A massachusettsi egyetem kutatóközpontja (MIT) egy olyan keresőprogramot hozott létre, mely az egyetemi előadásokat szöveggé alakítja, hogy bennük kulcsszavas módszerrel kereshessünk. Így ha valamit nem értenek a diákok, csak rá kell keresniük az adott szóra és a program megkeresi a kérdéses részt az előadásban.
Az óév utolsó, az új év első napja nemcsak a fogadalmak, hanem a köszönetek ideje is – Angelina Jolie is megköszönte szerelmének, Brad Pittnek az egész évi törődést, vigaszt és gondoskodást.
Úgy tűnik, drámaian csökken az a hatalmas vagyon, amit a botrányhősnő, Paris Hilton nagyapja után örökölni fog, miután az öregúr úgy döntött, pénze legnagyobb részét jótékony célokra fordítja.
Az Edward Furlong főszereplésével 1994-ben bemutatott horror valóság és virtuális valóság határával játszik el, de sajnos nem sikerült kiállnia az idők próbáját.
(Buddhist Punk / EMI)Ha nincsen pénzünk bólogató kutyát venni a kocsi hátsó ablakába, vagy a család egyszerűen leszavazta az ötletet, elég beszerezni a Mattafix új lemezét, attól ugyanis garantáltan minden utas bólogatni fog. A Signs Of A Struggle című debütálásával és annak Big City Life című slágerével 2005-ben feltűnt duó második albuma ismét az utcai költészet és a jól megalapozott ritmusok…
(Wall Of Sound / Neon Music)Az alapvetően tánczenei irányultságú Wall Of Sound kiadó már 2006-ban kiadott egy zsánerkeverő indie-dance együttest, ám az Infadels remek bemutatkozása (We Are Not The Infadels) nem részesült méltó fogadtatásban. A kiadó 2007-ben a hasonló felfogású Reverend And The Makersszel próbálkozott, ezúttal – talán az Arctic Monkeys-frontember Alex Turner közreműködése…
A TV Guide magazin összeállította a 2007-ben indult tévésorozatok legjobbjainak és legrosszabbjainak listáját; szubjektív módon, de azért figyelembe véve a kritikusok véleményét és a nézettségi adatokat. Következzék hát kilenc nagy dobás és nyolc óriási bukta a tengerentúlról - reméljük, az előbbiek hamar átkerülnek a hazai tévékbe is.
High-tech és paranoid napjainkban nem szokatlan ötlet egy film hősét térfigyelő kamerák monitorja elé ültetni, főleg ha nemzetközi terroristák vagy pedofil vállalatvezetők ólálkodnak a közelben - esetünkben azonban jóval szürkébb a háttér: a Red Road egy kísérleti szocio-thriller, melyben nem a nagyhatalmak, hanem az érzelmek ébresztenek vihart."
Nézzük, mivel telt a karácsonyunk, az influenzától és a nagy zabálásoktól eltekintve. Mivel a Barátok közt szünetelt, így a szokásosnál merőben eltérő eredmények születtek. A teljes lakosság körében így is az RTL Klub nyert, viszont a 18 és 49 évesek körében a TV2 volt népszerűbb.
December 31-én a TV2 megverte a korán takarodót fújó ellenfelét, január 1-jén viszont nyerni tudott az RTL Klub. Szilveszteri nézettség, pezsgővel, lencsével.
Nagy változások voltak az elmúlt hónapokban a TV2 reggeli műsoránál, így kíváncsiak voltunk, hogy az internetezők-tévénézők körében ki a legnépszerűbb új mokkás ember. A négyből Azurák nyert.
Először 1996-ban rendezték meg Budapesten a nemzetközi cirkuszfesztivált. Ekkor még talán senki nem gondolta, hogy ez a rendezvény lesz az egyik legrangosabb a cirkuszvilág életében.
Az új év beköszöntével csaknem egy egész hónapon keresztül nézhetünk háborús filmeket az Örökmozgóban a klasszikusoktól kezdve a legfrissebb munkákig. Nem csak a műfaj szerelmeseinek!
Közel 4 millió ember találta úgy egy felmérésben, hogy tavalyi teljesítményével Lindsay Lohan és Eddie Murphy érdemelte ki a 2007-es év legrosszabb hollywoodi színésze címet.
"Bármit megtennék, hogy végre egy narkós rosszlányt játszhassak el!" – jelentette ki a szép színésznő, aki mostanában azon fáradozik, hogy kissé megváltoztassa a korábbi szerepei alapján róla kialakult képet. Knightley ugyanis attól tart, beskatulyázzák a romantikus lányregények hősnője kategóriába, azon belül is a csipkés ruhás, kisírt szemű vékony kislány típusába, amit ő egyébként már…
(Ya Basta! / Deep Distribution)A párizsi DJ-producer, Philippe Cohen Solal már eddig is gyakran használta a különböző zenei kultúrák keverésének módszerét: Boys From Brazil nevű együttesével a house-t latinosította, a Gotan Projecttel az argentin tangó és a downtempo között hozott létre kapcsolatot. Ez utóbbi sikeréből még sokáig eléldegélhetett volna a bevált recept ismétlésével (lásd:…
Ike Turner erõszakossága is szerepet kap a Tina Turner életérõl szóló zenés darabban.Musical készül Tina Turner életébõl. A hírek szerint a munkálatok már gõzerõvel folynak és a darabot a londoni West End-en fogják bemutatni. A Simply The Best névre hallgató musical végigvezeti majd a nézõket Tina gyermekkorától, a...
A népszerû énekesnõ-szerzõ mindig tartogat meglepetéseket nemcsak rajongói számára. A világhírû Gabriel Garcia Márquez regényének filmváltozatában az énekes rész az övé, sõt a Despedida c. dalt még Arany Glóbusz díjra is jelölték.A szerelem kolera idején c. film (nálunk február közepétõl látható a mozikban) zenéjét Antonio Pinto jegyzi, aki az Isten...
Gero instrumetális zenéjével jelentős sikereket ért el a hazai zenei életben. Hisz abban, hogy igényes zenét csak képzett zenészek tudnak játszani megfelelő hangszerekkel.Gero zenei tanulmányai egészen korán kezdődtek: hatéves korában kezdett zongorázni, majd olyan zenei műfajokban szerzett jártasságot, mint a blues és a jazz, az elektronikus zene iránt pedig később...
Először 1996-ban rendezték meg Budapesten a nemzetközi cirkuszfesztivált. Ekkor még talán senki nem gondolta, hogy ez a rendezvény lesz az egyik legrangosabb a cirkuszvilág életében.
Az RTL Klub tehetségkutatója, a Csillag születik túl vanadöntőn: a versenyben különféle művészeti ágak képviselői mutathatták meg tudásukat, ahogy annak idején a Ki mit tud?-ban. Utóbbi produkció az állami tehetségkutatás intézménye volt hosszú időn át, és valóban sok felfedezettet adott az országnak, az egykori nyertesek közül ugyanis sokan ma is képernyőn vannak.
Spanyol zsarukkal próbálkozik az AXN: de ezek nem mindenféle modern kütyükkel felszerelt helyszínelők, de nem is okostojások, mint a Gyilkos elmék viselkedéselemzői, hanem igazi lúzerek.
Az életnél meghatóbb mesét írni nem egyszerű dolog, időről időre mégis megpróbálja valaki. Tímár Péter rendező az abszurd vígjátékokban (Egészséges erotika, Csapd le csacsi!) a legjobb, ezt a valóságból kölcsönzött történetet mégis sikerült életszerűen tolmácsolnia.
Az indie szintér már a spájzban van. Bár a 90-es évek elején minden Barkas mikrobuszhoz tartozott egy-egy önjelölt, kétes tehetségű gitárpöngető társaság, de kishazánkban soha nem volt olyan súlyos indie torlódás, mint manapság tapasztalható.
Budapest, Morrison's 2, január 7. hétfő 21h Bocs a képzavarért, de Jamie Winchester és Hrutka Róbert a hazai könnyűzene két állatorvosi lova. Pályafutásukon keresztül simán feltérképezhető könnyűzenei szcénánk teljes spektruma, az undergroundtól a reklámzenék kasszacsilingelős világáig.
A Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar négy koncertből álló sorozatának második estjén három Sztravinszkij-darab ("Bázel concerto", Fúvósszimfóniák, Esz-dúr szimfónia) hangzik el, valamint közéjük ékelődve Jeney Zoltán Monody – in memoriam Stravinsky c. művének meghangszerelt változata (Ősbemutató) – közreműködik: Horváth Mária (ének) – és Bach III. Brandenburgi versenye; Rácz…
Országszerte, 2008. január 22. - 2009. január 21. A 2008-as év a Reneszánsz jegyében fog telni; százötven program, köztük számos kiállítás, tudományos konferencia, gasztronómiai esemény várja az érdeklődőket a 2008. január 22-én, a magyar kultúra napján kezdődő Reneszánsz Év keretében országszerte.
Legalább öt vagy hat gyereket szeretne szülni Katherine Heigl, az Apám, a hős és A Grace klinika sztárja, akit legutóbb a Felkoppintva című filmben éppen megesett fiatal nőként láthattunk egy nem kívánt terhességgel küzdeni.
A Transformers című film hatalmas sikerén felbuzdulva élőszereplős nagyjátékfilm készül a Hasbro játékgyár további népszerű termékei, a G.I. Joe-játékkatonák alapján is – remélhetőleg Jason Statham és Mark Wahlberg főszereplésével.
(ABKCO / Universal)A Rolling Stones teljes karrierjét áttekintő 2002-es Forty Licks című negyvenszámos dupla slágerválogatás hatalmas siker volt, akárcsak a hozzá tartozó egyéves turné (lásd: Four Flicks). A 2005-ös A Bigger Bang sorlemezhez tartozó – Budapestet is érintő – még hosszabb és még sikeresebb koncertkörút végeztével most egy újabb negyvenszámos dupla albumot kapunk, de ez…
Danny Cavanagh, a brit Anathema zenekar alapítótagja szinte már úgy jön Magyarországra, mintha második otthonába térne vissza. Időről időre ellátogat hozzánk, a sok esztendős hagyomány fényében idén két kedvenc városát, Budapestet (január 8-án) és Szegedet (9-én) ejti útba egy-egy különleges hangulatú akusztikus koncert keretein belül. A liverpooli muzsikus saját szerzeményei mellett a Pink Floyd,…
Hazánk mára igazi reggae hatalommá nőtte ki magát, ez nem kétséges. Az elmúlt pár évben sorra alakultak a zenekarok a legkülönfélébb reggae-irányzatokban, most pedig meghallgathatjuk, 2008-ban kik diktálják a ritmust.
Az indiai felmenőkkel büszkélkedő tehetséges Spielberg-tanítványt, M. Night Shyamalant a Hatodik érzék című hidegrázós szellemmozi kapcsán ismerhette meg a világ. Jelen mozija némiképp stílus- és rendezőidegen közeget generál azzal az infantilis fantasy-val, amit egy középszerű bérház lakóközösségébe implantál.
Régimódi és bájos francia rajzfilm Franklinról, a kedves kis teknősről, aki egy nap barátaival felkerekedik, hogy megkeresse betegeskedő nagymamája gyermekkorában elásott kincsét a Teknős-tónál.
My Chemical Romance-ba oltott heavy metal, két lábdobbal és karcos énekkel - elsőre talán nem hangzik rosszul, mégsem túl magával ragadó. A zenét a modern rock címkével lehetne illetni, ami viszont nem árul el túl sokat. Kritika.
Más kell már a tévézőnek: nem elég, ha egy kimért úr lassan és érthetően kérdez, a játékos pedig megfontoltan válaszol, ennél több kell az átlagnak. Fokozódó izgalom, hatalmas nyeremény, egymást viháncolva átkaroló s táncra perdülő anya és lánya. A TV2 tavaly bebukta az Egy a 100 ellen-t és az Ötödikes-t is, mi pedig megnéztük, mi van a tévés piacon, mivel verheti meg a csatorna az RTL-t.
2007. decemberében a Karmatronic Records gondozásában jelent meg Szeifert és Krash Angels Crying Part 2. kislemeze.A maxi tartalmazza a dal több verzióját, valamint a hozzá készült videót, amely már több hete látható a Viva és MTV musoraiban. Nézd meg a klippet: