(Heavenly / EMI)Az ezredfordulón tucatjával indult dalszerző-előadók mezőnyében az egyik legjobb bemutatkozás a sussexi Ed Harcourt 2001-es Here Be Monsters című albuma volt. Bár Harcourtnek nem sikerült megvalósítania a nagy áttörést, szép sorjában érkező lemezei azért jóval nagyobb figyelmet érdemeltek volna. Ezzel a mostani válogatással talán majd nálunk is többen fognak pótolni, hiszen…
(Mute / EMI)Az 1958-as születésű Mick Harveyt leginkább Nick Cave mellől ismerhetjük (már bő három évtizede zenélnek együtt), ám az ausztrál multiinstrumentalista jól jegyzett név filmzeneszerzőként is, de énekes szólóelőadóként sem vallott szégyent, sőt. Első két önálló lemezén Serge Gainsbourg dalainak angol nyelvű átdolgozásaival okozott meglepetést (Intoxicated Man – 1995, Pink Elephants…
Míg a legtöbb hollywoodi híresség készséggel vállalt szolidaritást a sztrájkoló forgatókönyvírókkal, lemondva a szereplést az Arany Glóbusz gálán – ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tévé az eseményt -, addig Tom Hanks igencsak csalódottnak bizonyult.
Soha talán ilyen izgalmas akciófilmben nem szerepelt még Kate Hudson, mint a Bolondok aranya. Filmbéli partnerével, Matthew McCounaghey-vel egy gyilkos medúzát vettek üldözőbe a lebilincselő moziban.
A világhálót kívánja meghódítani a Madzag Filmegylet a madzagtv.hu internetes TV-n keresztül – hangzott el a szervezet szombati sajtótájékoztatóján a budapesti Palace Mammut moziban.
Hollywood kedvenc színésznője és a világ egyik legszélesebb mosolyának birtokosa, Julia Roberts érdekes módon igyekezett minél kevesebb időt tölteni legújabb filmje, a Charlie Wilson háborúja forgatásán.
Új rendező generáció bontogatja a szárnyait. A Színház- és Filmművészeti Egyetem, 2000-es osztályát még Simó Sándor indította útjára, hogy aztán tragikus halála után Grunwalsky Ferenc vegye át az osztályfőnöki feladatokat. Az évfolyamból lőször Kocsis Ágnes debütált rendezőként a Friss levegő című filmmel, majd tavaly év vége felé Faur Anna a Lányokkal, harmadjára pedig Gigor (Galambos) Attila…
A magyar filmek külföldi forgalmazásáról, népszerűsítéséről, valamint egymás kölcsönös segítéséről tartottak szakmai kerekasztal beszélgetést a külföldi magyar kulturális intézetek igazgatói, továbbá oktatási és kulturális szakdiplomaták szombaton a budapesti Palace Mammut moziban.
Kristóf szerződése január végén lejárt a VIVA-val, amit közös megegyezés alapján a képernyős szereplésre nem hosszabbítanak meg. A műsorvezető a Premier Pláne szerkesztőjeként továbbra is a zenecsatorna munkatársa lesz.
Két évnél idősebb gyermekeknek és sokat próbált szüleinek valószínűleg nem kell bemutatni Thomast és barátait, a beszélő gőzmozdonyokat. Kalandjaikat több, itthon is látható tévén (Minimax, JimJam, M1) meg lehet csípni, aminek köszönhetően sok szülő kapta már meg a parancsot az apró főnöktől, hogy haladéktalanul szerezzen be sínpárokat, alagutat, állomást és persze vonatokat. Kis olvasnivaló…
Míg a legtöbb hollywoodi híresség készséggel vállalt szolidaritást a sztrájkoló forgatókönyvírókkal, lemondva a szereplést az Arany Glóbusz gálán – ezzel gyakorlatilag lehetetlenné tévé az eseményt -, addig Tom Hanks igencsak csalódottnak bizonyult.
Sarka Kata és Hajdú Péter mauritiusi nyaralásukról érkezvén a Cool stúdiójában egymásba fonódva meséltek kapcsolatuk kezdeteiről, legutóbbi utazásukról és közelgő esküvőjükről.
Január 31-én indult az Egyesült Államokban a Lost negyedik évadja, ennek kapcsán a sorozat kétértelmű hősét, Sawyert alakító Josh Holloway nyilatkozott a BuddyTV-nek: a színész főként a szerepről és a jövőbeni történésekről beszélt.
Sarah Jessica Parker, Josh Brolin és Natalie Portman is azok között a sztárok között vannak, akik egy emberként bombázzák az Entertainment Tonight című hírműsor producereit. Céljuk, hogy elérjék: ne kerüljön adásba Heath Ledger drogvideója.
A kanadai színésznő, a Baywatch egykori sztárja két napra és négy előadásra szóló szerződést kötött egy párizsi kabaré, a vetkőző számairól híres Crazy Horse vezetőivel.