Az óév utolsó, az új év első napja nemcsak a fogadalmak, hanem a köszönetek ideje is – Angelina Jolie is megköszönte szerelmének, Brad Pittnek az egész évi törődést, vigaszt és gondoskodást.
Úgy tűnik, drámaian csökken az a hatalmas vagyon, amit a botrányhősnő, Paris Hilton nagyapja után örökölni fog, miután az öregúr úgy döntött, pénze legnagyobb részét jótékony célokra fordítja.
Az Edward Furlong főszereplésével 1994-ben bemutatott horror valóság és virtuális valóság határával játszik el, de sajnos nem sikerült kiállnia az idők próbáját.
(Buddhist Punk / EMI)Ha nincsen pénzünk bólogató kutyát venni a kocsi hátsó ablakába, vagy a család egyszerűen leszavazta az ötletet, elég beszerezni a Mattafix új lemezét, attól ugyanis garantáltan minden utas bólogatni fog. A Signs Of A Struggle című debütálásával és annak Big City Life című slágerével 2005-ben feltűnt duó második albuma ismét az utcai költészet és a jól megalapozott ritmusok…
(Wall Of Sound / Neon Music)Az alapvetően tánczenei irányultságú Wall Of Sound kiadó már 2006-ban kiadott egy zsánerkeverő indie-dance együttest, ám az Infadels remek bemutatkozása (We Are Not The Infadels) nem részesült méltó fogadtatásban. A kiadó 2007-ben a hasonló felfogású Reverend And The Makersszel próbálkozott, ezúttal – talán az Arctic Monkeys-frontember Alex Turner közreműködése…
A TV Guide magazin összeállította a 2007-ben indult tévésorozatok legjobbjainak és legrosszabbjainak listáját; szubjektív módon, de azért figyelembe véve a kritikusok véleményét és a nézettségi adatokat. Következzék hát kilenc nagy dobás és nyolc óriási bukta a tengerentúlról - reméljük, az előbbiek hamar átkerülnek a hazai tévékbe is.
High-tech és paranoid napjainkban nem szokatlan ötlet egy film hősét térfigyelő kamerák monitorja elé ültetni, főleg ha nemzetközi terroristák vagy pedofil vállalatvezetők ólálkodnak a közelben - esetünkben azonban jóval szürkébb a háttér: a Red Road egy kísérleti szocio-thriller, melyben nem a nagyhatalmak, hanem az érzelmek ébresztenek vihart."
Nézzük, mivel telt a karácsonyunk, az influenzától és a nagy zabálásoktól eltekintve. Mivel a Barátok közt szünetelt, így a szokásosnál merőben eltérő eredmények születtek. A teljes lakosság körében így is az RTL Klub nyert, viszont a 18 és 49 évesek körében a TV2 volt népszerűbb.
December 31-én a TV2 megverte a korán takarodót fújó ellenfelét, január 1-jén viszont nyerni tudott az RTL Klub. Szilveszteri nézettség, pezsgővel, lencsével.
Nagy változások voltak az elmúlt hónapokban a TV2 reggeli műsoránál, így kíváncsiak voltunk, hogy az internetezők-tévénézők körében ki a legnépszerűbb új mokkás ember. A négyből Azurák nyert.
Először 1996-ban rendezték meg Budapesten a nemzetközi cirkuszfesztivált. Ekkor még talán senki nem gondolta, hogy ez a rendezvény lesz az egyik legrangosabb a cirkuszvilág életében.