gitárcentrikus zenét játszanak és maguk is gitároznak. Õk írják a dalaik nagy részét. Eddig 5 albul jelent meg tõlük (2005:...
Kovács Ákos helyét Nagy Sanyi veszi át az élő esti beszélgetős műsorban. Ő a Z+, az első magyar zenecsatorna műsorvezetőjeként lett ismert, még Alex néven.
Január 28-án újabb saját gyártású produkcióval jelentkezik a Story TV. A Havas Henrik által vezetett napi talkshow elsősorban közéleti aktualitásokkal foglalkozik majd.
A román filmművészet eddigi legsikeresebb alkotása körülbelül annyira szórakoztató, mint Ceausescu utolsó televíziós szereplése, és legalább olyan nehéz levenni róla a szemet.
20 budapesti helyszín, 2008. február 15.- március 12. A LOW Fesztivál keretében 2008. február közepétől egy egész hónapon át tartó rendezvénysorozattal mutatkozik be hazánkban a holland-flamand kortárs képzőművészet, komoly-, kortárs, jazz- és könnyűzene, építészet és formatervezés, színház, tánc, irodalom és film. A fesztivál elnevezése a Németalföldre (Low Countries), vagyis Hollandiára és…
AZ ÉV ELSŐ FILM ÉS FILMZENE ALBUM SZENZÁCIÓJA!!!Január 8-án kerül bemutatásra Tímár Péter legújabb CASTING minden című zenés filmvígjátéka. A film szereposztása igen sokszínű, Kern András és Oroszlán Szonja mellett ugyanis Oláh Ibolya és Puskás Peti is megmutatja színészi tehetségét. A film zenei anyaga most a bemutatóval együtt kerül a...